2024.2.9 9:38
Olvasási idő 1:25
Kovács M. Dávid

Kollár-Klemencz László és Grecsó Krisztián is a tanáraid között lehet az ELTE új képzésén

KULTÚRA ELTE FELSŐOKTATÁS OKTATÁS ZENE

Johnny Cash, Bob Dylan, Lou Reed és Nick Cave örökségét adnák tovább az egyetem ősszel induló dalköltő szakirányú továbbképzésén. Az oktatók listáján Háy János, Menyhárt Jenő, Víg Mihály, valamint a Platon Karataev és az Elefánt zenészei is szerepelnek.

Kollár-Klemencz László kedzeményezésére dalköltő szakirányú továbbképzés indul ősztől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán – derül ki az ELTE BTK közleményéből.

Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere a Budapest Park színpadán.
Kollár-Klemencz László a Budapest Park színpadán. Forrás Kistehén / Facebook

A képzés másoddiplomás, 4 féléves, önköltséges, szakirányú művészeti képzés, ahol többek között kreatív dalszerzést, szövegírást, hangszerelési alapismereteket, dalkultúra-történetet hallgathatnak majd a résztvevők. A részvételhez alapszintű zongora- vagy gitártudás, valamint kotta- és zeneelméleti ismeret szükséges.

Mint írják, a képzés célja „olyan alkotók kinevelése, akik képesek létrehozni és továbbadni szöveg és zene egységes művészi formáját, ahol a szöveg szépirodalmi értékekkel bír, és a zene ennek minőségi támogatója“. Az egyetem azt reméli: azzal, hogy a dalköltők erős szakmai hátteret kapnak, a dalköltészet mint műfaj a magasművészet részévé válhat.

Az ötlettel Kollár-Klemencz László kereste meg az egyetemet, aki így beszélt a motivációjáról:

Az én misszióm, hogy a dalköltészet mint műfaj és önálló művészeti ág kikerüljön a szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúrája alól, és elfoglalja megbecsült helyét. Ebben a folyamatban a legfontosabb első lépés a népzene és a dzsessz mintájára a legmagasabb szintű oktatás, az egyetemi képzésbe integrálás

Az ötletgazda úgy látja, a dalköltő képzés nemcsak a kortárs zenére és irodalomra lesz majd hatással, hanem a kultúra egyéb területeire, így a filmre, a képzőművészetre és a színházra is.

A közlemény szerint Kollár-Klemencz László mellett a tanmenet kidolgozásában Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, Végső Zoltán zenekritikus, újságíró, valamint az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézetének és Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatói vettek részt.

Az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett a hallgatók a képzés során közös zenei produkciókat is létre fognak hozni. Az ELTE tanárain kívül külsős kortárs dalszerzőket, költőket, írókat vonnak be az oktatásba, köztük lesz a tervek szerint Balla Gergely, Dargay Marcell, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Másik János, Menyhárt Jenő, Sebő Ferenc, Szendrői Csaba és Víg Mihály.

Közben Kollár-Klemencz kezdeményezésére – az ELTE képzésével párhuzamosan – a Magvető Kiadó antológiát ad ki a legjobb dalköltészeti alkotásokból, valamint a fiatal dalköltők országszerte bemutatkozhatnak majd a nagyközönség előtt.

Már alakul a Dalköltők Supergroup is, ahol zenekari kísérettel több generáció dalköltői lépnek majd közösen egy színpadra. A nyitó est március 14-én lesz a Várkert Bazárban Víg Mihály, Másik János, Grecsó Krisztián, Balla Gergely, Barkóczi Noémi és Kollár-Klemencz László közreműködésével.

A képzés további részleteiről az ELTE BTK oldalán tájékozódhatsz.