- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Az emberiség nemcsak az ismeretlenhez, hanem a halál misztikumához és borzalmaihoz is vonzódik. A történelmi emlékezet része és a halálközeli élmények megtapasztalásának közvetett formája az ellentmondásokkal teli sötét turizmus.
Az emberiség mindig is vonzódott a halálhoz, mely generációkon átívelő tragikus sorsközösséget eredményez. Nem véletlenül látogat el több ezer amerikai a Gettysburgi csata helyszínére. A történelmi tisztelgés egy igen sajátos módja az ezerarcú sötét turizmus. Bármennyire bizarrnak is tűnik tragédiák helyszíneinek látogatása, sokkal elterjedtebb jelenség, mint gondolnánk.
A sötét turizmus, thanaturizmus, gyászturizmus vagy morbid turizmus mind az emberiség tragédiának helyszíneinek látogatását jelenti, mint a sírok, temetők, mauzóleumok, koncentrációs táborok, merényletek helyszínei, mint a dallasi Sixth Floor Museum, ahol JFK-t lelőtték. A "sötét turizmus" kifejezést az 1980-ban meggyilkolt zenész névrokona, John Lennon és Malcolm Foley, a Glasgow Caledonian University vendéglátás, turizmus és szabadidő-menedzsment tanszékének professzorai alkották meg.
Első számú tévhit: új keletű morbid halálpornó
Az emberek évszázadok óta látogatják a halál helyszíneit. Az ókori rómaiak testközelből nézhették végig, ahogy gladiátorok kaszabolják egymást, a középkortól kezdve az újkorig "kikapcsolódás" gyanánt tömegek látogatták a nyilvános kivégzéseket. Pompei a 79-ben bekövetkezett katasztrófa óta népszerű az utazni vágyók körében. A 19. század elején a 1144 életet követelő waterlooi csata helyszíne a világ egyik leglátogatottabb helyszínévé vált.
Lazább értelmezések szerint a zarándokok lehettek az első sötét turisták, hiszen úticélul a vallási vezető életének fontos állomásait tűzték ki, beleértve végső nyughelyüket. Muszlimok tömkelege zarándokol el a szaúd-arábiai Medinában található Al-Masjid an-Nabawiba, a buddhisták Kushinagarba mennek. Makói óvodások kereszttel a vállukon a Golgota helyett a helyi Kálvária Templomba zarándokolnak el.
Az ókori helyszínek esetében elmosódik a határ a történelmi helyszín és a sötét turisztika között. Szigorú értelemben előbbi csak a közelmúlt emlékezetét érinti, ugyanakkor a Colosseum és Pompei is sötét történelemmel rendelkezik.
Holomodor, Csernobil, és Pablo Escobar
Számos ismertebb és kevésbé elterjedt, sokszor egymásba hajló aspektusa létezik a sötét turizmusnak. A spektrum végén a jelenhez közeli vagy jelenleg is zajló szenvedéssel teli események színhelyei állnak. A népirtás-turizmus messze a legismertebb formája a sötét turizmusnak, sajnálatos módon a történelmünk nincs híján az emberek vallás, etnikum, nemzetiség által meghatározott csoportjainak szándékos és szisztematikus legyilkolásának.
A holokauszt, a vörös khmerek kiirtására tett kísérlet Kambodzsában, a hutu mészárlások Ruandában, a holodomor Ukrajnában, az örmény népirtás a mai Törökországban, a srebrenicai mészárlások Bosznia-Hercegovinában, a rohingya népirtás Mianmarban és az amerikai őslakosok lemészárlása az USA-ban mind nagy létszámban látogatott munka és koncentrációs táborokat, tömegsírokat, múzeumokat hagyott hátra az utókornak.
A háborús turizmus magáért beszél. Csaták helyszínein túl ide tartoznak a háborús emlékművek, s egyben utal az éppen zajló háborúk helyszíneinek, így Orihiv, Bahmut és Kijev látogatására is, mely már túlmutat a sötét turizmuson. A hidegháborús és vasfüggöny turizmus az egykori szovjet blokk emblematikus helyszíneit és a Kelet-Nyugat szembenállását reprezentáló pontokat öleli fel, ékes példa erre a Berlini fal, de ide sorolható a koreai demilitarizált terület is.
Háromnapos bulisorozattal és az argentin technó csillagával ünnepli kilencedik szülinapját az Aether Club
2024.12.10 10:30
A nukleáris turisták az atomenergiával asszociálható helyeket látogatják: egykori vagy jelenleg is működő atomreaktorokat, nukleáris tesztek és balesetek helyszíneit. Aligha nem a sötét turizmus legismertebb helyszínei Hirosima, Csernobil és Bikini atoll, utóbbi esetében az Oppenheimer-mánia új lendületet adhat az utazási láznak.
