A fellépők között van Tóth Gabi és Nagy Feró mellett Mező Misi is,
A Fidesz korábbi kampányarcai, Tóth Gabi, Nagy Feró, Korda György és Balázs Klári, de a Tóth Gabi kedveséhez köthető Legényes Táncegyüttes is fellép a közmédia háromnapos fesztiválján, a torockói Duna Napokon, adta hírül a Transtelex. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által szervezett rendezvényre a belépés ingyenes, az erdélyi fesztiválra május 29. és 31. között kerül sor. Nagy Feró, Korda György és Balázs Klári valamint Mező Misi pénteken, Tóth Gabi pedig szombat délután áll majd színpadra.
A Duna Napokat 2014 óta rendezik meg a Nemzeti Összetartozás Napjához közeli hétvégén. Ahogy azt a Duna Napok oldala írja, a rendezvény célja és küldetése az, hogy „a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését”.
REFRESHER-TESZT: te Tóth Gabi melyik díja lennél?
2026.1.24 9:40
Az idei fellépők névsora egyébként a Transtelex szerint már jóval a Fidesz bukása előtt nyilvános volt, a Fidesz-közeli előadók szerepeltetése pedig már a korábbi években is jellemző volt.