- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Mindenkinek vannak furcsa hobbijai, Dr. Fukushi Masaichi viszont mondhatni elég bizarr szokásban élte ki magát: teletetovált emberek bőrét gyűjtötte és állította ki saját otthonában.
A japán képzőművészet sokak számára etalon annak sokszínűsége és változatossága miatt. Papírtekercseken, fametszeteken sőt, még az emberi bőrön is megjelenik a felkelő nap országának kultúrája. A japánoknál hagyománynak számító irezumi (ez jelenti a tinta bőr alá jutását) nem csak a jakuza kiváltsága volt, a tetőtől talpig teletetovált testeken pedig valódi történetek, különleges jelentéssel bíró szimbólumok jelentek meg. A korabeli irezumik készítése időigényes és rendkívül fájdalmas folyamat volt, sokak szerint pedig kár lett volna a halállal együtt ezeket a műveket is a föld alá temetni. Itt jön képbe egy Dr. Fukushi Masaichi nevű orvos-patológus, aki még az 1900-as évek elején eldöntötte: nem hagyja az elmúlással köddé válni ezeket a csodálatos alkotásokat.
A bőrgyűjtő
Fukushi Masaichi 1878-ban született és már gyermekkorában is feltűnően érdekelte őt az orvostudomány. A Tokiói Birodalmi Egyetem tanulójaként szerzett orvosi diplomát, praktizált Németországban is, nem mellesleg pedig ő alapította a Japán Patológiai Társaságot, kutatásai pedig az aortagyulladást okozó szifiliszre és a pajzsmirigybetegségekre összpontosítottak. Persze ennyi munka mellett nem csoda, ha az ember néha a hobbijának is él, igaz?
Masnikkal, csipkékkel és extra cukisággal hódít a Lolita-szubkultúra, aminek semmi köze a kiskorúak fetisizálásához és Nabokovhoz
2024.10.23 10:52
Az akkor még fiatal orvost 1907 környékén kezdte el érdekelni az irezumi művészete, Fukushi ugyanis arra lett figyelmes, hogy a bőr alá lőtt festék eltünteti a szifilisz okozta sebek maradványait. Mélyen beleásta magát kutatásaiba, végül főleg azok a tetoválások kezdték el őt érdekelni (bodysuits), amelyek az egész testen végigfutnak, mi több, tetőtől talpig beborítják a bőr szinte minden négyzetcentiméterét.
Hogy Fukushinak jó volt-e a rábeszélő készsége, vagy csak az irezumit viselő férfiak voltak nagyon belátóak, nem tudni, mindenesetre az orvos rengeteg olyan embert talált, akik felajánlották testüket a műgyűjtő oltárán. Ezek a férfiak szerződésben tettek esküt arra, hogy halálukat követően bőrük a doktor gyűjteményébe kerül, aki gondos előkészítéssel hagyja majd fenn testük legékesebb részét az utókor számára.
*** Ezt a részt ne olvasd el, ha nem túl erős a gyomrod! ***
A konzerválás kétféle módon történt, száraz, illetve nedves módszerrel: előbbihez a patológus éles eszközzel, óvatosan lefejtette a bőrt a testről, a szövetekkel és adott esetben idegekkel teli belső réteget lekaparta, a bőrt kifeszítette, majd az egészet száradni hagyta. Egyes források szerint Fukushi kemikáliákat is alkalmazott a tartósításra és arra, hogy a száradás során ne pöndörödjön fel a bőr (hogy ez valamilyen cserző anyag volt-e, vagy más vegyszer, nem tudni). A nedves tartósítási eljárás során a bőr előkészítése hasonló módon történt, a végterméket azonban formalinban vagy glicerinben tárolták.
Dr. Fukushi Masaichi élete során több mint 2000 darab tetovált bőrt gyűjtött össze, kollekciójáról pedig összesen 3000 fotódokumentáció született. A gyűjtemény egy része az 1945-ös bombázások során veszett el, a patológus pedig további darabokat hagyott el Amerikába tartó útja során (a feltételezések szerint egy bőröndben vitte magával megmaradt bőreit Chicagoba, a táskát azonban ellopták).
Összesen 105 tetovált bőrfelület maradt meg Fukushi tulajdonában, melyet ma a Tokiói Egyetem Orvosi és Patológiai Múzeumában őriznek. A gyűjtemény darabjait sajnos (vagy inkább nem sajnos) eddig nem tárták a közönség elé.
Sailor Moon: egyszerre invitál intergalaktikus kalandokra és divatbemutatóra a 90-es évek kultikus animéje
2024.10.22 12:24
Bár a jelenség bizarr és valószínűleg remekül belepasszolna egy sorozatgyilkosokról szóló dokumentumfilm plotjába, Fukushi Masaichi tisztelt, sőt mi több, kedvelt alak volt az irezumi tetoválók és tetováltak körében. Az orvos egyfajta mecénásként is működött, aki szívesen teletetoválta volna testét, de nem volt rá pénze, annak az orvos megfinanszírozta a „beavatkozást”, cserébe pedig csupán annyit kért, hogy halál esetén az illető mondjon le bőréről.
Fennmaradni az utókornak
Masaichi korában egyedülálló gyűjtő volt, ma viszont már kisebb iparág épül a tetoválások tartósítására. Az amerikai Save My Ink Forever nevű családi vállalkozás több államban is jelen van, az elhunytak hozzátartozói pedig a céggel felvéve a kapcsolatot alig három hónapon belül hozzájuthatnak szeretteik bekeretezett, UV-szűrős üveggel védett bőréhez. Ehhez persze az kell, hogy a hozzátartozók és a helyi halottasház/ funeral home is gyorsan, 48-72 órán belül reagáljon a cserzési igényre.
Hogy mennyire tud valaki békésen olvasgatni a nappalijában, miközben a halott Béla bácsi börtöntetkója ott lóg a falon, egyelőre megválaszolatlan kérdés, tény azonban, hogy a tetoválóművészet az ilyen és hasonló megoldásokkal képes lehet teljes valójában eternálissá válni az utókor számára.
