2023.3.3 16:15
Olvasási idő 4:44
Maier Péter

Playback Péntek: Slowthai, Pogány Induló és Mirror Glimpse a hét megjelenései között

Playback Péntek: Slowthai, Pogány Induló és Mirror Glimpse a hét megjelenései között
Forrás Akvárium Klub
ZENE MAGYAR ZENE PLAYBACK PÉNTEK ZENE

New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze. Ezen a héten Maier Péter szemlézte a hét legjobban várt albumait, és válogatott néhány friss dalt.

Albumok

Slowthai: UGLY

„Manapság minden zene ugyanúgy szól, én ezzel akarok szembemenni“ – mondta Slowthai pár hete, az UGLY címre keresztelt friss anyag pedig hallhatóan ennek jegyében készült. Miközben a nyitódala egy Prodigy-t vagy Kanye Yeezus-át idéző indusztriális jellegű elektronikus darab, addig a folytatás tele van mindenfélével, amik elsősorban a brit zenei hagyományokra építenek: posztpunk, indie rock és természetesen helyenként azért a sziget rapzenéjére is emlékeztet a sztori. Ott van benne rengeteg minden a Streets-től az Idles-ig. A közreműködők közül a Fontaines DC indie-zenekar a legérdekesebb, de a brit popalbumok egyik visszatérő vendége, Shygirl is helyett kapott a lemezen. Tartalmilag szokás szerint rendkívül őszinte, a társadalmi ügyeket és az egyén mentális problémáit (vagy éppen örömeit) vegyítő narratíva illeszkedik a punkos hangzáshoz. Annak ellenére, hogy bizonyos tekintetben stílusváltás ment végbe, így is nagyon Slowthai-os az egész. Azt pedig mindenki eldöntheti, hogy mindezt jó-e hallgatni vagy sem.

Pogány Induló: Megáll az idő

Az underground rap kedvelőinek kellemesen teltek az elmúlt hetek, az újabb aranykora felé araszoló szcéna múlt héten Co Lee albumát ünnepelhette, szerdán pedig megérkezett Pogány Induló első nagylemeze, amely csak a zenét tekintve underground hip-hop, azt leszámítva a 17 éves rapper az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar tinisztárja lett. A „Kistetűként“ is ismert srác az After Sajó Dáviddal podcasatban mesélt arról, hogyan éli meg a sikert. Ahogy elmondta, azóta egyéni tanrendben tanul, rengeteget változott emberileg és „kikoptatta belőle ez a Budapest“ azt a gyereket, aki előtte volt. Mindezt a Megáll az idő alapján is meg lehet mondani, a dalszövegekből ugyanis csak ritkán szűrődik ki egy tizenéves gyerek nézőpontja, inkább egy sokatlátott, érzékeny rapperé, aki a 2000-es évek old school magyar hiphopjában talált inspirációra. Kulcsdal (és a leghype-oltabb is) az Afro Beat című, amely műfaji variabilitást hoz a lemezre, ráadásul ott furamód a slágeresség is megérkezik. A Pogány Induló jelenség egyébként messze túlmutat a zenén, mert árnyalja azt az általános elképzelést, hogy a GenZ kizárólagos hangzása a trap. Láthatóan jóval színesebb zenei generáció érkezik a magyar hiphopba, aminek ez a fiú lehet az egyik zászlóvivője, már ha lesz kedve hozzá. 

Kali Uchis: Red Moon In Venus

Kali Uchis néhány éve bukkant fel a mainstream popzenében, azóta sokszor tűnt úgy, hogy a csillaga már nem fog fényesebben ragyogni. A nemzetközi szinten azonban van egy olyan erénye a zenekritikának, hogy szinten tartja azokat, akik egyre jobbak, de közben nem írnak már akkora slágereket (lásd Carly Rae Jepsen). A kolumbiai származású énekes-dalszerző a harmadik nagy stúdióalbumát hozta el ezen a tavaszi pénteken, a második angol nyelvűt a nagysikerű Isolation után. A Red Moon In Venus egyébként hasonlót kínál a hallgató számára, mint az említett 2018-as lemez: R'n'B balladák, olykor táncolósabb ütemek, vintage filmes hangulat középpontban a dívával, aki lassú mozdulatokkal invitál egy nem evilági helyre, ahol mindig nyár és forróság van. Utóbbi jellemzőjétől válik kissé pszichedelikussá is, de ez már megszokott a Kali Uchis-albumok esetében.

