Több gyerek is olyan halloweeni cukorkát kapott a gyömrői "Csokit, vagy csalunk" eseményen, amiben valaki szánt szándékkal vasszöget rejtett el.
„Értesítjük a lakosságot, hogy tegnap este a Liget Lakóparkban rendezett Halloween-i esemény során az egyik résztvevő gyermek olyan édességet kapott, amelybe egy szöget rejtettek el”
– jelentette be a gyömrői önkormányzat a hivatalos közösségi oldalán azt követően, hogy egy gyömrői lakos észrevette, gyereke olyan csokipapírba csomagolt tejkaramellát kapott, amibe egy szöget rejtettek el.
Mint azt a posztban írták, a szándékosság pont a csokipapírba átcsomagolt karamella miatt vehető biztosra, ráadásul nem egyedi esetről van szó.
Kisberk Szabolcs, Gyömrő polgármestere a Blikknek azt nyilatkozta, hogy a lakóközösségből azóta több jelzés is befutott, így a jelenlegi információk szerint már legalább három különálló esetről van tudomásuk a településen. Az egyik édességben eltört műanyagcsavarra emlékeztető tárgy volt, egy másikban szintén idegen tárgyat találtak.
A városvezetés hivatalból rendőrségi feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen, a nyomozás elindult, a Telex információi szerint a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.