2023.4.16 10:28
Olvasási idő 7:50
Maier Péter

„Természetes volt, hogy a szüleinkkel kijárunk gombát szedni” – interjú a Shrooly társalapítójával, akiket Jaden Smith is követ

„Természetes volt, hogy a szüleinkkel kijárunk gombát szedni” – interjú a Shrooly társalapítójával, akiket Jaden Smith is követ
Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország
BESZÉLGETÉSEK INTERJÚ STARTUP THE LAST OF US

Ellátogattunk a Shrooly startuphoz, ahol az egyik alapítóval, Schaffhauser Sámuellel beszélgettünk.

Adott egy gép, amibe beraksz egy úgynevezett podot, aztán csak nézed, ahogy kinő benne a gomba – ezt a beltéri gombatermesztőt köszönhetjük a Shrooly nevű magyar startupnak, amelyet két korahuszonéves srác, Palánki Dávid és Schaffhauser Sámuel alapított. A fiúk éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy elkezdhessék szállítani az első termékeket, Jaden Smith is követi a munkásságukat, és mostanra több mint félmilliárd forintos árbevételt értek el.

A gombák térnyeréséről, a történetükről, a cégvezetés élményeiről, a hazai startuppiacról és a Z-generáció nem létező demotiváltságáról Schaffhauser Sámuellel beszélgettünk, akinek A fák titkos élete az egyik fő inspirációja és gombakedvelőként is nagy rajongója a Last of Us sorozatnak.

Miért éppen a gomba?

Dávidot és engem is érdekelnek a természetes étrendkiegészítők és az önfejlesztés. Miután megismertük egymást, elég hamar kiderült, hogy a gomba az egyik közös pont. Pár hónappal a megismerkedésünk után már azon gondolkoztunk, hogyan kellene termesztünk. Ezzel párhuzamosan beszéltünk róka, hogy tök jó lenne saját startupot alapítani. Úgyhogy, ez a két dolog a Shrooly által ért össze.

A gomba nem volt távoli dolog nekünk sosem.

Mindketten vidékről származunk, és gyerekkorunk óta természetes volt, hogy a szüleinkkel kijárunk gombát szedni, azt megfőzzük, megesszük.

Újdonság volt számomra, hogy sokan, akik nagyvárosban nőnek fel, olyannyira nem találkoznak vele, hogy csak a bolti csiperkét ismerik. 

Szóval azt éreztük, hogy a vitaminokon, növényi étrendkiegészítőkön kívül jó lenne bevonni a gombákat az önfejlesztésünkbe, viszont nem találtunk megfelelő minőségű termékeket – ekkor döntöttük el, hogy termeszteni kezdjük.

Részlet a Shrooly egyik reklámjából: Palánki Dávid és Schaffhauser Sámuel, a startup alapítói Forrás Shrooly

Látható egyfajta trend, ami összefügg a vegánság és a fenntartható szemlélet elterjedésével, hogy a gomba egyre komolyabb szerepet kap szinte minden területén az életnek. Ti is sokat posztoltok arról, hogy mennyi mindenre lehet használni, nem csak a konyhában. Mik a legizgalmasabb felhasználási módjai?

Mivel alapvetően dizájner vagyok, számomra nagyon izgalmas, hogy csomagolásként mennyire hasznos a gomba. A belőle készült csomagolóanyag képes helyettesíteni a polisztirolt – ez úgy készül, hogy a növényi közeget átszövetik gombafonállal, és azt hőkezelik, ebből pedig egy nagyon erős anyag készül, ami ráadásul komposztálható és pillanatok alatt lebomlik, ellentétben a polisztirollal, ami többszáz évig fennmarad. De ott van a divatban is, a vegán bőr például sokszor gombából készül. 

Az utóbbi időben a mainstreamben is előkerült a téma, a Last of Us sorozatnak (és korábban a videójátéknak) köszönhetően. Kvázi gombaszakértőként milyen volt megnézni?

A gombaszakértő kifejezést mindenképp visszautasítanám, ugyanis az egy külön szakma, ezt fontos tisztázni. De egyébként rettentő izgalmas. A Last of Us a cordyceps köré épül, amely egy létező gombatörzs: bogarakat, hernyókat tud megfertőzni. Egy bogárnál láttam olyat, hogy a kitinpáncélja alatt a teljes testét átfedte a gombafonál, vannak olyan esetek, hogy átveszi az élőlény idegpályája felett az irányítást, felviszi egy magas fűszálra, és ezután öli meg, majd ott nő ki belőle a termőtest. Persze, egy bogár rendkívül banális idegrendszerrel bír, de így is nagyon izgalmas ez a vonal.

Az egész franchise egy létező jelenségnek a felnagyításán, kifordításán alapul.

