Jókora blöffel várják Salvador Dalí hiszékeny rajongóit a nevével eladott budapesti kiállításon. A belépő ahhoz képest különösen drága, hogy a tárlat anyaga Dalít csak közvetetten tartalmaz. Az ilyen kiállítások csak kizsákmányolják a sztárművész nevét.
Egy combközépig érő éticsiga hullámokat verve szeli át a budapesti Király utca egyik pincehelyiségét. Házának oldalait egy-egy szárny díszíti, a tetején egy angyalszárnyakat viselő emberalak lépdel, jobb karjával pedig diadalmasan egy mankót emel az ég felé. Igen, ez csak Salvador Dalí lehet – gondolhatja az egyszeri kiállításlátogató. Aztán nagyon hamar elbizonytalanodik.
A napokban nyílt budapesti Dalí-kiállítás a szürrealista képzőművész műveinek Magyarországon eddig még sosem látott gazdagságú válogatását ígéri. Sokat sejtet, hogy amikor a kiállítást bejelentették, a hivatalos sajtóanyagok még „több mint 150 eredeti műremeket“ ígértek, de ha most az esemény honlapjára vagy Facebook-oldalára ránézünk, az eredeti szónak már csak hűlt helyét találjuk.
„Olyan Dalí-műveket fogtok látni, amiket eddig még nem mutattak be Magyarországon, ráadásul annyi Dalí-művet is fogtok látni, amennyit még szintén nem lehetett egyszerre látni Magyarországon“ – hangzott el a kiállítás csütörtöki megnyitóján. Noha Dalít elsősorban a festményei miatt ismerjük, ez a tárlat nem ezekre, hanem elsősorban különböző szobrokra és litográfiákra fókuszál. Ebből viszonylag könnyű levonni a tanulságot: egyetlen főművet sem fogunk látni a kiállításon.
A megnyitón elmondták: a tárlaton kiállított darabok egy párizsi magángyűjteményből származnak, amelyeket most éppen Prágából szállítottak a Király utcai Komplexbe. A gyűjtemény tulajdonosa egy Beniamino Levi nevű műgyűjtő, aki – mint egy vele készült interjúban olvasom – 1956-ban, mindössze 28 éves korában, nyitotta meg első galériáját Milánóban, és olyan alkotók munkáit ismertette meg az olasz közönséggel, mint Joan Miró, René Magritte, André Masson, Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij vagy Pablo Picasso.
Az olasz műgyűjtő és -kereskedő idővel Dalíval is megismerkedett, akit arra bátorított, hogy festményeinek legfőbb motívumait térbeli alkotásokként is jelenítse meg, ennek szándékát pedig különböző megrendelésekkel is erősítette – a megnyitón legalábbis így mesélték. Levi a hetvenes évek végén valóban találkozott Dalíval, állítólag azonnal lenyűgözte a művész zsenialitása, így hamarosan a munkásságának nagy ismerője, majd a magát a világ egyik legnagyobb, mintegy negyven év munkájával összegyűjtött Dalí-gyűjteményeként hirdető Dalí Universe elnöke lett.
Aki kevésbé járatos a képzőművészetekben, annak érdemes tudnia: a litográfia eleve egy sokszorosításon alapuló grafikai eljárás, a szobor pedig egy könnyen sokszorosítható formátum. A megnyitón sem csináltak titkot abból, hogy a kiállítás legfőbb attrakciói, a szobrok több példányban léteznek, az alkotásokat kísérő szövegeken igyekeztek azt is feltünteni, hogy hány darab van még belőlük a világon. Ez a szám időnként egészen magas, Ludwig van Beethoven arcképének másából például 990 példány készült a leírás szerint.
Hová menjünk, miket nézzünk novemberben? – 5 kiállítás az egyre hűvösebbre forduló időjárás mellé
2024.11.9 9:30
A turpisságot nem nehéz tetten érni: a szobrok leírásai általában három dolgot jelölnek meg Dalí kreációjaként, az alapötletet, a képet és az eredeti makettet, míg más művészek munkájaként tüntetik fel magát az öntést és a patinásítást, ami a szobrászatban a bronzszobor felszínének kezelését jelenti.