Első hallásra a legmorbidabbnak a sírturizmus hangozhat, pedig „világosabb“ formában egészen hétköznapi jelenség. Nemcsak a háborús tömegsírokra vonatkozik, hanem a fáraók piramisaira, Sztálin mauzóleumára, és Pablo Escobar sírjára is. A fiumei úti temetőben nyugvó Ady Endrét és a magyar kulturális és politikai élet valamennyi nevezetes halottját sem csak a hozzátartozók látogatják.
A gyógyászati sötét turizmus, nem összetévesztendő hagyományos értelembe vett rekreációs utazással, az orvostudomány legdurvább eseményeinek színhelyét tűzi ki célpontjának. Befőttesüvegekben tárolt testrészek ugorhatnak be első hallásra, azonban nemcsak orvosi múzeumokra, hanem olyan helyekre vonatkozik, mint a pestisvárosok, elhagyatott szanatóriumok és plasztikai klinikák.
A beszédes nevű kultusz turizmus értelemszerűen a szektavezérek, bűnözők, sorozatgyilkosok, zsarnokok és diktátorok életét tűzte fel a térképre úgy mint például Jeffrey Dahmer házát és kedvenc klubját, Pablo Escobar villáját és magánbörtönét vagy Hitler szülővárosát.
Barangolás a világjárás periódusos rendszerében
Számos utazási formát megannyi hasonlóság ellenére tévesen minősítünk a sötét turisztika alfajának. Bár kísértetiesen hasonló, a természetfeletti turizmust mégis érdemes külön kategóriaként kezelni, hiszen a paranormális jelenségek kevés történelmi, de legfőképp tudományos bizonyítékkal rendelkeznek. A kísértetházak, szellemjárta kocsmák, mint a Norwich-i Stranger's Club, inkább a derűs borzongással kecsegtetnek a kalandvágyóknak, akik nem feltétlenül tiszteletüket szeretnék leróni a holtak előtt.
A szezont a fazonnal összekeverésének klasszikus esete a katasztrófaturizmus téves besorolása. A természeti katasztrófák megannyi emberéletet követeltek, azonban brutális környezeti károkat is okoztak, mint az Exxon Valdez olajszivárgás Alaszkában vagy, hogy egy közelebbi példát hozzunk, az ajkai vörösiszap-katasztrófa. Előfutára, a végzetturizmus pedig természetes vagy mesterséges okokból veszélyeztetett (sokszor halálra ítélt) helyszínek látogatását jelenti. A korallzátonyok, az esőerdők, gleccserek mellett sokan Velencét, Hollandiát és a Machu Picchut is egy kalap alá veszik.
Már-már szőrszál hasogatásnak tűnik, átfedések ellenére megkülönböztetni a vörös, kommunista és szovjet turizmust, a szakértők bizonyára nem akarták, hogy a turizmus-vendéglátás hallgatók unatkozzanak.
A halálos kitérők etikája
Ha a hánytatott történelmet szemügyre vesszük, jobban gondolva szinte alig akad hely, ahol egykor nem folyt vér, tehát könnyen szembejöhetnek velünk az emberi kegyetlenség tárgyi és földrajzi bizonyítékai. A sötét turizmus lényege, hogy megmutassa az emberi természet legsötétebb oldalát elrettentő vagy éppen edukációs céllal. Utóbbi megkérdőjelezhető az Auschwitzban vígan Instagram live-ozó, és KGB egykori börtöneiben nevetgélő turisták láttán.
A túl korai időzítés szintén számos kételyt felvet. A waterloo-i csata 1815-ben történt, így senkit sem lehet különösebben morbid perverznek tartani, mert izgalomba jön a napóleoni háború emlékétől. Azonban az élő emlékezetben történt események kapcsán, legyen szó a paschendale-i vérfürdőről, vagy Elisa Lam rejtélyes haláláról a hírhedt Cecile Hotelben, bölcsebb lenne körültekintőbbnek lenni. Vannak élő, lélegző emberi lények, akiknek a gyász és feldolgozási folyamat útjában állhat személyes tragédiájuk helyszínét mosolygós selfie-k hátterében viszontlátni Instagramon. A sorozatgyilkosok dicsőítésének káros hatása pedig aligha szorul magyarázatra.
Érdemes éket verni a tiszteletlen, mások nyomorán élvezkedő szenzáció hajhászás és a horrorisztikus tanulságok levonása között. A sötét úti célok képesek empátiát ébreszteni bennünk embertársaink felé, így hozzájárulhatnak egyfajta sorsközösség kialakításához. Jobban belegondolva sokkal nagyobb hatást gyakorolnak ránk negatív élményeink.
A hétköznapjainkra levetítve; sokkal könnyebben megragad az emlékezetünkben, amikor megbántottak, mint mikor meghívtak egy kávéra. Diktátorok tömkelegéről tanulunk történelem órán, míg az emberjogi aktivistákat és a társadalmi jólétet szolgáló politikusokat letudjuk Gandhival.
