Nyitóoldal

Andras

248 cikk
Janet Jackson jelmeztervezője azt állítja, hogy nem véletlenül szakadt le az énekesnő felsője a botrányba fulladt Super Bowlon
Janet Jackson jelmeztervezője azt állítja, hogy nem véletlenül szakadt le az énekesnő felsője a botrányba fulladt Super Bowlon
2 nappal ezelőtt
Janet Jackson 2004-es Super Bowl-fellépésének jelmeztervezője szerint a hírhedt ruhabaleset valójában előre eltervezett jelenet volt, a televíziós közvetítés azonban nem a tervek szerint alakult.
Öt hónap alatt épült fel a HELLO WOOD új zürichi közösségi tere egy elhagyott vasúti területen
Öt hónap alatt épült fel a HELLO WOOD új zürichi közösségi tere egy elhagyott vasúti területen
2 nappal ezelőtt
A 2500 négyzetméteres, háromszintes Remise Rosa egy korábban elhagyatott vasúti területen épült fel, és étteremnek, sörkertnek, teraszoknak, valamint közösségi tereknek ad otthont.
Egy Nintendo-alkalmazott mentette meg a kukától a videojáték-történelem egyik legértékesebb rajzát, amelyen Mario először szerepel
Egy Nintendo-alkalmazott mentette meg a kukától a videojáték-történelem egyik legértékesebb rajzát, amelyen Mario először szerepel
2 nappal ezelőtt
Egy korábbi Nintendo-alkalmazott mentette meg a selejtezéstől azt az 1981-es illusztrációt, amelyen Mario először tűnt fel a nagyközönség előtt. Az eredeti Donkey Kong-grafika most 329 400 dollárért kelt el egy árverésen
Fiatal színész-rendező kerül az Új Színház élére, a Madáchot Szabó P. Szilveszter vezeti majd
Fiatal színész-rendező kerül az Új Színház élére, a Madáchot Szabó P. Szilveszter vezeti majd
3 nappal ezelőtt
Csiby Gergely váltja Dörner Györgyöt az Új Színház élén, a Madách Színházat pedig Szabó P. Szilveszter vezeti majd Szirtes Tamás után. A kinevezéseket Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár jelentette be.
Janet Jackson és Britney Spears is szerepelhet Justin Timberlake „mindent feltáró” dokusorozatában
Janet Jackson és Britney Spears is szerepelhet Justin Timberlake „mindent feltáró” dokusorozatában
3 nappal ezelőtt
A négyrészes produkció decemberben érkezhet az Apple TV-re. A Variety értesülései szerint Janet Jackson a 2004-es Super Bowl-botrányról, Timberlake pedig Britney Spears közelmúltbeli megszólalásairól is beszélhet benne.
Ebben a videojátékban lepkék és farkasok szemszögéből ismerhetjük meg a klímaválság lehetséges jövőjét
Ebben a videojátékban lepkék és farkasok szemszögéből ismerhetjük meg a klímaválság lehetséges jövőjét
4 nappal ezelőtt
Alice Bucknell The Alluvials című videojátéka egy elképzelt, klímaváltozás sújtotta Los Angelesbe kalauzolja a játékosokat, akik lepkék, farkasok és növények szemszögéből fedezhetik fel a város lehetséges jövőjét.
Sáros talppal és rejtett zsebbel érkezik Travis Scott új Nike-cipője
Sáros talppal és rejtett zsebbel érkezik Travis Scott új Nike-cipője
4 nappal ezelőtt
Újabb különleges sneakerrel bővül Travis Scott és a Nike együttműködése. A Cactus Plant Flea Market közreműködésével készült Air Flea 1 „Cactus Jack” földszínű velúrborítást, fordított Swoosh logót és egy rejtett zsebet is kapott.
Meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik alapítója
Meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik alapítója
2026.11.2 8:38
64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik meghatározó úttörője. A producer és DJ a Belleville Three tagjaként, valamint a Cybotron alapítójaként is jelentős hatást gyakorolt az elektronikus zene történetére.
Már a Tinder-üzeneteinket is mesterséges intelligenciával íratjuk, de ennek nem mindenki örül
Már a Tinder-üzeneteinket is mesterséges intelligenciával íratjuk, de ennek nem mindenki örül
2026.11.1 13:57
Egy brit felmérés szerint a szinglik közel 40 százaléka már használ valamilyen mesterségesintelligencia-eszközt a randizáshoz. Van, aki üzeneteket írat a chatbottal, más a lehetséges partnereit elemzi vele.
