- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Ma, amikor mindenki zsebében egy komplett filmstúdió lapul, nem akkora dolog bármikor, bármit leforgatni. Beszélgetőtársammal elmerültünk egy olyan korszakban, amikor a pornófilmforgatás, hát, ha nem is művészet volt, de klasszikus módon működött.
Szinte már lehetetlen elképzelni, de volt időszak, nem is olyan régen, amikor a pornóért nem volt elég csak megnyitni az internetet. Még itthon is volt külön polc a műfajnak a videótékákban, ahol nem igazán rejtegették a rejtegetni valót, cserébe kiskorú – mint a jelen sorok írója – csak „véletlenül” keveredhetett a fekete szikszalaggal letakart cicik és nemiszervek világába, hogy aztán a szemfüles videótékás határozottan kitessékelje onnét. Beszélgetőtársammal – aki aktív stábtagként nem egy „klasszikus születésénél” volt jelen – arról beszélgettünk, milyen volt pornófilmet forgatni azokban a nyolcvanas-kilencvenes években, amikor még szégyellni kellett, ha valaki ilyesmit nézett.
A kezdetek
Szinte biztos, hogy a rendszerváltás előtt is készültek itthon pornófilmek, de hogy ezeket kinek a megbízásából készítették és kik szerepeltek benne, mára már rejtélynek számítanak. A műfaj akkoriban főleg a szinkronból állt – már pedig igen, akármennyire is furcsán hangzik, még egy olyan zsánerben is, ahol az esetek zömében azt hihetnénk, hogy a párbeszédek a „dugunk?” „dugjunk!”- szinten mozogtak, volt igény szinkronra.
Brutális leépítések zajlanak a játékiparban, magyar szakmabelieket kérdeztünk arról, mennyire vészes itthon a helyzet
3 órája
Beszélgetőpartnerem, S. Tamás ekkoriban csatlakozott be a honi pornóiparba. A vasfüggöny még állt, de már repedezett, egyre lazábbak voltak a szabályok és az erkölcsök is. Teljesen más témában kezdtünk el beszélgetni – egészen konkrétan a kézikamerás horrorokkal kapcsolatban – de a téma akaratlanul is elkanyarodott a magyar pornóipar kezdeteihez. Eleinte a szinkronhoz – Tamásnak feladata volt híresebb, ismertebb szinkronszínészeknek asszisztálni egy fejőnős germán pornó munkálatai során – később pedig a forgatáshoz.
Amikor otthagytam a színművészeti főiskolát, valahogy odakeveredtem a „pornósokhoz”. Nem volt más szinkronstúdió, minden szinkron a Pannóniában zajlott, én pedig ott ragadtam. Mai fejjel persze ezek a filmek már inkább nevetségesek, mint izgatóak, de akkoriban igen furcsa élmény volt kezdő színészeket és főleg csinos színésznőket látni, amint ülnek a mikrofonnál és „igen, ez az, még, csináld, csináld!” kaliberű mondatokat igyekeznek felmondani.
„Már pedig becsületükre legyen mondva, mindent megtettek. Mai napig tisztán emlékszem az első éjszakai melóra, két, mai napig aktív színész és színésznő volt bent, akiknek a hangját ezer éve ismertem. Olyan átéléssel nyomták a „tehénfejős” lány kalandját a kevés tejért panaszkodó gazdával, hogy zavarba ejtett mindenkit, mármint azok közül, akik hajlandóak voltak ezeket a tekercseket rögzíteni. Volt egy legenda, miszerint direkt éjjelre rakták a pornót, hogy a hangrögzítő kollégák „jól érezhessék magukat”, de ez színtiszta legenda volt. A Pannóniában senki sem vetemedett volna olyasmire, hogy lazításként ráránt egy izgatóbb jelenetre, hiszen az volt a „szinkron szentélye” – kezdi Tamás.
„Mindenki elképesztően profin végezte a munkáját. Nekem akkor asszisztensként annyi volt a feladatom, hogy vizet, vagy adott esetben fröccsöt vigyek a kollégának vagy kolleginának. Annyi maradt meg bennem, és sosem fogom elfelejteni, hogy olyan zavarban voltam, miután végighallgattam egy jelenetet, hogy a fél pohár vizet kiöntöttem. Erre a színésznő, aki gyönyörű volt és talán még színpadon is láttam, filmekben is, meg a hangját is sok moziban hallottam, csak rám mosolygott és annyit mondott: „Ez is csak egy munka, ne stresszelj rá”.
