2023.1.30., hétfő

Keresés a Refresher.hu-n

Vissza
Megosztás
Keresés
Több
Társadalom
Szécsi Krisztián
2023.1.22 18:11
Olvasási idő  8:03

Az para, hogy szerintem Aladdin full szexi? – interjú a fiatalkori szexualitásról Kollár Balázs pszichológussal

Kollár Balázzsal, a Négyszemközt Pszichológiai Műhely pszichológusával beszélgettünk arról, hogy miért ne szégyelld, ha gyerekként fülig szerelmes voltál Hamupipőkébe, Justin Timberlake-be az NSYNC-ből vagy netán Szimbába Az oroszlánkirályból.

Szécsi Krisztián
2023.1.22 18:11 Olvasási idő  8:03
Megosztás
Megosztás Cikk megosztása
Az para, hogy szerintem Aladdin full szexi? – interjú a fiatalkori szexualitásról Kollár Balázs pszichológussal
Forrás: Fotó: United Archives / Contributor;

Azt hiszem szexuális személyiségfejlődésem egyik legmeghatározóbb pontja egy általános iskolai csuklótöréshez köthető. Az ambulanciát megjárva, csüggedten nyúltam el anyukám feketeműbőr-kanapéján, hogy singcsontom épségével együtt nemlétező futballkarrierem is csúfos véget ért, így az akkor még csupán televíziós csatornaként működő HBO-ra kapcsoltam: épp csak, hogy elkezdődött az Indiana Jones és a Végzet Temploma című film.

 

Indiana Jones izomzatának tónusosságát támogatta az indiai magas páratartalom. Forrás: Fotó: Indiana Jones and the Temple of Doom

 

Ekkor ha jól emlékszem 13 éves voltam, azaz a pokémonokat, Bravo magazint és más ilyen „ciki“ dolgot kinőve nem sikerült még megtalálnom legújabb fixációmat, ami unásig leköthetné serdülő gondolataimat egészen addig, míg ifjabb Indiana Jones, azaz az akkor még csupán 42 éves Harrison Ford hősies tetteiben megizzadt, széles és szőrös mellkasát meg nem világították az amerikai Paramount Pictures stúdiójának műanyag fáklyái vöröses fénnyel.

Törött csuklóm ellenére is, azért ahhoz mindig elég jól fociztam, hogy tudjam melyik térfélre lőném szívem szerint a gólokat, de valamiért azelőtt soha nem figyeltem meg úgy igazán a férfiakat, a férfitestet mint potenciális szexuális objektumot. Harrison Ford ízlésemnek megfelelő férfiassága azonfelül, hogy megnyitotta a kaput a Camp Rock-os Joe Jonas, a Sherlock-sorozat Martin Freemanje, majd a Stohl Buci hangján megszólaló Disney-s Szimba előtt is, a fiatalkort megédesítő álmodozás és fantáziálás is mindennapjaim részévé vált:

 

érzelmi, netán intim helyzetekbe képzeltem magam a legkülönbözőbb celebritásokkal.

 

Forrás: Fotó: The Little Mermaid / Disney

 

Valamelyik nap pont gyermekkorunk szexuális céltáblái alapozták meg a REFRESHER Magyarország szerkesztőségi jóhangulatát, így megtudhattam, hogy a néha bizarrnak is tűnő fixációimmal egyáltalában nem voltam egyedül. Kollegáim fiatalkori szerelmét, vonzalmát olyan húsvér és fiktív szereplők érdemelték ki mint Bill Kaulitz a Tokio Hotelből, Pete Wentz a Fall Out Boy-ból, Troy Bolton a High School Musicalből, a Csillag születik Tabáni Istvánja, Hermione Granger, az Olsen-ikrek, de még Ariel is A kishableányból, akinek – idézem – „kagylók takarták a cicijeit, és látszódott a hasa, ami tökre beindított, már amennyire egy ovis kisfiú be tud indulni“.

A téma úgy gondoltam, hogy felettébb izgalmas, így professzionális vizsgálódást érdemel, kérdéseimmel pedig a fejlődésklinikai szakirányon végzett Kollár Balázs pszichológus és neurofeedback trénert, a Négyszemközt Pszichológiai Műhely specialistáját kerestem fel.

