A Nagy Tüzesként emlegetett Takács József nem tartozik a legismertebb betyáraink közé, még Wikipédia-oldala sincs, mint a letöbb sztárbűnözőnek, sőt, képet is alig találni róla. Történetét a mátrai szájhagyomány és a korabeli bűnügyi újságcikkek őrzik.
„Úgy élt és garázdálkodott a Mátrában, mint egy késői Jókai regényhős, s ha karabélyának hangját hallotta, keresztet vetett magára a falusi gazda és házába húzódott, pedig tudta, hogy reggelre kifosztva találja istállóját, marhájának csak csapását leli“ – írta a korabeli sajtó Nagy Tüzesről, a legutolsó magyar betyárok egyikéről, akinek filmre kívánkozó életútja a nyolcvanas években, távol hazájától ért véget.
A mátrai betyár személyét már életében számos anekdota és legenda övezte, és bár sorsának alakulásáról rendszeresen beszámoltak a környék lapjai, alakja napjainkra szinte teljes feledésbe merült, ma már jóformán csak a Mátra vidékén élők emlékeznek a róla keringő történetekre, amelyeket szüleik, nagyszüleik adtak át nekik a hatalmas étvágyú, sokak által rettegett Nagy Tüzesről.
A titokzatos magyar népcsoport, akik Afrikában telepedtek le: kik azok a magyarabok?
2024.6.23 9:55
Hasonlóan romantikus képest festett róla a harmincas évek sajtója is: a korabeli újságcikkek egy csaknem két méter magas, tagbaszakadt óriásról írtak, akinek „útját mindenütt kifosztott istállók, aklok jelezték“. A fentebb idézett újságcikk szerint:
A gazdák nem merték feljelenteni, mert a feljelentőnek mihamar kigyúlt a háza, látogatást tett Tüzes. Szívesen rejtegette a szegény nép, mert afféle nobilis betyár volt, aki csak a gazdagokat fosztogatta, a szegényen segített. (...) Legendák keringenek arról, hogy nem fogja golyó. Azt mondják, hogy valami különös érzéke volt a veszedelmek megsejtésére.
A Mátra után Afrika sivatagaiban keresett menedéket
Nagy Tüzes eredetileg Takács József néven született a Mátra déli lábánál fekvő Abasáron, a hivatalos dokumentáció szerint 1895. augusztus 22-én. Még húszéves sincs, amikor kitör az első világháború, és életkoránál fogva ő is a fronton találja magát, ahol testközelből is megismeri a halált és az emberi kegyetlenséget.
Beszélik, hogy egy-egy kézi tusában mint villám, úgy kapta szuronyára a vele szembe került muszkát, roppant erejével magasba' emelte és könnyedén háta mögé dobta a szuronyra tűzött ellenséget.
A háborút követően is maradt a seregnél, 1920-ban az egri laktanyában értesült arról, hogy felesége elhagyta, ezért szolgálati karabélyával és egy tiszthelyettesétől lopott biciklivel megszökött. „Eleinte mint katonaszökevényt körözték országszerte. Később csak Heves megyére korlátozódott a hajsza, de már nemcsak szökés miatt, mert Takács bűnlajstroma tucatjával bővült. Az elvadult, otthonából kivert emberből megszületett a rettegett Nagy Tüzes“ – írja róla az egyik régi újságcikk.
A katonaszökevény kezdetben a várostól nem messze, Kerecsend közelében bujkált, de hamarosan a szülőföldje felé vette az irányt, azt remélve, hogy a Mátra jól ismert erdeiben biztonságos menedékre lel. Valamikor ez idő tájt az abasári bajkeverő azonban emberölésbe keveredik (a források nem részletezik, mi történik pontosan), és elfogása után hat év fegyházra ítélik, büntetését viszont nem tölti le, még 1924-ben megszökik az állampusztai fegyenctelepről.
Takács ezt követően a kétes alakoktól hemzsegő Francia Idegenlégióban keresett menedéket, amelynek otthona Algéria volt. Ahogy az Eger című napilap írja: „Itt nem kérdezik senkitől honnan jön, mit keres, kell az ember az afrikai homokra. Így került Nagy Tüzes az idegenlégió algíri állomására. Az idegenlégió fegyelmét azonban nem sokáig bírta »szervezete.« Röviddel utóbb Oroszországban tűnik föl, ahol magyar kommunisták sugalmazására elfogják és a moszkvai központi börtönbe kerül. Nagy Tüzes kevés idő múlva innen is megszökött és sok viszontagság után Ausztriában ütött tanyát, majd hazajött a mátrai erdőkbe.“
Az erdő volt a lakása, a Mátra minden rejtekhelyét ismerte
Külföldi körútjáról visszatérve, a harmincas években Takács aztán új karriert épített: csempészcsapatot toborzott maga köré. Az Észak-Magyarországon és a Felvidéken tevékenykedő hálózat felfegyverkezve járta a vidéket, az eltulajdonított állatokat, gyökeres szőlőoltványokat, valamint a feltört pincékből zsákmányolt bort és pálinkát a trianoni határokon túlra, az akkori Csehszlovákiába csempészte.