„Volt olyan ruhája Bellának, aminek öten varrtuk a nyakát“ – Interjú Hegedűs Dórával, a Szegény párák tervezőasszisztensével
2024.3.6 19:56
Ugorjunk pár évet az időben. A pornószinkron kiment a divatból, Tamást sem hívták már asszisztálni, alkalmi munkákból, pohárleszedésből élt, amikor felkereste egy rendező, hogy filmet forgatnak.
„Nekem ekkora már feleségem volt és őszintén szólva a Pannóniában volt lehetőségem elég pornót látni ahhoz, hogy tudjam, nem én vagyok a megfelelő ember. Attól már nem féltem, hogy az erkölcsrendészet elvinne a dolog miatt – talán egy-két év választott el bennünket a rendszerváltástól – de tudtam, hogy mélyen vallásos nejem, akivel nem rég házasodtam össze, nem nagyon tudna a dologgal mit kezdeni. Amikor udvariasan visszautasítottam a felkínálást, először értetlen reakciót, majd ordas röhögést kaptam: nem színészként kellek, asszisztensként, meg mindenesként, ma már talán produceri asszisztens lenne a megfelelő szó rá. Magyar pornót forgatunk magyar színésznőkkel és színészekkel, kell valaki, akinek legalább a közeg ismerős.”
Egyből gondoltam, hogy ott lenni az aktusoknál más, mint képernyőn nézni, így hazamentem a nejemhez és meghánytuk-vetettük a dolgot. Állandó munkám ekkor nem volt, a fizetés pedig az akkori átlagbér kétszerese lehetett volna, így hát megbeszéltük, hogy elvállalom, a feleségemnek pedig csak egy feltétele volt: hogy soha nem fogok tevékenyen részt venni a dologban.
Dramaturg és neves szakemberek a stábban
Tamás tehát megérkezett az első megbeszélésre, ahol sikerült rádöbbennie, hogy mi már a pornót is másik oldaláról fogjuk meg, mint ahogyan azt ő feltételezte.
„Lehet egy ilyen országban úgy punknak lenni, hogy közben vállalkozó maradsz?” – interjú Tenner Benivel, a Konyhakör alapítójával
2024.3.2 9:41
„Hatalmas üvöltözés volt a stúdióban, amikor megérkeztem az első munkanapomra délelőtt tízre. Mint az kiderült, a rendező, tudván, hogy leszerződtetett két igen csinos hölgyet és egy ránézésre is hölgymágnes csődört, megíratta a forgatókönyvet egy, korábban többek között magyar sorozatokon is dolgozó íróval. Azt odaadta a producernek, aki továbbította azt egy dramaturgnak. Igen, akkoriban a stáb hatalmas volt és bizony volt köztük dramaturg is. Sándor – nevezzük így – totálisan ki volt akadva az egésztől“ – meséli.
Képzeljétek el a helyzetet. Ott ül egy síkideg srác, mellette két csinos, épp csak 18 éves múlt lány, és azt hallgatják, hogy a forgatókönyv nem reális. Mennyire elképzelhető ez ma, az OnlyFans korában, amikor a nekünk szimpatikus hölgy néhány dollárért azt mutat és csinál, amit csak akarunk?
Tamás leszögezte, teljesen más világot élt a pornóipar, mint ma, a kamerák mögött pedig nem amatőrök, hanem profik álltak.
„A Színművészetiről és a filmvilágból kikerült „kameramanok”, a dramaturg, a forgatókönyvíró, a gaffermann, mindenki profi volt a szakmájában. Olyan bevilágítás volt, hogy a mai Marvel-filmeseknek tanítani kellene, filmre dolgozott mindenki – mi legalábbis biztosan, de úgy tudom, kezdetekben mások is –, profi, gyakran az MTV-től kölcsönzött kamerákkal. Tehát minden úgy zajlott, mint egy nagy költségvetésű film forgatásán.