Gyerekként mikor és hogyan alakul ki a szexuális vonzalom érzete?

A szexuális vonzalom valamilyen formában már születéstől jelen van az emberben. Freud szerint ez az életenergia, a libidó az egyik hajtóereje annak, hogy élvezeti élményeket éljünk meg, tápláljuk a testünket és lelkünket. Viszonylag sokáig az ehhez kapcsolódó képzetek csak szimbolikusan, vagy a tudattalanba száműzve élnek a gyermek elméjében, saját elméleteket alkotnak arról, hogy hogyan is működik a felnőtt intimitás – ilyen gyermeteg fantázia például az, hogy anya lenyeli, majd kikakilja a babát, azonban az még kevésbé tiszta neki, hogy itt apa hogyan is kerül a képbe.

 

Hétéves kor környékén elkezdődik az úgynevezett „átpártolás”. Ekkor még általában az elkülönülő, kisfiú és kislány csoportosulások a jellemzők, aztán egy ponton beüt a krízis: a nemi érés környékén megjelenik egy bizonyos mértékű vonzalom, viszont a társak véleménye miatt még ciki lenne a másik nemmel barátkozni. Ez a jelenség homoszexuális gyerekeknél is megfigyelhető: általában már elég korán az ellentétes nemmel barátkoznak, így őket tekintik saját csoportjuknak, ezért a saját nemük képviselői válnak ennek a furcsa, misztikus, izgalmas érzésnek a tárgyává.

 

Forrás: Fotó: Disney

Az már gyerekkorban is egyénenként változó, hogy mit találunk szépnek? Léteznek esetleg olyan külső jegyek, melyeket általánosságban már kiskorunkban is vonzónak találhatunk?

Vannak evolúciósan meghatározható tulajdonságok, melyek szimpátiát váltanak ki: ilyenek például a „babavonások”, ám ezek távol állnak a szexualitásban megélt szépségtől: a nagy szemmel, a testhez képest nagyméretű fejjel a kisbabák kiakasztják a cukiságmérőt, gondoskodó viselkedést váltanak ki – ezt a meseipar is felismerte, és az új generációs mesékben (lásd pl: Aranyhaj, Jégvarázs) a szeretnivaló karakterek szemeit mindig nagyobbra rajzolják.

Ugyanilyen módon zsigeri félelem is kiváltható olyan ingerekkel, amiket az évmilliók során veszélyt jelentettek az emberre – például ilyenek a kígyózó formák, vagy ha a szemünk sarkából váratlanul mozgást észlelünk.

A szexualitás kapcsán ilyen vonzalmi faktorok lehetnek a termékenységre utaló testi jelek: nők esetén például a derék-csípő arány, férfiaknál pedig a tesztoszteron-jegyek (kopaszodás, nagy orr-száj távolság, vastag szemöldök, széles áll).

 

Fun fact: a magas tesztoszteronszint rontja az immunrendszer védekezőképességét. A nők azért vonzódnak mégis ezekhez a testi jegyekhez, mert ha egy egyed rossz immunrendszerrel is képes életben maradni, akkor ő egy nagyon szuper férfi, és evolúciósan előnyös lehet vele utódot nemzeni.

 

Természetesen, mivel az ember kultúrában élő, társas egyed, ezt a sok automatikus, zsigeri reakciót magasan felül tudják írni a mindenkori társadalmi elvárások: régebben például a minél nagyobb test volt az anyagi jóllét jelzője, így ez volt vonzó az ember számára, most pedig ugyanezt az értéket a sportos, vékony test képviseli. Azonban a szexualitás végtelen formát és színt vehet fel, ennek megfelelően butaság lenne azt állítani, hogy létezik általános, mindenki számára vonzó testi tulajdonságcsokor.

 

A Z-generáció tagjainak daddy issue-ját (apakomplexus, melyben az idősebb férfiakat szexuális tárgyként kezelik) az Alkonyat-sorozat Charlie Swanja támogatta. Forrás: Fotó: The Twilight Saga

A szépségideálról alkotott nézeteink felnőtt korunkban is mérvadók lesznek vagy ezeket idővel „kinőjük”? A gyerekkori preferenciák akár a későbbi párválasztás során is fontos szerepet játszhatnak?