A jobb oktatásért és az olcsóbb életért vonult utcára a német Z generáció, Frankfurtban elszabadultak az indulatok
A jobb oktatásért és az olcsóbb életért vonult utcára a német Z generáció, Frankfurtban elszabadultak az indulatok
2026.11.1 13:36
Több tízezer ember vonult utcára szombaton Németországban, hogy jobb oktatást és megfizethetőbb életet követeljen. A nagyrészt békés demonstrációk Frankfurtban erőszakba torkolltak, szélsőséges csoportok üzleteket fosztogattak és a rendőrökre is támadtak.
Visszatér a 2000-es évek egyik kultikus McDonald's-játéka
Visszatér a 2000-es évek egyik kultikus McDonald's-játéka
2026.10.30 12:06
A McDonald's Németországban újra piacra dobja a 2004-es és 2005-ös Happy Meal-ek egyik emlékezetes játékát. Az apró rádiókban Britney Spears, Avril Lavigne és Katy Perry slágerei is helyet kaptak.
Beton.Hofi Tarr Béla című klipje lett a 10. Magyar Klipszemle legjobbja
Beton.Hofi Tarr Béla című klipje lett a 10. Magyar Klipszemle legjobbja
2026.10.29 23:29
Október 29-én, az Akvárium Klubban adták át a 10. Magyar Klipszemle díjait. A legjobb klipnek Beton.Hofi Tarr Béla című videóját választották, de Pogány Induló és Mehringer is az idei nyertesek között van.
Magyar Péter bejelentette, milyen új szabályok vonatkoznának az elektromos rollerekre
Magyar Péter bejelentette, milyen új szabályok vonatkoznának az elektromos rollerekre
2026.10.28 18:03
Magyar Péter bejelentette az elektromos rollerek tervezett új szabályait. A kormány javaslata külön kategóriába sorolná a rollereket, korlátozná a használatukat, a nagyobb teljesítményű modellekhez pedig jogosítványt is előírna.
Befejezi zenekari működését a Wavy, de a kollektíva nem oszlik fel teljesen
Befejezi zenekari működését a Wavy, de a kollektíva nem oszlik fel teljesen
2026.10.27 13:58
A Wavy zenekarként határozatlan időre befejezi működését, de kiadóként és alkotói közösségként továbbra is aktív marad. A kollektíva decemberben, egy dupla Akvárium-koncerten lép színpadra utoljára a jelenlegi formációban.
Maszkos fiatalok rongáltak és fosztogattak Barcelonában, 72 kiskorút is őrizetbe vettek
Maszkos fiatalok rongáltak és fosztogattak Barcelonában, 72 kiskorút is őrizetbe vettek
2026.10.25 10:29
Körülbelül 500 maszkos fiatal rongált meg járműveket, törte össze a közterületi berendezéseket és fosztott ki üzleteket Barcelona belvárosában szombat éjjel. A rendőrség 128 embert vett őrizetbe, közülük 72-en kiskorúak.
Kid Cudi írja, rendezi és játssza a főszerepet a Jean-Michel Basquiatról szóló filmben
Kid Cudi írja, rendezi és játssza a főszerepet a Jean-Michel Basquiatról szóló filmben
2026.10.23 20:51
Kid Cudi nemcsak eljátssza Jean-Michel Basquiatot, hanem a róla szóló filmet is ő írja és rendezi. A rapper közösségi oldalán mutatott először képeket a készülő produkcióhoz végzett jelmezpróbáról.
MNB-ügy: Elrendelte a bíróság Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatását
MNB-ügy: Elrendelte a bíróság Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatását
2026.10.23 20:38
A bíróság szerint fennáll a bizonyítás veszélyeztetésének, a szökésnek és a bűnismétlésnek a kockázata. Matolcsy György volt jegybankelnök és két társa legalább 30 napig letartóztatásban marad.
Von der Leyen 1956 hőseihez hasonlította azokat, akik új fejezetet nyitottak Magyarországon
Von der Leyen 1956 hőseihez hasonlította azokat, akik új fejezetet nyitottak Magyarországon
2026.10.23 19:07
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóján Ursula von der Leyen az áprilisi választás eredményét is méltatta a Parlamentben. Az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország példája azt mutatja, hogy a demokratikus visszacsúszás visszafordítható.