A könyökünkön jönnek ki az alábbi, a sztereotípiák és toposzok határmezsgyéjén elhelyezkedő állítások, amiket alapvetésnek veszünk, az igazságtartalmukat azonban ritkán vizsgáljuk felül.
Mi, magyarok, a Kárpát-medence közepén megbújva, pici nemzetnek számítunk, az ambíciónk, büszkeségünk mértéke azonban épp az ellenkezőről árulkodik. Ez hűen visszaköszön a mostani kormányzati működésen is: a magyar néplélek szereti nagyobbnak, fontosabbnak érezni magát, mint ami a méretéből adódik.
Hiába nem körülöttünk forog a világ, a 9,6 millió főt számláló lakosság jelentős hányada, azt hiszem, nyugodtan kijelenthető, hogy az univerzum mindentudójának, véleményvezérének, megkerülhetetlen sarkcsillagának érzi magát. Hasznos virtus az önbizalom, de bizony, jóból is megárt a sok.
Önérzetességünk talán magyarázható egykori, az Osztrák-Magyar Monarchiában betöltött jelentősebb világpolitikai szerepkörünkkel, az ország ahhoz tartozó, trianoni békeszerződést megelőző kiterjesztett alapterületével vagy szentté avatott, fontos uralkodóinkkal, színes történelmünkkel. De akár azzal is, hogy a honfoglalás óta, több mint ezer éve nyomjuk az ipart, a jó öreg balsorsunkkal karöltve.
A toposz kulturális motívum, eszménykép, ami gyakran önképből fakad, és belülről jön - ezért sem nevezném sztereotípiáknak az alábbiakat, hiszen nem feltétlenül külföldiek, sokkal inkább mi mondjuk magunkról őket. Következzen hát néhány unalomig ismételt magyar toposz – tuti, hogy mindegyik ismerős lesz, szóval csak óvatosan a szemforgatással, mert el fogsz szédülni.

A magyarok messze földön híresek vendégszeretetükről
Mindannyian tapasztaltuk már a saját bőrünkön, mi történik, amikor lenézünk vendégségbe a rokonsághoz, és az ebédlőasztalhoz ülünk. Felkelni már annál nagyobb kihívás: „Szedjél még, no, hát látom rajtad, hogy még éhes vagy! Vagy talán nem ízlik?!” – hangzik el a házigazda szájából, a harmadik tányér húsleves belapátolása után, a rosszullét határán. Lehet alapja a felvetésnek, azonban a mozgatórugója nem minden esetben egyértelmű.

A büszkeségünk az egekig ér, így nem szeretjük, ha úgy tűnik, nélkülözünk. Az a biztos, ha a vendég erről nem szerez tudomást. Lehet, hogy kiürül a kamra, de a látogatónak mindenképp teletömjük a hasát, vigye csak a jó hírünket! A hízelgő mítosz azonban megdőlni látszik: az InterNations éves Expat Insider felmérése alapján hazánk nincs benne a top 10 legbarátságosabb országban (az élen Costa Rica, Mexikó és a Fülöp-szigetek szerepel). Még egy fokkal kellemetlenebb, hogy 53 országot vizsgáltak, és a sereghajtók közt, a 44. helyen végeztünk.

Az egyre romló életkörülmények is közrejátszhatnak ebben, de a válaszadók szerint a magyarok zárkózottak, nehéz mélyebb kapcsolatot kialakítani velük, a helyzeten pedig a magyar nyelv nehézsége sem segít. Áúcs.
A magyar észjárás sajátosan leleményes: megoldjuk okosba'!
Tartok tőle, hogy ezt a toposzt sem az erény, hanem a szükség szülte. Mindenki látja a lelki szemei előtt a képet, ahogy honfitársaink a szocializmus idején Coca-Colát csempésznek át a határon, a rendszerváltás előtt pedig VHS-kazettákat, bakeliteket, Levi's farmert, vagy olyan műkincseket, mint a walkman.

Ehhez kapcsolódóan egy tavalyi kutatás kimutatta, hogy a magyarok nagyon sok alkoholt fogyasztanak, főleg sört és bort. A szórakozást – vagy búfelejtést – láthatóan nem vetjük meg, ha kell, megoldjuk okosba', hogy jól érezzük magunkat, még ha a pénztárcánk nem mindig örül ennek. Legyen szó tiltott élvezeti cikkekről, akciós termékekről, olcsó, de Instagram-kompatibilis, néhány napos nyaralásról, a magyar feltalálja magát, megtalálja a módját a lazításnak, egész egyszerűen azért, mert a mentálisan megterhelő közéleti állapotok és az egyre elkeserítőbb pénzügyi helyzet miatt rászorul.

Magyarországon a GDP negyede még mindig szürke-fekete gazdaságban jön létre, a trükközés tehát a munkaerőpiacon is erősen jelen van, feltehetően megint csak a tisztességes megélhetés, nem pedig a trollkodás okán.
A magyar filmszinkron világhírű
A magyar szinkronnak az 1930-as évektől kezdve óriási hagyománya van. Ennek is köze van a szocializmushoz: az állam nem szerette volna idegen nyelvekkel „terhelni” a lakosságot, ezért vérprofi színészekre, stábokra bízták a külföldi filmek lefordítását, szövegezését, leszinkronizálását, szájra illesztését. Különösen a '60-as évektől kezdve volt tetten érhető a magyar szinkron nívója – sok esetben élvezhetőbb volt a film, mint eredeti nyelven.

