Tíz év és megannyi különleges vacsora után véget ért a Konyhakör, Tenner Beni projektje, de mi lesz ezután, és hogyan sikerült olyan helyekre vacsorát szervezni, mint a Kelenföldi hőerűmű vagy a régi ferihegyi repülőtér?
Tenner Beni neve ismerős lehet mindazoknak, akik rameneztek már a Baross utcai Ensóban, ismerik a vörös fényekkel és natúr borokkal operáló Bar Bizzare-t, ami feltűnt már Beton.Hofi Tükörterem klipjében is. A 35 éves budapesti vizionárius sokat tett már Budapestért, saját generációjának megmutatta, hogy mit jelent a különleges helyen rendezett tematikus élményvacsora, most pedig az élete egy újabb fejezete kezdődik.
A Konyhakör publikus ültetett vacsoráit lezárták, Beni pedig valami újabb dobásra készül, valamire, amivel kapcsolatban még elég titokzatosan nyilatkozott, és épp ezért lettünk még kíváncsibbak rá. Mesélt a kezdetekről, pályájának indulásáról, Gerendai Károllyal ápolt viszonyáról és arról, hogy mit gondol a Z generáció zsigeri válaszairól.
Úgy tudnám elképzelni, hogy aki nagyszabású vacsorákat szervez, annak sok ilyenben volt része a múltban, akár gyerekként, hosszú asztal mellett, sok fogással, beszélgetéssel, teli élettel. Neked így telt a gyerekkorod?
Tenner Beni: Nem, éppen az ellenkezője volt a jellemző. Csodás és sokszínű család a miénk, de ez a fajta alapélményem nem volt meg, szó szerint hiányzott. Amikor körbejár a leveses merőkanál, valaki italt tölt, a konyhában még javában zajlanak az események, eltörik egy tányér is, minden hangos. 20 körüli lehettem, amikor feltámadt bennem ennek a vágya, hogy minőségi időt töltsek, töltsünk a jó étkezéssel. Öntudatra ébredt bennem az, hogy létezik olyan étel, ami nem csupán a létfenntartási funkciót tölti be. Hanem valami más, sűrű többlet tartalommal is rendelkezik. Merfelsz Gábor borász is sokat hozzátett ahhoz, hogy valami körvonalazódni kezdett a fejemben, Jó volt őt látni. Annak idején ő reprezentálta a gasztronómia szemmel nem látható tartományait. Megindító és szemléletformáló hatással volt rám.
Volt bármilyen családi kötelezettséged, pályaötlet, hogy bizonyos irányok felé haladj?
Pénzügyekkel, pszichodrámával, nemzetközi kapcsolatokkal és egészségbiztosítással foglalkozó családtagjaim is voltak, úgy láttam, hogy nálunk a lexikális tudásra épült minden, kevésbé a vállalkozói szellemre. Volt egy kis idő, amíg érdekelt a jog vagy a bankok világa, de hamar szembesültem magammal, hogy nem ez az utam. Művészet- és dizájn menedzsmentet tanultam angol nyelven, ami még tovább nyitogatta a szemem, behúzott a reklámok világa és a márkakommunikáció is. Ekkortájt például gyakornokoskodtam a Szigetnél is, Európa amúgy egyik legmenőbb fesztiváljánál. Úgy éreztem, hogy történjék bármi, én szeretném beosztani az időmet. Nyilván fogalmam sem volt arról, hogy mi legyen az üzleti háttér, mennyi pénzre lesz szükség, mennyit tud hozni financiálisan, mennyit kell majd nélkülözni, és mennyi álmatlan éjszakám lesz azért, mert pörög az agyam. A közeli barátaim kezében robbant Budapest. Új klubok, éttermek, bárok, városi fesztiválok, minden. Sok hatás ért, közel éreztem magam az akkori budapesti véráramhoz.
