Egész későn, a 20. század elején kezdődött meg a beépítése, és mára építészetileg, kulturálisan és demográfiailag is különleges városrésszé nőtte ki magát. A kerületeket bemutató sorozatunk következő részében Újlipótváros történetének nyomába eredtünk.
Újlipótváros és Lipótváros
A mai ötödik kerület északi része, Lipótváros Habsburg-Lotaringiai Péter Lipót után kapta a nevét, aki II. Lipót néven uralkodott német-római császárként és magyar királyként csupán két évig, 1790-es koronázásától 1792-es haláláig. A belvárostól északra fekvő, újonnan benépesült budapesti negyedet az uralkodó trónra lépésének tiszteletére, megkoronázásának évében nevezték Lipótvárosnak.
Újlipótváros területe a 19. század elején még Pest határának beépítetlen része volt, és az ipar fejlődésével fokozatosan települt be dél felől. Azután kezdték el mai nevén hívni, miután a Nagykörúton túlra is terjeszkedni kezdett.
Lipótváros és Újlipótváros tehát egészen sokáig, az 1950-es újrafelosztásig kvázi egy kerületet alkottak, Lipótváros ekkor lett az 5. kerület része lett a Belvárossal, Újlipótváros pedig a 13. kerületé Angyalfölddel együtt. Újlipótvárost a Duna – (Carl Lutz rakpart, a Margit hídtól a Dráva utcáig) – Dráva utca – Váci út – Nyugati tér – Szent István körút közötti terület határolja.
Otthont adott az irodalmi élet krémjének
A városrész hamar népszerűvé vált a közép- és felsőközéposztálybeli értelmiség körében, számos elismert művész, tudós, tanár, ügyvéd, orvos otthonaként szolgált és szolgál. A kávézókkal, butikokkal teli Pozsonyi út mindig is emlékeztetett Párizsra, ami a francia fővárosnak nem csak a hangulatát adja vissza, a gyakran Lipóciának nevezett területen is számos nagy irodalmi alak élt és alkotott. Itt és a szomszédos utcákban lakott az egész Nyugat, Adytól kezdve Radnóti Miklóson és József Attilán át Hatvany Lajosig, a kortárs írók, költők közül pedig a mai napig itt él többek között Kemény István, Spiró György, Parti Nagy Lajos és Gerlóczy Márton is.
Építészet
Amikor Újlipótvárosban éltem, ki tudtam elégíteni fura hóbortomat, ugyanis nagyon szeretek benézni idegen lépcsőházakba és lakásokba, és még szívesebben űzöm ezt a tevékenységet, ha ezek az otthonok építészetileg és esztétikailag lenyűgözőek. Hajós András, Nádasdy Ádám vagy Gálvölgyi János celepszpottingján túl a kedvenc időtöltésem volt, hogy kapukon kukucskáltam be a Pozsonyin sétálva, ahol szerintem Budapest legszebb mid-century, vagyis középszázadbeli stílusú épületei állnak.
Az 1896-os milleniumi ünnepségek idején átadott Nagykörút által közrefogott területek többnyire a századfordulón épültek ki, ehhez képest Újlipótváros viszonylag későn. A negyedet a 19. század végéig ipari létesítmények és szegénytelepek uralták, és az 1910-20-as években kezdtek megjelenni a négyzethálós utcarendszerbe illesztett, jellegzetes polgári bérházak.
Újlipótvárosban olyan emblematikus épületek találhatók, mint a Porgesz József által tervezett házak, a Phönix ház vagy a szecessziós Palatinus-házak, amelyeknek fürdőszobáiban egykor margitszigeti gyógyvíz folyt. Nem is nagyon lehet megnevezni másik olyan kerületet a fővárosban, ahol ilyen sokszínűen keveredik az art deco, a Bauhaus és a szecesszió, de a belső terekben és a homlokzaton főleg a '30-as évek modern építészete köszön vissza: 1933 és a második világháború vége között közel 200 épületet húztak fel rekordgyorsasággal a Radnóti utcától északra eső részekre. Az Építészfórum megjegyzi: a rohamtempójú építkezések mozgatórugója főleg az építtetőnek járó adókedvezmény volt.
„Falu“ és zsidó miliő
Újlipótvárost egy polgári faluként is szokás emlegetni, amit egy nagyon erős társadalmi network határoz meg: az emberek ismerik egymást, és – legalábbis kívülről nézve – úgy tűnik, hogy közössége viszonylag zárt. Kicsit tényleg olyan, mintha a Vígszínház szomszédságában megállt volna az idő: a fővárost tekintve kis mértékben van jelen a fluktuáció, vagyis alacsony a kerületből elköltözők aránya, többen élnek azok közül, akik még a városrész kiépülésekor költöztek ide, és hagyománya van, hogy több generáció nő fel ugyanabban a lakásban, és járatja a gyerekét-unokáját a jól bevált környék ugyanazon óvodájába, iskolájába.
Érdekesség, hogy számos hagyományos, elfeledett és már-már kikopott foglalkozás képviselője űzi hivatását Újlipótvárosban a mai napig. Amikor például a nagymamámtól megörökölt bundámat szerettem volna kicsit gatyába szedetni, a Google Maps egyetlen egy szűcsöt dobott fel Budapest-szerte, és a Pozsonyi útra navigált.
A Városi Levegő platformon publikált cikk felidézi, hogy a környéket Új-Zsélandnak vagy Kis-Tel Avivnak is szokták becézni, ugyanis a leggyakrabban emlegetett sztereotípiák között szerepel Újlipótváros zsidó miliője, ami erősen visszaköszön a helyi boltok és rendezvények tematikáján. A zsidó kulturális örökség és identitás a mai napi áthatja a városrészt, aminek a Horthy-rendszerben keresendő történelmi gyökerei vannak: a frissen kiépülő Újlipótvárosba először a jelentős zsidó lakossággal rendelkező Lipótváros népessége kezdett áttelepülni. Míg Újlipótvárosba jellemzően a zsidó, és baloldali családok, a szintén ekkor kiépülő Lágymányosra inkább a katolikus, és jobboldali családok költöztek.
A II. világháború alatt a környéken megszámlálhatatlanul sok csillagos ház, majd védett ház állt – az egykori házak múltjára ma egy fordított csepp formájú márványlap emlékeztet. Bár azóta sok víz lefolyt az Újlipótvárosban is csordogáló Dunán, a budapesti átlaghoz képest a mai napig magasabb az itt élő zsidók száma.
A „védett házakat“ a semleges államok képviseleteinek védelme alatt álló zsidók részére jelölték ki 1944 novemberében, amiknek zöme szintén Újlipótvárosban, az újpesti rakpart (Szent István park)–Szent István körút–Csáky (ma Hegedűs Gyula) utca–Wahrmann (ma Victor Hugo) utca által határolt területen volt. A védett házakban lakni elvileg kedvezőbb helyzetet jelentett, de az itt lakók közül is sokan áldozatul estek a nyilas fegyveresek akcióinak.