Van, aki forgatja rá a szemét, van, aki esküszik rá, és általános, hogy olyanok is véleményt formálnak róla, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit is jelent a kutyapszichológia.
Sokan – például a fent említett szemforgatók – modern, úri hóbortnak tartják a kutyák viselkedésével, lelkével foglalkozó tudományokat, de valójában nem újkeletű dologról van szó. A kifejezést legalább 1964-ig vissza tudjuk vezetni, ekkor publikálta a Dog Psychology: The Basis of Dog Training című könyvét Leon Whitney biológus, állatorvos.
A széleskörű ismertséget viszont csak a 2006-os év hozta el a kutyapszichológiának. Ebben az évben tűzte ugyanis műsorára a National Geographic a Dog Whisperer című sorozatot Cesar Millannel, ami a trénernek – bár magát nem tartja annak, de jobb híján maradjunk ennél a titulusnál – világhírnevet hozott, miközben rámutatott arra, hogy mennyire félreértjük a négylábú kedvenceinket.
@imcesarmillan How To Teach A Dog To Listen To You! I meet Bella, a four year old French Bulldog that continues to pick fights with other French Bulldogs! Bella is an attacking alpha female that needs correction right away. #dog#dogtraining♬ original sound - Cesar Millan
Képes választ adni arra, hogy mit gondol a négylábú bizonyos szituációkban, arra, hogy miért cselekszik így vagy éppen úgy, miért reagál néha másként, mint várnánk tőle és így tovább. A kifejezés tehát magában foglalja azt, amit a klasszikus pszichológia alatt is értünk, vagyis az elme tanulmányozását. Ez persze egészen másképp működik ennél a fajnál, hiszen ők nem tudják verbálisan kifejezni, hogy mikor mi jár a fejükben, de egy biztos: ez a tudományág elismeri, hogy nekik is vannak olyan gondolataik és érzelmeik, amelyek érdemesek arra, hogy tanulmányozzuk, megfigyeljük őket.
Mi alapján válasszunk pszichológust?
2024.11.16 9:41
Azt, hogy ez mennyire összetett tudományág, Kecskés Viktóriától tudtam meg, aki foglalkozott már mindennel, ami kutyázás: kutyasétáltatással, panzióztatással, napköziztetéssel, de van kutyakozmetikusi és kutyamasszázs-terapeuta végzettsége, tanult állatorvosi asszisztensnek, végzett kiképzői tanfolyamot, jelenleg pedig a kutyafizioterápiába mélyed bele. Az egyes területeken más és más megközelítésekből tanult a kutyákról, ami már csak azért is szükséges, mert Magyarországon (még) nincsenek szervezett keretei annak, hogy valaki kutyapszichológusnak tanuljon. Ezt leginkább úgy lehet megtenni, hogy olyan magánemberektől sajátítjuk el a szakma alapjait, akik külföldön megszerezték a szükséges etológiai tudást, hogy aztán itthon kamatoztathassák azt. (Emellett, ha valakit érdekel a téma, érdemes kézbe vennie Csányi Vilmos könyveit is, aki számos kutatása alapján közérthetően fogalmazza meg a kutyás tudásanyagot. A kutyák szőrös gyerekek vagy az Édes Janka című munkáit olvasva észrevehetjük, hogy Csányi nem úgy tekint a kutyákra, mint ösztönlényekre, amelyeknek akörül forog az életük, hogy ezeket az ösztönöket kielégítsék.)
Pedig itthon is van igény kutyapszichológusra
Ennek elsősorban az az oka, hogy ma már teljesen más szerepet tölt be az életünkben a kutya, mint korábban. Míg régen csak fogták és kitették őket az udvarra, esetenként láncra verve, ma már egyre többen osztják meg velük az otthonukat, az ágyukat, a kanapét, a filmezést, a filmezés mellé fogyasztott fagyit és így tovább.
