2023 sem volt feledhető év a techvilágban, de nagyon sok tavaly elindult változás idén, 2024-ben érik csak be igazán, ezeknek pedig óriási hatásuk lesz az életünkre is. Lássuk, mit jósolnak a szakértők!
2023-ra úgy fogunk visszaemlékezni, mint a ChatGPT évére. Nem véletlenül, hogy a keresőszó a Wikipédián magasan az első helyen végzett tavaly. De a Twitter X-szé való átváltozása és a Meta által elindított konkurencia, a Threads megjelenése is mind-mind olyan változások, amelyek hatással lehetnek a felhasználók mindennapjaira. A GQ által megkérdezett szakértők beszámolói alapján megnéztük, mik lehetnek a legizgalmasabb technológiai innovációk az új év során, amelyek a mi életünkben és felhasználói szokásainkban is szignifikáns tényezők lehetnek majd.
Nem menekülsz a mesterséges intelligencia elől
Már 2023-ban is minden a mesterséges intelligenciáról szólt, de ennél csak durvább lesz az MI hódítása 2024-ben. „Szerintünk ez az elmúlt 30 év legnagyobb technológiai forradalma“ – mondja Dan Ives, a Wedbush Securities ügyvezető igazgatója és vezető részvényelemzője.
![A ChatGPT felülete](https://storage.refresher.hu/article/af696c6d1555d9999b70.jpg?is=1200x2000&s=250fcac533938ae12878c3f4751b30e7ae897f246e24fa82d476bd4b3bfe17cb)
Számíthatunk rá, hogy az OpenAI megjelenik a ChatGPT-t működtető technológia új verziójával, illetve a versenytársak is igyekeznek majd felzárkózni hozzá. „A magánszemélyek és a cégek továbbra is kísérletezni fognak generatív MI-eszközökkel, kialakulnak a gyakorlatok arra vonatkozóan, hogyan lehet őket felelősségteljesen integrálni a meglévő folyamatokba“ – mondja Jeanna Matthews, a New York-i Clarkson Egyetem professzora utalva arra, hogy az élet és a gazdaság minden területén növekszik majd a ChatGPT és a hozzá hasonló eszközök szerepe.
Még több időt töltesz majd TikTokon
Ha 2023-ban még nem függtél rá a rövid formátumú videók platformjára, akkor 2024-ben valószínűleg rá fogsz. Főként azért, mert mindenki ott lesz, akinek a mondandója érdekel majd. „Több hagyományos hírportált, több politikust és civil szervezetet fogunk látni, amelyek itt próbálják majd elérni a közönségüket“ – mondja Marcus Bösch, a HAW Hamburg kutatója, a TikTok szakértője. „Hosszabb videók, több livestream, valamint több effekt és filter is megjelenik majd a platformon“. Annak ellenére, hogy a kormányok világszerte folyamatosan az alkalmazás betiltásával fenyegetőznek, Bösch úgy véli, ez a veszély nem fenyegeti a TikTok-ot.
Nem úgy az X-en
Európában is beindult a Threads, Mark Zuckerbergék kísérlete arra, hogy tőkét kovácsoljanak a néhai Twitter összeomlásából. A jelenleg X-ként futó platform Elon Musk tulajdonosi megérkezésével már tavalyelőtt alkonyához érkezett, ezen pedig a brandváltás sem segített.
![40 éves lett Mark Zuckerberg: elhoztuk a legjobb összeesküvés-elméleteket a Facebook atyjáról](https://storage.refresher.hu/article/40-eves-lett-Mark-Zuckerberg-elhoztuk-a-legjobb-osszeeskuves-elmeleteket-a-Facebook-atyjarol~a0c7a47621882c1bbf45.jpg?is=150x200c&ic=722x0x1280x1707&s=e2b02799d5a7d806df89e2d0ac912a2d26d0dc80c3c6c6f9094197a64f929f43)
A Threads-et december 15-e óta mindenki használhatja Európában, Matt Navarra közösségimédia-szakértő szerint ez a piaci lépés lehet a meghatározó abban, hogy legyűrje az X-et a Meta új platformja: „Ez egyértelműen nagy lökést ad majd neki, és élénkebbé teszi a platformot“ – mondja. „És még inkább segít megvizsgálni, milyen méreteket és léptékeket érhet el potenciálisan“. Valószínűleg az sem segít, hogy Musk mindent megtesz, hogy a saját cége befuccsoljon, például úgy, hogy szó szerint azt mondja a saját hirdetőinek, hogy „b*sszák meg magukat“.
Rengeteg MI-generált dezinformációval találkozol majd
2024-ben a tervek szerint több mint 100 országban tartanak választásokat. Ez pedig azt jelenti, hogy rengeteg kampányra kerül majd sor, nekünk meg figyelnünk kell, hogy amit látunk, az törvényes és valódi-e.
Chris Hankin, a londoni Imperial College biztonságtechnikai intézetének munkatársa szerint a mesterséges intelligencia hatása a dezinformáció, avagy álhírek terjesztésére „a technológiapolitika egyik fő fókuszterülete“ lesz. „A választásokat megelőzően a félretájékoztatás és dezinformáció felderítése és megelőzése, valamint a szavazási folyamat kiberbiztonsága 2024-ben is jelentős technológiai kihívás lehet“ – mondja. Érdemes tehát szem előtt tartani, hogy a generatív mesterséges intelligencia megjelenése utáni világban, ahol könnyű mélyen hamisított hang-, videó- és képanyagot létrehozni, nem feltétlen lesz igaz, hogy „hiszem, ha látom“.
