Csiby Gergely váltja Dörner Györgyöt az Új Színház élén, a Madách Színházat pedig Szabó P. Szilveszter vezeti majd Szirtes Tamás után. A kinevezéseket Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár jelentette be.
Kinevezték az Új Színház és a Madách Színház új igazgatóit: az előbbi intézményt a 33 éves színész-rendező, Csiby Gergely vezeti majd, míg a Madách élére Szabó P. Szilveszter kerül. A döntést Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár jelentette be kedden este a Facebook-oldalán – írja a 24.hu.
Nagy bejegyzésében arról számolt be, hogy sikeresen lezárultak a TISZA-kormány első színházigazgatói pályázatai, és gratulált a két kinevezett vezetőnek.
Ki lesz az Új Színház új igazgatója?
A 33 éves Csiby Gergely színészként és rendezőként is dolgozik. 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán, pályáját a Vígszínházban kezdte, később a Pesti Magyar Színházban is játszott. Rendezőként 2021-ben mutatkozott be. Az Új Színház vezetésére nem egyedül pályázott: Dicső Dániellel, Király Dániellel, Kopek Jankával és Milovits Mátéval közösen dolgozta ki a koncepcióját.
Terveik között szerepel a magyar dráma hangsúlyos szerepének megőrzése, a kortárs társadalmi kérdések felé való nyitás, valamint a független alkotókkal és nemzetközi partnerekkel való együttműködés. A pályázatban az emberközpontú színházi munkakultúrát és a generációk közötti együttműködést is kiemelték.
Csiby Dörner Györgyöt váltja, aki 2012 februárja óta vezette az intézményt.
Szabó P. Szilveszter kerül a Madách élére
A Madách Színház új igazgatója az 52 éves, Jászai Mari-díjas Szabó P. Szilveszter lesz, aki a zenés színházi élet ismert szereplője. Többek között az Elisabeth, a Mozart!, a Rómeó és Júlia, a Rebecca és A nyomorultak című musicalekben láthatta a közönség. 1997 és 2001 között éppen Szirtes Tamás osztályában tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
A Drag Queennel, az Istennel és a burlesque táncossal bementek a Vörös Neonba, mi történik? Íme szeptember legjobb programjai
2026.9.1 11:55
Szabó P. Szilveszter Szirtes Tamást váltja, aki 2004 óta vezeti a Madáchot, jelenlegi megbízatása 2027 januárjának végén jár le. Az új igazgató 2023-ban az Operettszínház vezetésére is pályázott, de jelentkezését végül formai okokra hivatkozva érvénytelenítették.
A két színház igazgatói pályázatát korábban komoly szakmai viták kísérték, miután a minisztérium úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra sem a jelentkezők nevét, sem a sikertelen pályázatokat. Az Új Színház vezetésére 16, a Madáchéra hét pályázat érkezett.