ma 2025.11.11 10:29
Olvasási idő 1:11
Tóth Csilla

Terézvároshoz csatlakozna a budapesti zsidónegyed

TÁRSADALOM BUDAPEST TERÉZVÁROS

Ha sikerrel is jár az elképzelés, akkor is legközelebb 2029-ben valósulhat meg a kiválás.

Idén szeptemberben kezdeményezte két rabbi a budapesti zsidónegyed kiválását a VII. kerületből, a legfrissebb információk szerint pedig Frölich Róbert országos főrabbi és Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke azt ígérte, hogy népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy a bulinegyedet is magába foglaló Belső-Erzsébetváros szakadjon el Erzsébetvárostól. Amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz, a zsidónegyed valamelyik szomszédos kerülethez, a Magyar Nemzet cikke szerint egészen pontosan a VI. kerülethez tartozna. 

„A VII. kerületben élők számára tervezett sikeres népszavazás esetén természetesen a VI. kerület is meg fogja kérdezni a lakosságot a befogadásról” – erről állapodtak meg Szabó Györgyék Soproni Tamás VI. kerületi polgármesterrel Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata szerint.

Szabó György azt is elmondta, hogy októberben a zsidónegyedben élő lakosokkal egy alternatív lakossági fórumot is tartottak, ahol felhatalmazást kaptak a tárgyalásra, november végén egy újabb fórumon pedig már a népszavazási kezdeményezés kérdéséről fognak dönteni. 

Kiemelt tartalom
Oscar-díjas rendezővel és celluloid álmokkal vár a Cinemira, Magyarország egyetlen Z és Alfa generációnak szóló filmfesztiválja Oscar-díjas rendezővel és celluloid álmokkal vár a Cinemira, Magyarország egyetlen Z és Alfa generációnak szóló filmfesztiválja 2025.10.16 12:50

„Be fogjuk adni a kérdést, és ha a választási bizottság azt jóvá hagyja, meg is tartjuk a voksolást” – nyilatkozta, majd hozzátette: „Hogyha mind a két kerület úgy akarja, akkor változás jöhet a zsidónegyedben élők életében.” 

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a zsidónegyed kiválása sikerrel járhat, a folyamat ugyanis egy-két évet is igénybe vehet, ha pedig nem ütköznek akadályba, akkor is csak a következő önkormányzati választás után, tehát 2029-ben léphetne hatályba a döntés. 

Ahogy a 24.hu összefoglalta, a kezdeményezés hátterében az áll, hogy Fröhlich és Szabó szerint az Erzsébetvárosi Önkormányzat vezetése a Fővárosi Önkormányzat aktív támogatásával magára hagyta a városrész lakóit. Szerintük a hetedik kerületi önkormányzat káoszt okozva „közlekedési kísérleteket folytat a városrész lakóin”, kifogásolják Belső-Erzsébetváros köztisztasági helyzetét, amely szerintük már az egészségre való ártalmasságot súrolja, a városrész lakói nem érzik magukat biztonságban, valamint az ott található szórakozóhelyek (kocsmák) üzemeltetésének feltételeit az önkormányzat évek óta nemhogy nem rendezi, de még a hatályban lévő jogszabályokat sem tartatja be.