2023.9.27 10:21
Olvasási idő 1:00
Maier Péter

„Meg kell mentenünk a mozit“ – tippelj, vajon mibe állt bele ismét Martin Scorsese?

FILMEK + SOROZATOK DC MARTIN SCORSESE MARVEL

A legendás filmrendező retteg a szuperhősfilmek térhódításától, amelyek szerinte majdnem olyanok, mintha mesterséges intelligencia készítette volna őket.

Nem először, és könnyen lehet, hogy nem is utoljára szólalt fel a szuperhősfilmek térhódítása ellen korunk egyik legnagyobb filmrendezője, a legendás TaxisofőrKrisztus utolsó megkísértése és A Wall Street farkasa filmeket jegyző Martin Scorsese, akinek nemsokára bemutatják Leonardo DiCaprióval készült, új alkotását

Scorsese a GQ-nak adott interjút, amelyben elmondta: a futószalagon gyártott szuperhősfilmek ártalmasak a filmművészetre.

A 80 éves rendező 2019-ben egyszer már beleállt a témába, amelynek akkor akkora visszhangja lett, hogy az utolsó Pókember-sorozat sztárja, Tom Holland is reagált a szavaira. A most megjelent GQ-interjúban szabadkozik is az újságíró, hogy ismét fellobbantja a parázs vitát Scorsese hívei és a Marvel-rajongók között.

Az a veszélyes ebben, hogy mit tesz a kultúránkkal. Lesznek olyan generációk, akik azt hiszik, csak ilyen filmek léteznek – hogy ez jelenti azt, hogy film. Sokan már most is ezt gondolják. Ezért kell erősebben visszavágnunk, és ennek az egész eredőjétől kell jönnie, maguktól a filmkészítőktől. Vannak nekünk Safdie testvéreink vagy Chris Nolanünk. Oda kell vágnunk minden oldalról, és nem feladni, megnézni, mink van, csinálni, újra feltalálni, nem panaszkodni. Meg kell mentenünk a mozit

– idézi a rendezőt a 24.hu.

Scorsese hozzátette: „Ezek legyártott tartalmak. Majdnem olyan, mintha a mesterséges intelligencia készítene filmet. És ezzel nem azt mondom, hogy nem állnak mögöttük hihetetlenül jó rendezők, és a speciális effektusokért felelős szakemberek nem csinálnak csodálatos műalkotásokat. De mit adnak nekünk ezek a filmek? Azon kívül, hogy elfogyasztjuk őket, aztán rögtön el is illannak az elménkből. Mit ad ez nekünk?“

Martin Scorsese Leonardo DiCaprio társaságában vonul be a cannes-i filmfesztiválra 2023 májusában Forrás Arnold Jerocki/Getty Images for Air Mail/Warner Brothers Discovery

Martin Scorsese legújabb filmje, az interjú apropójául szolgáló Megfojtott virágok október 19-én érkezik a magyar mozikba.