Megnéztük a „Soundtrack of Tomorrow”-t, avagy Szelei Dóra dokumentumfilmjét, amiben központi szerepet kap a Wavy kollektíva három tagja, Co Lee, Aminon és Blaize. Ők írták ugyanis a „W” című dalt, aminek készítése alapvázként szolgál a filmhez.
„Ők akkorába' vannak, hogy már dokumentumfilm készül róluk?” – kérdezte valaki, amikor mondtam, hogy megyek a Wavy hiphop-kollektíva tagjairól készült, Soundtrack of Tomorrow című dokumentumfilm első/nulladik vetítésére a Toldiba. Teljesen mindegy, mekkorába' vannak, mivel egy darab kőről is lehet jó dokumentumfilmet készíteni, ha az alkotóknak van egy víziója, koncepciója, ami az egészet izgalmassá teszi. Már, ha a dokufilmet művészeti alkotásként és nem sajtóműfajként fogjuk fel. Ebben nyilván két iskola van, és nincs értelme állást foglalni, főleg, hogy a Soundtrack of Tomorrow egyértelműen az előbbit célozza meg, mert karakterbemutatásra, személyiségekre, érzelmekre összpontosít, és nem egy mindenkit érintő témát szeretne ultraobjektíven bemutatni. Az már csak a szerencsének, esetleg inkább a jó kiválasztásnak köszönhető, hogy a film górcsövében lévő csapat mostanra az ország egyik legrelevánsabb és legpotensebb könnyűzenei produkciójává nőtte ki magát.
A soldout vetítés, meg úgy általában az ember valóságérzékelése nem tesz kérdőjeleket a mögé, hogy érdemes-e a Wavyről dokumentumfilmet csinálni, más kérdés, hogy Szelei Dóra alkotása éppen egy olyan időszakra összpontosít, amikor ez kevésbé volt még magától értetődő. Tényszerű, hogy itt az alkotónak volt konkrét elképzelése arról, miért érdemes elkészíteni a Soundtrack of Tomorrow-t: ez a koncepció pedig az, hogy bemutassa a kollektíva három tagját, akik nagyon különböző egyéniségek, és nagyjából az az egyetlen közös bennük, hogy tehetségesek és imádják a hiphopot. Ja, meg hogy együtt írják meg a csapat ikonikus, W című dalát – ennek a számnak az elkészítése adja a film alapvázát.
Halász Kolos, avagy Co Lee a született előadóművész karakterében tűnik fel, akinek a film alapján se maga, se a környezete nem kérdőjelezi meg kvalitásait. Más kérdés persze, hogy, amikor bekapcsolódunk a történetébe, ő már kész előadónak számít, de az óriási szintlépést jelentő döntést ezekben az időkben hozza meg: elkezd magyar dalokat írni. Egészséges önbizalma, alkotói termékenysége és – ahogy ő is utal rá – a lépcsőfokok alázatos, de gyors megjárása okán lineáris felívelést mutat zenei karrierje, és érezhetően a rapper és közössége is olyan egyéniségként tekint rá, aki magának és a többieknek is utat tud vágni az iparágban. A „magabiztos báty” karaktert támasztja alá a film egyik legszórakoztatóbb jelenete, amelyikben Co Lee megmutatja Aminonnak, hogy ha bedugja az öklét a szájába, és úgy gyakorolja az egyik verzéjét, akkor utána szebben tudja felrappelni azt.
A diabolikus január legfontosabb pillanatai: Zendaya eljegyzése, Jennifer Lopez válása és Dopeman humorérzéke
2025.2.10 13:39
Pintácsi-Farkas Viktor, azaz Aminon talán a legkevésbé magától értetődő választás, de ahogy megismerjük, kiderül, miért lett az egyik főszereplő (és nem csak azért, mert részt vesz a W elkészítésében). A film alapján ő inkább olyannak tűnik, akinek a környezete jobban bízik a tehetségében, mint saját maga, de erre a szorongó, önmegkérdőjelező személyiségre szükség van ahhoz, hogy új rétegeket kapjon a produkció. Van, hogy úgy tűnik, túlgondolja vagy ideologizálja a dolgokat, míg máskor értékes és meghatározó gondolatokat hoz zenéről, művészetről, és ezzel a kettősséggel semmi baj nincs, hisz nem kifejlett személyiségeket, hanem kora huszonéveseket látunk a filmben. Talán nála rajzolódik ki a legélesebben egy felnövéstörténet, hiszen látjuk, honnan érkezik (képzett zenész, aki korábban inkább hangszeren játszott, és nem „mikrofonnal a kezében született”), és hogyan jut el oda, hogy képes átlépni a saját határait.