A mindenes
Hamar kiderült, hogy a pornó nem mindenki számára való. Volt olyan operatőr, aki folyamatosan megjegyzéseket tett a srácokra, közben dicsérte a lányokat (előfordult, hogy utána valamelyikükkel ment az albérletbe...) Kiderült, hogy klasszikus dramaturgra és igazából forgatókönyvíróra sincs szükség. Tamás szerint nagyjából másfél, két év kellett, hogy letisztuljon, a szakmának pontosan mire van szüksége.
„A Wembley-ben állva mintha az utolsó kívánságom teljesült volna“ – Interjú Siklósi Petrával, aki a Nottingham Forestet is fotózta
2024.2.24 10:12
„Olyan operatőrökre, akiknek nem remeg a keze, ha gyönyörű nők vonaglanak előtte a kéjt megjátszva, miközben a kamerájába, vagyis közvetetten a szemébe néznek. Olyan nőkre, akiket nem zavar, ha húszan nézik őket aktus közben és főképp olyan fiúkra, akik meglátva ezeket a tényleg gyönyörű nőket nem mutatják be a zárójelenetet 3 perc után, hogy utána fél óráig keljen őket legyezgetni, vagy egyből injekciózni, hogy a köztes idők is meglegyenek. Ez egy meglepően hosszú folyamat volt.
Volt, hogy a rendezők egyike – fél évnyi pornós rutinnal a hátam mögött – egyszerűen a kezembe nyomta a kamerát, és kirúgta az operatőr kollégát, aki valósággal beleszeretett a művésznőbe és csak őt vette. Szóval kezembe nyomta ezt a szó szerint 20-25 kilós dögöt, hogy akkor mostantól próbáljak meg közeliket csinálni. Megcsináltam. Nem azért, mert tehetséges operatőr vagyok, hanem, mert fontos volt, hogy befejezzük a jelenetet az adott napon.
„Egy idő után kialakult a rutin, meglettek a kollégák és kolleginák, akikkel megcsináltuk a napi filmet, jelenetet, aztán lementünk a közeli bárba és megittunk pár whiskey-t és sört. Volt, hogy néhányan együtt mentek haza – mentségemre szóljon, hogy bár lett volna lehetőségem, én sosem éltem vele. A lányokkal – és a fiúkkal! – én mindig udvarias, de elutasító voltam, ebből sohasem volt konfliktusom“ – magyarázza.
„Nem csak a kamerát fogtam. Volt, hogy annyira elcsúszott vagy eleve ki volt húzódva a mikrofon, hogy utószinkron kellett, de ez csak akkor derült ki, amikor a filmet már épp vettük volna át a szalagra – hát én lettem a szerencsés „csődör”, akinek nyögnie kellett mindenféle szinkronos előképzettség nélkül, akkor már egy privát szinkronstúdióban, éjjel fél kettőkor, mert a VHS „aranyváltozatának” (így hívták azt a verziót, amit elküldtek sokszorosítani a másolóüzemeknek – a szerk.) ötkor már a műhelybe kellett mennie. Nem panaszkodom, nagyon jó embereket ismertem meg, és nagyjából ötször-hatszor annyit kerestem, mint azok, akik akár az MTV-nél dolgoztak a „kevésbé felnőtt” filmeken”.
Beköszön a HIV
Őszinte leszek, hallottam legendákat arról, hogy ilyen filmekben csak buta emberek játszanak, de ez az én tapasztalatom szerint nem volt igaz. Az egyik legmenőbb színésznőnk diplomával járt be dolgozni, a „legnagyobb” csődörünk épp virológiából doktorált, amikor hirtelen Magyarországon is felfogták, hogy nemcsak, hogy létezik a HIV vírus, de a kollégák és kolleginák egy része tudtuk nélkül – vagy még rosszabb, tudtukkal – de tovább dolgoztak hordozóként.
– kezdi Tamás.
