Lehet-e jó egy regény, ami egy pedofil érzéseiről szól? Tartalma miatt Vladimir Nabokov könyvét sokan elvből azonnal elítélik. Ám vajon hogyan, és egyáltalán miért kell elolvasni a Lolitát? Szécsi Krisztián véleménycikke.
Soha nem volt magától értetődő az átjárás az igazi magasművészet rideg és olykor avítt kanonizációs folyamatai, valamint a tömegkultúra „könnyen“ dekódolható jelrendszere között. Tulajdonképpen nincs univerzális recept arra, mi az, ami akadémiailag is kiváló, de popkulturális szinten is aktív referenciapontként működhet, és a jelenséget még azt is tovább bonyolítja, hogy a szakmai és populáris értelemben is vett művészi produktumoknak ki kell állniuk a mindenkori társadalom mindenkori értékítéletét.
Kivéve, ha azt azonnal cenzúra alá nem vetik pedofil tartalma miatt.
Merthogy kevés olyan klasszikus írói alkotást szemlézhet az irodalomtudomány, melyet megjelenése után egy füst alatt magába kebelezett a modern popkultúra, tekint a kortárs szépirodalom egyik legfontosabb művének, és amit végül megannyi országban azonnal tiltólistára raktak, de a Lolita ilyen.
@verszced sad girl #lolita#lolitaedit#doloreshaze#fyp#fy♬ original sound - 🪩
Vlagyimir Vlagyimirovics
Vladimir Nabokov nevének hallatán hazai berkekben a cikk témáját alkotó Lolita derenghet valamelyest. Igen sajnálatos, hogy a magyar olvasóközönség milyen kevéssé is ismeri a nabokovi munkásság egészét, pedig magyarul már minden regénye és elbeszélése elérhető. Azonban ahhoz, hogy a pedofil Humbert Humbertről és a szivecskealakú napszemüveges Dolores Haze-ről beszélhessünk, muszáj – ha még felszínesen is – valamelyest ismerni az író életrajzát, hiszen tulajdonképpen a nabokovi biográfia és életmű elválaszthatatlan.
Nabokov teljes életét átszőtte az utazás és menekülés fura elegye: egyetemi tanulmányait zoológiából, szláv és újlatin tudományokból a Cambridge-i Trinity College-ben végezte, de élt Berlinben (ahol apját 1922-ben orosz monarchisták meggyilkolták), Párizsban, feleségével és kisfiával New Yorkban, a Massachusetts állambeli Wellesley-ben (itt a helyi egyetemen összehasonlító irodalmat tanított), a New York állambeli Ithacában (itt az orosz tanszéken oktatott), az Oregon állambeli Ashlandben (itt fejezte be a Lolitát), majd haláláig, 1977-ig a svájci Montreux-ben maradt.
Imádott teniszezni (fiatalon tanította is) és szenvedélyes szerette az entomológiát (rovartan) – főként a pillangókat, melyeket gyűjtött is. Foglalkozott műfordítással is (többek között lefordította Puskin Anyegin című verses regényét prózaként angolra), éles nyelvét és pennáját pedig a szépirodalmi berkeken kívül az irodalomkritikában is bőven kamatoztatta. Erősen ellenzett minden olyan írói produktumot, ami nem tartalmazott magában valamiféle technikai vagy tartalombéli nóvumot, így nem kímélte a világirodalom olyan hatalmas alakjait sem, mint Dosztojevszkij, Zola, Camus vagy Paszternak, gyűlölete Thomas Mann iránt legendás volt, és megvetette Freudot. Azonban igen elismerően írt Shakespeare-ről, Csehovról, Tolsztoj több munkájáról és Proustról is.
