Szívek szállodája, Hat hét, Volt egyszer egy nyár; csak néhány filmes példa arra, hogy hol találkozhatunk a parentifikációval, ami lényegében egy szerepcsere: a gyerek egy felnőtt felelősséget és viselkedését veszi át, még mielőtt készen állna rá.
„Segítsen csak az a gyerek otthon, így tanulja meg, mi a nagybetűs élet! Mi is mostunk, főztünk, meg segítettünk anyunak nevelni a kistesót, 12 évesen pedig már javában dolgoztunk!“ – hallhatjuk az idősebb generáció tagjaitól az alábbi kliséket, amik viszont elbagatellizálják a nagyon is létező problémát. Már a cikk elején fontos leszögezni, hogy a szülői kizsákmányolás nem vonható egy kalap alá azzal, ha a gyerek egészséges mértékben segít be a házimunkába.
Nem véletlen, hogy a „döntőbíró“ szerep a szülők között, a „legjobb baráttá tevés“ vagy a „lelki szemetesláda“ szavak és kifejezések széleskörben ismertek a laikusok által is. Az egészséges szülő-gyermek felállásban a szülő nyújt gondoskodást és támaszt, hogy a gyerek összpontosítani tudjon arra, ami egyébként a feladata lenne: a tanulásra és az önfeledt létezésre. Azonban nem mindenki kellően stabil, funkcionális, vagy van elegendő érzelmi vagy anyagi erőforrása ahhoz, hogy mintaszülővé váljon, ilyenkor megtörténhet, hogy a gyerek veszi a nyakába a felelősséget, és akarva-akaratlanul bújik egy kisfelnőtt szerepébe.
Egy jelentés szerint az elhanyagolás mára a legelterjedtebb gyermekbántalmazási forma, aminek egy lehetséges típusa a parentifikiáció, a National Alliance for Caregiving szerint pedig az Egyesült Államokban mintegy 1,4 millió gyermek és serdülő tapasztalja meg a saját bőrén. A parentifikáció egy nagy adag traumát okozhat, amit az ember magával hurcolhat egy egész életen át, bizonyos helyzetekben viszont akár pozitív hozadéka is lehet – a téma kapcsán Kovács Viktória pszichológust kérdeztük.
„A szülés jelenetnél olyan állapotba kerültem, hogy törölte is az agyam“ – Interjú a Hat hét főszereplőjével, Román Katalinnal
2023.4.23 10:08
Magyar pszichiáter írta le először a negatív hatásait
A „parentifikáció“ kifejezést Salvador Minuchin, a strukturális családterápiát is kidolgozó terapeuta vezette be 1967-ben; meghatározása szerint a parentifikáció az a jelenség, amikor a szülők gyakorlatilag átruházzák szerepkörüket a gyerekekre. A koncepciót a magyar származású pszichiáter, Böszörményi-Nagy Iván csiszolta tovább és bővítette ki, ő írta le elsőként, hogy milyen mély problémákat okozhat a gyerekben, ha bekövetkezik a szerepcsere: megzavarhatja a fejlődés természetes folyamatát, és negatív hatással van a gyermek mentális és fizikai egészségére.
Engedd el a megfelelési kényszered, mert komoly ára lehet annak, ha mindenre igent mondasz
2024.2.2 16:46
Kovács szerint általánosságban a diszfunkcionális családokban tapasztalható a legtöbb negatív hozadéka, ahol a határok átlépése, a hierarchia felbomlása, a szerepek tisztázatlansága, és következetlen életvezetés totális káoszt okozhat a családi alrendszerekben. Megjegyezte: vannak élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen, hogy a gyerek kivegye a részét az egyébként felnőtteknek szánt feladatokból, de soha nem válthatja ki a szülőt teljes mértékben. Ha az erőfeszítései észrevétlenek maradnak, ha hosszú, vagy behatárolatlan időre szólnak, ha a feladatok súlya miatt képtelen saját életkorának megfelelő tevékenységeket végezni és valódi gyermeki élményeket átélni, akkor az komoly negatív hatásokkal járhat.