Ezzel együtt pedig a négylábú társaink is egészen máshogy kezdtek el viselkedni, mint korábban – ezt pedig már több kutatás is bizonyítja. Természetesen abszolút pozitív változás az, hogy humánusabban állunk a kutyákhoz – talán nincs is ember, aki ezt jobban üdvözli, mint én –, de tény, hogy ez számos újfajta viselkedésproblémát is a felszínre hozott. Olyanokat, amelyeket egy „szimpla” kutyakiképző nem feltétlenül tud megoldani. Egy kutyapszichológus viszont már nagyobb eséllyel segíthet ezek kezelésében.
Napfogyatkozás, 9/11, Kacsamesék: miért emlékszünk ennyire részletesen bizonyos dolgokra?
2024.10.20 10:10
Itt Viktória rögtön kiemelte, hogy ezt az ágat azért nem lehet teljes egészében elkülöníteni a hagyományos tréningtől, viszont jóval messzebbre mutat, mint az az alapvető engedelmességi képzés, ami megtanítja a kutyát ülni, maradni, feküdni és így tovább.
Ez utóbbival gyakran keresik meg Viktóriát is. Ezt az állapotot nagyjából úgy kell elképzelni, mint az emberek esetében: a kutyának romlik a hallása, a látása, miközben az agya is lassan leépül, kissé elbutul, ami pedig ahhoz vezet, hogy egyre inkább fél az addig megszokott körülményei között. A korábban nem zavaró zajoktól megijed, másként reagál az időjárási viszonyokra és így tovább. Ilyen esetben egy kutyapszichológus deszenzitizációval igyekszik javítani az állapotot.
De ami jó eséllyel a XXI. század legjellemzőbb problémája, és ami miatt a legtöbben kérnek tanácsot Viktóriától, az a szeparációs szorongás. Ilyen esetben a kutyapszichológus munkája összetett, párhuzamos munkafolyamatokon kell keresztülmennie a kutya-gazda párossal. Egyrészt meg kell tanítani a kutyát arra, hogyan legyen egyedül – ami bár egyszerűnek hangzik, valójában egy elképesztően nehéz és hosszadalmas folyamat. (És tapasztalatból mondhatom, hogy az emberből is nagyon sokat ki tud venni.) Ilyenkor szó szerint lépésről lépésre kell megteremteni a fizikai távolságot a kutya és a gazdája között, miközben elkezdjük őt kondicionálni is. Azaz: a szakértő megfigyeli, hogy a kutya milyen jelzésekre kezd el stresszelni, és azokat a mozzanatokat kell benne semlegesíteni, azaz átkondicionálni. Ez például azzal jár, hogy nap közben számtalanszor felállunk, felvesszük a kabátunkat meg a cipőnket, aztán levesszük és visszaülünk dolgozni vagy folytatjuk a Netflixezést. De akár azt is hozhatnánk példaként, amikor az ember főzés közben csörgeti a bejárati ajtó kulcsát, hogy azt a kutya többé ne kösse össze azzal, hogy egyedül hagyják.
A feladat tehát nem egyszerű, de gyakran már egy-egy pszichológiai zavar értelmezésekor is falakba ütköznek a laikus gazdák.
Viktóriának például volt dolga olyan esettel, amikor egy gazdi úgy gondolta, hogy a kutyája mindentől fél, ezért ugat. Nos, nem erről volt szó, egész egyszerűen domináns volt a négylábú – de ez csak egyetlen példa. Gyakran előfordul, hogy a kutya pszichéjének semmi baja sincs, nem szenvedett el olyan traumát, amit kezelni kellene.
Így találd meg az életcélod: Ikigai, a japán módszer, ami segít, ha el vagy veszve
2024.8.30 13:13
Itt merül fel az, hogy a gazdik sokszor nem értenek a kutyákhoz. Nem árt például tisztában lenni azzal, hogy a kutyánk milyen idegtípusba tartozik (melankolikus, szangvinikus, kolerikus, flegmatikus), és ehhez jönnek még hozzá az idegrendszeri sajátosságok, a veleszületett tényezők és a szerzett tapasztalatok, amelyek mind hozzáadnak a kutyánk személyiségéhez. Ha még csak ezekkel sem vagyunk tisztában, sajnos sok kárt okozhatunk a négylábúnak.