„Lo-li-ta“
Nabokov karrierjének első szakaszában (körülbelül tíz év) orosz nyelven írta hosszabb-rövidebb műveit főként V. Szirin álnéven (Másenyká (1926); Király, dáma, bubi (1928); A Luzsin-védelem (1930), ám a nemzetközi írói elismerést, majd az olvasóközönség figyelmét angol munkái hozták meg. Lolita című regénye 1955-ben látott napvilágot, amit tíz évvel később, 1965-ben maga fordított oroszra is. Ez angol nyelvű munkásságának korai szakaszára datálható, a további, szintúgy grandiózus nabokovi opuszok csak Dolores Haze története után születtek meg: Pnyin professzor (1957), Gyér világ (1962), vagy a vérfertőző szerelmet bemutató családikrónika, Ada avagy Ardisi tüzek (1969).
11 híres dal, amelyet könyvek inspiráltak
2024.11.14 11:39
A Lolita 1955-ös megjelenése azonnali polémiát váltott ki a szakmai és az olvasói körökben egyaránt, és a kritikai értelmezések majd hetven évvel később sem váltak egységessé – a recepciós szakadék talán még tovább is mélyült.
Humbert végül, még a második világháború kitörése előtt az Államokba költözik, hogy nyugodt körülmények között kutathasson, és megírja saját tankönyvét a francia irodalomról – így kerül a New England állambeli Ramsdale-be, a Haze- házhoz, ahol megismerjük az akkor még csupán tizenkétéves Dolorest, vagyis Dollyt, vagyis Lolitát, vagyis Lolát, vagyis Lót. Lolita egy cserfes, anyja, Charlotte szerint kevéssé okos kislány, aki szereti a filmeket, rajong a színészekért és a könnyűzenéért. Humbert, aki addigra már középkorú férfi, fülig szerelmes lesz a lányba. Hogy mindenképpen közel maradhasson Lolitához, elveszi édesanyját, akit azonban szerencsétlen baleset ér pont akkor, amikor véletlenszerűen felfedi Humbert titkát: a férfi kénytelen menekülni, ám viszi magával Lolitát is.
Együttélésük viharos, az apai minőséget átveszi a szeretői minőség. Ahogy egyre csak halad előre a történet, a lányra felfigyel egy bizonyos drámaíró, a szintén pedofil Clare Quilty, aki, kicselezve Humbert figyelmét elrabolja Lolitát, és a birtokára viszi, ahol korban hozzá hasonló lányokkal drog hatása alatt orgiákat tart – minderről Humbert csak később szerez tudomást. Két évnyi nyomozást követően Lolita levelet ír Humbertnek: immáron tizenhétéves, férjhez ment, terhes, és pénzre van szüksége. Látva, milyen szörnyű körülmények között él a lány, Humbert arra kéri Lolitát, hogy szökjön meg vele, de ezt a lány visszautasítja. Ezután Humbert felkutatja Quiltyt, majd pisztollyal végez vele. A férfit letartóztatják, s a börtönben veti papírra memoárját. A hatóságokat arra kéri, hogy ezt publikálják, de csak a lány halála után, ami végül igen hamar, 1952 karácsonyán meg is történik – belehalt a szülésbe.
Etikai kritika és Humbert metaforái
Már több cikkünkben szemléztük a Lolita-jelenség 20. és 21. századi kontextualitását, tartalmiságát. Megjelenését követően a regény abszurd, perverz és „polgárpukkasztó“ szüzséje végett számtalan országban a cenzúra áldozata lett. Franciaországban egészen 1958-ig „veszélyes könyvként“ kategorizálták, de tiltott olvasmánynak minősült az Egyesült Királyságban, Argentínában, Belgiumban, Kanadában, Új-Zélandon, Magyarországon pedig először csupán 1987-ben, a szocialista rezsim végén került a könyvesboltok polcaira.