Általánosságban elmondható, hogy az ember a szüleivel való kapcsolódást éli újra a későbbi kapcsolataiban, és ez nem mindig pozitív irányba sodorja az egyént. Így lehet például, hogy a bántalmazott, elhanyagolt gyerek később ugyanúgy bántalmazó, elhanyagoló partnert talál. Nem azért, mert ez neki jó, hanem azért, mert ez az ismerős.

Olyan klienssel is találkoztam már, akinek a masszív daddy issue-i azáltal oldódtak, hogy a közös munka során sokat beszéltünk az apjával való kapcsolatáról – korábban csak a nála 20-30 évvel idősebb férfiak validációját hajszolta, azonban az üléseink végére, mikor az apjával való kapcsolatát is más színben látta, már a kortársaival is képes volt egyenrangú, romantikus kapcsolatok kiépítésére. 

 

A külsőt tekintve is előfordul, hogy valamilyen formában megjelenik a szülők kinézete a párválasztási preferenciákban.

 

Azonban itt rendkívül nagy hatása van a divatnak, a kortársak ítéletének, a popkultúrának, és mindenek felett az egyén önértékelésének. A sztárok, vagy más gyermekkori szépségideálok iránti rajongás inkább a kamaszkori identitáskeresés szerves részei: meg kell határoznom, hogy ki vagyok Én, és Én márpedig az vagyok, aki ezt és ezt a dolgot szereti.

 

Ezért ez rendkívül sokat változik, akár egyik napról a másikra is, mivel az identitás sem egy sziklaszilárd valami ekkor. Ennek a korszaknak a végén, rendszerint 18-20 éves korban az egyén ízlése többé-kevésbé stabilizálódik, és a szépségideált elkezdik átszőni többek között olyan tényezők is, mint az érzelmi elvárások, a szexuális étvágy, vagy a hosszútávú élettervek.

 

Ami a Paramount Pictures-nek Lara Croft, az a Disney Channel-nek Kim Possible. Forrás: Fotó: costumesheaven.com

Sokunk számára nem csupán színészek és színésznők, de akár rajzfilmhősök is jelenthették vonzalmunk tárgyát: Aladdin és Tarzan, Jázmin hercegnő vagy Kim Possible. Kérlek, erősíts meg abban, hogy ez teljesen normális!

Természetesen az említett karakterekhez való vonzódás abszolút normális. Sőt, tovább megyek: a szexualitás mindaddig teljesen egészséges, amíg valamilyen formájú öröm és kielégülés követi, emberi partnerrel (vagy bármiféle partner nélkül), és a résztvevő személyek egyértelmű, érett beleegyezésével történik. (Nyilván itt határterületet jelent a kiskorú személyek kezdődő szexualitása, a korkülönbség mértéke, azonban ennek az erkölcsi és jogi fejtegetésébe nem megyek most bele.)

Az említett karakterek mind olyan módon vannak megrajzolva, hogy vonzalmat, szépséget sugározzanak, így a „normál” szexuális vágy felkeltésére abszolút alkalmasak. Sőt, olykor bizonyos vonásaik – mint azt korábban említettem a babavonások kapcsán – szándékosan el vannak túlozva, gondolok itt a vadonban nevelkedő Tarzan szőrtelen, izmos testére és arcára, vagy Kim Possible akrobatikusokat megszégyenítő mozgása ellenére is tökéletesen egyben maradó hajára, és a titkosügynökök számára legkevésbé sem praktikus haspólójára.

 

A „normális” szóval nagyon óvatosan dobálóznék, ugyanis amint valamit normálisnak címkézünk, azonnal kijelöljük az ellenpólust, ami által bizonyos dolgokat kimondatlanul is „abnormális” jelzővel illetünk. A munkám során sokszor az ilyen folyamatok által berögzült, negatív énkép átformálásán dolgozunk.

 

A Disney-féle Tarzan illusztrátorainak anatómiai tanulmánya. Forrás: Fotó: Disney Enterprises, Inc.

