2024.1.2 16:45
Olvasási idő 3:42
Vank Antal

Megsemmisített filmkópiák és mutyizás: bíróság elé kerülhet a Warner Bros. vezetése a zűrös ügyek miatt

Megsemmisített filmkópiák és mutyizás: bíróság elé kerülhet a Warner Bros. vezetése a zűrös ügyek miatt
Forrás Warner Bros. / X
FILMEK + SOROZATOK FILMEK WARNER BROS.

Rájár a rúd a Warner Brosra: Hollywood egykori legnagyobb filmstúdiója egy ideje rossz döntést rossz döntésre halmoz, a cég élére helyezett David Zaslav pedig egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikeresen veszi át a megmentő szerepét. De hogyan jutottunk idáig?

A Warner-franchise-ok alkonya és a DC vs. Marvel csörte

A kétezres évek elején joggal hihették azt a Warner pénzemberei, hogy ők a világ királyai. A Harry Potter-könyvek jogainak megszerzésével sikerült nekik a lehetetlennek tűnő bravúr, és nagyjából azonos szereplőgárdával nem is hét, hanem nyolc filmben szerepeltették a sebzett homlokú árvát, aki szembeszáll minden idők egyik legrettegettebb fekete mágusával, Voldemorttal. A filmek anyagilag elképesztően sikeresek voltak, igazi őrület alakult ki minden epizód körül. Azonban a pénzemberek is tudták, hogy hét regény áll a rendelkezésükre, vagyis előbb vagy utóbb le kell vágni azt a bizonyos aranytojást tojó tyúkot. Eközben a Marvel „moziverzuma” szépen elkezdett magához térni, így jött az ötlet, hogy a birtokukban levő DC jogokkal felvértezve felveszik a kesztyűt – a két képregényes kiadó a kezdetektől riválisai egymásnak, így adta magát a dolog.

Hogy hol is rontották el pontosan, azt igen nehéz megállapítani. Az biztos, hogy a hullámzó minőségű filmek nem feltétlenül voltak jó alapjai egy olyan csörtének, amelyben az ellenfelük sikert sikerre halmozott olyan, akkor még nevenincs figurákkal, mint a Vasember vagy Thor. Az is biztos, hogy a Bosszúállókkal szemben a mozikba küldött Az igazság ligája a lehető legfurcsább felállásban ment neki a filmszínházaknak: ellentétben a Marvellel, aki külön-külön filmekben mutatta be hőseit, hogy aztán összeterelje őket, a Warner fordított egyet a képleten és egy elméletileg a világ sorsát eldöntő küzdelem közepén próbálta meg fontosabb figuráit elhelyezni a táblán. Ez akár még működhetett volna is, de menet közben a rendező, Zack Snyder egy családi tragédia miatt lelépett, a helyére pedig az első két Bosszúállók filmet ledirigáló geek ikont, Joss Whedont ültették. Snyder sötét vízióját Whedon a saját színvilágára, a drámát gyenge humorra cserélte, a vágóasztalon pedig megszületett minden idők egyik legbizarrabb filmszörnye.

David Zaslav színre lép

A COVID aztán a Warnernak is szépen alávágott – így volt ez minden stúdiónál. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nekik az HBO-val már volt streaming platformjuk, így oda tudták menteni a filmeket – de már itt sem feltétlenül hoztak jó döntéseket. A cég bejelentette, hogy bizonytalan ideig minden, a mozikban bemutatott filmjüket 45 nap után feltöltik a saját filmes portáljukra is. Az elhatározás valahol érthető volt, ugyanakkor kisebb tragédiába fulladt: sikerült elüldözni a híresen mozipárti Cristopher Nolant, ráadásul jó pár régi partnerrel is összerúgták a port. A Mátrix 4-et készítő stúdió például be is perelte őket, mert szerintük a korai streaming-premiernek volt köszönhető, hogy a film akkorát bukott a kasszáknál.

Kiemelt tartalom
Bárcsak mindenkit megilletne a méltó búcsú és feloldozás – Végre megnéztük az All Of Us Strangers című filmet Bárcsak mindenkit megilletne a méltó búcsú és feloldozás – Végre megnéztük az All Of Us Strangers című filmet 2024.6.9 10:00

Ekkor lépett a színre David Zaslav, aki a nyolcvanas évek óta a filmiparban dolgozik és akiről az a hír járta, hogy képes bármilyen kulimászból kihúzni egyes cégeket. Zaslav megmentőként érkezett, majd egyből sikerült összezavarnia a nézőket. Egyrészt közölte, hogy mégsem állítanak elő annyi tartalmat streamingre, mint amennyiről korábban szó volt, másrészt pedig átnevezte az HBO platformját, amely több országban már MAX néven fut, de volt már HBO MAX is, sőt, nagyon úgy tűnt, hogy HBO Discovery-ként születik ujjá. Miközben komoly leépítéseket eszközölt (ráadásul ezek a leépítések természetesen nem az igazgatóságot és az „öltönyösöket” érintették), nyilatkozataiban folyamatosan a streaminget rugdosta.