„Egyszerűen a pénz, a fix munka vonzóbb volt egy misztikus betegségnél, ami „majd egyszer valamikor valami gondot okozhat”. Olvastam, hogy itthon elvileg a nyolcvanas években már voltak halálos áldozatok, de erről mi, pornósok (nem szégyellem magam közéjük sorolni) afféle sci-fiként beszéltünk. Létezik valami misztikus betegség, ami durvább, mint a HEPA meg HEPC, belehalsz, de főleg Amerikában és főleg melegek között, mi pedig melegekkel ritkán forgattunk, mert az amerikai piac a magyar lányokat akarta látni, lehetőleg teljesen kitárulkozva – kit érdekelt, hogy a színész, aki átjött a színre, előtte öt-hat meleg jelenetet rögzített Kelet-, illetve Nyugat-Európában?“
Az igazi pánik nálunk – ahogy én emlékszem – a Philadelphia: Az érinthetetlen című film elterjedésével indult el. Hirtelen már nemcsak tabu volt, egy betegség, ami „valahol máshol öl”, hanem egy vírus, ami bárkit megfertőzhet és a védekezés nélkülieket azonnal megfertőzi. Megváltozott a hangulat a forgatásokon. Mindenki ideges volt.
Akkoriban nehéz volt szűrésre időpontot kapni, de az ipar rengeteg pénzt hozott, így a stábunk szinte minden tagja járhatott akár kéthetente is, ha úgy volt, hogy meglegyen a „tiszta” papírja. Borzalmasan nehéz időszak volt ez, mert sokan előtte egyáltalán nem jártak nemigondozóban, a szűrés meg kimutatott mindent. Volt olyan kolléga, akivel több éven keresztül dolgoztam és akkor tudta meg, hogy hepatitises, teljesen összetört, mert tényleg fogalma sem volt róla. Isteni csoda, hogy a megbízhatóbb színészeink zöme nem járt így. Ha jól emlékszem, nálunk talán egy vagy két beugróról derült ki, hogy HIV-pozitívak, a producer el is köszönt tőlük – mondanom sem kell, miután ismert színésznőkről volt szó és sokan nem vették annyira komolyan ezt a betegséget, felbukkantak a konkurencia filmjeiben pár hónappal később.”
Amikor rákérdezek, hogy értesítették-e a konkurenciát, azonnal igennel felel.
„A producerünk persze pánikba esve fogta a fél aktatáska méretű ’mobiltelefonját’, és azonnal szólt az ottani pénzembernek. Ő csak annyit felelt, „nyugi, megtesszük a szükséges óvintézkedéseket!” Egy ideig próbálkoztunk óvszeres pornóval, nemcsak a színészeink érdekében, de például azért is, hogy felhívjuk a dologra a figyelmet, de ez nem annyira érdekelte az embereket.“
Utóélet
„Ezt követően teljesen távol tartottam magam a pornótól – átnyergeltem szerkesztőként a kábeltévézésbe –, bár bevallom, hogy az időnként a jogdíjakért járó utalások nagyon is jól jöttek. Már pedig ezekből, legalábbis eleinte, volt rengeteg: a filmjeink a nemzetközi porondon is jól teljesítettek, rengeteg pénzt hoztak, ebből pedig szegről-végről, de én is részesültem. Az ipart elengedtem, bár szerencsére rengeteg jó barátom és barátnőm van, akik abból a korszakból keveredtek hozzám és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. És bár vannak barátaim, akik igyekeznek a mai napig ebből megélni, látom, hogy mennyi minden változott. Teljesen más világ volt, amikor vagy be kellett ülnöd egy kukkolda mozijába, vagy ki kellett kölcsönöznöd a VHS-t, hogy lásd az olyan sztárokat, mint Michelle Wild vagy Maya Gold, mint ma, amikor beírod a Google keresőbe, kire vagy kíváncsi, és jön ezer találat.“
„A nejemmel való kapcsolatomat a munka megsínylette, ezt sem szégyellem bevallani. Bármikor kérdezték tőlünk, mit dolgozok, nem mondhattam el, mert elsüllyedt volna szégyenében, így általában ügyvédként mutatkoztam be – végül szerencsére komolyabb balhék nélkül, de elváltunk, és biztos vagyok abban, hogy ha nem ez lett volna évekig a szakmám, nem így alakultak volna a dolgok. Megismertem a második feleségemet, elmeséltem neki mindent, képes volt elfogadni, boldogok vagyunk, amennyire itthon lehet, a gyermekeimet és unokáimat a sajátjaiként imádja – ennyi pedig nekem elég a boldogsághoz. Meg a negatív papír.”
Rengeteg kollégám volt, akik valamelyik Hepatitist, vagy legrosszabb esetben a HIV-et szerezték meg az iparból, én egy válást, ami relatív jó hangulatban zajlott. Úgy érzem, én jöttem ki győztesen a dologból.