Ténykedése miatt aztán 300 pengő vérdíjat tűztek ki Nagy Tüzesre – ennyi pénzt ígértek annak, aki élve vagy halva elfogja a termetes, becserkészhetetlennek hitt betyárt. A források szerint a csendőrök háromszor is bekerítették, de Takácsnak végül mindhárom alkalommal sikerült elszelelnie előlük.
Az erdő volt a lakása. Minden rejtekhelyét ismerte a Mátra erdőségeinek és számos alkalommal eltűnt az üldöző csendőrök gyűrűjéből,— mintha a föld nyelte volna el. Rövidre vágott csövű Mannlicher-puskajával bújta a rengeteget és rettegtette az erdővidék falvait
– írta 1940-ben az Eger napilap.
Takácsot csak 14 évnyi garázdálkodás után sikerült elfogni: 1934 márciusában a parádi csendőrök megneszelték, hogy rettegett betyár a környék erdeiben vert tanyát, ezért nagy erőkkel a helyszínre vonulva bekerítették. “Nagy Tüzes minden oldalról kakastollat látván lobogni a szélben, letette karabélyát és felnyujtotta két karját” – számolt be a szenzációról a sajtó.
Amikor 1934 májusában az egri törvényszék elé állították, Takács következetesen tagadott, legalábbis úgy tett, mint aki semmire nem emlékszik, semmit sem tud az abasári és visontai lopásokról. Felelet gyanánt gyakran a vállát vonogatta, magát időnként elmebetegnek tettette, olyannyira, hogy rögtön a tárgyalás elején végigfeküdt a vádlottak padján, majd valamivel később újra megismételte a mutatványt. Szórakoztató előadása azonban nem hatotta meg a jelenlévőket, mindenki számára egyértelmű volt, hogy Nagy Tüzes szimulál, három évi szigorított dologházra ítélték.
Bár az ítélet kihirdetésekor lényegében a saját halálát követelte (azt üvöltözte: „Ha bűnös vagyok, akasszanak fel a vármegyeház udvarán!“), csaknem egy évig a sorsával látszólag megbékélve töltötte a büntetését. Ám 1935 tavaszán elégedetlenkedni kezdett: előbb csupán zúgolódott, hogy igazságtalanság érte, később viszont éhségsztrájkba kezdett. A koplalás súlyosan elgyengítette a nagy étvágyú és termetű embert, egy idő után már az ágyából sem bírt felkelni, végül feladta az önsanyargatást. A lapok szerint 12 napon keresztül éhezett, az orvosai szerint ha még egy nappal tovább makacskodik, az akár az életébe is kerülhetett volna.
'56-ban után idegenből küldte haza leveleit
Miután büntetését letöltötte, némi időre eltűnt a nyilvánosság elől, néhány évig nem hallani felőle. A lapok akkor nyúlnak újra Nagy Tüzeshez, amikor Salgótarjánban csavargásért leültetik, ám az egri törvényszék kérelmére a város fogházába szállítják, hogy előbb valutavétség, majd hét kilogramm tűzkő csempészése miatt ítéljék el.
Takács József életútjának bizonyára legfelkészültebb ismerője, Földi Ádám a nagyapjától hallott először a mátrai betyárról, majd több éven át kutatta annak történetét. Ezalatt levéltárakba járt, felvette a kapcsolatot a Nagy Tüzes-féle csempészhálózat még életben maradt tagjaival, rokonokkal, határmenti településeken élő pásztorokkal, továbbá megszerezte a betyár leveleit is, amelyeket egy barátjának és családjának írt. A néprajz-politológia szakos Földi a kutatatómunkájának eredményeiről egy rendkívül izgalmas, „Nagy Tüzes” és az abasári csempészhálózat című tanulmányban számolt be, amely a debreceni bölcsész diákkörösök Juvenilia című, 2010-es antológiájában is szerepel.
Ahogy Földi Ádám egyik interjúalanya meséli:
Kért egy szelet zsíros kenyeret. Ha megkínálták, adtak neki szelet zsíros kenyeret, ő másik napra egy 80 literes zsírt vitt. 80 literes bödönnel ott volt a zsír neki az udvaron… A másik helyen meg egy kis tejet is kért. Mondta az asszony, hogy a kisgyereknek van egy kis tej félretéve, de egy kicsit tud belőle adni. Ott meg egy fejőstehén lett az udvaron.
Földi Ádám 2021-ben aztán az Egy.hu-n újabb írást publikált Takácsról. Ebben arról ír, hogy a Mátra utolsó betyárja 1956-ban jobbnak látta elhagyni Magyarországot: előbb Olaszországban, később Hollandiában próbált szerencsét, és valószínűleg ott is maradt haláláig. A nyolcvanas években még onnan küldözgette haza leveleit, a feltételezett utolsót 1984. októberében írta, 89 éves korában. Szülőfalujától és a Mátrától távol, Hágában veszthette életét.
