2024.7.3 11:22
Olvasási idő 1:00
Szécsi Krisztián

Pár nappal a kihelyezése után lefejezték a szülő Szűz Mária szobrát Ausztriában

KULTÚRA AUSZTRIA FEMINIZMUS KÉPZŐMŰVÉSZET MŰVÉSZET VALLÁS

Előbb petíciót indítottak Esther Strauss alkotása miatt, majd fűrésszel estek a Szűzanya fejének a linzi Mariendomban. Az egyházmegye bocsánatot kér azoktól, akiknek megsértették az érzéseit, ugyanakkor mélyen elítéli a művészi szabadság elleni támadást.

Ausztria legnagyobb templomegyüttese, a linzi Mariendom székesegyház idén ünnepli felszentelésének századik évfordulóját, ebből az alkalomból a helyi egyházközség kortárs műalkotásokat állított ki az épület belső terében.

Az ünneplés egyik része a DonnaStage nevű sorozat, amelyben workshopokon, előadásokon járják körbe keresztül a női szerepeket, családképeket és a nemek közötti egyenlőség kérdését.

Ennek keretein belül mutatták be Esther Strauss munkáját is, ami szülés közben ábrázolja Szűz Máriát.

Talán Mária az a nő a világon, akiről a legtöbb festmény, rajz és szobor készült: ezer meg ezer van belőlük. A képek többségét férfiak készítették, a születést – amit emberek milliói ünnepelnek december 24-én –, pedig egyetlen festmény vagy szobor sem mutatja be. Amikor Krisztus születéséről beszélünk, egy gyermeket képzelünk el a jászolban, de nem az anyját, aki megszülte

– idézi a Lean in Femspace posztját a 24.hu.

Az alkotás eredetileg július 16-ig lehetett volna látható, ám július 1-jén, hétfőn, egy ismeretlen tettes lefűrészelte a Szűzanya fejét.

Az eset kapcsán Johann Hintermaier, a linzi egyházmegye oktatási, művészeti és kulturális püspökhelyettese bocsánatot kér, ha bárkinek is megsértették a vallási elveit, és elmondta, hogy pontosan tudták, hogy vitát váltanak ki azzal, hogy kihelyezik Strauss munkáját, ám ők párbeszédet akartak elindítani.

Kiemelt tartalom
Fotóművészetről, cigány-meleg kettős identitásról és Fotóművészetről, cigány-meleg kettős identitásról és "hazug fehér narratíváról" – interjú Váradi Béla fotográfussal 2024.7.7 10:02

Hintermaier hozzátette: elítéli az erőszakos, romboló tetteket és „a művészeti szabadság elleni támadást“. A szobort készítő művész szerint a támadás csak arra bizonyíték, hogy még mindig vannak emberek, akik megkérdőjelezik, hogy a nők valóban rendelkezhetnek-e a saját testük felett.

A szobrot június 28-án, pénteken, állították ki, majd hamarosan online petíciót is indítottak az alkotás eltávolításáért, amit a lefejezésig több mint nyolcezren írták alá.