Ha nagyon megengedő vagyok magammal, még nekem is van egy Dalí-művem otthon, a hűtőszekrényünk oldalát ugyanis az Álom egy gránátalmafa körül repkedő méhről című festmény díszíti, amit hűtőmágnes formájában vásároltunk a Nemzeti Galéria 2019-es, A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című kiállításán.
Amikor összeállt, hogy mivel blöfföl a most éppen Budapesten állomásozó kiállítási anyag, elkezdtem a gyűjtemény tulajdonosa, Beniamino Levi után kutatni. Az első keresési találatok alapján ugyan az olasz gyűjtő valóban a modern művészet világszerte ismert, minden lében kanál szakértőjének tűnhet, ezt a képet azonban némileg árnyalják azok a cikkek, amik már mélyebb túrások után kerültek a szemem elé.
Hová menjünk, miket nézzünk októberben? – 5 kiállítás, amivel feldobhatod az idei őszt
2024.10.5 8:04
A Guardian 2011 nyarán nyomozott a „majdnem-Dalí“ művekkel kereskedő Levi gyűjteménye után, amikor a szoborbirodalom egy részét Londonban állították ki. A művész örökségét kezelő alapítvány, a Fundación Gala-Salvador Dalí szerint a Levi szobrait felvonultató kiállítások a hiszékeny közönséget kihasználva zsákmányolják ki Dalí nevét.
Ránézel egy szoborra, és nem tudod, mit látsz. Aggódunk Dalí nevének nem megfelelő használata miatt
– jelentette ki akkor az alapítvány vezetője, Joan Manuel Sevillano, aki szerint a Dalínak tulajdonított művek nem minősülnek valódi műalkotásoknak, sokkal inkább kereskedelmi célokra alkalmas dekorációs tárgyak.
Ám Levi ezeket az állításokat kikérte magának, ragaszkodott ahhoz, hogy a szobrok valóban műalkotások, noha ekkorra már egyértelművé vált, hogy nem a művész készítette őket. A műgyűjtő elárulta: megvásárolta a jogokat, hogy bizonyos Dalí-művek szimbólumait szobrokká alakítsa, a hivatalos Dalí-alapítvány pedig egyszerűen csak féltékeny a sikereire.
Beniamino Levi állítása szerint ezeket a jogokat a nyolcvanas években vette meg a betegeskedő Dalí egykori jobbkezétől, Enrique Sabatertől, aki több mint tíz éven keresztül (1968-tól 1981-ig) egy személyben volt Dalí személyi asszisztense, üzleti menedzsere, sofőrje, testőre és barátja.
Az ArtNews 2012-es nyomozása még többet derített ki: Levi a jogok egy részét Dalí feleségétől, az egyre hanyatló állapotú Galától szerezte meg (aki 1982 júniusában halt meg), egy másik része pedig valóban Dalín keresztül került hozzá, aki a felesége halála után súlyos depresszióba esett, majd egy hálószobájában keletkezett tűzben súlyosan megégett – vagyis nem éppen élete legjobb időszakát élte, könnyen hozhatott rossz döntéseket, ami még morális aggályokat is felvet az üzlettel kapcsolatban.
Talán mégsem olyan rossz itt nekünk Kelet-Európában – Megnéztük az idei World Press Photo kiállítást a Biodómban
2024.9.28 11:01
Enrique Sabater korábban a portálnak egyébként azt állította, hogy 1981-ben részben azért lépett ki Dalí kötelékéből, mert ellenezte azokat a szerződéseket, amelyeket Gala a művész nevében írt alá. A körülményeket azonban csak tovább bonyolítja, hogy a dokumentumok szerint Sabater éppen a festőművész feleségétől vásárolta meg néhány festmény és egy Dalí-szignó jogait.
