Egyszerű baráti dzsemmelésnek indult, aztán egy év alatt fesztiválszínpadokig jutott a Berlin Hotel Collective. A csapat már ott tart, hogy félig saját bulija lesz az A38-on. Albertfalvai termükben látogattuk meg őket, az azonos nevű szálloda közelében.
Rendkívül gyorsan szaladnak a felhők hétfő kora este a Szerémi út szomszédságában, a Hunyadi János úti Hotel Berlin táblája mögött. A háromcsillagos szállodában valószínűleg semmi érdekeset nem látnék, ha nem hallottam volna a tagokról, akik nagyjából másfél éve zenélni és rappelni járnak az út másik oldalán lévő üzemi területre. Most viszont, ahogy a 133E lerak közvetlenül vele szemben, valami David Lynch-i kísértetiességet látok bele az épületbe.
Albertfalva nem a legkülönlegesebb helye Budapestnek, gyárépületek, műhelyek és Paintben tervezett cégérek határozzák meg a környék esztétikáját, mégis a legtöbb fővárosban élő zenész megfordult már a környék valamely próbatermében. Itt próbál az egyik legfurább underground zenei valami, a Berlin Hotel Collective is, bár a történetük egy óbudai nappaliból indult. Emlékszem, mekkora meglepetésként ért, amikor olyan emberektől hallottam vissza a nevüket, akiktől egyáltalán nem számítottam rá. Főleg, hogy a – hívjuk most így – zenekar mindent máshogy csinál, mint amire manapság a zeneipari esettanulmányok késztetni próbálják a feltörekvő produkciókat. Mégis ott tartunk most, hogy az A38-on lesz félig saját koncertjük, és egy komoly menedzsment is mögéjük állt, mintha tudnának valamit, amit még senki más.
„Kísérleteztünk, hogy a szoba mennyi embert bír el”
A Berlin Hotel Collective (innentől néha: BHC) előzménytörténete és talán a története is Az Ember nappalijában kezdődött, aki művészetmenedzsmentet tanult, és elhatározta, hogy áthívja magához a zenélni tudó ismerőseit, illetve az ismerősei ismerőseit. A legmeghatározóbb pillanat 2024 februárjában jött el, amikor nagyjából mindenki megérkezett így vagy úgy az óbudai szobába azok közül, akik a mai felállást alkotják.
„Kísérleteztünk, hogy ez a szoba mennyi embert bír el”
– fogalmaz Az Ember, aki rögtön az emlékezetes februári este után Prágába ment Erasmusra. Így került át a csapat a basszusgitáros Szabó Marci próbatermébe, szemben az Árasztó-parton álló Hotel Berlinnel, ami a későbbi névválasztásra is magyarázatot ad.
Arra eltérő válaszokat adnak a kollektíva tagjai, hogy mikor érezték azt először, hogy a dzsemmelő társaságból komoly zenekar lehet. A legtöbben talán a 2024. augusztusi Manyi-koncertet említik, de senki nem szívesen emel ki egy pillanatot, inkább organikusnak érezték azt, ahogy az egész közösség és maga a közös projekt azonos vektoron kialakult. Ahogy Mayer Márton, a csapat billentyűse fogalmaz, „nem ugrásszerűen, mégis irreálisan gyorsan” történt a fejlődés.
„Lehet, hogy már a legelején is voltak ilyen gondolataink, hogy »anyád, ez mekkora lesz«, de nem tudnék egy konkrét pontot mondani, ahonnan komolyan vettem“
– mondja 1301, aki állítása szerint mindig is érezte, hogy „this is the shit”.
Felléptek már többek között a Turbinában, a Dürerben, az Aurórában, illetve olyan fesztiválokon, mint a Kolorádó vagy a Bánkitó – ez utóbbira harsány nevetéssel emlékeznek vissza: „Ott elkezdtünk túl hamar kimaradni” – fogalmaznak. De mint minden bulira, erre is szívesen gondolnak vissza, az ilyen élmények és a közönség folyamatos lelkes visszajelzései pedig megalapozták, hogy egyre több és több munkát rakjanak bele, komolyan vegyék, és elkezdjék fejleszteni a produkciót, nemcsak zeneileg, de a körítés szempontjából is.
Sokan vannak
„Kedvesek és türelmesek vagyunk egymással”
– válaszol bőszavúan Nyhill arra a kérdésre, hogyan tudják ilyen sok ember véleményét összehangolni úgy, hogy folyamatosan konstruktívak tudjanak maradni. Mayer szerint mindenki van annyira lelkes, hogy nincs olyan probléma, hogy bárki linkeskedne a csapatból, vagy hogy fontos kérdésekről napokig kellene várni valamelyikük válaszára.
Playback Péntek: JID és MGK a hét megjelenései közt
2025.8.8 15:43
Mindannyian méltatják a csapatkohéziót, amire reprezentatív példaként hoznak fel egy közös révfülöpi hétvégét. Ott a zenei tevékenységeken kívül is megmutatkozott a kollektív hatékonyságuk: senki nem ült a seggén, amikor fát vágni vagy főzni kellett, „félelmetesen effektívek” voltak.
Persze, vannak nehézségek: például ennyi taggal összehozni egy sessiont. „Hogy elérjük azt, hogy mi próbáljunk, az egy elég magas hegy, amit meg kell mászni“ – fogalmaz Mayer, hozzátéve, hogy a jövőben azért szeretnék sűríteni a közös gyakorlásokat, ahogy egyre komolyabbá válik a dolog.
Sose lesz minden hang megírva
Túl komolyan venni persze nem szabad, hiszen azzal együtt jár, hogy minden előre ki van találva.
