Ultrakonzervatív, távol áll tőle a feminizmus, legnagyobb példaképe pedig Margaret Thatcher.
Takaicsi Szanae lett Japán első női miniszterelnöke. A 64 éves ultrakonzervatív politikust kedden, a japán parlamentben állva tapsolta meg a főként férfiakból álló japán alsóház. Takaicsi 237 képviselői szavazatot szerzett, alig néggyel többet, mint amennyi a többséghez szükséges, ezért jobboldali koalíciós partnerre lesz szüksége.
Szanaét nemrég választották a jelenleg kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetőjének azt követően, hogy az előző miniszterelnök, Isiba Sigeru lemondott. Az újonnan megválasztott miniszterelnöknek a nemzetközi sajtó szerint számtalan kihívással kell megküzdenie, hiszen saját pártjában is rendet kell tennie az ott kialakult belső konfliktusok miatt, megoldást kell találnia az országot sújtó gazdasági problémákra, ráadásul már a héten esedékes egy csúcstalálkozó Donald Trump amerikai elnökkel is.
Takaicsi Szanae korábban a Japánban leghosszabb ideig regnáló miniszterelnök, a 2022-ben meggyilkolt Abe Sinzó pártfogoltja volt, az új miniszterelnök céljai között pedig szerepel, hogy visszahozza az egykori kormányfő gazdasági vízióját, ami magas állami költekezéssel és olcsó hitelezéssel járt.
A tokiói divathét legjobb pillanatai: David Bowie szelleme és kalapok, amikért Melania Trump valószínűleg kezét törné
2025.10.29 10:06
Takaicsi Szanae keményvonalas és hagyományőrző politikát képvisel, nem támogatja az azonos neműek házasságát, támogatja a császári család csak férfiak általi trónöröklését, és ellenzi azt a törvényjavaslatot, amely megengedné, hogy a nők házasság után is megtartsák leánykori nevüket, szerinte ez ugyanis szembemegy a régi hagyományokkal.