New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, és immár nem egy vagy két ember, hanem a Refresher egész szerkesztősége ajánl nektek új lemezeket és trackeket a hétvégére.
Albumok
Kylie Minogue – Tension
Végre droppolt az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue várva várt tizenhatodik (!) stúdióalbuma, a Tension. A nyáreleji Padam Padam globális sikere után ismét elképesztő nagy médiafigyelem irányult a művészre, aki a 2010-es években kevéssé tudta megszólítani a fiatalabb generációt. A Tension hangzásában nem tűnik ki a korábbi Kylie-projektek közül: ugyanaz a megszokott dance pop, szintipop instrumentalitás, ugyanazok a bulis, néhol túlfűtött szövegek. Azonban miért is lehetséges az, hogy a Tension 2023-ban működik, viszont 2020-ban a Disco című lemeze nem volt képes tartósan felhelyezni Minogue-ot a slágerlistákra? Bár a 2020-as évekkel valóban reneszánszát élte a diszkó mint zenei műfaj, az év legnagyobb megjelenése mégis Dua Lipához és a méltán híres Future Nostalgia albumához köthető. Lipa nem csupán az évtized, de az évszázad egyik legsikeresebb zenei anyagát hozta el nekünk Vissza a jövőbe-koncepciójával, így egyértelmű, hogy egy hasonló tematikával dolgozó korong gyakorlatilag csak kispadról indulhat. A Tension talán pont a Padam Padam és a vizualitásához tartozó femme fatale-, boss-életérzés miatt szuperál, de azért ez a fajta Minogue-diszkó is valamelyest árnyalt, hiszen erősen merít a house dübörgő beatjeiből. Kylie eddig is díva volt, ezt tudtuk, viszont ez az album ténylegesen bebizonyítja, hogy valaki ötven év után is képes még igényes, mégis veretős zenét írni. (Szécsi Krisztián)
Starbenders – Take Back The Night
Hiába zenélnek már több mint tíz éve együtt és dobták ki harmadik nagylemezüket, az atlantai Starbenders neve (még) nem sokat mond a hazai közönségnek. A Kimi Shelter vezette négyesfogat márpedig februárban teltház előtt zúzott a Barba Negrában a Palaye Royale előzenekaraként, zavarbaejtően szűk bőrnadrágokban, a ’70-es évekre emlékeztető gótikus glam rock dalaikkal, egy kis punkos szórással. A Blondie-, Stevie Nicks- és Pat Benatar-hatásokkal működő banda amellett, hogy vizuálisan egészen megnyerő (vagyis rohadtul hot), méltó módon viszi tovább példaképeinek örökségét. Mi sem árulkodik erről jobban, mint amilyen ízlésesen, kellő tisztelettel nyúltak bele Alice Cooper Poison című dalába, és pattintották rá a 13 számos, Take Back The Night című lemezükre. Egy olyan világban, ahol az a mondás, hogy a Mäneskin szerettette meg az új generációval ismét a klasszikus rockzenét, a Starbenders bőven megelégszik azzal, hogy apukád új kedvenc zenekara lesz. Nem akarnak se többek, se kevesebbek lenni az 50 éve jól működő sémánál, modernségük egyedül szövegeik nyitottabb szemléletében és szexiségében nyilvánul meg, mindezt úgy, hogy nem fordul át maníros bohóckodásba. Ha csípitek a Greta Van Fleet számait, mindenképp hallgassatok rá! (Erdős Viktória)
Devandra Banhart – Flying Wig
A Santa Monica-hegység mélyén megbújó Topanga-kanyon a hatvanas évek óta igazi hippiparadicsom, ahol számos művész, zenész és kreatív elme talált már menedéket. Közéjük tartozott például Neil Young, Dennis Wilson a Beach Boysból vagy épp a Doors vezéralakja, Jim Morrison, nem olyan rég pedig a venezuelai-amerikai Devendra Banhart rögzítette itt a legutóbbi, Flying Wig című albumát. A zenész egész konkrétan Neil Young egykori házi stúdiójában dolgozott, ahol a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a máig sokat hivatkozott, After the Gold Rush című lemez is született. Banhart ide vonult el zseniális walesi zenészkollégája, Cate Le Bon társaságában, aki a lemez producere is egyben – és korábban például a Deerhunter, Kurt Vile és a Wilco anyagain is dolgozott. A végeredmény ezúttal is végtelenül meghitt és finom, Banhart bevallottan a feminin oldalát akarta megcsillantani az anyagon – olyannyira, hogy a felvételek ideje alatt szinte végig egy Cate Le Bontól kapott ruhában és a nagymamája gyöngyeiben pompázott. (kovács d.)