![Tom Hanks sosem engedélyezte, hogy az arcát használják egy videós formátumú reklámhoz, amellyel fogászati terméket akartak eladni](https://storage.refresher.hu/article/af4b7645f61b97149d3b.jpg?is=1200x2000&s=f09b40e3e70864df10191159bf6849a7e7f6b9c12bea6199a15ad7b58176e2d3)
Még értékesebbek lesznek az adataid
A többi funfact mellett ez igencsak száraznak tűnhet, de rendkívül fontos téma. Elég volt megnézni az ünnepi időszakot, hogy lássuk, a hűségkártyák – és az általuk gyűjtött adatok – mennyire jelentősek az üzletek számára. A ezzel járó kedvezmények pedig egyre meredekebbek: egyes bevásárlókosarakra 83 százalékos akciót is adnak.
![Elkezdődött a világ legnagyobb úszó napelemfarmjának építése: ez lehet az egyik válasz az energiaválságra?](https://storage.refresher.hu/article/Elkezdodott-a-vilag-legnagyobb-uszo-napelemfarmjanak-epitese-ez-lehet-az-egyik-valasz-az-energiavalsagra~08fe00fbabb10976d5f6.jpg?is=150x200c&s=99497bb85acba303753e4d1e03bdbf9b2b8ef2fb83d7d3d3b5850d947d956bc9)
Jelenleg a szupermarketek világában jellemző ez a tendencia, de lehetséges, hogy 2024-ben más területeken, többek között a divat világában is találkozunk majd tagsági kedvezményekkel. Könnyen lehet, hogy a szabályozóknak is tenniük kell valamit, hogy megállítsák a kereskedők ragadozó magatartását, akik csak azoknak kínálnak meredek árcsökkentést, akik hajlandók átadni az adataikat.
![Nyugi, biztonságban vagy (ha fizetsz) – ez a bajunk az új Facebook prémiummal](https://storage.refresher.hu/article/Nyugi-biztonsagban-vagy-ha-fizetsz-ez-a-bajunk-az-uj-Facebook-premiummal~8b119aaa6ada31bab962.jpg?is=150x200c&ic=1182x0x1280x1707&s=e1a61c4d35857693acb586eb92363b5c67d2bcf4386ed3cec77495df41971e7f)
Csak pislogni fogsz a streaming számláidtól
Rossz hír, ha már most is nehezen tudod követni, hol mit nézz, és hogy mennyi jön le a bankszámládról a Netflix, az HBO Max, az Amazon Prime és a Disney+ szolgáltatások miatt. 2024 még bonyolultabb lesz.
![](https://storage.refresher.hu/article/3165fbd2d3fe8962702c.jpg?is=1200x2000&s=5248a0e3090563f9210bb0cfbce0e07fa4c9851ec231e694c61ce3988adf0032)
Ezt jósolja a Deloitte a 2024-re vonatkozó éves technológiai, játék- és szórakoztatóipari előrejelzésében. A streaming platformok jelenleg átlagosan négy különböző szintű előfizetési lehetőséget kínálnak a felhasználóknak, többek között attól függően, hogy egyszerre több képernyőn akarják-e nézni a műsorokat és filmeket, illetve le akarják-e tölteni azokat. De a hirdetésekkel támogatott csomagok megérkezésével – amelyekkel a platformok felismerték, hogy alacsonyabb áron új ügyfeleket tudnak bevonni – ez a szám a következő 12 hónapban megduplázódhat a Deloitte szerint.
Végre tényleg beléphetsz a metaverzumba
A metaverzum egy ideje már lázban tartja a közvéleményt. Ez a valós élet digitális leképezése, amelyben állítólag létező városok virtuális valóságban létező változataiban fogunk bolyongani, és a többi ember digitális avatárjaival fogunk interakcióba lépni, mintha a Sims-nek egy hátborzongatóan furcsa változatában lennénk.
2024 a metaverzum éve lehet, ugyanis már az Apple is beállt a projekt mögé. A techcég korábban már az okostelefonok számára is piacot teremtett 2007-ben, csak úgy, mint 2010-ben az iPadhez hasonló tableteknek. Tavaly nyáron bejelentették az Apple Vision Prót, a virtuális és kiterjesztett valóságra épülő headsetjüket, amely jövő év elején jelenik meg. „Az Apple színrelépése új lendületet ad a metaverzumról szóló diskurzusnak“ – véli Navarra. Azért azt tegyük hozzá, hogy a készülék nem lesz olcsó: több ezer fontba, egyes előrejelzések szerint nagyjából 1,2 millió forintba kerülhet majd egy darab megvásárlása.
Önvezető autót még valószínűleg nem fogsz vezetni
Talán egyébként sem féltél ennek a veszélynek a fenyegetésétől, de a helyzet az, hogy nemcsak te, hanem jó eséllyel senki nem vezet majd önvezető autót a mindennapi életében. Amerikában december közepén a Tesla szinte összes járművét visszahívták a vállalat önvezető rendszeréhez kapcsolódó balesetek miatt, ami világszerte megingatta a technológiába vetett bizalmat, és azt sugallta, hogy az önvezető járművek még mindig nem állnak készen a reflektorfényre. Elon Musk valószínűleg nem ezt mondaná, ha megkérdeznéd, de miért beszélnél vele egyáltalán?