Számtalan átdolgozást, több dalt, popkulturális jelenséget (Tudtátok, hogy a Bajos csajok francia címe Lolita malgré moi? – jelentése: 'Lolita önmagam ellenére'), divattrendet, színházi darabot, balletelőadást, de még operát is inspirált. A regényből készült két leghíresebb filmadaptáció, az 1997-es Adrian Lyne-féle, vizualitása miatt máig igen népszerű Lolita, és a Kubrick-féle 1962-es filmfeldolgozás, melynek forgatókönyvét egyébként maga Nabokov írta. Ám ez utóbbi esetében, a film premierjét követően az író erősen elhatárolódott a végeredménytől. Erre utalnak a szerző szavai egy a The Paris Review 1967-es októberi számában megjelent interjúban is: „Annak ellenére, hogy az ő verziója [Kubrické] eleget merített belőle [Nabokov forgatókönyvéből], hogy igazolja a forgatókönyv szerzőjeként jogi álláspontomat, a film csupán egy elmosódott, szűkszavú pillantás azokra a csodálatos képekre, amiket elképzeltem, és jelenetről jelenetre hat hónapon át egy Los Angeles-i villában leírtam. Nem kívánom azt sugallni, hogy Kubrick filmje középszerű lenne. A maga nemében első osztályú, de nem az, amit én írtam.“
Kis útikalauz a hideg Stockholmba, ami történelmi és gasztronómiai szempontból is sokkal többet ad, mint elsőre gondolnánk
2024.11.3 9:31
Ám az adaptációkon túl mégis elsődlegesen a forrásszövegre támaszkodva, azaz a regényre, az igazi kérdés az, hogyan is érdemes interpretálni, értelmezni Lolita történetét: vajon szétválasztható-e az irodalmi szöveg a mindenkori társadalom értékítéletétől?
Ezzel foglalkozik az etikai kritika intézménye, melyen keresztül Tamás Péter Vladimir Nabokov Lolita című regényének etikai olvasatai című doktori disszertációjában számtalan értelmezői olvasatot is szemléz. A szerző megközelítésében a Lolita nem egyszerűen egy pedofília köré gyűrűdző történet.
Az én olvasatom Nabokov Lolitájának etikai hatását abban látja, hogy az olvasót arra készteti, hogy ütköztesse Humbert normáit és értékítéleteit azoknak a Másikra tett hatásával. Könnyű volna a narrátort eleve elítélni pedofil viszonya miatt, de a regény inkább arra hívja fel az olvasóját, hogy azt gondolja át: pontosan mi teszi elítélendővé ezt az adott pedofil viszonyt? Betekintést kapunk abba, hogyan próbálja egy erkölcstelen ember igazolni a tetteit egyrészt saját maga, másrészt mások irányába, s felteszi a kérdést, hogy ebből a belső szempontból is rossznak tűnik-e Humbert. A Lolita végső soron azt kutatja, hogy a gonosz a saját szempontrendszere alapján is elítélhető-e
– írja Tamás, aki hangsúlyozza, hogy az etikai kritika sokszor egy meghaladott morális „kódrendszert“ kér számon egy adott mű szerzőjén pusztán a művészi alkotás tematikája miatt úgy, hogy közben figyelmen kívül hagyja, az alkotó mit, hogyan és miért is mond egy adott jelenségről – ebben az esetben a pedofíliáról. Nabokov egyébként a regény utószavában, szinte megérezve a téma jövőbeli fogadtatását, azt írja: „Sem olvasója, sem írója nem vagyok a tanítócélzatú prózának, és John Ray [a regény előszavának fiktív írója] bizonykodása ellenére a Lolitá-ból nem következik tanulság.“ Ám ez az, ami rendkívül komplexé teszi a Lolita-kérdéskört, hiszen a nabokovi álláspont többrétegű.
@leclubdeslecteurs 🌚 En 1975, Vladimir Nabokov, auteur du célèbre et sulfureux roman « Lolita », est invité sur le plateau de l’émission « Apostrophes ». Il tient à évoquer son héroïne, telle que lui la connaît.