Az internet népe pár állatkarakterrel kapcsolatban egységesen kijelentette, hogy szexik. Ilyen például Szimba Az oroszlánkirályból vagy Diego a Jégkorszakból. Ez hogyan lehetséges? Mitől lehet egy oroszlán vagy egy kardfogútigris vonzó a gyerekek számára?

Ezek a karakterek rendszerint emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, melyek a macsóság, a gondoskodás, a felelősség, a hősiesség, vagy konkrétabb esetben akár a szexuális kisugárzás elemeit hordozzák, akár nyílt szexuális energiát sejtető utalásokkal is. Emellett bennük is megfigyelhetők az emberi karakterisztikák, például az arcberendezés, a beszéd emberiessé tétele. Nagy kultúrája van például a különböző fetishek világában a furryknek (emberi tulajdonságokkal felruházott állatok köré épülő, internetalapú szubkultúra), az állatok megszemélyesítéséhez kötődő, olykor szexuálisan átitatott tartalmaknak, szerepjátéknak.

 

Tapasztalatom szerint az állati rajzfilmkarakterekhez való, ilyen irányú vonzódás rendszerint a kamaszkor vége felé, a már-már fiatal felnőttek korosztályától indul, fiatalabb gyerekekre nemigen jellemző. Ugyanis eddigre válik gyakoribbá, hogy a testi megjelenésen kívül más, komplexebb emberi tulajdonságok is vágykeltők lehetnek, és így válhat gyermekkorunk hőse „szexi (vad)állattá”.

 

Mennyit árul el szüleinkkel és környezetünkkel való kapcsolatunkról az, hogy kiket, miket is imádtunk gyerekként?

A léleknek van egy olyan tulajdonsága, hogy újra és újra lejátszik korábbi viszonyulásokat, konfliktusokat, lelki történéseket – kellemes és kellemetlen élményeket egyaránt. Ami a legfontosabb, hogy ezeknek a jelentése mindig nagyon egyéni. Például egy szuperhősökért rajongó gyermek motivációja ezerféle lehet: származhat a biztonságra és a védelemre való igényből, de akár az igazságossággal, fegyelmezéssel kapcsolatos asszociációi is megjelenhetnek abban, hogy foglalkoztatják a szuperhősök.

A választásaink, az ízlésünk, a rajongásunk szintén sokat merít abból, ami aktuálisan a lelkünkben lakozik, kedvelt karaktereink rámutathatnak arra, hogy milyen igényeink vannak, vagy épp nincsenek kielégítve, és milyen fogalmak, jelenségek válnak központivá a mi egyéni életünkben.

 

Forrás: Fotó: DC

Mi a különbség a fiatalkori rajongás és szerelem között? Meddig egészséges rajongani egy színészért vagy egy kitalált karakterért? A túlzott imádat, netán szexuális vonzalom már valamilyen devianciának számít?

A normalitás, illetve a deviancia fogalma nagyon erősen társadalomban és kultúrában gyökerezik, ezért nem is kívánok pálcát törni, vagy „abnormálisnak” sorolni semmiféle rajongási formát. Azonban ennek is vannak elemei, melyek aggodalomra adhatnak okot, és amelyek más, tágabb kórképek elemeiként szoktak jelen lenni.

 

Ilyen például a valóság tagadása: a rajongás közepette az egyén olykor „elfelejti”, figyelmen kívül hagyja, hogy ez egy egyirányú kapcsolódás. Megjelenhetnek olyan fantáziák, hogy a vágyott személy ismeri őt, tudja, hogy kicsoda, és titkon ő is szerelmes belé. Nem akkor van gond, ha elképzeljünk, hogy az oltárnál állunk Harry Styles-szal, vagy ha szexuális fantáziáinkban szerepelnek ezek az emberek. A lényeg, hogy mi magunk végig legyünk tisztában azzal, hogy ez nem a realitás. Innentől kezdve a pszichés betegségek esetén alkalmazott hüvelykujj-szabály, az úgynevezett 4D modell alkalmazható:

  • a viselkedés nem illeszkedik a társadalmi-kulturális közegbe (Deviancia),
  • a tünetek szorongást, szenvedést okoznak (Distressz),
  • megnehezítik a minennapi működést, munkavégzést, kapcsolatokat (Diszfunkcionalitás),
  • illetve ön- vagy közveszélyes viselkedéssel jár (Danger), ez utóbbihoz értve a labilitást vagy gyenge ítélőképességet is.

