Felsoroljuk a 2025 második felében debütáló, feltehetően széles tömegeket megmozgató magyar mozifilmeket.
A magyar közönségfilmek kapnak hideget-meleget, és ha őszinték vagyunk, a legnagyobb nézőszámokat produkáló hazai projektek az esetek döntő többségében nem az Oscar-díjért, hanem elsősorban a hazai publikum szívéért szállnak ringbe. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? szinte felfoghatatlan sikere is hűen példázza a jelenséget: a nagy átlagban vett honi nézőnek romantikára, könnyedségre, és legfőképp menekülőútra van szüksége napjaink viharvert „magyar valóságából”.
A magvasabb mondanivalójú, értékesebb itthoni filmekre a művészmozikban és az underground, indie-filmes szcénában lehet rábukkanni, de olykor megesik, hogy egy-egy nívósabb alkotás áttöri a falat, és sokan jegyet váltanak rá. A tavalyi évben ilyen volt a Fekete pont, az És mi van Tomival?, a KIX vagy a Kék pelikán – és ne felejtsük el az európai filmfesztiválokat körbenyerő Magyarázat mindenre című Reisz Gábor-filmet sem, ami a 44. Magyar Filmszemle fődíját is bezsebelte.
Idén a Véletlenül írtam egy könyvet bizonyította be, hogy bizony állami támogatással sem lehetetlen feladat színvonalas, emlékezetes filmet készíteni. A magyar produkciók kedvelőinek jó hírrel szolgálhatunk, hiszen az év hátralévő részében többek közt két Oscar-díjas alkotónk is friss filmmel rukkol elő.
2025-ben debütáló magyar filmek, amiken tartsd rajta a szemed
Jimmy Jaguár – szeptember 11.
Június elején nem kis meglepetés volt, amikor a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, Közép-Európa legnépszerűbb és egyetlen „A-kategóriás” fesztiválja meghívta Fliegauf Bence legújabb független filmjét, a Jimmy Jaguárt. A rendező legismertebb alkotása a 2004-es Dealer, azonkívül még négy drámát ölel fel az eddigi életműve: Méh, Csak a szél, Liliom ösvény és Rengeteg – Mindenhol látlak. A Csak a szél és a Rengeteg – Mindenhol látlak Ezüst Medvét kapott Berlinben. Csakúgy, mint Kizlinger Lilla a Jimmy Jaguárért, ami az író-rendező-producer Fliegauftól szokatlan módon bűnügyi, misztikus történetet mesél el.