♬ son original - user8097564619345
Életében az író maga is számtalanszor (olykor másféleképpen) nyilatkozott a könyv témájáról. „Lolita nem egy perverz kislány“ – kezdi Nabokov a Bernard Pivot francia újságíró által vezetett Apostrophescímű francia televíziós műsorban kommentárját regényéről:
A valóságban, ismétlem, Lolita egy tizenkétéves kislány, míg Monsieur Humbert egy érett férfi, és az ő kora és a kislány kora közötti szakadék az, ami [Humbert számára] az ürességet, a szédülést, a csábítást, a halálos veszély vonzását hozza létre. (...) A szomorú szatír képzelete az, amely varázslatos teremtményt csinál ebből a kis amerikai diáklányból, aki a maga nemében éppoly banális és normális, mint a bukott költő Humbert az övében. Lolita, a nimfa csak a kísértés által létezik, amely elpusztítja Humbertet. És itt van a hamis népszerűség által eltorzított, egyedülálló könyv egyik lényeges aspektusa.
Nabokov a tematikán túl bizonyos írói technikákat is teljes tudatossággal használ annak érdekében, hogy a regény szüzséjéből táplálkozó polémia elmélyülhessen. A könyv előszavában az író, ifjabb John Ray pszichiáterként szól az olvasóhoz. A férfi morálisan tanítónak ítéli Humbert Humbert által hátrahagyott visszaemlékezéseket: „Lolita mindannyiunkat – szülőket, gondozókat, nevelőket – arra int, hogy még fokozottabb éberséggel és előrelátással szenteljük magunkat a feladatnak: jobb nemzedéket kell felnevelnünk egy biztonságosabb világban“. Azonban Ray is beleesik Humbert csapdájába, hisz egy ponton kvázi mentegetni próbálja a férfit, s elismeri, hogy bár vallomásainak tartalma szörnyű, azok igazi művészi értékkel bírnak, s aláveti magát annak az érvrendszernek, hogy a világtörténelem alatt különböző korok különbözőféleképpen közelítették meg a pedofília kérdéskörét. A nabokovi nyelvezet eléri célját.
Lolita, az áldozat
Ahogy már fentebb említettem, hogy Charlotte Haze, Lolita édesanyja kevéssé találja eszesnek lányát. Nem mintha ez lenne az, amiből végül a popkultúra megalkotta volna a coquette, diabolikus, fiatal femme fatale csábító tinédzserlányok imázsát – azt köszönjük meg szépen Kubricknak és Lyne-nek, meg mondjuk a Vanity Fairnek, akik a könyv megjelenése után, 1986-ban azt írták a műről, hogy „a század legmeggyőzőbb szerelmi története“. Ők azok, akik nem győzték agyonszexualizálni a tizenkétéves Dolores Haze karakterét.
Masnikkal, csipkékkel és extra cukisággal hódít a Lolita-szubkultúra, aminek semmi köze a kiskorúak fetisizálásához és Nabokovhoz
2024.10.23 10:52
Azóta is ennek a szexuális tárgyiasításnak köszönhetjük, hogy még magyarul is lolitázzuk a fiatalkoruk ellenére szexuálisan érettnek tűnő lányokat. Szóval mintha sikerült volna Humbert terve, és mindannyian csapdába estünk, pedig ennek a történetnek nem Dolores Haze az antagonistája, ő bizony az áldozata. Az áldozatiságot egyébként egy rendkívül rejtett értelmezésben maga Nabokov is érzékelteti, merthogy a Lolitát egy ókori mitologikus történet parafrázisaként is értelmezhetjük, ahogy arról már a fentebb említett irodalomtudós, Hetényi Zsuzsa ír tanulmányában.
Hetényi olvasatában a Lolita megfeleltethető az ókori görög istennő, Perszephoné elrablásának történetével.