Alkoholizmus = érzelmi elérhetetlenség
A parentifikáció sokféle formát ölthet és számos körülmény között kialakulhat: például, ha a szülő megbetegszik, és a gyermek kerül ápoló szerepbe, történhet válás, vagy olyan párkapcsolati konfliktus a szülők között, amikor neki kell az érzelmi szükségleteket kielégíteni, de előfordulhat nagycsaládok esetében is, ahol egyszerűen ráhárulnak a gyerekre olyan feladatok, amik elvégzésére a szülőknek már nincs ideje és energiája.
A szenvedélybeteg vagy mentális problémákkal küzdő felnőttek sok tekintetben veszélyeztetettebbek, hiszen az ő családtagjaik már alapból is hatalmas terhelésnek vannak kitéve, és sokan már gyerekként találkoznak ezzel a nehézséggel. Az alkoholbetegek gyerekeire a külföldi szakirodalomban külön kifejezést is találunk (COA, azaz Children of Alcoholics és ACoA, azaz Adult Children of Alcoholics), akiknek a szüleik időszakosan vagy állandóan, de mindenképpen elérhetetlenek fizikailag és/vagy érzelmileg a gyermekeik számára.
Nyilván borzasztó kínokat okoz a gyermeknek, ha az alkoholizmus mindkét szülőt érinti, viszont nem sokkal jobb az sem, ha csak az egyikük van ilyen állapotban. Ilyenkor ugyanis a józan szülő energiái nagy részét a függő társnak adja, nem pedig a gyereknek, és így sem tud teljes értékű apaként/anyaként jelen lenni
– mondta el Kovács.
Nem mindegy, hogy elismerik-e a gyerek erőfeszítéseit
Korábban úgy gondolták, a parentifikációt csak instrumentális és emocionális fajtákra lehet bontani. Előbbi a család fizikai jóllétének fenntartására irányul (pl. anyagi javak szerzése, háztartás vezetése, testvérek felügyelete), míg utóbbi a család érzelmi jóllétéért való felelősségvállalást jelenti – ezt nehezebb felismerni, és több negatív hatással is jár.
Új év, új én? – 7 tipp, hogy végre ne bukj el az újévi fogadalmakkal már az első héten
2024.1.1 15:27
A 2000-es évektől kezdődően bekúszott a képbe a mára talán legfontosabbnak tartott tényező, ami az észlelt igazságtalanság: ha a gyermek erőfeszítései nem maradnak észrevétlenek, kap segítséget bennük és a terheltség nem a végtelenségig tart, a parentifikációnak pozitív hozadékai is lehetnek. A szakértő szerint a gyermek erőfeszítéseinek méltányolása, és mindeközben a gyermeki énje tiszteletben tartása és határai figyelembevétele kulcsfontosságú, amikkel segíthetjük a pozitív énkép kialakulását, és egy új aspektust adhatunk a self-érzékelésének.
„Még gyerekcipőben jár ennek a résznek a kutatása, de a pozitív hozadék egy nagyon izgalmas és fontos kérdés, amivel valamelyest le is lehet csitítani azokat, akik azt mondanák, hogy »persze, régen is vigyáztunk a testvéreinkre, meg kisiskolásként már dolgoztunk«.“
Ha a gyermek egészséges mértékben segédkezik a család életében, legyen szó akár a háztartásbeli feladatokról, akár elvontabb teendők elvégzéséről, gondoskodásról, az segítheti a reziliencia, a felelősségtudat, a találékonyság és az empátia fejlődését. Ez viszont nem egyenlő a szülői kizsákmányolás romantizálásával
– magyarázta a szakértő.