Elkapott téged is akkor ez a Budapest-flash, hogy felismertük, hogy mennyi lehetőséget, izgalmat, jót és szerethetőt tartogat a város?
Pont így. Mágikus tér a városunk, minden nevetésével és könnyével. Szerettem volna részese lenni a kreatív teremtésnek, ezt az időszakot a már említett, a gasztronómia láthatatlan tartományaival kiegészíteni, valahogy saját projektet kezdeni. 2014 januárjában volt az első Konyhakör vacsoránk, aztán egymás után jöttek a publikus vacsorák, nőttünk. 2015-re már egész monumentális, drámai rendezvényeket hoztunk össze.
Egyből siker kísérte ezeket?
Mi emberek, imádjuk a pletykákat és a mítoszokat. Nos, a Konyhakörhöz mindig hozzátartozott, hogy suttognak róla, akik már voltak mesélnek, akik még nem, izgatottan figyelnek. Egy idő után nem nagyon volt üres székünk. Összesen körülbelül 40 megvalósult, különleges helyszínen történő vacsoránk volt, már ami a publikus részét jelenti.
Nehéz volt megszerezni ezeket a helyszíneket?
Az nem kifejezés: a Kelenföldi hőerőműért legalább három évig harcoltam, Ferihegy is évekbe telt. Vagy ott volt az Otthon áruház a Rákóczi úton. Képzeld el, hogy felhívod az 50 éve lakatlanul álló épület ingatlankezelőjét és közlöd vele, hogy egy vacsorát szeretnél tartani a helyszínen. Sokan csodálkoztak, számos problémával találtuk szembe magunkat, hogy egészen finoman fogalmazzak. Sokszor pattantam le, de jó agilisnek maradni. Volt, amikor visszautasítottak. Ilyenkor méltósággal kell viselni a nemet. Utána persze pár évvel később megint érdemes volt nekimenni egy-egy projektnek, hátha már más a szemlélet az épület kezelésében.
Mit jelentettek a privát vacsorák a Konyhakör esetében?
2015-ben hívtak először azért, hogy vállalunk-e vacsorát privát vagy hivatalos apropóból. Jött a paradigmaváltás, mert rájöttem, hogy lehet ezt for profit módon is, nem pedig mindig éppen nullára kijönni. Elkezdtünk úgy működni hamarosan, mint egy kreatív catering ügynökség. A főzés egy irdatlan logisztikát igénylő műfaj, és amikor már lett egy társam, első körben 2018-tól, majd 2020-tól Ruff Dávid, akkor mi lettünk a gyártás, megoszlottak a feladatok, profibb lett minden. Amikor valaki gasztronómiával foglalkozik, tudja, hogy, ha mindent jól csinál, nem mondanak semmit, de ha egy apró hibát vét, sokszor nehezen helyrehozható szituációban találhatja magát. Tehát Dáviddal jól vettük a kihívásokat, ennek manifesztációja éppen az Ensó, ahol most is ülünk. Ez lett először a Konyhakör fix háttérkonyhája is, majd jött a Costes Group-os Lupa Rendezvényház.
Az a Costes Group, ami ugyanúgy Gerendai Károlyhoz társítható, mint az említett gyakornoki helyed, a Sziget is.
Igen de ez indirekt. Természetesen inspiráló volt Gerendai, hogyan lehet egy ilyen országban úgy önazonosnak és az elveinkhez hűnek maradni, hogy közben lojálisan vállalkozol? Mágia övezte és sok szempontból övezi is a történetét. Ruff Dávid 2022-ben az Ensó konyhafőnöki pozíciójából váltott a Costes Downtown executive szerepkörére… és ez egy szerencsés együttállás volt. Szuper közös munkát hoztunk össze, egy remek biztonsági hálót, kissé más üzemelési kereteket, mint amit az Ensó konyhájából lehetett. Olyan operációs napi segítséget kapunk, ami ebben a szektorban nagyon sokat segít, így a Costes Cateringben minden általunk képviselt ötlet és formanyelv a Costesre jellemző minőségben tud kigördülni a tervezői asztalról.