A nabokovi szövegkörnyezetben számtalan pontot találunk, ami Hetényi felvetését erősíti. Többek között az istenségekhez köthető attribútumokban: a Haze-ház kertjében nyárfák, Perszephoné szent fái nőnek, akárcsak Hadész palotája előtt; Lolita első szexuális élménye a könyv nyári tábori jelenetében, egy bizonyos 'Willow Island' (magyarul: Fűzfa-sziget) nevű kis szigetecskén történik – fűzfák szegélyezik az Alvilág folyó partjait; Perszephoné elrablásakor bizonyos szövegemlékek és a mitológiakultúra szerint liliomot szedett – az angol 'lily' szó fonetikailag összecseng a 'Lolita' névvel; amikor Humbert először jár a Haze-házban, számtalan olyan dolgot sorol fel az író, mely egyrészt a lány jelenlétének nyomait erősítik, s egyben szintén Perszephoné tárgyi attribútumai – almacsutka, szilvamag; amikor Humbert meglátogatja a terhes Lolitát, a lány mellett egy nagy kutya látható – megfeleltethető az Alvilág kapuját őrző Kerberosszal, a háromfejű kutyával.
Ezek mind nem véletlenek. Nabokov igen nagy alapossággal ismerte az antik kultúrákat, így tudatosan volt képes a görög mitológiából táplálkozó elemekkel átszőni történetét. Hetényi a továbbiakban arra is kitér, hogy a regényben Perszephoné elrablása összecseng azzal a ponttal, amikor Humbert elviszi Ramsdale-ből Lolitát. A gyász, amit a lány anyja halála kapcsán érez, ugyanaz a fájdalom, amivel Perszephonénak kellett szembenéznie, amikor elszakították Démétértől. Ám a regény ennél jóval cizelláltabb, és a parafrázis keretein belül megidézi az eleusziszi misztériumokat is. Ezeknek a rituális ceremóniáknak céljuk az volt, hogy a résztvevőkben fölébresszék a halál utáni lét, a túlvilági jutalmazás és büntetés hitét. Tánc, ének, víz általi megtisztulás – Clare Quilty birtokán ugyanezekkel mulattatták magukat a férfi által kvázi szexrabszolgaként tartott lányok.
A Lolita védelmében
Magyar sajtói oldalon született már kritika, mely ugyan elismeri, hogy Nabokov „irtó tehetséges író“, hiszen nem is az anyanyelvén írta a regényt, ezenfelül pedig „telis-tele van francia szókapcsolatokkal“. Degustibus disputandum non est – mondták a rómaiak, hogy ízlés dolgában, felesleges vitába szállni. Ám rendkívül elkeserítőnek tartom, ha egy adott irodalmi produktum nívóját abban mérjük, az milyen mértékben is tartalmaz idegen eredetű szavakat, vagy táplálja a mindenkori értelmiségi elittel kapcsolatos sztereotípiáinkat. A Lolita a visszatérő francia juxtapozíciók és lábjegyzetek nélkül is zseniális marad rettenetesen mély intertextuális utalásainak, szemantikai kapcsolatainak és egyedi – igazi nabokovi – stiláris szövegezésének köszönhetően, melyek dekódolásához egyszerűen kevés egy általános világirodalmi tudás – ez utóbbi azonban ne szegje senki kedvét. Lolita története sötét, cinikus, boszorkányos és tragikus, főleg azáltal, hogy az olvasó mit is vizionál a sorok közé – remek könyv egy remek írótól.
Visszatekintő kritika A Szent Johanna gimi – Kezdet című regényről: valószínűleg Rentai Renáta a magyar irodalom patás ördöge
2024.10.19 10:24
Magam részéről azt tanácsolom a potenciális olvasónak, ne az etikai kritika szemüvegén keresztül mélyedjen el a történetben, de mindenképpen kezelje kettősmércével Humbert Humbert érvrendszerét, fegyvermetaforáit. Ha így teszünk, se Nabokov, se társadalmunk nem szoríthat minket sarokba.