„Olyan sose lesz, hogy első hangtól az utolsóig meg lesz írva egy BHC-koncert”
– fogalmaz Mayer, utalva arra, hogy a csapat zeneisége erőteljesen alapul az improvizáción, bár ezt a „Mártonok” összeszokottsága miatt a külső fül sokszor talán meg sem mondaná. Azért Mártonok, mert a négy hangszeres zenész mindegyikét így hívják (Köves Félixnek ez a második neve), együtt ők egy külön formációt is alakítottak The Great Marton Conspiracy néven, és épp Márton napján, november 11-én mutatták be Gathering Axis című albumukat.
„Már nem szabotálom, hanem támogatom magam“ – Nálunk debütál Glsch és a DDT albumának új, Co Lee-val közös dala és videója
2025.8.4 11:00
„Ez a legkisebb problémánk, inkább erényként viseljük” – válaszolja Nyhill a kérdésre, hogy nem nehéz-e operatív szempontból, hogy a kollektíva közel felét ugyanúgy hívják. Beceneveknek, művészneveknek és „a kontextusnak” köszönhetően meg tudják különböztetni egymást.
Visszatérve a zenére: a csapat hangszeres tagjai maximum egy hangnem-setlistet készítenek a koncert előtt, hogy ne kelljen átkiabálni a másiknak, miben vannak. Ez valószínűleg ezután is hasonlóképpen fog folyni, bár egész biztos, hogy az arányok változnak, ha sikerül elkészíteni első lemezüket, ami gyerekcipőben jár ugyan, de a terv, hogy megcsinálják, már bőven megfogant. Azt mondják, a véletlenek alakulása folytán történtek már olyan pillanatok a koncerteken, amik annyira működtek, hogy később is vissza akarják őket hozni, így haladnak a káoszból a rend felé. Bár ha összeáll az album, és elérik ezt a pontot, szeretnék újra lebontani a rendet, és visszatérni az improvizatív káoszhoz, amin a BHC alapul.
„Nem akartam az lenni, aki mindenhez ért, de valójában semmihez sem igazán” – portréinterjú Kapitány Mátéval
2025.7.27 10:24
Ettől olyan speciálisak. Szinte mindent fordítva csinálnak, mint ahogyan manapság javasolni szokták a hozzáértők. Kiadott dalok nélkül koncerteznek több mint egy éve, kizárólag a jelenléten alapuló zenei élményt kínálva az embereknek, akik láthatóan fogékonyak is erre. Amikor aláírtak az XLNT Booking & Recordshoz, leszögezték, hogy az alap szellemiségükön nem kívánnak változtatni: a zenét és a művészi kreativitást nem rendelik alá semmilyen üzleti megfontolásnak vagy aktualitásnak. Ez egyáltalán nem tartotta vissza a Co Leet és az Európa Kiadót is soraiban tudó menedzsmentet attól, hogy szerződtesse őket, ami elsőre kockázatosnak tűnhet, de vajon tényleg kockázatosabb-e egy élőben bizonyított, gyakorlatilag marketingtevékenység nélkül közönséget építő produkcióba bizalmat fektetni, mint olyan előadókba, akik illékony internetes trendekre építik az imázsukat? Erre nem a következő pár évben kapunk majd választ.
Akkor ez most egy zenekar
Azzal kapcsolatban tehát, hogyan lesznek ebből kész dalok és lemez, még a csapat tagjaiban is sok a kérdőjel. Nemcsak azért, mert a zenészek mindig mást játszanak, hanem mert a rappereknek sincsenek még kifejezetten erre a projektre írt verzéi. A legtöbbet szólóanyagaikról, közreműködéseikből, más csapattal készített dalokból hozzák, bár már annyira ismerik egymást – különösen a Farseers kollektívából, ami az emszík nagy részét delegálta a BHC-ba –, hogy alig tudják egymást meglepni, mint ahogy azt a hangszeres zenészek közötti kémia apropóján is már ecseteltük. Innen jön a jól hallható összhang, nemcsak a hangszerek, de a mikrofonok mögül is, amik miatt egy ismeretlen azt gondolná, hogy kész dalokat hall a kollektíva koncertjein.
A november 28-i, GAB-bal közös A38-koncertjük sok szempontból mérföldkő, de olyan még nem volt, hogy kézzelfogható kiadványt árultak volna a közönségüknek. Ezúttal saját maguk által tervezett merchek mellett egy koncert hanganyagából készült kazettát lehet majd kapni, ez volt az az anyag, amit visszahallgatva rádöbbentek, hogy a Berlin Hotel akár egy klasszikus értelemben vett banda is lehet.
Playback Péntek: Tyler, the Creator és a Freddie Gibbs–The Alchemist-páros a hét kiemelt lemezei közt
2025.7.25 13:22
Dunát lehet rekeszteni Budapesten az olyan jam sessionökből, ahol rapperek jazzre szövegelnek, ezért bennem is volt egy előzetes cinizmus, mielőtt hallottam őket élőben, és rájöttem, hogy egyrészt nem jazzrapet játszanak (a zenészek sokkal inkább a funkyból és a pszichedelikus rockból érkeznek), másrészt hogy ez egy komplett zenekar egy posztapokaliptikus (vagy mára kihalt) világból, ahol először nem a pacek van kész meg a kommunikációs stratégia, hanem az emberek szeme láttára, koncerteken keresztül fejlődik ki a zene, alakul egy valós közönség, és csak utána gondolkodnak el azon, hogy ezt hogy lehet rentábilissá tenni. Ki hitte volna, hogy ez még így is lehet.