Erre kaptam egy nagyon szemléletes példát is, ami jól mutatja, hogy miért nem érdemes a kutyát úgy kezelni, mint egy gyereket (pedig eddig meggyőződésem volt, hogy a kettő szinte ugyanolyan). Szóval tegyük fel, hogy a kutya mellé leesik egy toboz a fáról, ami alatt elsétálunk, ettől pedig ő megijed. Ilyen esetben sok gazdi elkezdi vigasztalni, simogatni, szép szavakkal bátorítani a kedvencét, ami talán a legrosszabb, amit tehet, mivel ebből a kutya csak annyit szűr le, hogy valamit jól csinált, mi kvázi megjutalmazzuk őt azért, mert megijedt. Ezzel pedig, ha több hasonló eset is történik, szépen belekondicionáljuk, hogy a félelem egy helyes viselkedésforma. (Pedig ilyenkor elég lenne tudomást sem venni az esetről, csak továbbmenni, mintha mi sem történt volna.)
Így idővel már egy egészen komoly problémát is kialakíthatunk a kutyánkban, anélkül, hogy tudnánk róla.
Fontos persze megjegyezni, hogy egy-egy reakció nagyban függ a négylábú társunk idegrendszeri sajátosságaitól. Ezek közül a veleszületettek azok, amelyeken nem tudunk változtatni, ám a szerzettek szépen alakíthatók, például egy kutyapszichológus segítségével, aki először feltárja, hogy miben gyökerezik a probléma.
Folyton külső megerősítésre vársz? – 5 tipp, hogy megtanulj bízni magadban
2024.8.16 11:27
Eközben már felméri azt is, hogy milyen a kutya-gazda kapcsolat, ami leginkább azért számít, hogy lássa, a gazdi milyen szerepet foglal el a rangsorban – legalábbis a kutya fejében. Itt érdekesség: azzal szemben, amit eddig hallottam, Viktória szerint nincs olyan, hogy a kutya falkavezérként tekint rád. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy két különböző faj egyedei vagyunk, és mint olyan, nem lehetünk egymás falkavezérei. Ennek ellenére hasonló szerepet azért betölthetünk, és igyekeznünk is kell, különösen akkor, ha domináns kutyánk van. Ilyen esetben ugyanis rengeteg problémánk származhat abból – például velünk szemben is agresszívvá válhat a kutyánk –, ha nem jelölünk ki egyértelmű határokat és alá-fölérendeltségi viszonyokat.
Mindezek ismeretében pedig a szakértő nagyjából azt csinálja, amit a rocksztárhírességű Cesar Millan is megfogalmazott:
Az embereket nevelem, a kutyákat rehabilitálom.
És ez abszolút jogos: bőven van miben fejlődnünk, mivel számos dologban értjük félre a kutyákat. Én például sokáig meg voltam győződve arról, hogy ha a kutya csóvál, akkor boldog – aztán meg voltam lepődve, amikor az egyik ideiglenesen befogadott kutyám hatalmas csóválás közepette elkezdett morogni ismerkedés közben. A csóválással tehát van, hogy csak frusztrációt fejeznek ki, de persze az is lehet, hogy szimplán örülnek, mikor meglátnak minket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy olvassuk a többi jelzésüket is, legyen szó a fülük tartásáról, a szőrük borzolásáról vagy bármilyen más (számunkra) apróságnak tűnő dologról.
Jövőbelátás, belső vívódások, a múlt feldolgozása – Valójában mit jelentenek az álmaink?
2024.8.11 9:18
A kutyapsziché és -viselkedés kapcsán tehát egyre inkább azt érzem, hogy igaz az arisztotelészi mondás, miszerint minél többet tudunk, annál több mindenről tudjuk, hogy nem tudjuk.
Biztosan nem ez a legszebb fordítás, de lényeg a lényeg: manapság nagyobb igény van a kutyapszichológusokra, mint bármikor korábban. Ez pedig jó hír, mert azt jelenti, hogy egyre kevesebben tartják ez puszta „úri hóbortnak”, miközben egyre többen készek tanulni, és ezáltal javítani a viszonyukat a négylábú társukkal.
