A Tisza már kormányzási programtervében is kiemelt ügyként kezelte, hogy a miniszterelnöki mandátum legfeljebb nyolc évre szóljon.
Szerdán benyújtotta első, kormányváltás utáni alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt, ami szerint nyolc évre korlátoznák azt, meddig lehet valaki miniszterelnök. A változtatás nemcsak a jövőre nézve érintené Magyarország kormányfőit, de a rendszerváltásig visszamenőleg, így ha a parlament elfogadja az alaptörvény-módosítást, Orbán Viktor sem lehetne többé miniszterelnök, hiszen összesen 20 évet töltött ebben a pozícióban.
„A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnökjavaslatára választja meg. Nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen - megszakításokkal együtt - már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni” – olvasható a Melléthei-Barna Márton és Hantosi István által benyújtott javaslatban.
A Tisza Párt már a választási programjában is kiemelten fontosnak találta ezt a törvénymódosítást, a benyújtott javaslat szerint „a jogállam helyreállításának érdekében alapvető fontosságú, hogy a miniszterelnök e közjogi funkciót csak meghatározott ideig tölthesse be. A demokrácia alapja, hogy a közhatalom gyakorlása időben korlátozott. A mandátumot a miniszterelnök esetében jelen helyzetben 8 évben indokolt korlátozni.”
Ha a kormánytöbbség megszavazza az Alaptörvény összességében 16. módosítását, a korlátozás már a parlamenti szavazás másnapján hatályba lép.
Deutsch Tamás kiakadt
A hírre nem sokkal a bejelentés után Facebook-posztban reagált Deutsch Tamás, a Fidesz egyik alapítója és európai parlamenti képviselője. A Fidesz politikusa szerint a Tisza a képvieselői többség ellenére is „súlyosan be van szarva Orbán Viktortól“.