Bizony eltelt 17 év az Alkonyat magyar megjelenése óta, és az első Twilight-generáció felnőtt. Lehetett szeretni, lehetett utálni, viszont mégis adekvát a kérdés, hogyan látjuk a 2000-es évek végét uraló könyvsorozatot napjainkban.
Egy haveri összeröffenés, borozás-vekengés alatt hangzott el egy barátnőm szájából, hogy szerinte a szerelmi élete azért is pang annyira, illetve azért olyan baromi nagyok az elvárásai a férfiak terén, mert anno 2008-ban Stephenie Meyer örökre megkeserítette életét Bella és Edward elképesztően toxikus, mégis végletekig túlromanticizált szerelmével az Alkonyatból.
Oké, fogjuk az olcsó Irsai Olivérre, hogy valaki hajnali 2-kor párhuzamot állít egy tiniknek szóló könyvsorozat és a húspiacszerű randiappok között, mert nyilván abszurd a felvetés... Vagy mégsem? Őszintén szólva nagyon belém égett ez a kijelentés és később valóban sokat gondolkoztam azon, hogy az olyan társadalmi és popkulturális behatással rendelkező franchise-ok, mint mondjuk, amilyen az Alkonyat is volt, hosszútávon milyen emocionális, vagy akár szociális következményekkel is járhatnak.
Az Alkonyat című romantikus fantasy-sorozatot talán senkinek sem kell bemutatni. Globális sikerét bőven mérhetjük abban is, hogy gyakorlatilag egy teljes brand, egy teljes ipar épült fel elképesztően rövid idő alatt a könyvszériára. Csak egy kis ízelítő a számok terén:
- a négy könyvből álló sorozat (Twilight – Alkonyat, New Moon – Újhold, Eclipse – Napfogyatkozás, Breaking Dawn – Hajnalhasadás), plusz a két kiegészítő könyvvel együtt (Life and Death – Egy életem, egy halálom, Midnight Sun – Éjféli nap) több, mint 160 millió példányban kelt el a világon;
- a Breaking Dawn – Hajnalhasadás megjelenése napján 1,3 millió példányban kelt el;
- a szériát több, mint 39 nyelvre fordították le;
- Magyarországon a Twilight – Alkonyatból 2009-ig 60 000 példány fogyott el, sőt az első kötet sikere után a rajongók olyannyira nem tudtak a Könyvmolyképző Kiadó fordítóira várni, hogy random fórumokon közösen vágtak bele a már megjelent, ám még le nem fordított könyvek magyarra történő átültetésére;
- a könyveket feldolgozó filmsorozat pedig megközelítőlegesen 3,5 milliárd amerikai dollárnyi bevételt hozott a konyhára.
Hosszasan lehetne még sorolni az ezreket, milliókat Meyer könyvsorozatával kapcsolatban, de már ebből a pár adatból is jól látszik, hogy Bella Swan milyen mélyre eresztette tövig rágott körmeit a 2000-es évek fiataljainak életében.
„Nekem te vagy az életem.”
Visszatérve az eredeti okfejtéshez, miszerint milyen potenciális hatást fejthet ki kedvenc vámpíros sorozatunk a fiatal felnőttek életére, érdemes először talán az igazi hardcore Twilight-fanokról, azaz a twimomokról beszélni.
A twimom (ejtsd: tvájmám; morfológiai összevonása a 'twilight' és az angol 'mom' szavaknak) olyan személyt jelöl, aki szinte már betegesen imádja Stephenie Meyer könyvsorozatát vagy a könyvekből készült filmeket, és aki mániákus rajongásával potenciálisan veszélyeztetheti saját párkapcsolatát, illetve házasságát. Ahogy anno egy amerikai lap is beszámolt róla, állítólag volt már példa olyan esetre is, ahol egy twimom, feleszmélve, hogy férjével való kapcsolatának dinamizmusa egyáltalában nem összehasonlítható azzal, amit Bella és Edward között tapasztalunk a sorozat lapjain (Flaubert Bovarynéja is shaking) inkább a válás mellett döntött.
Tanya Ezren, az angol Fanpire: The Twilight Saga and the Women Who Love It (magyarul körülbelül: Vérszívó rajongók: a Twilight Saga és a nők, akik szeretik - szerk.) szerzője szerint a fanatizmus ezen foka inkább a városi legendáknak biztosít gazdag táptalajt, mintsem kurrens társadalmi jelenségeknek, viszont vitathatatlan, hogy a legtöbb rajongó-olvasónak fontos a közösségbe, a fandomba való tartozás érzete, ami olykor rendkívül szigorú szabályrendszerrel dolgozik, hogy átszűrje, ki is számít igazi rajongónak. Az egyik követelmény pedig egyértelműen az, hogy szeretned kell a könyvbéli karaktereket. Mármint... tényleg szeretned kell! A „románc“ nem is annyira az olvasó és Edward között jön létre, hanem rajongó és rajongó között.
