2023.11.21 9:19
Olvasási idő 1:30
Masszi-Rigó Csilla

Húszéves interjú visz közelebb Banksy valódi kilétéhez

KULTÚRA BANKSY KÉPZŐMŰVÉSZET STREET ART

Egy 2003-as interjú segíthet megfejteni a rejtélyt, ki állhat a Banksy művésznév mögött.

Úgy tűnik, szépen lassan pontot tehetünk a kortárs utcaművészet egyik legtitokzatosabb történetének végére, megannyi év után ugyanis végre kiderülhet, ki is valójában Banksy. A bristoli street art művész még egy 2003-as interjúban fedte fel a nevét, amelyet 20 év után most a BBC osztott meg először. 

Forrás Banksy / Instagram

Banksy, aki akkoriban Kelet-Londonban első, Turf War című kiállításán dolgozott, a BBC egykori művészeti tudósítójának, Nigel Wrenchnek beszélt a munkásságáról. Az interjút a közszolgálati műsorszolgáltató most teljes terjedelmében közölte a The Banksy Story című podcastjában, amelyben a következő párbeszéd hangzik el: 

– Rendben van, ha használom a nevedet? Mármint, az Independent használta - kérdezi Wrench a 2003-as beszélgetésben.
– Ja. - jön erre a művész válasza.
– Vagyis Robert Banks? - így a riporter.
– Csak Robbie - mondja a művész.

Banksy valódi személyazonosságáról sokáig csak találgatások folytak. Az egyik talán legtöbbek által tippelt név Robin Gunninghamé volt, akit nemrégiben neveztek meg első alperesként abban a perben, amelyben a művészt és Pest Control Ltd. nevű cégét rágalmazással vádolták. Korábban azt pletykálták, hogy a Massive Attack együttesből ismert Robert Del Naja, más néven 3D Banksy, ugyanis Del Naja is graffitiművészként kezdte pályafutását Bristolban, és mindketten foglalkoztak egymás munkájával, illetve az azok közti hasonlóságokkal azt állítva, hogy barátok, tehát két különálló személy.

Kiemelt tartalom
Hová menjünk, miket nézzünk júniusban? – 7 kiállítás, amivel berúghatod a nyarat Hová menjünk, miket nézzünk júniusban? – 7 kiállítás, amivel berúghatod a nyarat 2024.6.1 8:49

A BBC interjúja ellenére még mindig nem lehet kizárni, hogy a valódi Bansky tényleg Robin Gunningham lenne. A Daily Mail még 2008-ban azt állította, hogy ő állhat a művésznév mögött, az újság pedig meg is szólaltatta a férfi régi iskolai barátait, akik elmondták, hogy a fiatal Gunningham annak idején Robin Banks néven kezdett el alkotni, amelyből később megszületett a Banksy név. 

Banksy lenne Robert Banks, Robert Banks valójában Robin lenne, Robin vezetékneve pedig Gunningham volna? Még mindig nem lehetünk teljesen biztosak a művész valódi személyazonosságában. Forrás Wiktor Szymanowicz/Future Publishing via Getty Images

A 2003-as rádiós beszélgetésben Banksy azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy őt egyáltalán nem érdekli a kora művészvilága.

Nem igazán érdekel a művészeti világ, ez a 'brit művészet' dolog. Nem is tudom... ez nem igazán foglalkoztat. Jobban érdekel az a művészet, amit az emberek szavaznak meg annak, mint az, hogy egy milliomos ítélje és mondja meg az embereknek, hogy ez 'művészet' vagy sem.

Szerinte a street art sokkal többet ér, és pont az a lényege, hogy az emberek átfesthetik a munkáit, amennyiben esetleg nem tetszik nekik. „Régebben még rendőrök is mondták, hogy tetszenek nekik a dolgaim, de... Én csak úgy gondolom, hogy jogom van kimenni és festeni. És ugyanígy másnak is joga van kimenni és átfesteni, ha nem tetszik neki.”

Kiemelt tartalom
Ki állhat a Banksy művésznév és a világ leghíresebb streetart-alkotásai mögött? Ki állhat a Banksy művésznév és a világ leghíresebb streetart-alkotásai mögött? 2022.11.17 17:28