64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik meghatározó úttörője. A producer és DJ a Belleville Three tagjaként, valamint a Cybotron alapítójaként is jelentős hatást gyakorolt az elektronikus zene történetére.
64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik alapítója és meghatározó alakja. Halálhírét november 1-jén erősítette meg menedzsmentje, a Green Smith Artists. A producer október 31-én a mexikóvárosi Yu Yu Clubban lépett volna fel. A Resident Advisor beszámolója szerint a fellépés előtt a szállodai szobájában találták eszméletlenül, majd kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították. Halálának okát egyelőre nem közölték.
Atkins Detroitban született és nőtt fel, zenei érdeklődése pedig már fiatalon megmutatkozott: barátaival funk- és garage-zenekarokban játszott, 15 évesen pedig megvásárolta első szintetizátorát, egy Korg MS-10-est. Középiskolás évei alatt ismerkedett meg Derrick Mayjel és Kevin Saundersonnal, akikkel később a Belleville Three néven váltak az elektronikus zene úttörőivé.
A detroiti techno egyik megteremtője volt
Atkins mindössze 18 éves volt, amikor Richard „3070” Davisszel megalapította a Cybotront. A formáció funkzenei elemeket, elektronikus hangszereket és futurisztikus témákat ötvözött. Egyik legismertebb számuk, az 1983-as Clear underground sikerből szélesebb körben ismert felvétellé vált, és később Missy Elliott is mintázta.
„Nagyon érdekel az a pillanat, amikor a dolgok felborulhatnak” – interjú a Grammy-díjra jelölt német producerrel, Apparattal
2026.4.8 11:56
1985-ben Atkins Model 500 néven kezdett szólózenéket kiadni, és megalapította saját lemezkiadóját, a Metroplexet. Később Moritz von Oswalddal Borderland néven is dolgozott. A techno elnevezés elterjesztésében is fontos szerepe volt: 1988-as Techno Music című felvétele a műfajt bemutató meghatározó brit válogatásra is felkerült.
Atkins 2023-ban újra életre keltette a Cybotront Laurens von Oswalddal, közös munkájukból pedig 28 év után jelent meg új EP.
A zenész a dalszövegeiben is szeretett volna többet közvetíteni a tánctéri élménynél. A The Guardiannek adott interjújában úgy fogalmazott: „A művészeknek kötelességük valami jelentőségteljeset mondani.”
Halálhíre után Detroit polgármestere, Mary Sheffield is megemlékezett róla. Atkins munkásságát méltatva azt írta, hogy „megálmodta a jövő zenéjét, aztán megalkotta”.