Hogyan hódította meg a világot az Aperol Spritz, az ital, amit húsz évvel ezelőtt csak velencei kiskocsmákban és olcsóbb bárokban lehetett kapni?
2023-ban már kissé nehéz olyan vendéglátó egységet mondani, ahol nem árulnak Aperol Spritzet, a narancssárga nedű nagyjából bárhol megtalálható, a kedvenc hétvégi reggeliződtől kezdve a legkommerszebb sarki kocsmáig, valószínűleg majdnem mindenhol el tudják készíteni. Ha nem tudnád, jöjjön egy gyorstalpaló: az Aperol Spritz fél pohár proseccóból, egyharmad pohár keserű likőrből, vagyis Aperolból, szódából és jégből áll, amit általában narancsszelettel (de eredetileg olajbogyóval) szolgálnak fel.
Az ital olyannyira népszerű, hogy Eugenia Roccella olasz miniszter még a demográfiai válságért is a koktélt tette felelőssé, mondván, a fiatal párok ma már „a spritz és a gyermekvállalás között választanak.“ De az Egyesült Államokban is annyira divatos lett, hogy még Zendayát is megihlette, akinek a narancsos árnyalatú, Aperol Spritz színű körömlakk az egyik kedvence.
Alternatíva a fröccsre
A spritz története egészen a 19. század végéig nyúlik vissza, amikor 1797-ben az önálló velencei állam megbukott, majd a Habsburg Birodalom részévé vált, akik évtizedeken át uralták a várost. Az osztrákok nem szerették a nehéz velencei bort, az úgynevezett malváziát, ezért importálták a spritzen, vagyis a fröccs hagyományát. Az ötlet, hogy bor helyett habzóbort, proseccót használjanak, amit keserű likőrrel kevernek, sokkal később született, amikor a velencei emberek megelégelték a vizezett bort, és aperitifet kezdtek önteni az italba, például az Aperolt, a Selectet, a Camparit vagy a Cynart (a legédesebbtől a legkeserűbbig).
Az Aperolt 1919-ben a közeli Padova városában Luigi és Silvio Barbieri testvérek keverték ki, miután apjuk szeszfőzdéjében hét évig kísérleteztek narancshéjjal, enciánnal, rebarbarával és fűszerekkel.
Kőpohártól a fancy üvegpohárig
A '80-as évekre az olaszországi Pó-síkságon egyfajta fröccssziget alakult ki: Padova, Treviso és Vicenza városai is továbbvitték a spritz hagyományát a saját szájízükre formált receptúrákkal.
Ezek a világ legszörnyűbb piái
2024.11.8 12:19
Az Aperol Spritz eleinte az olasz kiskocsmák nagyivóinak volt a kedvence, amit akkoriban masszív kőpoharakban szolgáltak fel, amik strapabírók voltak, és le lehetett csapni őket az osteriák pultjára. Azonban nemcsak a kis olasz kocsmák törzsvendégei látták az olcsó és finom ital vonzerejét.
A Campari Group 2003-ban felvásárolta az Aperolt, és elkezdték beszivárogtatni néhány milánói bárba is. Az ital célközönsége így hát a milánói elit lett, ahol a pohárnak már nem kellett masszívnak lennie, és a velencei osteriák kőpoharait leváltotta az elegáns, átlátszó, magasfalú pohár, ami jól szimbolizálta az ital felemelkedését a csapszékektől az előkelő bárokig. Azt pedig, hogy az aperitif a yuppik kedvenc italává nőtte ki magát, persze az ára sínylette meg a leginkább.
Miért lett ennyire divatos?
Eleonora Cozzella élelmiszeripari szakértő szerint az ital a nagy sikerét elsősorban a megjelenésének köszönheti.
Ez a nyári esték színe. Azt mondod, hogy Aperol Spritz, máris egy teraszon látod magad naplementekor, tengerre néző kilátással. Emellett az emberek szeretik az édeskés, gyógynövényes, citrusos ízeket is. Meg hát ki ne rajongana a proseccóért és a narancsért?
– mondta a BBC-nek.
Az Aperol tehát világszerte közönségkedvenc lett, ami kevésbé alkoholos, mint a Campari, és még az olyan nemzetekkel is megszerettette a keserű ízt, mint az amerikaiak. Az Egyesült Államokban az Aperol kulcsszerepet játszott a keserű íz meghonosításában, az amerikaiak körülbelül 40 évvel ezelőttig ugyanis nem voltak nyitottak sem az étcsokoládéra, sem az erős kávéra, ma pedig már olyanokra gugliznak, hogy „meg lehet-e inni az Aperolt magában?”.
Változott a recept
Úgy tűnik, a globális sikernek mindig ára van, ez esetben pedig az olajbogyó volt az áldozat. Annak érdekében, hogy a nemzetközi közönség is be tudja fogadni az olasz koktélt, az Aperol palackjainak címkéjén látható receptben nem szerepel az olajbogyó, csak a narancsszelet a pohár szélén, és a legtöbben azt sem tudják, hogy eredetileg a mediterrán konyha egyik kedvenc zöldsége volt a díszítés, ami jól ellensúlyozta az ital édességét.
Roberto Pasini, a 2013-as A Guide to Spritz című kiadvány szerzője a BBC-nek elmondta: ő nemcsak az olajbogyó hiányát sérelmezi, de szerinte a kereskedelmi receptben túl sok az Aperol és túl sok a jég. Úgy gondolja, két jégkocka bőven elegendő és nem kell egy egész pohár, mert „a fröccs nem egy mojito“. És mivel szerinte nem egy hagyományos koktélról van szó, ő a szívószálat is kikukázná.
Átalakultak a fogyasztási szokások
A legtöbb ember Olaszországban még mindig Aperol Spritzet iszik, de az Aperolnál keserűbb, a Camparinál pedig édesebb Select is a reneszánszát éli. Vannak, akik az előbbieket összekombinálva fogyasztják, és valahol helye maradt még az osztrák tradícióknak is: a Vicenzától 35 km-re északkeletre fekvő Schio kisvárosban még mindig úgy isznak fröccsöt, mint mi vagy az osztrákok, borral és szódavízzel. (Ezzel szemben néhány velencei posh bioborászat büszkén vállalja, hogy ők nem az a fajta hely, ahol fröccsöt szolgálnak fel, mivel az „igazi ínyencek soha nem spriccelnének vizet a borukba.“) Egy dologban azonban az olaszok 85 százaléka egyetért: nem tudnak lemondani az aperitivo legalább havi egyszeri fogyasztásáról.
„Ez a lassúság himnusza, a vacsora előtti vágyakozás pillanatának elnyújtása. Ürügy arra, hogy igyunk, együnk, és egy kicsit tovább együtt maradjunk, mielőtt hazaindulnánk“ – vallja Cozzella.
Valószínűleg ezzel magyarázható az osztrák időkben gyökerező, napjainkig folyamatosan fejlődő, 200 éves fröccshagyomány: egy igazi olaszos, nem sietős törekvés a nyári naplemente tökéletes színeire és ízére.
