A Sing Sing Music Hall szerint „egyszerű bemondásra” hivatkozva záratta be őket egy hónapra a rendőrség.
Ezúttal a Szegeden található Sing Sing Music Hall nevű szórakozóhelyre csapott le a rendőrség, a hatóságok ugyanis egy teljes hónapra bezáratták a város egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az üzemeltetők szerint egyszerű bemondásra hivatkozva.
A szórakozóhely azt írta, 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együttműködött a hatóságokkal és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás. Állításuk szerint bár nincs joguk, eszközük és lehetőségük arra, hogy „hatósági jellegű eljárásokat” folytassanak le, „vagy minden, rejtetten zajló cselekményt” megelőzzenek, „a hatóságokkal való együttműködésben, a jogkövető működésben és a felelős üzemeltetésben” mindig partnerek voltak és lesznek. A döntéssel szemben a törvényes határidőn belül jogorvoslattal élnek.
A Sing Sing „semmilyen formában nem előidézője, szervezője vagy támogatója azoknak a cselekményeknek, amelyekre hivatkozva ez az intézkedés megszületett. Az ilyen helyzeteknek nem okozói, hanem elszenvedői vagyunk”
– írták közleményükben.
Az elmúlt időszakban több szórakozóhelyet is idegilenesen bezárt a rendőrség kábítószer-kereskedelem vagy fogyasztás gyanújára hivatkozva. A hatóságok szintén 30 napos bezárással jártak el a budapesti Turbina Kulturális Központ esetében, két hónapra pedig hasonló okok miatt záratták be az Arzenál és a Symbol szórakozóhelyeket.