A harmadik központi szereplő Fábián Balázs, azaz Blaize, aki a két lábbal a földön járó, mérsékelten visszahúzódó, de céltudatos producer karaktert kölcsönzi a filmnek. Ő maga is megfogalmazza, hogy amíg vele öt ember csinál képet, addig a rapperekkel 50. Épp ezért, van abban valami csodálatosan sorsszerű, hogy épp vele készült a film csúcsjelenete, amikor egy családi ebéden mesél a laikus szüleinek és testvérének arról, hogyan is működik ez az egész zenészélet, és hogy – mivel mindkettőben sikeres – még nem dőlt el, hogy ez vagy az informatikus melója lesz a főállása.
Ez a jelenet azért is fontos, hogy megmutassa, nagyrészt nem utcán nevelkedett gengszterrapperekről beszélünk, ami akár ellentmondhat annak, hogy „real ug shitként“ hivatkoznak a zenéjükre, legalábbis a külső szemlélő számára. Az, hogy erről beszéljen a film, több okból is fontos: egyrészt korlenyomat a 2020-as évek valóságáról, amiben osztálytól függetlenül a hiphop lett az első számú kifejezőeszköze a fiataloknak, másrészt behoz egy olyan kérdést, amitől a Soundtrack of Tomorrow nem egyszerűsödik le arra, hogy egy szép reklámfilm legyen a Wavynek. Míg rapperek léteznek a földön, örök kérdés lesz, hogy lehet-e hitelesen képviselni a kertvárosból a hiphopot, de ez a műfaj mára sokkal színesebb lett annál, hogy egy az egyben azonosítsuk az alsóbb osztályok önreprezentációjával, az pedig az egyénre van bízva, hogy ezt a kultúra halálának és válságának gondolja-e, vagy sem.
Ettől még fontos, hogy Szelei filmje behozza ezt a kérdést, és talán a hiányérzetünk is abból adódhat, hogy nem fejti ki teljesen, mert izgalmas lett volna hallani az alkotók véleményét róla. Ugyanakkor nagyon nehéz kritizálni ezt a filmet, mintha ne lenne egyértelmű, hogy egy szerelemprojektről van szó, és a korlátozott lehetőségek sok mindent meghiúsítottak, amiről egyébként szólni kívánt volna. Mindössze 60 percben nehéz rétegelten összefoglalni, mi az a Wavy, és abban sem vagyok biztos, hogy ne készülne majd még ebből a filmből folytatás, vagy hogy a végleges vágatot láttuk volna múlt csütörtökön a Toldiban.
Maximum 90 perces filmek az alacsony koncentrálóképességgel rendelkezőknek
2025.1.28 11:18
De az mindenképpen üdvözlendő, hogy Szelei Dórának nemcsak a fan service volt a célja, hanem hogy mélyen bemutassa ezeket az embereket, illetve gondolatokat ébresszen a nézőben arról, hogyan is működik ez az egész hiphop dolog (legalábbis annak egy szeglete) 2024 Budapestjén. Ettől persze a rajongók is imádni fogják, mert esztétikus képeket és szórakoztató jeleneteket tartalmaz akár a színfalak mögül, akár azok elől. Márpedig amióta a filmet elkezdték forgatni, azóta lett akkora a Wavy közönsége, hogy sokan meg akarják majd nézni ezeket, épp ezért bízunk benne, hogy egyszer forgalmazásba is kerül majd a Soundtrack of Tomorrow.
