Budapestet bemutató sorozatunkban ezúttal Terézvárosról lesz szó, ahol a 18. században még majorság állt, és csak a 19. század végén nyerte el mai arcát. A VI. kerület forgatagában ma bérházakat, villákat és számos kulturális intézéményt is találunk.
A hatodik kerületben kevesebb részeg turista jön szembe, mint a bulinegyed közepén, a belvárosi hangulatot ugyanúgy hozza, számos fontos kulturális térrel és építészeti gyöngyszemmel. Terézvárosnak a Dózsa György út, a MÁV váci vonalának felüljárója, a Városligeti fasor, a Lövölde tér, a Király utca, a Deák Ferenc tér, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati tér, a Váci út, a Lehel és a Bulcsú utca valamint a MÁV terület által közbezárt területet nevezzük, aminek éppúgy része a Nyugati pályaudvar forgataga, mint a Diplomatanegyed jóval zöldebb, villákkal teli övezete.
„Honnan a név?“
A kerület nevét általában Mária Terézia 1751-es látogatásával szokták összefüggésbe hozni, a korábban Felső-külsővárosnak nevezett területet 1777. november 4-én keresztelték Terézvárosra, míg a Rákóczi úttól délre fekvő Alsó-külváros Mária Terézia fia, II. József után Józsefvárosnak lett elnevezve. A pesti magisztrátus amellett, hogy a királynő előtt tisztelgett, Mária Terézia névadó szentjére, Avilai Szent Terézre is utalt.
Hivatalosan 1873-ban született
A hatodik kerület története a 18. század közepéig nyúlik vissza, amikor a növekvő számú lakosság már szűkösen fért el a középkori városfalak között. Ekkoriban elkezdtek a határban lévő területeken is terjeszkedni, ahol eleinte főleg falusias jellegű házak és majorságok épültek ki, a lakosok pedig többnyire a polgárság által száműzött napszámosok voltak. Az 1790-es évekre mintegy 500 ház állt a környéken, a 19. század elején pedig megjelentek az első emeletes bérházak is. 1806-ban Terézváros lélekszáma megközelítette a Belvárosét, ami részben a frissen felhúzott épületeknek és sugárutaknak volt köszönhető.
.Az 1870-es években a korabeli Pest dinamikus fejlődésnek indult és egyre inkább városiasodó képet mutatott, ekkoriban épült meg az Operaház, a Szent István Bazilika, a Haggenmacher-palota vagy a Gustave Eiffel cége által tervezett Nyugati pályaudvar és az Andrássy út (1990-ig Népköztársaság útja), amivel egyidőben szépen lassan elkezdett benépesülni a Szív utcától keletre lévő terület.
A városegyesítéskor, 1873-ban a kerület 73 760 lakosával Budapest legnépesebbének számított, amit hatalmas mérete miatt kettéosztottak: a Király utcától északra a VI. kerülete, délre a VII. kerület jött létre, utóbbit 1882-ben nevezték el Erzsébetvárosnak.
Az infrastruktúrának lendületet adott a villamos elindítása a vonalon: a 19. század második felében Pest – így a mai VI. kerület – közlekedése a bérkocsikról és lóvontatású omnibuszokról fokozatosan a modernebb gépek felé mozdult el. Az igazi áttörést az 1887-ben indított kísérleti, 4-es villamosvonal hozta el, amely a Körút akkor befejezett szakaszán, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között közlekedett. A vonal későbbi hosszabbítása és a 6-os járat behozása a Nagykörutat Budapest egyik legfontosabb közlekedési tengelyévé tette.
A városész a milleniumi ünnepség idejére, 1896-ra építészetileg nagyjából mai formát öltött, átadták a földalatti vasutat és teljesen kiépült az Andrássy út is.
Ahol a Gucci és a kultúra találkozik
A ma körülbelül 36 000 lélekszámú Terézváros kulturálisan is az egyik legsokoldalúbb kerület, ahol a külföldi turista és budapesti fiatal is talál magának szórakozást. A kerület északi részén a Nyugati pályaudvar és az előtte elterülő tér mozgalmas, nyüzsgő világa fogadja az ide érkezőket, innen csak pár perc séta a „pesti Broadway“, ahol egymást érik a színházak – például az Opera, a Radnóti- vagy Thália Színház –, múzuemok – a Mai Manó Ház és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot –, illetve számos kocsma és bisztró.
A több mint két kilométer hosszú Andrássy út a századforduló óta az ország legelegánsabb sugárútja, amin neoreneszánsz házak, elegáns villák és platánfákkal szegélyezett sétányok sorakoznak – ahogy a Galaxisok megénekelte, „olyan szépek a fák tavasszal az Andrássy úton“ –, amiben bőven van munka: a sugárút felújítása 1988 és 1996 között zajlott és a fasor megújítását is érintette. Mivel a platánok többsége a szennyezés és betegségek miatt elpusztult, helyükre ostorfákat és új platáncsemetéket ültettek.
Nem sokkal később, a kétezres évek közepén számtalan luxusüzlet nyitott itt meg, az Andrássy út fokozatosan Budapest luxusbevásárló utcájává vált, megcélozva a „magyar Champs-Élysées” címet. A fordulópontot a Louis Vuitton 2006-os megnyitója jelentette az Operaház közelében, amely lavinaszerűen vonzotta a további prémium márkákat, köztük a Guccit és a Burberryt. Egy 2008-ban megjelent Index cikk arról ír: a luxuscégek tudatosan kerülhették el a Váci utcai Fashion Street környékét, mert rossz fényt vethetett volna rájuk a fast fashion üzletekkel való keveredés, ezért döntöttek inkább a presztízst és eleganciát kínáló Andrássy út mellett.
Szerencsére a környéket nem csak a Gucci meg a rongyrázás uralja: itt találjuk többek között a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, a Kodály köröndöt a Kodály Zoltán Emlékmúzeummal, a Terror házát, a Jókai teret, a Liszt Ferenc teret a Zeneakadémiával, valamint a Budapest Bábszínházat és az Operát. A híres sugárút, ami összeköti a városközpontot a híres Hősök terével, egy ideje hivatalosan is szép: 2002-ben az UNESCO Világörökség része lett.
Az Andrássytól néhány percre található a Király utca, ami egykor a pesti kereskedők főútvonala volt, és ma egy dinamikus, élettel teli térként működik, az 1950 és 1990 között Majakovszkij utcaként futó terület egy ponton beletorkollik a hatodik kerület bulinegyedébe.
Diplomatanegyed
A Különös történések a Szondi utcában című animációs sorozatból is tudjuk, hogy Terézváros különböző részei egészen furcsa elegyet alkotnak, aminek fő oka a diverzitása. A Szondi utca – Dózsa György út – Városligeti fasor – Bajza utca által közrefogott területen például egy elegáns villanegyed terül el, amit Diplomatanegyedként is szokás hívni, a Fidesz mellett több konzulátos is székel itt – ez a nagyvilági hangulat és a 19. századi bérházakból kiáramló „pestiség“ sajátos arculatot kölcsönöz a környéknek, a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozó Epreskert fáinak árnyékában pedig azt is elfelejtjük, hogy egyébként a betondzsungel közepén sétálunk.