Igen, és ez egy ötletnek nagyon jó. Izgalmas alapgondolat, amit szépen kidolgoztak. Én is nagy rajongója vagyok.

 

Ahogy korábban pedzegettük, a gomba új felhasználási módjaiból erőteljesen sugárzik a fenntartható szemlélet. Környezetbarát startupnak mondhatjuk a Shrooly-t? És ha igen, mi teszi azzá?

Ha megveszünk valamelyik boltban egy egzotikusabb gombát, például egy shimejit, az valószínűleg Kínából érkezett, ahol sokkal alacsonyabbak a környezetvédelmi előírások. Védőgázban, dupla műanyagba becsomagolva kerül ide hozzánk, és akkor még nem beszéltünk a szállításról. Mi a podokat, amelyeket az általunk tervezett gépbe kell helyezni, megpróbáljuk minél decentralizáltabban elkészíteni. Kezdetben USÁ-ban és Európában is lesz egy-egy partnerünk, tehát nem kell majd kontinenseken át utaztatni.

Kiemelt tartalom
„Volt olyan ruhája Bellának, aminek öten varrtuk a nyakát“ – Interjú Hegedűs Dórával, a Szegény párák tervezőasszisztensével „Volt olyan ruhája Bellának, aminek öten varrtuk a nyakát“ – Interjú Hegedűs Dórával, a Szegény párák tervezőasszisztensével 2024.3.6 19:56

Egy podból több gombát is le tudsz szüretelni, és egy nagyon vékony műanyagzacskó van csak, ami nem komposztálható benne. A pod körülbelül egy kilós, és abban a zacskó 8 gramm. Tehát mondhatjuk, hogy a terméknek egy nagyon elenyésző része nem komposztálható, de egyébként azt is újra lehet hasznosítani.

A terméket júliustól kezditek el leszállítani a megrendelőknek. Milyen feladataitok vannak még hátra, hogy ez elindulhasson?

Dávid és én megterveztünk egy 3D-nyomtatott prototípust, amely önmagában alkalmas gombatermesztésre, de ahhoz, hogy ekkora volumenben tudjunk szállítani, minél könnyebben gyárthatóvá kell tennünk a gépet, ami egy hatalmas fejlesztési feladat. Mi is meglepődtünk azon, mennyi megrendelés jött, és ez új kihívások elé is állított minket. 

Drága fröccsintőszerszámokat kell gyártatnunk, és nem mindegy hogyan. Azokat sokszor le kell validálni, hogy tényleg működni fog. Elektronikai és applikációs szempontból is van még munka előttünk. Egyre több mérnökünk és partnerünk van, így rengeteg ötlet született arra hogy, hogyan lehet egyszerűsíteni a gyártást. Jelenleg ott állunk, hogy gyártókat versenyeztetünk, és igyekszünk kiválasztani azt, aki a legtöbbet hozzá tudja adni a termékhez. Nagyon sok mindenre kell odafigyelni ezen a szinten.

Ez nem hangzik kevés munkának, júliusig pedig nincs olyan sok idő. Hogy bírjátok?

A csapatunk nagyon sokat dolgozik, hogy véghez tudjuk vinni a terveinket, de sokat segít, hogy mindig tudjuk, hogy hogyan lépjünk egyről a kettőre, és elég sok tudatosságot kölcsönöz számunkra a tanácsadóink segítsége. Ők leginkább a hazai hardware-es startupközegből érkeznek, és több különböző területen nagyon sok tapasztalatot szereztek az elmúlt évtizedben. Ezt mi mind fel tudjuk használni.

Az irodájukban található tesztfarmon tesztelik a terméket Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország

Szó volt róla a veletek készült Forbes-riportban, hogy nagyrészt az amerikai piacon vagytok jelen. A megrendelőknek körülbelül hány százaléka származik az USÁ-ból?

Nem titok, hogy több mint 90 százaléka a megrendelőinknek az Egyesült Államokból származik. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan Európában is lesz olyan piaca a gombáknak, mint ami az USÁ-ban alakul. Egyre többen kezdik felismerni a gombák jótékony hatásait, és egyre többen szeretnének otthon élelmiszert termelni maguknak. Alapvetően direktbe céloztuk be Amerikát mint fő piac, mert ott napjaiknban sokkal jobban látható ennek a kultúrája.

Vannak magyar megrendelőitek?

Vannak, de nem hirdetünk aktívan Magyarországra. Baráti körből, ismerősi körből – meg akik esetleg hallottak rólunk – rendelnek néhányan.

A terméketekről a smart gardenek jutottak eszembe – mi szolgált inspirációul az elkészítésekor?

