TOMM¥ €A$H, Hanabie. vagy BALTHVS – ajánlónkban ilyen izgalmas nevekből szemezgettünk!
Ha szereted a Spotify Weekly Discoveryt és szívesen térsz le a slágerekkel fémjelzett útról, akkor érdemes novemberben szétnézed Budapest klubkoncertes kínálatában, ugyanis igazi csemegékre lelhetsz. Itt nem kell tömött sorokban állnod az arénák előtt, ugyanakkor az előadó gyakran egy karnyújtásnyira énekli ki érted a lelkét a színpadon.
Wombo
A Louisville-i Wombo 2016-ban alakult Sydney Chadwick (basszusgitár, ének), Cameron Lowe (gitár) és Joel Taylor (dob) hármasából. A zenekar eddig két nagylemezt jelentett meg, a Danger in Fivesra keresztelt harmadik albumuk két év kihagyás után érkezett, amely idő alatt a trió koncertezéssel és a dalai finomhangolásával foglalkozott. Az új anyag írása során a Wombo korábban használt eszközpalettáját digitális textúrával és dobgéppel gazdagította. A Wombo páratlan art-rock elixírje azonban élőben üt a legjobban: november 20-án a Dürer Kertben mi is megízlelhetjük.
TOMM¥ €A$H
TOMM¥ €A$H már nem ismeretlen a magyar közönség számára: keleti blokkbeli elvtársunk már több telt házas koncertet adott Budapesten és hazai művészek közreműködésével készítette a Pornhubon bemutatott Untz Untz klipjét is, most pedig a Dürer Kertben pöröghetünk dalaira november 20-án. TOMM¥ €A$H-ről idén elsősorban az Espresso Macchiato című dala kapcsán hallhattunk, a viráliássá vált, számos mémet megihletett dala az Eurovízión is nagyot ment és egyenesen a 3. helyre repítette Észtországot az olaszokat parodizáló dal. Aki pedig volt már koncertjén, az jól tudja, hogy TOMM¥ €A$H- nek nem kell koffein, hogy felpörögjön: bulijai eszement rave-ek, dalai ironikusak, ugyanakkor szürreálisak, egyszerre hozzák a számunkra is ismerős posztszovjet esztétikát, miközben gyakran nemcsak követi, de diktálja is a trendet.
BALTHVS
A kolumbiai BALTHVS egy háromtagú pszichedelikus funk-rock zenekar, akik groove-os, atmoszférikus zenéjükkel egyszerre merítenek a globális hatásokból, a 70-es évek pszichedeliájának szelleméből, a funkból, a latin ritmusokból és az ambientből. A triót olyan előadók inspirálták, mint Santana, a Khruangbin, a Thievery Corporation és a Grateful Dead, zenéjük egyszerre nosztalgikus és előremutató – egy gitárvezérelt pszichedelikus funk-rock élmény, amely összetéveszthetetlenül a sajátjuk. A BALTHVS tavaly az A38-on ringatott el bennünket zenéjével, ezúttal azonban a Turbinába tér vissza november 21-én, ahová a fúziós jazzben és a pszichedelikus folkban utazó Nasip Kısmet is velük tart majd.
Hanabie.
A Hanabie. egy csak lányokból álló metalcore csapat Tokióból, akik kislányos megjelenésük ellenére kőkeményen tolják a súlyos riffeket. A zenekar idén ősszel európai turnéra indul, így november 23-án a Dürer Kertben csíphetjük el őket. A zenekar 2015-ben alakult Tokióban, egy középiskolai klubfoglalkozáson, a csapat tagjai pedig azóta egyre nagyobb hullámokat vernek zenéjükkel. A Yukina, Matsuri, Hettsu és Chika alkotta banda az elmúlt évek alatt egy olyan erővé fejlődött, amivel igenis számolni kell: aranyos, kislányos imidzsük ne tévesszen meg senkit, zenéjük erőteljes kiáltások, súlyos riffek és az egyedi japán hangulat kemény elegye. A Pardon Me, I Have To Go Now című slágerüket több mint 8,3 millióan nézték meg YouTube-on, TikTokon pedig további 5 millióan. A Hanabie. tavaly decemberben adta ki legújabb, Bucchigiri Tokyo című EP-jét, amely ismét bizonyíték dinamikus hangzásukra és jellegzetes stílusukra.
MONO
A japán poszt-rock zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját és ekkor adták ki legújabb, OATH című nagylemezüket is, amelyet egy 29 állomásos turné keretében ősszel Európában is bemutatnak. A MONO szerencsére Budapestet sem hagyja ki a körútból, így éteri dallamaikat november 24-én hallgathatjuk élőben a Turbinában. Az OATH központjába az életet kitevő idő áll és az, miként lehet a legtöbbet kihozni ebből az időből. A zenekar mindig is szívesen foglalkozott a létet boncolgató kérdésekkel, azzal, hogy mi a célunk és mit kellene tennünk a rendelkezésünkre álló idővel. Az elmúlt 25 év alatt a MONO olyan témákat vizsgált, mint a sötétség és a fény kapcsolata, a remény a katasztrófával szemben, valamint a születés és a halál kettősége. A formáció régi barátjával és munkatársával, Steve Albinivel rögzített és kevert OATH egy jóindulatú elmélkedést kínál a MONO-ra jellemző univerzálisan átélhető egzisztenciális vizsgálatra válaszul.
Dubinski
A Dubinski négy, elválaszthatatlan fivérből áll: Eugene, Fergus, Donal és Eion Gaine alkotják. A testvérek gyerekkorukat mindentől elszigetelve, a skót felföldön töltötték. A zene szeretete azonban mindig közös volt bennük, kamaszkorukat is dalok írásával és előadásával töltötték, pusztán az öröm kedvéért, most pedig mi is meghallgathatjuk vidám dalaikat november 26-án a Turbinában.
További információk és jegyek elérhetők a livenation.hu oldalon