Eldobált tasakok tele kokainnal és T. Danny is járt a helyszínen – új információk derültek ki az Ötkert Vip részében péntek este lezajlott diszkórazziáról.
Mi is megírtuk, hogy péntek este nagyszabású razziát tartott a rendőrség a Zrínyi utcai Dojóban. Az ellenőrzés során pulzust mértek, pupillákat néztek és vizeletmintákat vettek – végül összesen a 200-ból 49 embert állítottak elő, és végül 16 ember ellen indult eljárás. A razzia alatt a bulizók nem használhatták a mosdókat és a telefonjaikat sem.
A Blikk információi szerint az este folyamán a mostanában drogügyekbe keveredett T. Danny is ott járt a helyszínen, azonban ő már rég nem volt ott, mire elkezdődött a razzia. A rendőrség hétfőn délelőtt rendkívüli sajtót tájékoztatott az ügyben. Fülöp Gergely r. alezredes, osztályvezető elmondta, a Dojo kiválasztása nem véletlen volt, a szórakozóhely egy már kábítószer-kereskedelem miatt folyamatban lévő eljárássorozatnak volt az egyik állomása – idézi a Blikk.
A sajtótájékoztatóból az is kiderült, a bulizók többek között THC-ra, kokainra, amfetaminra teszteltek pozitívan. Ellenük a rendőrség eljárást indított, mindegyikük szabadlábon védekezhet. A Partizán vasárnap egy interjút közölt az egyik érintettel, egy Alexandra nevű nővel, akit a magas pulzusa alapján vittek be a rendőrök. Saját bevallása szerint a helyszínen senki sem tudott semmit, és a rendőrök sem adtak tájékoztatást az ellenőrzést illetően. Alexandrának saját bevallása szerint minimum fél órát kellett várnia a szórakozóhely előtt a hidegben, mire végül három másik nővel egy rabszállítóban, megbilincselve elszállították vizeletvételre.
A legjobb drogprevenció: idén 25 éves, de még mindig felkavaró a Rekviem egy álomért
2025.10.6 11:48
Megjelent az ügyben a Drogriporter állásfoglalása is. Sárosi Péter, az oldal üzemeltetője arról ír, több szempontból is jogszerűtlen lehetett a rendőrség eljárása.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa november 26-án közzétett (OBH 1916/2006) állásfoglalásában megállapítja, hogy a diszkórazziák gyakorlata, melynek során a rendőrség hermetikusan lezár egy szórakozóhelyet, majd az ott tartózkodó fiatalokat igazoltatásnak, ruházatátvizsgálásnak, pupillás szemvizsgálatnak és gyors kábítószertesztnek vet alá, sérti a szórakozó fiatalok alkotmányos jogait. Az ombudsman állásfoglalása szerint „a ’diszkórazzia’ – annak eredményéhez képest is – aránytalanul súlyos sérelmet jelentett meghatározatlan számú fiatalnak, akár előállították a gyanú alapján, akár csak vizsgálatra kötelezték őket”.
„Itt ehhez még hozzájött az is, hogy a beszámolók szerint a rendőrök nem engedték, hogy az akcióról a polgárok videófelvételt készítsenek, és hogy az előállításhoz automatikusan megbilincselték a gyanúsítottakat – holott ezt nem indokolta semmi. Ezek szintén jogsértésnek számítanak. Tehát mindenképpen indokolt panaszt tenni az eljárás ellen, és egyes esetekben – főleg, ha valakit előállítottak, és negatív lett a pisitesztje – akár perelni is lehet. Hogy pontosan melyik esetben mi indokolt, azt az ügyvédek dönthetik el” – írja a Jogriporter Alapítvány igazgatója.