Álomvilág
Igen, nyilván nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, hogy bizony a szerelmi regények, pozitívan vagy negatívan, de úgy általában hatással vannak életünk bizonyos területeire, például a párválasztási szokásainkra, de természetesen nem egyedüli faktorként vannak jelen.
Ha már betoltam a jó kis francia irodalmi utalást, akár ténylegesen is beszélhetünk Flaubert Bovarynéjáról, ami konkrétan a már említett, bár Ezren által hamisnak vélt rajongói végletességet írja le: Emma Bovary, az általa olvasott regényeknek köszönhetően, egy tök deluzív, teljesen irreális képet alkot meg magában, hogy milyennek is kellene lennie a szerelemnek. Udvarlás, várakozás, tömör romantika, lopott pillanatok, titkok, mindent elemésztő nagy érzelmek - a francia hősnő körülbelül ezeket keresi potenciális párjelöltjeiben, miközben férjével, Charles-val a mindennapokat a teljes apátiában éli meg.
Gyakorlatilag mindegy, hogy most XIX. vagy a XXI. századról beszélünk, Flaubert által megidézett gondolat tökéletesen működik Stephenie Meyer esetében is. Sőt itt igazából egy kétpólusú fenomént jelenít meg, ahogy azt Ezren is írja:
- vagy az történik, hogy az olvasó átviszi saját párkapcsolatába a fiktív karakterek érzelmi jellemvonásait, azaz imitálni kezdi őket két „Te vagy az én Edwardom” és „Örökké szeretni foglak, mint Bella Edwardot” közepette,
- vagy egész egyszerűen várja, hogy a saját Edwardja megjelenjen életében.
Sajnos az utóbbi elég nagy szívás, lévén, hogy a könyvbéli Edward külső leírásra konkrétan egy félisten atletikus testével, aranybarna szemével és mindig Jonas Brothers-ösen kócos frizurájával. Emellett pedig művelt és udvarias is, plusz még az anyagiakban sem kell szűkölködnie. Nem azt mondjuk, hogy senkinek nem jöhet össze megfogni egy ilyen férfit, de a párkeresés a legtöbb esetben inkább az elvárások mérsékeléséről szól, viszont sajnos 2500 oldal is kevésnek bizonyult, hogy fény derüljön Bella kvalitásaira, bájára, amellyel sikerült megfognia Henry Cavill fiatal vámpírváltozatát.
A Csacska angyal-szerű drámai mechanizmus egyébként ott kezd csak igazán izgalmas lenni, amikor a második könyvtől kezdve belép a regény érzelmi tengelyére Jacob Black karaktere is, akinek hasizmán konkrétan sajtot lehetne reszelni. Szóval leegyszerűsítve: van egy semmilyen lány, akiért folyamatosan verseng két Adonisz.
Nem szeretnék az Alkonyatnak kivételes erőt tulajdonítani, vagy hogy azt mondjam, hogy hatással lesz arra, ahogy (főként) a lányok kapcsolataikat, a szexet vagy a romantikát értelmezik. Inkább azt mondanám, hogy mivel rengeteg ember olvasta, akiket magával ragadott a történet, egyértelmű, hogy formálja a szex, párkapcsolat és a romantika felé támasztott elvárásaikat.
Vagyis, ahogy Ezren is írja, nem garantált, hogy az interperszonális kapcsolatok teljesen más irányt fognak venni az Alkonyatban látott mintáknak köszönhetően, viszont mindenképpen lehetőséget biztosítanak, hiszen a leírt (de nem megélt) szituációkon keresztül láthatjuk, hogy van olyan, akinek mindez összejött. Azaz: az én életem is lehetne ilyen!
Csakhogy itt a bökkenő: Bella Swan, Edward Cullen és a kigyúrt Jacob Black nem létezik. Az emberek ellenben szeretnek elmenekülni a valóság elől.
Toxikus hősök, káros üzenet
Egyébként az utóbbi években igen menő lett a Bella Swan-jelenséget elemzésekben vegzálni, ám szögezzük le, hogy a girl-next-door típussal úgy általánosságban nincs sok baj: barnahajú lány, különösebben nem túl szép, különösebben nem túl okos, különösebben nem érdekli semmi, ügyetlen, nyilván szeret olvasni, semmiben sem kiemelkedően jó, semmiben sem kiemelkedően rossz, de igazából sok vizet sem zavar – ez talán a tökéletes leírása a tök átlagos embernek (magyar szcénán azonnal megidézhető A Szent Johanna gimi Rentai Renátája). A problémát sokan abban látják, hogy Bella Swan túl nagy hypeot kap a könyvekben, de igazából teljesen megalapozatlanul.