ajsa luna: Világvége

Van abban valami sorsszerű, hogy Kali Uchisszal egy hétvégén droppol az új ajsa luna-album. Nehéz megmondani, hogy mi a közös a két énekesnőben, talán az a „pszicho-díva“-szerep, amit mindketten magukénak tudhatnak. A Recorder premierje szerint a nyolc dalból álló Világvége egy dalszerző táborban született Hundred Sins, Whoel, Zorz, Alprite, Beatrick, SilkSilver, Valaki és Karyuu producerek közreműködésével. És hogy miért világvége? „Azt gondolom, hogy a világ, amiben ma élünk, olyan sötét fázisban van, hogy akármelyik pillanatban bekövetkezhet a vég.“ – mondta ajsa luna a Recordernek. De nem csak globálisan értendő az apokalipszis, az énekesnő szerint ugyanis, azzal, hogy 22 éves lett, és kijött a gyerekkorból, egyfajta belső világvégét is megélt. A dalok hangulata egész biztos igazolja is, az alapvetően popalbum hangzásában nagyon fontos szerepet kap a fent említett producerek és az énekesnő kötődése az elektronikus zenei műfajokhoz. Elég, ha meghallgatjuk a meglepetésként érkező Tankcsapda-parafrázist (feldolgozást?), amelyen ajsa luna és Hundred Sins egy hyperpopos verziót csináltak a rockzenekar legendás Mennyország touristjából. Ha nincs is itt még a világvége, ez alapján egész biztos, hogy „weird timeline“-ban élünk.

Mirror Glimpse: Magyar Pite, Avagy A Kapolyi Disznóhágás

„Megjelent a legnagyobb ökörség, amit idén hallani fogsz!“ – hirdeti saját lemezéről a Mirror Glimpse, avagy Krúbi és BEATó, akik már több helyen is kihangsúlyozták kötődésüket a 2000-es évek híres-hírhedt amerikai tinivígjátékaihoz, amilyen az Amerikai Pite is. A két rapper számára tehát kézenfekvő volt, hogy honosítja a legendás filmet, amelynek a középpontjában a szüzesség elvesztése áll. „Misi és Krisz“ is ezt tűzi ki célul a történet szerint, úgyhogy egyfajta időutazást tapasztalhatunk egyenesen a két fiú gimis éveibe. A nosztalgia mellett azért van egy kis modernitás is a storytellingben, zeneileg és a szóhasználat tekintetében is keveredik a mai kor és a Mirror Glimpse által nagy becsben tartott 2000-es évek. Ja, és szó esik disznókról is, ettől magyar csak igazán az a pite.

Számok

Demi Lovato: Still Alive

Jön a hatodik Sikoly, és ahogy manapság a blockbustereknél lenni szokott, ehhez is készül soundtrack. A filmhez Demi Lovato hozott dalt, méghozzá a Linkin Parkból ismert Mike Shinoda együttműködésével, aki a videóban is megjelenik. Lovato mostanában eléggé benne van a rockosabb ügyekben, és ez is afféle poppunk szám lett. A „még mindig életben“ cím részben a horrorfilmhez való kapcsolódást segíti, de nehéz nem mögélátni azt, amin az utóbbi években átment az énekesnő az internetes zaklatásoktól a drogtúladagolásig.

Valter: Méreg

Úgy tűnik, Ibbigangéknél most épp a szólódalok éráját éljük. Pár hete Szalai, most pedig a magyar trap közkedvelt duójának másik fele, Valter érkezett egy számmal. A szokásos szókimondó, a különböző témák között váltogató szövegben szó esik k*vákról, az Arzenál szórakozóhelyről és azokról az entitásokról, akiknél a lírai én jobb rappernek tartja magát. A lényeg persze sokkal inkább a flow-ban van, ami miatt Valtert tartják a műfaj egyik legjelesebb hazai képviselőjének az underground trap szcénában.

Fiúk: Dohány 28

Dohány utca 28. – itt lakott a Fiúk teljes legénysége, és ezeket a közösen töltött hónapokat énekli most meg a zenekar a Hajógyár cikke szerint. Habár az együtt töltött idő nagyrészt a szórakozásról szólt, a dal nem csak a boldog pillanatokat idézi meg. „Nekem az egyik tesóm meghalt, a másik meg úgy tesz“ – énekli Bíró Bence, a zenekar énekese és dalszövegírója már a második sorban, úgyhogy hiába pörög fel utána a zene, a szomorúság és a traumák átitatják a dalt. Mindenesetre táncolni így is lehet rá, ráadásul alkalmatok is lehet erre, a Fiúk ugyanis negyedik szülinapját ünnepli az Akváriumban pár hét múlva, itt valószínűleg a nagyközönség számára is megidéződnek azok a házibulik, amiket a srácok a közös pecójukban megéltek.

Youth Lagoon: Idaho Alien

Ez a hét legóriásibb bombamegjelenése az indie-gyerekek számára. Trevor Powers 22 éves korában vált ismertté Youth Lagoon nevű szólóprojektjével. A 2011-es The Year of Hibernation című albuma nélkül sokan el sem tudtuk volna képzelni a tinédzserkorunk húzós éveit. Az énekes-dalszerző visszatérése kifejezetten nagy meglepetés volt a héten, új, Idaho Alien című dala ráadásul egy nagyobb anyag előfutára: a Heaven Is a Junkyard című album június 9-én érkezik.

Ashnikko: Worms

Ashnikko elég aktív mostanában. Olyannyira, hogy be is jelentette debütáló albumának, a WEEDKILLER-nek érkezését, amelyhez a tracklistet is megmutatta. A június 2-án megjelenő albumról a második megjelenő single a Worms, amelyen producerként a 100 gecs-ből ismert Dylan Brady és Slinger dolgoztak. Kicsit más a hangulata, mint az előző számnak, egy fokkal könnyedebb, mint a metálos jellegű You Make Me Sick! volt.