Hiába szupervékony és szuperkönnyű, az elmúlt két hónapban annyira kevés fogyott belőle, hogy az Apple határozatlan időre tolta a második generáció bemutatását.
Nem lesz jövőre új iPhone Air, sőt az is meglehet, hogy az Apple többé egyáltalán nem próbálkozik a szupervékony telefon eladásával. A The Information szerint a cég már most, két hónappal az első generáció bemutatása után eldöntötte, hogy határozatlan időre halasztja az iPhone Air 2 piacra dobását.
A feltételezett tervek szerint a második generációs telefon még vékonyabb lett volna elődjénél, akkumulátorkapacitása viszont erősebb lett volna. Az idén megjelent készülék gyártását is fokozatosan állítják le, a Foxconn már csak másfél gyártósort műküdtet a telefon összeszereléséhez, míg az Apple másik gyártópartnere, a Luxshare már október végén leállt a gyártással.
Brad Pitt és George Clooney bármit eladnak? Megnéztük a Két magányos farkas című filmet
2024.10.14 12:44
Amennyiben teljesen leállnak az iPhone Air gyártásával, úgy ez a modell lehet a legrövidebb életű iPhone, ezzel pedig a cég könnyen meglehet, végleg lemond a szupervékony telefonok fejlesztéséről.