Ennek mentén azt mondhatjuk, hogy a rajongás és a vágy akkor „beteges”, ha mondjuk olyan érzelmi sóvárgással jár, ami miatt az egyén depresszív tüneteket mutat, és esetleg nem tud kikelni az ágyból (Distressz és Diszfunkcionalitás), vagy ha olyan tévképzetekbe hajszolja az embert, hogy valami meggondolatlan dolgot tesz, például lelövi az adott sztár házastársát (Danger és Deviancia).

Minden más idekötődő magatartás, amiben nem fellelhető a 4D, a normalitás határain belül értelmezhető, és nem kell azonnal orvoshoz rohannunk, ha olykor úgy érezzük, hogy meg akarjuk markolászni Tom Holland fenekét, vagy tejszínhabot ennénk Megan Fox köldökéből.

 

Az Alkonyat Bella Swan és Edward Cullenjének első csókja, közvetlen azután, hogy a fiú elmondta a lánynak, hogy be szokott szökni a szobájába, hogy nézze milyen édesen alszik. Hát nem cuki? Forrás: Fotó: The Twilight Saga

Egy korábbi cikkemben az Alkonyat-sorozat kapcsán írtam arról, hogy bizonyos könyv- és filmszériák milyen gyökeresen befolyásolhatják a szerelemről alkotott nézeteinket: ha szerelmi életünk nem olyan dinamizmusban halad, mint kedvenc fiktív karakterinké, akkor azt már kudarcként éljük meg. Az ilyen helyzetekre mit tanácsolnál? Hogyan lehet elszakadni azoktól az érzelmi mintáktól, amelyek tinédzserkorunkban vésődtek be?

Terápia. (nevet)

De viccen kívül: bármilyen berögzült, realitástól elszakadó gondolati képről is van szó, az nagyon makacs módon fennmarad, újra és újra visszatér, és addig nem távozik, amíg valami fel nem oldja. Mit pótol, milyen funkciót tölt be az életünkben, hogy csakis egy eszményi, egymásért meghalós, folyamatosan intenzív lángolásban élő kapcsolat érvényességében hiszünk?

Az általad említett szerelemképnek talán a legfontosabb eleme az, hogy egy leegyszerűsített, egydimenziós szerelemképet ad: kitesz elénk mindent, ami vágy, ami szenvedély, ami izgalom, és nagyvonalúan kihagyja belőle azt, ami „uncsi”, ami „hétköznapi”, és amik szintén részei a szerelemnek.

Könnyű és komfortos hinni abban, hogy egyszer majd jön valaki, akit egy megmagyarázhatatlan, elsöprő erő vonz hozzám, és onnantól nem is kell tennünk semmit azért, hogy szerelmesek is maradjunk, mert az csak úgy magától megtörténik.

 

A szakemberrel való munka segíthet rálátni arra, hogy az egyénnek miért ilyen fontos ez a szerelemkép, miért nem tud megelégedni a társadalom által nyújtott, valóságos (és fáradságos) opciókkal, és hogy milyen szálakat mozgat meg a tudattalanjában az, amit az általa csodált karakterek éreznek. Ha kitágítjuk a perspektívánkat, akkor azt láthatjuk, hogy mindannyian bizonyos elvárással indulunk neki a kapcsolatainknak, a párkeresésnek – a kérdés az, hogy ezeknek ismerjük-e a hátterét, látjuk-e, hogy miért pont arra a típusú emberre vagy kapcsolódásra van szükségünk, és hogy ez számunkra valóban előnyös-e, avagy sem. Ehhez bátran kérhetjük pszichológus segítségét.

Hibajelentés: Ha úgy látod, hogy valamely cikkünk tartalma sérthet másokat vagy szerzői jogokba ütközik, írd meg nekünk észrevételedet!
Thumbnail:  Fotó: REFRESHER Magyarország
Megosztás
Megosztás Cikk megosztása
Legolvasottabb cikkek
Most
24 óra
7 nap
30 nap
Még több cikk ebben a témában társadalom
Még több cikk
Ez is érdekelhet
Vissza a nyitóoldalra