Az otthoni beltéri növénytermesztés piacát már korábban is nyomon követtük. A COVID alatt rengeteg embert kezdett el ez érdekelni. Számomra nagyon meghatározó olvasmány volt Peter Wohllebennek A fák titkos élete című könyve. Gyönyörűen beszél a fák és a gombák együttéléséről, kifejtve, hogy az erdő az egy egységes élő szervezet. Nyilván motivált minket, hogy aktív kapcsolatunk volt a gombákkal gyerekkorunk óta, illetve, ami látványosan felrázta a gombamisztikumot az utóbbi években, az a Fantastic Fungi a Netflixen. Azt mindenkinek nagyon ajánlom, mert megváltoztatja az ember gombákról alkotott képét.

Nem tudjuk elkerülni sajnos: röviden le tudnád írni, hogyan is működik egy ilyen általatok fejlesztett háztartásbeli gombatermesztő gép?

A gombák elég kényesek: párát, friss levegőt és fényt kell biztosítanunk számukra. Ez a három fontos összetevője a gombatermesztésnek. 

Azzal, hogy elkészítjük ezt a podot, a termesztésnek a nehéz részét mi oldjuk meg. Amikor ez bekerül a gépbe, párát, friss levegőt és fényt kap – ezáltal aktiválódik a gomba, és kezd el termőtestet növeszteni. Emellett vannak még okosfunkciók, hogy applikáción keresztül tudd figyelni a termesztést.

A tetejére vágsz egy X-et, bedobod a gépbe, és indulhat a termesztés – így néz ki a pod, aminek az elkészítésével a Shrooly leveszi a válladról a gombatermesztés nehéz részét Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország

A felhasználónak milyen feladatai vannak a termesztés során?

Be kell rakni a podot, de előtte vágni kell a tetejére egy X-et, mivel alapvetően egy lezárt kultúra található benne. Miután beraktuk, be kell indítani a termesztést, és lehet élvezni, ahogy nő a gomba.

Mi negyedóránként készítünk képet az irodánkban lévő tesztegységekben, és konkrétan minden képen látszik a növekedés.

A következő felhasználói feladat pedig már csak a szüretelés.

Világítással együtt mennyit fogyaszt egy ilyen gép?

A LED-technológia miatt ez abszolút elhanyagolható. A növénytermesztéshez képest ráadásul kevesebb fényre is van szükség, mivel a gombák nem fotoszintetizálnak, a fény növekedési irányt és életciklust határoz meg, nincsen akkora szerepe a gomba növekedésében, mint a növényeknél, így nincs is szükség akkora fénymennyiségre.

3D-nyomtatóval készülnek a tesztgépek alkatrészei Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország

„Ők a kedvenc alapítóim Magyarországon. Nincs bennük félelem, pofátlanul ambíciózusak. Gyorsan fejlődnek, nemcsak tervezgetnek, hanem csinálják. Mindennap vétenek kisebb hibákat, de azonnal tanulnak is belőlük, amivel nemcsak ők válnak egyre jobbá, de a Shrooly is.” – mondja rólatok Jared Schrieber, aki az angyalbefektetőtök volt. Honnan hozzátok ezt a munkamorált?

Dávid és én sosem dolgoztunk – úgymond – másnak, mindig magunknak. Sosem voltunk olyan munkakörnyezetben, ahol ne kellett volna minél többet nyomni. Azért dolgozunk, hogy minél hamarabb elérjük a céljainkat, úgy gondoljuk, nem érdemes ezzel várni.

Vezetőként nem hátrány, hogy nem tudod, milyen beosztottnak lenni?

Szerintem nem. Alapvetően nem része ennyire szigorúan a belső kultúránknak, hogy vezetőkről és beosztottakról beszéljünk. Formális értelemben mi hozzuk a döntéseket, de nincs olyan, hogy ezeket ne vitatnánk meg a csapattal, és aztán ne észérvek mentén hoznánk meg őket. Nagyon fontos számunkra a csapatmunka, és hogy együtt dolgozzunk, havi szinten tartunk csapatépítőket, hetente van több közös programunk.

Mindketten a kreatív szakmából érkeztek (Samu grafikus, Dávid videós), honnan szedtétek fel az üzleti tudást, ami egy startup működtetéséhez kell?

Sok mindent kaptunk otthonról, de ezt pont nem. Egyikünk szülei sem tevékenykednek az üzleti világban. Szerintem ez is olyan, amit összeszedsz út közben: YouTube-ról, könyvekből meg tapasztalat útján.

Mindketten magunk építettük a saját utunkat, és ezáltal sok mindent megtapasztaltunk a gyakorlatban.

A Shrooly irodájában jártunk Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország

A fenti idézetben elhangzott, hogy jól álltok a hibákhoz. Ez feltételez egyfajta érettséget.