BRENKA – Kavicsok Közt Kagyló
BRENKA, azaz Dárdai Blanka, második lemeze néhol még megidézi a fülledt nyári estéket, ám egyben előfutára a kicsit melankolikus, mégis romantikus őszi délutánoknak. A Kavicsok Közt Kagyló több latinos hangzású dallamot is magában foglal, mi több, Fuego című dalában DOÓR mellett Lil Frakk, valamint Jorge Ben Mas Que Nada című számának ismerősen csengő ütemei is felcsendülnek. Az album talán legszerelmesebb, egyben legtúlfűtöttebb dala igazi csípőrázós ritmusokkal, míg Szív című száma egy vérpumpáló szervünket darabokra cincáló mű lett a fájó búcsú selymes keserűségével. (Masszi-Rigó Csilla)
Doja Cat – Scarlet
Doja Cat negyedik albuma szókimondóbb és agresszívebb, mint valaha. Ahogy azt a cím is sugallja, a Scarlet sokkal sötétebb zenei tónust, fülledtséget és karcosabb hangvételt képvisel a 2019-es Hot Pink lemeznél. A lágy, fülbemászó rágógumipop-hangzást maga mögött hagyva teljes arculatváltáson esett át az énekesnő, melynek eredménye egy rap dominálta dalgyűjtemény lett, reflektálva az őt érő támadásokra, valamint rajongóival való összetűzéseire. Emellett egy romantikusabb oldalát is megmutatja olyan hip-hop- és soul-fúziós dalaiban, mint a Can’t Wait.
Playback Péntek: Ki mással zárnánk az évet, mint Snoop Doggal és Dr. Drével?
ma 12:10 -kor
Április 17-én Doja 19 dalcímet posztolt Instagram-sztorijában, és még aznap elkezdte egy-egy másodperces részletekkel csigázni rajongóit. Az előadó az Attention, Paint the Town Red és a Demons kislemezekkel vázolta fel, mit is várhatunk tőle a vártnál sokkal komolyabb hangvételű albumon. Doja Cat továbbra is erősen Y2K-látvánnyal operál, mégis magunkénak érezzük hallhatóan gátlástalanabb és önazonosabb új énjét. (Krajnyák Petra)
Kim Petras – Problématique
Hétfőn csodák csodájára megjelent Kim Petras korábban kiszivárgott francia pop albuma. A Problématique hangulata a Bajos csajok és az Amélie csodálatos életének szerelemgyereke. Az előadó nem árul zsákbamacskát, már a nyitódalban leszögezi, mire számíthatunk tőle. Egy kis dráma, egy kis valóság és egy kis műviség. A Je T’Adore olyan csodásan játszik a francia klisékkel, hogy rögvest egy baguette-illatú újhullámos burleszkklubba repít minket. Alighanem ez Petras legexperimentálisabb albuma, hiszen a funk és az R&B vizeire is kihajózik.
