Elhunyt Pam Hogg skót divattervező, a new wave és a punk divat ikonikus alakja – jelentette be családja a tervező hivatalos Instagram-oldalán. A közlemény szerint Hogg békében, szerettei körében hunyt el Londonban.
Hogg 1951-ben született Paisley-ben, majd a Glasgow School of Arton tanult, később a Royal College of Arton folytatta mesterszakon. A ’70-es évek végén a londoni underground színeiben tűnt fel: a Rubbish nevű zenekar frontembereként és a legendás Blitz Club rendszeres szereplőjeként vált a kor egyik meghatározó kreatív figurájává. A klub szigorú dresszkódja inspirálta első saját ruhadarabjainak elkészítésére is.
1981-ben mutatta be első kollekcióját, a Psychedelic Jungle-t, és hamar a new wave tervezők élvonalába került. Merész, androgün, punk esztétikát idéző, gyakran futurisztikus darabjai miatt gyorsan rajongókat szerzett a popkultúrában is: Debbie Harry, Siouxsie Sioux, Paula Yates és Ian Astbury is viselte a ruháit.
A legtöbben azonban a jellegzetes, szűk catsuitjaival azonosítják, amelyekből ikonikus darabokat készített Kylie Minogue-nak, Lady Gagának és Rihannának. Hogg egy 2018-as interjúban úgy fogalmazott: minden nő azt mondja először, hogy „ezt nem vehetem fel”, majd amikor mégis felpróbálják, azonnal erőt ad nekik a ruhadarab.
Bár Hogg sosem igazodott a mainstream divathoz, sajátos vizuális világa - amely a divat, a punk és a fétisesztétika határait mosta össze - generációk alkotóira lesz hatással. A család közleménye szerint „Pamela tovább él majd a szívükben és az elmékben”, és ez a divatipar számára is igaznak tűnik: egy különc, bátor és inspiráló tervezőt veszített el a világ.