Igazából nem érettségről van szó, szerintem ez szimplán logikus. Lehet, hogy néha nehéz „újraélni” a hibákat, amikor vizsgáljuk őket, de rengeteget infót ki lehet belőlük szedni, legközelebb mit hogyan érdemes csinálni. Inkább logikus dolognak tartom, mintsem, hogy érzelmi alapon közelíteném meg.

Nagyon jók a hibák, nagyon izgalmasak.

Arról lehet hallani, hogy éjt nappallá téve dolgoztok. Pedig szokás a generációnkat azzal megbélyegezni, hogy motiválatlanok, nincs bennük ambíció és kitartás. Szerinted van alapja ezeknek a sztereotípiáknak?

Szerintem ezt minden generáció elmondja a következőről. Én azt látom, hogy ez tényleg csak egy sztereotípia lehet. Látjátok itt is, hogy mennyire fiatal csapattal dolgozunk, abszolút nem érzem azt, hogy kevésbé lenne motivált ez a korosztály. Képesek vagyunk jól kihasználni a lehetőségeinket, ami nagyon nagy érték.

Mit látsz, mennyire színes a magyar startup piac, és mennyire reprezentáltak rajta a Z-generációs fiatalok? 

Nagyon sok ügyes magyar startupper van. Kis közösség, mindenki ismer mindenkit. Valahogy másabb hozzáállást tapasztalok itt, mint külföldön. Inspiráljuk egymást, együtt tudunk építkezni, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Irigységet nem látok, nagyon befogadó a közösség, és mi is azért tudunk ilyen ütemben fejlődni, mert nagyon sok tapasztalatot osztottak meg velünk a többiek. Igyekszünk majd ugyanígy folytatni.

Schaffhauser Sámuel szerint semmi baj nincs a Z generáció motiváltságával Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország

Sok 25 alatti startuppert ismersz?

Az az érdekes, hogy nem tudom. Nem igazán kerül szóba a kor, nincs relevanciája, amikor elkezdünk beszélgetni, tapasztalatot átadni egymásnak. Én 23 vagyok, Dávid 21, de nem érzékeljük a korosztálybeli különbségeket ebben a közegben.

Mi az, ami szerinted ennek a generációnak a legnagyobb erénye, és mit látsz a legnagyobb hátránynak velünk kapcsolatban?

Hátrányt nem mondanék, nem is látok. Generációsan nehéz megmondani ezeket szerintem, aki élni szeretne a lehetőségeivel ebből a korosztályból, annak sok esélye nyílik rá.

Nem szeretem összehasonlítani a generációkat, mert más társadalmi helyzetben éltek más problémákkal és lehetőségekkel.

Minden korosztálynak megvannak az inspiráló és motiváló karakterei, de talán sosem volt annyi lehetősége senkinek, mint nekünk most, és én úgy látom, hogy ki is használjuk ezeket.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Shrooly 🍄 Grow your own superfood. (@shrooly) által megosztott bejegyzés

Végül kicsit a jövőről: olyannak tűntök, akik mernek nagyot álmodni. De mégis mekkorát? Meddig szeretnétek eljutni a Shrooly-val?

Ez az, amit sosem szoktunk meghatározni. Meredek álmokat jelölünk ki, és igyekszünk azoknak minél nagyobb részét el is érni. Amíg tudunk építkezni, addig ez egy izgalmas folyamat, sose fogy el a tanulási lehetőség. Nem tudok konkrét célt megnevezni, nem is szeretnék feltétlenül – számomra az a legélvezetesebb, hogy benne vagyunk ebben a folyamatban, és folyamatosan tanulunk a csapattól, akikkel együtt dolgozunk.

Ha van egy még ismeretlen fiatal arc, akinek van egy baromi jó ötlete, szerinted mi legyen a legelső lépés, ha szeretne az ötletből egy céget csinálni?

Sokan azt gondolják, hogy az ötlet, ami sokat ér, de ötlete mindenkinek lehet, a kitartás a vízválasztó. Ha úgy gondolja, hogy fontos számára az ötlet, akkor azt tűzön-vízen át kell vinni. Nincs ilyen konkrét tipp, hogy menjen el ide vagy oda, keresse fel ezt vagy azt. Ezt mindenkinek magában kell eldöntenie, hogy van-e benne elég kitartás. Egy startup életének első szakaszában senki nem fogja azt mondani, hogy „ez nagyon jó ötlet, adok rá pénzt és bemutatlak valakinek”. Össze kell raknod magadban, hogy mit szeretnél elérni, és dolgozni kell rajta megállás nélkül.

Schaffhauser Sámuellel, a Shrooly egyik alapítójával beszélgettünk Forrás Rengei Máté / REFRESHER Magyarország