A színművészek nem csupán felolvasták a sorokat, megélték a karaktereiket, érzelmeket vittek a performanszba. A casting során a készítők figyeltek a külső jegyekre, hangszínre, a szöveg ritmusára, hangulatára. Gondolhatunk az ikonikus Bud Spencer-Terence Hill-filmekre, az eredeti Star Wars-trilógiára, a Brian életére, a Gyalog galoppra, de akár a Simpson család vagy a Family Guy első évadaira is. Eredeti projektek terén a Süsü, a sárkány vagy a Macskafogó magyar hangjának színvonalát talán szükségtelen is magyarázni.

Jó ideig nem volt divatos feliratos filmeket nézni sem moziban, sem otthon. A 2010-es évektől figyelhető meg, hogy az újabb generációk szívesen filmeznek eredeti nyelven, illetve a streamingszolgáltatók térhódításával annyi a content, hogy lehetetlen mindent leszinkronizálni. A hanyatlás első jeleit a 2020-as elejétől tapasztalhattuk: gyakran villámtempóban dolgozva, alacsony fizetésért vállalnak munkát a színészek, így nem olyan igényes a végeredmény, mint anno.

Napjainkban, a Z és az Alfa generáció számára már kifejezetten trendinek számít originál nyelven filmezni, sőt, a szinkronos megoldás számukra talán kissé ódivatúvá vált. A fenti állítást vizsgálva, a magyar szinkron ha világhírű nem is, jó ideig ténylegesen világszínvonalú volt. Az alábbi ikonikus párosok esetében például tuti, hogy hamarabb eszedbe jut a mi színészünk orgánuma: Peter Falk – Szabó Gyula, Bud Spencer – Bujtor István, Jim Carrey – Kerekes József, Jennifer Aniston – Kökényessy Ági, Homer Simpson – Székhelyi József, George Clooney – Szabó Sipos Barnabás, Robert De Niro – Reviczky Gábor. Sokáig lehetne folytatni a listát.
A magyar nyelv a legszebb és a legnehezebb a világon
Szögezzük le: különleges, az biztos. Egy utazás alkalmával színes társaságban, több nemzet képviselői közt találtam magam, ahol sorjában mindenki mondott egy-két mondatot az anyanyelvén. A csapat valamennyit be tudta sorolni hangzás alapján, legyen szó germán, angolszász vagy épp szláv nyelvekről, az én szónoklatomat viszont fejvakarás követte. Végül abban egyezett meg a team, hogy valami nagyon furcsa, ázsiai-mongol hangzású hibridet hallottak.

Nem véletlen, hiszen a finnugor nyelvcsaládhoz tartozunk, ami az uráli nyelvcsalád része, és ténylegesen egyedi hibrid: a magyarban fellelhető finn, észt, néhány kisebb oroszországi nyelv, osztják, vogul nyelvek, de még a szamojéd is, amit Szibériában beszélnek.
2023-ban egyetemi kutatók végeztek egy felmérést, amelyben az egyes nyelvek szépségét vizsgálták. Nem kevesebb, mint 228 nyelvet vizsgáltak 2125 mintából. A kínaiul beszélők szerint legszebben a mandarin, az angol és a japán hangzott, míg az európaiak a spanyolt, az angolt, az arabot és az olaszt részesítették előnyben. A szubjektívum jelenségét nehéz kivonni a hasonló kutatásokból, hiszen óhatatlanul az ismerősen, barátságosan csengő nyelvek állnak közelebb az ember szívéhez.
Oké, lehet, hogy egyediségének köszönhetően nem a leggyönyörűbben hangzó nyelv a magyar, de az egyik legnehezebb, ugye? Szinte lehetetlen olyan listát találni e tekintetben az interneten, amin nem szerepel a magyar a legnagyobb kihívást jelentő nyelvek közt, gyakran a legelső, de általában top 3-as helyen (a mandarinnal, az arabbal és a japánnal szoktunk versenyezni).

Vizsgáljuk meg tényszerűen a kérdést. Az amerikai kormány külföldi ügyekkel kapcsolatos képzéseit végző Foreign Service Insitute öt nehézségi kategóriába sorolta a nyelveket. Fontos megemlíteni, hogy nem tudományos, hanem pragmatikus elvek alapján osztályoztak: az intézet, amely külföldi országokba delegált amerikai diplomaták képzését végzi, azt vette figyelembe, hogy mennyi időbe telt megtanulni egy-egy idegen nyelvet a kiküldötteknek.
A magyar nyelv a 4*-os kategóriába került, ami a négyes felett áll, mert legalább egy évig kell tanulni. Az észtekkel, finnekkel, vietnámiakkal, mongolokkal, grúzokkal vagyunk egy csoportban, ami jól mutatja a rokoni szálakat. Ötös besorolást mindössze öt nyelv kapott: az arab, a kantoni, a mandarin, a japán és a koreai – ezeket legalább két évbe telik elsajátítani.
Örvendhetünk tehát, amennyiben ez örömre ad okot: valóban a világ egyik legnehezebb nyelv a magyar. És mi mégis profin beszéljük, ugye-ugye, a magyar gógyi...