Már az első rész is kiemelkedő volt, a Warhorse Studios következő játéka azonban új támpontot ad a szerepjátékoknak.
A 2018-as Kingdom Come: Deliverance (röviden csak KCD) az év, de talán nem túl nagy túlzás azt mondani, hogy az évtized egyik legnagyobb meglepetése volt. A bár tapasztalt fejlesztőkkel, de újonnan alakult cseh Warhorse Studios első címéről van szó, a középkorban játszódó RPG valami teljesen újat mutatott: annyira realisztikus volt, hogy az néha már fájt – de ezzel valami olyat indított el, ami csak most, a második installációra ért be.
Az első részben Henry bőrébe bújunk, aki egy falusi kovács fia (vagy nem, kiderül a KDC-ből), ám Luxemburgi Zsigmond magyar király épp Csehországot támadja, a vele érkező kunok pedig legyalulják Skalitzot, minket pedig arra kényszerítenek, hogy meneküljünk az életünkért. Persze a kunok vezetője megölte a családunkat, így bosszút is kell állnunk – a gond csak az, hogy gyakorlatilag semmihez nem értünk, konkrétan egy középkori parasztnál alig vagyunk talpraesettebbek a lovagok világában. Az első játék végére viszont a harc mestereivé, emellett Bohémia élő legendájává is válunk (nagyjából).
Ezekre a játékokra figyeljetek a nyári szünetig
2025.5.23 11:24
A Kingdom Come: Deliverance 2 szinte pontosan onnan indul, ahonnan az első rész befejeződött, és mivel a spoilermentességre törekszünk, nem is árulok el többet a sztoriról (azonkívül, hogy nagyon jó). Ám az nem járja, hogy úgy kezdjük a kalandot, hogy már minden statunk és felszerelésünk maxos, így a Warhorse megoldotta, hogy ilyen-olyan félreértések után megint leessünk a lehető legalacsonyabbra, egy rozsdás karddal, és gyakorlatilag úgy, hogy nem értünk megint csak semmihez. Persze azt nem felejtjük el, hogy kell felhúzni egy íjat, de a KCD 2 ezt is megoldja, ugyanis új fegyvereket hoz be, mint az elöltöltős puska, amit persze meg kell tanulnunk használni.
Miért fürdenék egy videójátékban?
Az első rész egyik legnagyobb újítása a hasonló lovagos-kalandozós-szörnyvadászós RPG-khez képest (mint például a Witcher 3) az volt, hogy a felsorolás utolsó tagját teljesen kihagyták a játékból. Ezt szerencsére a második rész is megtartotta: itt is kell figyelnünk arra, hogy együnk, igyunk és aludjunk, sőt arra is, hogy mikor tesszük ezeket – és milyen körülmények között, mert a romlott kajától betegek lehetünk, akkor pedig el kell menjünk az orvoshoz, vagy kotyvasztanunk kell egy főzetet, ami rendbe rak minket. Hasonlóan megmaradt a realisztikusság azon része is, hogy fürdenünk kell, ha koszosak vagy csata után véresek leszünk – de a KCD2 ezt továbbfejlesztette abban, hogyha túl sokat várunk a fürdő meglátogatásával, akkor nem fogunk tudni lopakodni, mert egyszerűen olyan büdösek leszünk, hogy a célpontjaink messziről megérzik, hogy jövünk.
A KCD2 megtartotta az első rész harcrendszerét, de sokat egyszerűsített azon. A For Honorból ismeretes, különböző irányokból való támadás és védekezés sokakat eltántorított az első résztől. Főként azért, mert lassú volt és egyáltalán nem volt látványos. Visszahozva a witcheres példát, Geralt ott pörög, forog, teátrális suhintásokkal csap le a szörnyekre és közben varázsol, míg Henry néha odaszúr, ami se nem vág le végtagot, se nem tör össze csontot, csak egy picit véresebbé teszi az ellenségünket, és lejjebb viszi az életerőcsíkját.
25 éves a Sims: Így született meg minden idők egyik legsikeresebb videójátéka, amit a filozófia inspirált
2025.5.18 10:20
A KCD és KCD 2 viszont pontosan ettől lesz egy különleges játék, ami friss levegőként érződik az RPG-k között (a saját kategóriájában olyan, mint a Baldur’s Gate 3 a CRPG-k világában). A Warhorse kitalált egy ötletet, amit maradéktalanul meg is valósítottak a második részben is: egy senkiből kell valakivé válnunk, a középkori Csehország pedig így is bánik velünk: a falusiak nem bíznak bennünk, ha egy új faluba tévedünk és lopunk (mert persze ilyet is lehet), rögtön ránk hívják az őröket (akkor is, ha nem látták az elkövetést), a kocsmárosok néha azért nem adnak nekünk ágyat, mert nem vagyunk szimpatikusak, sőt, egyes kevésbé kedves személyek belénk is kötnek, ha nem tetszünk nekik. Meg kell tanulnunk (ismét) magas szinten harcolni, lovagolni, íjászkodni, sőt, főzeteket készíteni is, mint ahogy az első részben megtanulhattunk olvasni és rendesen vadászni.
Amellett, hogy a KCD 2 ilyen szempontból realisztikus, a küldetésekben is elég liberális: a főküldetéseket leszámítva gyakorlatilag bármilyen sorrendben, bárhol meg tudjuk csinálni a missziókat, sőt, extra küldetéseket is kaphatunk, ha olvasunk vagy random NPC-ket faggatunk ki. Persze ez meg is nehezíti a dolgot, mert ha nem tudjuk megfejteni a leírást, akkor a játék esetenként nem segít túl sokat. De ha hozzászokunk, akkor tényleg egy különleges élményt kaphatunk.
Az új nívó
A Warhorse Studios amellett, hogy mindent továbbfejlesztett, amit az első részben tapasztaltunk, a technikai részeken is újított. A KCD 1 híresen bugosan jött ki, és bár mára már tökéletesen játszható, anno én is abbahagytam egy időre egy hiba miatt. A 2 azonban ilyen szempontból bugok nélkül fut, grafikailag sokkal szebb, mint az elődje, és még optimalizáltabb is.
A Kingdom Come: Deliverance második része mindenben ott folytatja, ahol az első abbahagyta, csak a 2025-ös mércéknek megfelelően. A Warhorse Studios nem véletlenül promózta ennyire a játékot. Bár az Avoweddal (sőt, még talán a kicsit felemás Dragon Age: The Veilguarddal) mostanában elég jól jártak az RPG-rajongók, a Kingdom Come Deliverance 2 könnyen lehet, hogy már februárban jó esélyekkel várhat az év végi Game Awards egyik díjára. Nálunk pedig külön öröm, hogy még mindig mi vagyunk az egyetlen nemzet, amely érti, milyen káromkodásokkal illetik Henryt a magyarul beszélő kun megszállók.