Számít a nem és a társadalmi helyzet is
Azon túl, hogy mennyire értékeli és méltányolja a szülő a gyerek erőfeszítéseit, más tényezők is befolyásolják a parentifikáció végkimenetelét, például, hogy milyen életkorban történik, milyen hosszú ideig zajlik, vagy milyenek a kulturális és családi körülmények, de még a nem is számíthat.
Az 1970-1990-es években elterjedt volt az elképzelés, miszerint a lánygyermekeket súlyosabban érinti a parentifikáció, mint a fiúkat. Bár a témában azóta nem készült túl sok kutatás, az eddigi tanulmányokból Kovács szerint nagyrészt az derül ki, hogy a lányok valamivel érintettebbek az emocionális parentifikációban, az instrumentális faktor esetében kisebb a különbség. Felmerült már az is, hogy a klasszikus, akár sztereotip női szerepek is hatással vannak a nemi különbségekre, hiszen a társadalom még mindig inkább a nőkhöz köti a gondoskodást, ápolást, és emiatt lehet az is, hogy a frissebb elméletekben megdőlni látszik ez a felállás, hiszen a genderkutatások fénykorukat élik.
Bár úgy tekintünk a prentifikációra, mint egy az egyént érintő problémára, vizsgálni kell a szociológiai és kulturális vonatkozásokat is.
Hogyan lehet megküzdeni azzal, hogy gyerekként nekünk nehezebb volt?
Kovács szerint nem könnyen. A parentifikáció esetén csorbul az egészséges énkép kialakulása, az egyén self-veszteséget tapasztal meg, a negatív következmények pedig nagy terhet róhatnak ránk felnőttként is. Például komoly problémákat okozhat a leválás, és a parentifikáció kapcsolatba hozható pszichopatológiákkal, depressziós és szorongásos tünetekkel, interperszonális nehézségekkel, kapcsolati és kötődési zavarokkal.
A parentifikált egyének kapcsolataiban gyakran megjelenik a túlzott gondoskodás és felelősségvállalás, egészen abszurd módon is: a másik szükségleteit helyezik a sajátjuk elé, viszont a gondoskodás fogadása kevésbé megy, sőt el sem várják, hiszen nem ezt szokták meg.
„Nem arról van szó, hogy ne lennének szükségleteik, pusztán maguk számára is nehézséget okoz, hogy szembenézzenek velük, nemhogy még partnerüktől is elvárják azok kielégítését. Azok, akik ezt nem ismerik fel, és teljesen elnyomják az igényeiket, egy egész életet is leélhetnek ennek a fojtogató érzésnek az árnyékában, felvéve egy alávető, szolgalelkű magatartást“ – mondta el Kovács.
REFRESHER-TOPLISTA: 10 könyv 2023-ból, amit mindenképp szerezz be karácsonyra – 1. rész
2023.12.13 18:03
A „gyógyulási folyamatnál“ segíthet, ha az érintettek beszélnek erről a szüleikkel, vagy akár szakemberrel, de nem szabad hagyni, hogy a dolog egy ördögi spirálba fusson bele: ha a szülő elkezdi megmagyarázni a múltbéli tetteit, mentségeket keres és elpanaszolja, mennyire nehéz volt neki, ezzel ismét olyan helyzetet teremet, amikor megint a gyereknek kell megértenie anyát meg apát – ilyenkor úgy tűnhet, hogy feloldotta a konfliktust, de sokszor ismételten csak a saját feszültségét pakolja át. Illetve az sem mindegy, hogy mikor történik a ráeszmélés/bevallás, hiszen ha gyerekként zúdul rá az emberre a szülő bűntudata, az egészen más, mintha ez már felnőttként, egyenrangú személyként következik be.
Kovács szerint fel kell ismernünk, milyen sérülések értek minket és milyen érzéseket okoznak bennünk mélyen, a cél pedig, hogy elfogadjuk a velünk történteket, ami persze nem egyenlő azzal, hogy a végsőkig (fel)mentegetjük a szüleinket.
