Ilyen is ritkán van: új magyar pszichothriller érkezett a mozikba. Az Itt érzem magam otthont az elsőfilmes Holtai Gábor dirigálta, Molnár Áron és Lovas Rozi főszereplésével.
A 2025-ös BIFF-en debütált az Itt érzem magam otthon, amelyet február elején a visszatérő Magyar Filmszemlén is műsorra tűztek, mielőtt csütörtökön a nagyközönség elé tárták. Talán mondanom sem kell, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatása nélkül, független összefogásból és finanszírozásból készült alkotásról van szó. Holtai Gábor első nagyjátékfilmjéről beszélhetünk, aki korábban hangmérnökként, zeneszerzőként is közreműködött különböző produkciókban. A szintén társadalomkritikai attitűddel operáló Második kör című rövidfilmje megtekinthető HBO Maxon – mindkét projekt forgatókönyvét a Zsoldos Péter-díjas író és forgatókönyvíró, Veres Attila jegyzi.
Az Itt érzem magam otthon műfajánál fogva különös, de mindenképp üdvös anomália a magyar filmes palettán. A történet premisszája szerint Szabó Ritát (Lovas Rozi), akinek egyik napról a másikra megszűnik a munkája, majd elrabolják az utcán. Az Árpád család budapesti lakásában tér magához, ahol egy szűk szobában megkötözve, embertelen körülmények között tartják fogva. Néhány kínkeservesen eltöltött nap leforgása után közli vele az egyik elkövető, Marci (Molnár Áron), hogy Rita hiába nem emlékszik rá, valójában az ő elveszett testvére, Árpád Szilvia, aki elcsatangolt a közös otthonuk melegéből.
13 otthonülős, kicsit sem nyálas romantikus film Valentin-napra: a niche drámákon át a folk horrorig
2026.2.12 10:52
Rita teljesen biztos saját identitásában, de ha életben akar maradni, részt kell vennie a groteszk szerepjátékban, és magára kell öltenie Szilvi szerepét. Amennyiben megfelelően viselkedik, Marci bemutatja őt a többieknek: a mindenható családfőnek, Papának (Szervét Tibor), az alkoholista Rudinak (Znamenák István), a zaklatott lelkületű, gyanúsan csendes Annának (Józsa Bettina), Miklósnak (Simon Kornél), illetve Julinak és fiának (Gryllus Dorka és Simon Soma). Csekkold az előzetest, hogy átélhesd a film vibe-ját, azután pedig megbeszéljük, hogyan sikerült.
Kínkeserves szerepjáték a magyar valóságban
Az Itt érzem magam otthon olyan, mint egy vöröshagyma. Tudom, furcsán hangozhat, de megmagyarázom: az első tizenöt-húsz perc alapján egy átlagos, ezerszer látott streaming-horrorfilm koncepcióját és kivitelezését bontakoztatja ki, ám idővel előtűnnek mélyebb, izgalmasabb rétegei is, amelyek ínyenc falatnak bizonyulnak – ha megfelelő gonddal pattintja össze az alapanyagokat fejben a néző, akkor bizony lesz miből főzni. Kezdetben a gyásza okozta traumáját feldolgozni képtelen család lidérces álomképe rajzolódik ki, ezután az Árpád família, mint bántalmazó kapcsolat szimbolikája válik hangsúlyossá. A játékidő végére azonban felviláglik az elsődleges üzenet.
Papa, a patriarchális és diktatórikus otthoni szisztéma vezéralakja épp úgy tartja vigyázzban gyermekeit, mint az autokráciákban a kormányfő. Amit kínál: fix szerepet és rendeltetést Ritának, egy rettegésben élő, katonás, de összetartó közeget, tetőt a feje fölé és meleg ételt. Még ha keveset is. Amitől megfoszt: a személyes szabadságtól és akarattól, valamint az önmegvalósítás lehetőségétől – ám ezeket Papa átkeretezi veszélyforrásként, így az egyes családtagok nem is vágyódnak utánuk.
Az Üvöltő szelek inkább szól Jacob Elordi nyelvmozdulatairól, mint Emily Brontë klasszikusáról – Kritika
2026.2.12 10:21
Nehéz elvonatkoztatni a mai Magyarországot illető párhuzamtól, és nemcsak azért, mert a közéleti kommentárjáról és a kormány kritizálásáról (is) híres Molnár Áron játssza az egyik főszerepet. Az Árpád család új köntösben mutatja be az örökös jelenséget, amikor a börtönben élő rab megszokja viszontagságos körülményeit, és a szíve mélyén egyre kevésbé kívánkozik vissza valódi életének bizonytalanságába, kiszámíthatatlanságába – még ha szabad levegővel is jár együtt. Ezen a ponton eszünkbe juthat a Fókuszcsoport videója, amelyben egy székesfehérvári lakos közli Ádámmal, hogy kivétel nélkül minden rossz ebben a rendszerben, de azért maradjon Orbán, mert legalább élünk. Pontosan ezt a sanyarú életfelfogást öntötte celluloidba az Itt érzem magam otthon.
