ma 2025.2.14 11:00
Olvasási idő 2:43
Maier Péter

PREMIER: „Ez a zenekar a miénk, és csak ennyink van a világon” – Hallgasd meg nálunk a Kisbetűs Ünnepnapok új albumát!

PREMIER: „Ez a zenekar a miénk, és csak ennyink van a világon” – Hallgasd meg nálunk a Kisbetűs Ünnepnapok új albumát!
Forrás Kriza Márton
ZENE ALBUM KISBETŰS ÜNNEPNAPOK MAGYAR ZENE PREMIER

Ahogy visszaredukálódott eredeti, kamaszkori felállására, úgy állt még jobban össze a Kisbetűs Ünnepnapok. Új albumuk, „Az izéből az izé” hallatán egy kultikus zenekar potenciálja sejlik fel, a lemez pedig itt, nálunk debütál.

Habár pár éve azt írták mindenhol, hogy az úgynevezett mai fiatalokat már nem érdeklik a hangszerek, és mindenki rappel, egész szépen gyűlnek azok a 20-as éveik elején járó zenészekből összeálló alternatív zenekarok, akik akár egy új gitárzenei hullámot is generálhatnak. Ezek közül messze az egyik legkiemelkedőbb a Kisbetűs Ünnepnapok (amit, ha nem lenne olvasószerkesztőnk, úgy írnánk: kisbetűs ünnepnapok) zenekar, aminek tagjai, Gollob Márton (ének, gitár), Torda Barnabás (ének, basszusgitár) és Velek Domonkos (ének, billentyű) mindössze 14 évesek voltak, mikor 2018-ban megalapították a bandát. A zenekart elnagyzolva az alterhez soroljuk, de az „okos zene” megnevezés érzékletesebb volna, ugyanis új lemezükön ott van többek közt a dzsessz, a latin és a japán zene hatása is. Az izéből az izé, elejétől a végéig, itt nálunk hallható először.

 

A címre rímelve a borítón, de dalokban is megjelenik egy implicit állítás, ami az élet minden területén erősödni látszik, de valószínűleg egy populista állam lakosaként valamivel borúlátóbb vagyok: úgy tűnik, hogy inkább a forma, a közlés jellege kerül központi szerepbe a valós tartalommal szemben. Minden a mostnak szól. Előszeretettel hergelem bele magam én is abba a kérdéskörbe, hogy mennyire van egyáltalán relevanciája a művészetnek a környezetemben. Művészet-e egyáltalán a könnyűzene, és ha nem, akkor mi miért művészi alapon működünk. Na, szóval vannak ilyen kattanások

– meséli Velek Domonkos a lemez címéről. Ebből kiviláglik a zenekar szellemisége, érzékelhető, hogy nem köldöknézegetős különc srácokról van szó, hanem a világot tisztán látó kora huszonévesekről, akik szeretnének a zenei kvalitásaikkal arányosan kísérleti és izgalmas zenét csinálni. „Úgy érzem, hogy a többséget meglepi az, hogy egy látszólag boybandes csapat ennyire sok, nehezen közérthető szöveges és zenei elemmel él. Persze, időnként azért tartunk önvizsgálatot: mi van, ha csak mesterkélt művészkedés a Kisbetűs Ünnepnapok, az izzadságszagú elkülönbözés vágya? Hát, akkor sincs semmi igazából” – teszi hozzá Velek.

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Drake és PartyNextDoor úgynevezett szexi dalaival (nem) ünnepeljük a Valentin-napot Playback Péntek: Drake és PartyNextDoor úgynevezett szexi dalaival (nem) ünnepeljük a Valentin-napot ma 12:13 -kor

Az izéből az izé jóval eklektikusabb, mint a 2023-as Édenpark, és kiviláglik belőle, mekkora fejlődésen ment át a zenekar. A Samba nem véletlenül kapta ezt a címet, de a latin zenék világa köszön vissza a Nincsen semmi baj című dalon is. Az anno nálunk debütált Nyállámálló a könnyebben befogadható számokhoz tartozik, nem véletlen készült „indie fos” munkacímmel, de ott van a katartikus Hová tűnt? című dal, ami paradox módon pont attól csúcspont, mert váratlanul csak egy gitár és ének tölti ki a hangképet. De számos különböző zenei világ teszi tiszteletét még a lemezen, aminek záróakkordja, A tó körül miatt állítólag a barátaik „anime intrókat író” zenekarnak titulálták a Kisbetűs Ünnepnapokat.

"Az izéből az izé" borítóját Bálint Bianka készítette Gollob Márton fotójából
„Az izéből az izé” borítóját Bálint Bianka készítette Gollob Márton fotójából Forrás Bálint Bianka

Az album nyitódalához, a Fejhez videóklip is készüllt, amit Halas Nina rendezett és Réthly Ármin vett fel:

A szövegek tekintetében a 20-21 éves tagokból álló zenekar távolodni látszik a felnövés, kamaszkor feldolgozásának témájától. Visszatérő elem a gyász (Hová tűnt?,A tó körül), ami bár korábban sem volt idegen a zenekartól, Az izéből az izén központi szerepet kap. Ugyanígy a belső vívódás is. Elég jók vagyunk-e ahhoz, akivel vagyunk? (Fel se fogod). Telhetetlenség és vágyódás (Fej). Másoktól való függetlenedés első mozzanatai és az önelfogadás (Csupán, Rezidencia, Samba). Rácsodálkozás a társadalmi felelősségvállalás lehetőségére (Mögötték, Nyállámálló). Mindezt egy melankolikus, időnként egy mindenből kiszeretett én előadásában a tét nélküli világban.

Az izéből az izével bizonyos értelemben visszatértünk a gyökereinkhez. Gollob Marcival és Torda Barnussal hárman kezdtük el az együttest osztálytársakként, és most újra erre a felállásra redukálódott a zenekar belső dinamikája. Ezzel együtt nagyon sokan hozzáadtak ehhez a lemezhez és a produkcióhoz: Szatmári Keve producerként, Számel Soma és Kerezsi Tas dobosként, Rozsnyai Zsófi menedzserként, Kriza Marci fotósként, Pálocska Patrik vizuálosként, Ürmös Martin pedig videósként” – emeli ki Velek Domonkos a projekt résztvevőit. 

Gollob Márton, Velek Domonkos és Torda Barnus, a Kisbetűs Ünnepnapok tagjai
Gollob Márton, Velek Domonkos és Torda Barnus, a Kisbetűs Ünnepnapok tagjai Forrás Kriza Márton

Felfoghatatlanul nagy szabadság az, hogy ez a zenekar a miénk – és csak ennyink van a világon –, így azt csinálhatunk vele, amit akarunk. Ráadásul látszólag még tétje is van a dolognak. Ez a gondolat végiglengte az új lemez készültét

– fogalmaznak a zenekar tagjai, akik élőben is bemutatják az új albumot szerte az országban. A lemezbemutatót február 28-án tartják az A38-on, de a Máklikőrrel közösen fellépnek majd Szegeden, Székesfehérváron, illetve Kecskeméten is.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!