Mégis miért döntöttetek úgy, hogy ideje lezárni ezt a 10 éves időszakot? Hiszen lényegében most voltatok szakmailag a csúcson.
Elkezdtem azt érezni, hogy elnehezült a műfaj a kezdethez képest. Ezek a didaktikus vacsorák, precíz ültetéssel már nem tartalmazták azt a punkságot, amiért elkezdtem. Változik a formanyelv. Ez egy olyan művészeti projekt, aminek van eleje és vége, volt célja és ahhoz egy világos szándék vezetett. Minden marad, a publikus vacsikból egy könyv lesz, és a Konyhakör mint platform, laboratórium tovább él. Ez egy vacsorakollekció, kezdettel és véggel. Kipipáltam azokat a helyszíneket, amikhez nagyon ragaszkodtam. Már nem akarok azzal foglalkozni, hogy immár relatíve drágán vacsorajegyeket adjunk el, a résztvevők egyenek, majd távozzanak. Óriási trip volt ez a 10 év, mindennel együtt ugyanúgy belevágnék újra. Durván jó érzés, amikor sikerül valahova betolni egy falovat, úgy provokálni, hogy az előadás szereplői talán nem is veszik észre, hogy egy provokáció áldozatai. Ez volt nekem a Konyhakör. Ezt a formátumot lezártnak tekintem, de az imaginációim, terveim, vízióim visznek tovább. Itt van az Ensó, a borbár és elkezdtem dolgozni valamin, ami már nem csak a szűk környezetemet, városomat érdekelheti.
Mi az, ami az egész világra tartozik és nem csak Budapestre?
Azt hiszem, hogy akinek lehetősége van üzeneteket átadni ennek a világnak, vannak hozzá eszközei és platformja, az felelősséggel tartozik. Véget ért az az időszak, amikor azt mondhatjuk, minden oké ezen a bolygón, mert ez nem így van. A föld zokog és vérzik, a hamisság érzéstelenítő gyógyszereitől fulladozik. A projekt amin dolgozom, nem egy kifejezetten kényelmes dolog és nem a csúcsra járatott komfortjaink melléktermékeinek állít szobrot. Azt hiszem, hogy a hedonizmus más egyedfejlődési fázisba került. Meg kell állítani.
Jól sejtem, hogy azért van gasztronómiai vetülete?
Van, de egy holisztikusabb dologról van szó. Engem is bosszantó témákra szeretnék reagálni. Azzal kapcsolatban, ahogyan mi élünk, továbbá a századokról örökített dezinformáció csomagokról is szól. Nehéz örökségekről is. Az egész azt hiszem, hogy nem Budapesten kezdődik el, mégis jó lenne, ha a sikere a szülővárosomat gazdagítaná.
Inspiráló a karrierutad és ahogy 10 év alatt álmodozó srácból megvalósító, sikeres fiatal felnőtté váltál. A VIII. kerületi helyeid jóvoltából is elég sokat találkozol a Z-generációval, hallod a hangjukat, velük is muszáj rezonálnod. Mit gondolsz, reményteli a nemzedék? Van bennük kraft?
Úgy érzem, hogy zsigerileg jobb válaszokat adnak számos kérdésre. A kilátások árnyai a gyorsaságukkal van ellensúlyozva. Mintha jobb szűrőket használnának a jó és a rossz megkülönböztetéséhez. Az igaz és a csúf harcát ösztönösebben látják. De ezek csak a benyomásaim. Az emberiség most is egy spirituális harcot vív, a nagy gazdasági világválságunk a szellemi és morális deficit – amire a nagyon fiatalok – bízom benne, hogy szuper határozottan reagálnak. Indigó Y-gyermekként, a forradalomnak és a bátorságnak drukkolok.
szerző: Pákozdi Nóra