Kicsit zavaros, kicsit klisés, de ígéretes, és a miénk
A film első negyede a legfelejthetőbb része. Később is vissza-visszatérnek streaminges B-horrorfilmeket idéző trópok, amelyek inkább a forgatókönyv számlájára írhatók, mintsem a rendezőére. A mondanivaló és a történet lényegbeli üzenete kissé defókuszált és zavaros; talán túl sok mindent szeretne egyszerre mondani: a kezdeti gyásztrauma-feldolgozás egy bántalmazó kapcsolat portréjává, majd végül autokrácia-kritikává alakul át – hatásosabb lett volna, ha leteszi a voksát egy topik mellett, és azt részletekbe menően felépíti, végigviszi.
Bár ígéretesen indult, a Percy Jackson 2. évada egyenesen katasztrófa lett – kritikánk a sorozat folytatásáról
2026.2.11 12:01
Kapunk egy kicsit ebből, kicsit abból, miközben érthető módon a horror-rajongóknak is kedvez, és ráadásként nevettet is Holtai filmje – vegyes felvágott, amely a befogadhatóság és a nézőszám-maximalizálás tekintetében logikus húzás, de filmművészeti szempontból hagy némi kívánnivalót maga után. Apropó nevettetés: a humorelemek hibátlanul működnek, ami egyáltalán nem legyintésre méltó truváj. A véresen komoly tónusát meglepően organikusan vegyíti szarkasztikus, önironikus elemekkel, amelyek brutálisan jól állnak neki. Komplikált rendezői feladatról van szó, különösen egy pszichothriller esetében, amelybe még a legnagyobbak bicskája is beletörhet.
Dicséret illeti az elsőfilmes Holtai Gábort: kiérdemelt a kétórás játékidő, feszes a történetvezetés, és hatékonyan tartja fent a figyelmet, feszültséget. Ügyesen ellensúlyozza a forgatókönyv inkonzisztenciáját, amely példának okáért bizonyos karakterdöntéseket illetően is tetten érhető. A csavarok abból a szempontból effektívek, hogy meglephetik, sőt sokkolhatják a nézőt, viszont kis mértékben alátámasztottak. Nemcsak Rita, hanem az utolsó harmadban más szereplők is rendre a megrajzolt jellemükkel ellentétesen viselkednek, ami óhatatlanul is kirántja a realizmust a cselekmény lába alól.
Szakmai vizekre evezve, a filmtechnika is patent: az alacsony büdzsés produkció rafináltan variálja a rendelkezésre álló helyszíneket, és kreatívan használja ki a budapesti bérlakás biztosította szűk lehetőségeket. A fényképezés és a világítás kiváltképp impozáns: a központi üzenethez remekül passzol a meleg színezetű fényhatásokkal díszített, sejtelmes, disztópikus atmoszféra. Néhol próbálkozik a film inkonvencionális stilizációval, testhorror-elemek és nyugtalanító kameraszögek megjelenítésével, amelyek kétségtelenül izgalmasak, de túlságosan kevés van belőlük. Önmagukban enyhén öncélúak, és a levegőben lógnak.
50 éves a Taxisofőr: a vérzuhatagos magányportré, amelynek épp De Niro autója a kulcsponti metaforája
2026.2.8 9:32
A forma tekintetében bátrabbak, sőt vakmerőbbek is lehettek volna a készítők, de több mint valószínű, hogy tartottak attól, hogyha túltolják a biciklit, az a befogadhatóság rovására mehet – nem beszélve arról, hogy már önmagában a pszichothriller-zsáner is kockázatosnak számít a közönségbarát romkomoktól és nyomasztó közérzeti drámáktól telített magyar filmes palettán.
A színészi játék is jelest érdemel: Molnár Áron kiválóan játszik, és Lovas Rozi is príma az érzelmileg és fizikailag is kimerítő szerepében. Szervét Tibor autentikusan hozza a türannoszi családfőt, továbbá a Megáll az időből és a Magyarázat mindenre című filmekből közismert kultlegenda, Znamenák István is mindig megbízható. Józsa Bettina, Gryllus Dorka és Simon Kornél kisebb, alulírtabb figurákat kaptak, de hozzák a kötelezőt.
Ezekről maradhattál le januárban: Tarr Béla halála, magyar szálak az Epstein-fájlokban és a Beckham család kálváriája
2026.2.6 13:18
Az Itt érzem magam otthon bár nem váltja meg a világot, és feltehetően nem fogja a Csendes baráthoz hasonlóan körbenyerni Európát, ennek ellenére valamennyi elemében kompetens, formabontó, moziban történő megtekintésre érdemes mozgóképes alkotás. Kétségtelen, hogy itt-ott kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk, hiszen nekünk és rólunk szól, mindemellett a tragikomikus politikai rendszerünkkel szembeni kurrens félelmeinkről is képet ad. Bőven megugorja a Netflix és az HBO Max virtuális polcain tömörülő thrillerek színvonalát, illetve elismerést érdemel az is, hogy mertek kockáztatni a készítők és megpróbálkoztak a hazai nagyközönség filmes műfajokat illető látóterének tágításával.