A Karlovy Varyban bemutatott verzióhoz képest tíz perccel rövidebb és feszesebb változat érkezik ősszel a magyar mozikba; legelőször szeptember 5-én debütál a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a Jimmy Jaguár Peer Krisztián, Major Erik, Jakab Juli, Kizlinger Lilla, Sólyom Aliz és Balla Eszter szereplésével.
Egykutya – október 2.
A Mindenki című rövidfilmért 2016-ban Oscar-díjat kapó Deák Kristóf új, Nemzeti Filmintézettől független alkotása az ország egyik vezető reklámügynöksége, az ACG saját produkciójában jött létre, és az azonos címen futó kortárs színházi előadást viszi nagyvászonra. Feszült, fordulatos, mélyreható sztorit ígérnek a készítők, amely négy régi barátról szól, akiket Bakonyi Alexandra, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly alakítanak.
„Az Egykutya már-már tabukat döntögető módon őszinte és pimasz film lett. Egy viharos estén játszódik, amikor négy egykori kollégiumi barát újra találkozik, tíz évvel azután, hogy felrobbantották egymás életét. Bár korábban azt gondolták, soha többé nem beszélnek egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy sikerül-e újra szót érteniük”
– nyilatkozta Deák Kristóf. A rendező 2021-es nagyjátékfilmje, Az unoka fontos témát boncolgató, igényes thriller volt, így joggal bizakodhatunk. Az előzetese viszont a milliószor látott, sekélyes magyar romkomok világát idézi meg – reménykedjünk, hogy nem ez lesz a helyzet. A csípős humort ígérő filmet október 2-ától vetítik a mozik.
Árva – október 23.
Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Saul fiáért magasba emeli Nemes-Jeles László a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjat – pedig közel tíz éve történt a nagy pillanat. A rendező rendesen behúzta a féket az aranyszobrocska után: azóta csupán egyetlen egész estés film fűződik a nevéhez, a 2018-as Napszállta. Úgy tűnik, most új sebességre kapcsolt: idén érkezik az Árva, javában zajlanak a Jacob Elordivel és Lily-Rose-Depp-pel készülő Outer Dark előmunkái, sőt Moulin címmel a közeljövőben egy francia filmet is forgat. Az Árvát meghívták a világ legrégebbi és egyben egyik legnagyobb presztízsű, „A-kategóriás" Velencei Filmfesztiválra, amelyet augusztus 27. és szeptember 6. között rendeznek meg. A Mozinet júliusi sajtóközleménye alapján az Árva szinopszisa a következő:
A Barabás Bojtorján, Waskovics Andrea és Grégory Gadebois által fémjelzett, állami támogatásból készült filmről csak a lent látható rövidke teaser áll rendelkezésre. Az Árva premierje október 2-án lesz.
Sárkányok Kabul felett – november 20.
Dyga Zsombor, az Aranyélet rendezője igaz történeten alapuló akciódrámát rendez, amit a HVG állami kurzus-akciófilmnek titulált. A Sárkányok Kabul felett brutális NFI-büdzsét kapott: 2,8 milliárd forintból filmesítik meg a 2021-ben lezajlott, Sámán Pajzs nevű katonai mentőakciót, melynek során magyar katonák 540 főt, amerikaiakat, osztrákokat, afgánokat és magyarokat menekítettek ki Afganisztánból – éles lőszer használata nélkül. Minden magyart sikerült hazahozni, még az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársait is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úgy fogalmazott egy sajtótájékoztatón, hogy a film „formába önti a magyar katonák példamutatását”, és „a katonai hősiességnek állít példát”. A főszereplők Mészáros Blanka és Jászberényi Gábor, de szerephez jut Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András is. Az előzetes mindenképp közszemlére teszi a kolosszális büdzsét, bár ha a 6 milliárdból készült, olcsó tévéfilmes külsővel bíró Most vagy sohát vesszük alapul, akkor ez nem jelent sokat – november 20-án mindenesetre kiderül.
Szenvedélyes nők – november 27.
Herendi Gábor szakmai nívó tekintetében nem Stanley Kubrick vagy Christopher Nolan filmjeinek szintjén mozog, de azt nem vehetjük el tőle, hogy valamennyi alkalommal telibe találja a hazai ízlésvilágot. A Valami Amerika-filmek, a Kincsem, a Magyar vándor, a Toxikoma és a Futni mentem rendezője újabb romkomot készített, Szenvedélyes nők címmel. A Futni mentem kissé együgyű, súlytalan, és éppen hogy egyszer nézős vígjáték, de kétségtelenül megvolt a maga bája. Óriásit tarolt a kasszáknál: 737 ezren váltottak jegyet rá, és rövid ideig a legnézettebb magyar mozifilmmé vált, amíg le nem taszította a trónról a Hogyan tudnék élni nélküled?.

A Szenvedélyes nők a Futni mentemhez hasonlóan független projekt, és újfent egy cseh sikerfilm, A nők megkísértése szolgált a forgatókönyv alapjául. A Balsai Móni, Básti Juli, Varga-Járó Sára és Lengyel Benjámin alkotta szereplőgárda a következő sztorit viszi vászonra:
A premissza alapján még ha nem tudnánk, is sejtenénk, hogy Herendi Gábor legfrissebb mozgóképes alkotásáról van szó – amelyet november 27-étől vetítenek a filmszínházak.
+1: Csendes barát – 2026 eleje
Tény és való, hogy 2026 elején érkezik (még nincs hivatalos időpontja), de bűn lenne lehagyni a listánkról az egyik legjobb magyar kortárs rendező, Enyedi Ildikó új filmjét, a Csendes barátot. Az Árvával együtt mérkőzik meg az Arany Oroszlánért a Velencei Filmfesztiválon – 1986 óta nem volt arra példa, hogy két magyar rendező filmje is bekerüljön a versenyprogramba.

Az Arany Medve-díjas és az Oscar-jelölt Testről és lélekről direktorának legújabb, állami támogatásban részesülő filmje a Mozinet sajtóközleménye szerint érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között.
Hamisítatlan Enyedi-sztori, amely ha kicsit is megközelíti a Testről és lélekről színvonalát, akkor nem lehet különösebb okunk a panaszra. Még nincs előzetese, csak a lenti promóciós képkocka alapján sejthető a film elvont, művészi jellegű hangvétele.