A művészettörténészek és a műgyűjtők szerint a legnagyobb probléma, hogy nem tudni, Dalí milyen szerepet játszott – ha egyáltalán játszott – a szobrok elkészítésében. Mivel számos példány a halála után készült, ezeket egyáltalán nem is hagyhatta jóvá, ennek ellenére a tulajdonosok előszeretettel hangoztatják, hogy Dalí saját kezűleg készítette a szobrok eredeti viaszmodelljeit, vagyis a maketteket (lásd. fentebb). Az ilyen esetekre Levi úgy reagált, hogy időnként előfordul néhány „tévedés“.
A Guardian egy másik cikke szerint a „majdnem Dalí“-szobrokra mostanra kisebb iparág épült, az olasz műgyűjtőnek pedig több riválisa is van, ám a piacot egyértelműen Levi uralja. Egy neve elhallgatását kérő forrás becslése szerint egy néhány százezer forintnak megfelelő összegből kiöntetett szobor akár huszonötszörös áron is elkelhet. A budapesti kiállítás shopjában szintén találhatunk ilyen eladó darabokat, az árak pár százezer forinttól egészen több tízmillióig terjednek.
Hová menjünk, miket nézzünk szeptemberben? – 5 kiállítás, hogy tartalmasan induljon az ősz
2024.9.1 9:31
Szóval ezeket a kétes eredetű, kicsit sem jelentős, Dalíhoz csak nagyon kövér kérdőjelek mellett köthető tárgyakat lehet megnézni a Király utcai Komplexben, méghozzá viszonylag borsos belépőárak mellett: a teljes árú jegy hétköznapokon öt-, hétvégén hatezer forintba kerül, de a diákok és nyugdíjasok kedvezménye sem több ezer forintnál (hétköznap 4500, hétvégén 5000 forint a belépő). Csak összehasonlításképpen: ennél olcsóbban lehet bejutni a legjelentősebb gyűjteményeinkbe, a Nemzeti Galéria vagy a Szépművészeti Múzeum állandó és időszaki kiállításaira, ahol szakértők által összeválogatott valódi műalkotásokat nézegethetünk.
Mit kapunk a fentiek mellett a pénzünkért? Néhány parasztvakító látványelemet egy rendezvényház pincéjében, amelyek kicsúcsosodása a kiállítás utolsó állomásán berendezett VR-terem, ahol a látogatók – a sajtóanyagból idézem – „egy szemkápráztató utazásra indulhatnak a legismertebb remekművek világában“.
Amikor tőlem is megkérdezték, hogy szeretnék-e részt venni a „VR-élményben“, kicsit hezitáltam, hiszen engem alapvetően hidegen hagy az ilyesmi, és különben sem ezért jöttem, a kiállítás anyagára voltam kíváncsi, de hamar bekapcsolt a szakmai kíváncsiság: sok egyéb más mellett azért lettem újságíró, mert szeretek minden őrültséget kipróbálni.
Az erős, szúró fájdalom a nap végéig kitartott, így a délután során többnyire az íróasztalomra borult fejjel próbáltam utánajárni annak, hogy pontosan mit láttam néhány órával ezelőtt, és ezek a kiállított tárgyak hogyan kapcsolódnak ahhoz a művészhez, akinek a nevével eladták a kiállítást.
Egy új kutatás szerint nyitottabbak és empatikusabbak azok az emberek, akik kiállításokra járnak
2024.8.14 15:23
Hogy kinek lehet mégis érdekes ez a tárlat? Mondjuk azoknak, akiket nem érdekelnek a képzőművészet mélységei, de Levi szobraival pózolva a közösségi médiában mégis szeretnének úgy tenni, mintha ez másképp lenne. De ennyi pénzért talán még ők is megérdemelnék, hogy valódi műalkotások társaságában fotózkodhassanak a lájkokért. Amíg ezeknek a tárgyaknak a művészeti értéke ennyire könnyen megkérdőjelezhető, a Komplexben kiállított kreálmányokra érdemesebb inkább Dalí-tematikájú dekorációként, szelfiszobrokként tekinteni.
A tárlat hivatalosan június 31-ig látogatható, de újságírói érdeklődére a megnyitón azt mondták, hogy akár augusztus végéig is meghosszabbíthatják, az érdeklődők számától függ majd, hogy mennyi ideig marad Magyarországon az anyag.
