Magyar Péter szerint Feledy a kinevezése előtt nem számolt be arról, hogy cége 84,2 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Feledy azt írta, a tárca független külpolitikai elemzéseket rendelt tőlük.
Hétfő este bizalomvesztésre hivatkozva azonnali hatállyal felmentették Feledy Botondot, akit augusztusban neveztek ki a Magyar Külügyi Intézet élére. A döntést Velkey György László külügyi államtitkár jelentette be. Közlése szerint a Külügyminisztérium néhány nappal korábban értesült Feledy cégének korábbi megbízásairól.
Három szerződést kötött Feledy cége Lázár tárcájával
A Telex közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a szerződésekhez. Ezek szerint Feledy cége, a Red Snow 2023 decembere és a kormányváltás között három szerződés alapján összesen 84,2 millió forintot kapott az Építési és Közlekedési Minisztériumtól. A megrendelhető elemzések és hírösszefoglalók mellett a feladatok között politikai tanácsadás is szerepelt.
Feledy a Facebookon azt írta, hogy hagyományos tanácsadóként sosem dolgozott. Elmondása szerint azért vállalta a megbízást, mert így a minisztériumhoz olyan elemzések is eljuthattak, amelyekben Oroszországot vagy Kínát is bírálhatta. Állítása szerint az ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét.
Magyar Péter szerint Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét
A miniszterelnök külön Facebook-posztban indokolta meg a döntést. Azt írta, önmagában elfogadhatónak tartja, ha valaki átlátható feltételekkel, szakmai alapon dolgozott az előző kormánynak. Feledynél azt kifogásolta, hogy amikor a kinevezése előtt megkérdezték tőle, van-e bármi, ami miatt megkérdőjelezhető a feddhetetlensége, nemmel válaszolt, és a szerződésekről sem beszélt. Magyar szerint a felmentés előtt felajánlották Feledynek, hogy lemondhat, de az elemző nem élt a lehetőséggel.