@hanaslibrary Love letter to the brown eyed babe that raised me #bellaswan#hanaslibrary♬ original sound - Hana (Khai Diep’s Version)
Valakit felháborít, valaki vállat ránt rá, mindenesetre a komikus Bella Swan-semmilyenség popkulturális elem lett. Ha valaki részletesebben belemenne a főszereplő karakterelemzésébe, érdemes csekkolni Szirmai Gergely Alkonyatról készített YouTube-videóit, melyekben a protagonista egysíkúságán túl megismerkedhetünk a sorozat más problémás pontjaival is. Ilyenek például:
- az allegorizált homofóbia;
- az abortuszellenesség;
- Bella fura fixációja, hogy vámpír legyen, ami azt erősíti, hogy a nő mint a társadalom része csakis szépséggel tűnhet ki (Meyer világában minden vámpír egy földöntúli szépség);
- stalkingolás;
- érzelmi manipuláció;
- a felnőtt Jacob szerelmes lesz Bella újszülött (!) vámpírcsecsemőjébe;
- a tény, hogy csak párkapcsolatban lehetünk boldogok;
- a bőven megkérdőjelezhető álfeminizmus, és a lista még hosszan mehetne tovább.
Viszont azért is nehéz igazán keményszívűnek lennünk a sorozattal, mivel elsősorban mégiscsak tiniknek, fiatal felnőtteknek íródott, azaz nyilván nem találunk olyan következetességet és moralitást benne, mint amit egy Tolsztoj-regényben vélnénk felfedezni.
Az Alkonyat is azzal játszik, amivel nagyon sok más tinikhez szóló széria: minden a szexről szól, de senki nem szexszel (mondjuk a negyedik könyvben megtörténik a várva várt aktus, amiből azonnal össze is jön a vámpírbaba). Pont ezt a szinte vallásos önmegtartóztató romantikát dicsérik a kereszténység követői, akár magyar viszonylatban is, bár ez nem túl meglepő, hiszen maga az írónő, Stephenie Meyer Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagja, amely felekezet tiltja többek között a dohányzást, alkoholizálást vagy a házasság előtti szexet (ezek mind meg is jelennek a könyvekben).
Szóval a Twilight Saga minden olyan kérdést és aspektust érint, ami egy átlagos tinédzsert is foglalkoztat, plusz be van bugyolálva ebbe a vámpír-vérfarkasos köntösbe, ami csak még inkább érdekessé teszi a fiatalok számára a maga misztikusságával. A sorok közötti mondanivaló nem feltétlenül jött át a maga idejében, de többek között az InStyle magazin egyik írója is arról számolt be (aki maga is az első Twilight-generáció tagja volt), hogy újraolvasva a regényeket, újranézve a filmeket azért már bőven fenntartásokkal kezeli a szekunder mondanivalót pont a fentebb említett okok miatt. De hát a nosztalgia szinte mindent felülír, egy meghatározó korban pedig pláne mélyre bevésődnek olyan pillanatok, amiket egy érdekes könyv kínálhat. Annak a következményét pedig, hogy az milyen hatással lesz a későbbi életedre, neked kell viselned.
Az Alkonyat-örökség
Na és akkor mi is van az Alkonyattal 2023-ban?
Mi lenne? Köszöni, nagyon jól van!
Viccet félretéve, tényleg kezd kiemelkedni egy második, sőt lassan harmadik Twilight-generáció is. Bár a mai modern, gyors világban a könyvkiadás soha nem látott nehézségekkel küzd - ugye ezek egyrészt a megemelkedett energiaárakkal, papír- és némi érdeklődéshiánnyal magyarázhatók -, de azért az emberek, még kijelenthető, olvasnak. Sőt az elsőgenerációs Twilight-fanok gyakran már szülők is, akik előszeretettel adják tovább gyermekeiknek tiniként olvasott könyveiket. Ezért sem olyan meglepő, hogy az Alkonyat gyakran visszacsúszik a sikerlistákra, pláne ha időközben kapunk is egy új regényt, ami Belláék világában játszódik.
@lauraaaaaaa__ charlie and edward fan club @Witchtears @Zoeeeeee @siennaart @cinemanova #fyp#foryou#foryoupage#twilight#edwardcullen#robertpattinson#charlieswan♬ original sound - laura
A Twilight-TikTok egy dolog lett. A glorifikált apakomplexus pedig elérte Bella bajszos apját, Charlie Swan rendőrkapitányt is, vagy ahogy a rajongók hívják, 'Daddy Charlie'-t. Szóval így vagy úgy, de a sorozat mindig meg fogja találni a közönségét. Teljesen mindegy, hogy azért, mert egyetértesz vele, vagy csak nosztalgiáznál – talán ezért is rendeztek nemrégiben Budapesten Alkonyat-trashmozit.
A szerelmi életünkkel kapcsolatban pedig... próbáljunk meg túllépni Edward Cullenen. Még ha nehéz is.
Még ha nagyon nehéz is.