David Zaslav egy New York-i eseményen 2023 szeptemberében.
David Zaslav Forrás GettyImages / to by Slaven Vlasic/Getty Images for The New York Times)

Elkaszált filmek adóvisszatérítés miatt

Egy szó, mint száz, Zaslav nem volt épp népszerű a stúdió rajongói körében, de a befektetők bizalmát úgy-ahogy sikerült visszaszereznie.

Ekkor jött a feketeleves: a vezérigazgató úgy döntött, hogy a kompletten leforgatott (digitális utómunkákon még át nem esett) Batgirl filmet úgy, ahogy van, kukázza, a kópiákat megsemmisíti.

Ha a döntés esetleg elsőre magyar fejjel nem érthető, az nem véletlen, Zaslavék ugyanis az Egyesült Államokban tevékenykednek, egy-egy elkaszált moziért pedig vaskos adóvisszatérítést kaphatnak. Ez a Batgirl esetében 30 millió körüli összeg – nehéz elképzelni, hogy ennél kevesebbet kerestek volna a filmen, ha esetleg mozikban mutatják be. Ettől függetlenül sikerült egy rakás nagyobb, meg nem nevezett filmest elijeszteni a cégtől: semmiféle garancia nem volt rá ugyanis, hogy az ő művük majd nem jár úgy, mint a Denevérember spinoffja.

Kiemelt tartalom
A harcos környezetvédő történetétől kezdve a sokkoló katasztrófafilmig: 13+1 film a környezetvédelemről A harcos környezetvédő történetétől kezdve a sokkoló katasztrófafilmig: 13+1 film a környezetvédelemről 2024.5.25 10:05

Egy fecske nem csinál nyarat – szokták volt mondani –, a bilit pedig nem is a Batgirl borította, hanem a John Cena közreműködésével összehozott „Coyote vs. Acme” című animációs film. Ez ugyanis elvileg teljesen készen volt már, ráadásul a Warner legikonikusabb, annak idején a Disney ellenfelévé emelő rajzfilmfigurájáról is szólt, mégis, ugyanúgy adózási megfontolásból a végleges elkaszálása mellett döntöttek – vagy döntött maga Zaslav. Ez azonban már nemcsak a rajongóknak volt sok, de a filmeseknek is. Meg kell érteni, hogy a figura körülbelül olyan szerepet tölt be a Warnernél, mint Mikiegér a Disney-nél, az, hogy örökségének egy részét egy kis nyereség reményében lehúzná a WC-n az igazgatóság, sokak zsebében kinyitotta a bicskát. Bár a Warner itt visszatáncolt (nem, nem a saját felületükön vagy mozikban fogják terjeszteni, de hajlandóak más platformnak eladni, így előfordulhat, hogy akár a Disney-nél lesz látható az egykori legnagyobb rivális filmje), a lavina már megindult.

 Coyote vs. Acme animációs film.
Forrás Warner Bros. / Coyote vs. Acme

Miközben újabb filmesek álltak fel vagy közölték, hogy nem hajlandóak a stúdióval dolgozni, a dologra már a kongresszusból is felfigyeltek: Joaquin Castro képviselő vizsgálatot követel, mert szerinte az, amit a Warner csinál – nevezetesen, hogy leforgat filmeket, aztán nem mutatja be őket, hogy adóvisszatérítésként pénzt tudjanak keresni – pont olyan, mint amikor az ember a saját házát gyújtja fel a biztosításért cserébe. Hogy a dologból lesz-e valami, azt persze nem tudjuk, de az biztos, hogy bár David Zaslav megmentőként érkezett, az sem kizárt, hogy a filmiparból is ki fog zúgni. A rajongók bizalmát mindenesetre szinte esélytelen, hogy visszaszerezze és nem egy alkotó is igencsak megorrolt rá – a fentieken felül például azért is, mert olyan, ikonikus, az HBO-t naggyá tevő sorozatok streaming jogait, mint a – True Blood: Inni és élni hagyni, vagy a Maffiózók – passzolta le a konkurenciának. 

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!