Ugyanakkor nem hagyott fel a materialista poppal sem. Paris Hilton közreműködésével deklarálja a Gucci, a Chanel és a Prada iránti vonzalmát a gyémántoktól csillogó All She Wantsban. A dallamos sugar baby manifesztó végén a francia Riviérán találjuk magunkat egy se veled, se nélküled kapcsolatban. (Krajnyák Petra)
DALOK
Troye Sivan – Got Me Started
Ezen a heten Ausztrália nagyot megy: a szőrtelen twinkek koronázatlan királya újabb dallal örvendeztette meg rajongóit az októberben érkező Something to Give Each Other című albumáról – a lemez öt év után az első Sivan-korong lesz. Az ausztrál énekes olybá tűnik, végleg maga mögött hagyta Tumblr-vizuálra épülő sadboyvilágot, és a teljes szexuális felszabadulásban találta meg a maga zenei útját. Miután a teljes LMBTQ-közösség egy emberként emelte a júliusban droppolt Rusht az ikonikus meleghimnuszok közé, nem is volt kérdéses, hogy kapunk-e még további ízelítőt a diszkós beatekből. Bár a Got Me Started egy R&B-pop szerzemény, mégiscsak előrevetíti, hogy mit is várhatunk a következő albumtól. A szám kapott egy klipet is, melyet Bangkokban forgattak: fények, színek, túlfűtött érzelmek – kell több egy pénteki megjelenéshez? Fun Fact: A Got Me Started felhasználta a szintén ausztrál Bag Raiders duó Shooting Stars című dalát. (Szécsi Krisztián)
Scene Queen – Pink Push-Up Bra
Ha lenémítva indítjuk el Scene Queen bármelyik videoklipjét, az első kockák alapján könnyedén egy-egy tipikus, a 2000-es évek elejét idéző rágógumipopdalt párosíthatnánk hozzá. A bimbocore rózsaszín felhőkben úszó védőszentje azonban ezúttal sem lájtizott, a push-up melltartós számában is jól kiosztja a nőket pofátlanul szexualizáló pasasokat. A Dr. Szöszit idéző képi világhoz a szintúgy szőke, első ránézésre klasszik cuki amcsi csajtól hörgős metalcore hangzást és olyan könnyed szövegeket kaptunk, mint “a srácok már csak srácok, de én a sírjukra pisilek”. A szám és a klip fő üzenete az, hogy annak ellenére, hogy hatból egy nőt érint a szexuális bántalmazás életük során, a legtöbb esetre csak legyint az igazságszolgáltatás. A téma visszatérő eleme egyébként Scene Queen dalainak – a márciusban egy nap alatt virálissá vált 18+ a groupie-kultúrára és a zeneiparon belül napi szinten elsikált zaklatási esetekre reflektál. Az énekesnő amellett, hogy a pogózásra késztető metálriffjeivel összeegyeztethetetlen külsővel felrúg minden előítéletet, egyfajta tényfeltáró szabadságharcosként is funkcionál a női előadók között, és ezt nagyon-nagyon-nagyon csípjük benne. (Erdős Viktória)
Belau feat. Hien – Faraway
A nemzetközi zenei színtéren is egyre ismertebb Belau az elmúlt években komoly sikereket ért el két koncepcionális albumával. Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar most Hiennel alkotott, a Faraway pedig egy igazi könnyed, álmodozós hangulatú dal lett, ami tökéletes aláfestő zene lesz nemcsak az otthonról melóba tartó távon, de akár egy nagy utazás alkalmával is.
ALEE ft. DZSINDZSER – SZOPÓ
Balázs Alex, azaz Alee, az X-Faktor tizedik évadának győztese volt, azóta is számos saját dalt adott ki. Zenéiben gyakran reagál az őt körülvevő történésekre, személyes hullámvölgyeire, problémáira is. Már a két hónappal ezelőtti Délután fél 6-ban is őszintén vallott saját démonjaival való küzdelmeiről, és a mostani megjelenés is hasonlóan szókimondó lett, Alee pedig bizonyos tekintetben visszatér vele a gyökereihez.
A Dzsindzser és Závodi Marcel közreműködésével készült dal szövegében afféle hitvallást fogalmaz meg a fiatal előadó: soha nem áll be a sorba, és már megtanulta, hogy bármit csinál, mindenképpen a közönség céltáblája lesz. Az őt érő rosszindulatú visszajelzések tükrében jellemzi saját magát, a róla többekben kialakult képet fogalmazza meg a sorokban, valamint azt, hogy hiába várják tőle, hogy meg akarjon felelni, előadóként ezt elutasítja, és mindig önazonos marad.
Call Me Karizma – Look at Me Now
Nem, ez nem egy Machine Gun Kelly-dal a Hotel Diablo-érából, bár egészen simán lehetne az, hiszen Call Me Karizma egy másodpercig sem titkolja azt, hogy számaival a rapperből punk-énekessé avanzsált énekes, illetve Yungblud közönségét hivatott behúzni. Bár a “soha senki nem támogatott, aztán nézz rám, mekkora sztár lettem” témában már ezer meg ezer dalt hallhattunk, akár a hazai trapszcénában is, a Look at Me Now-ban van egy olyan őszinteség, ami fellett nehéz szemet hunyni. Lehet mondani az énekesre, hogy csak ügyesen lovagolta meg az aktuális, 2000-es éveket idéző pop-rock trendeket – erről is szól többek között ez a dal –, de a Sziget Európa Színpadán adott, több ezreket behúzó koncertjén a leghitelesebben sikerült bebizonyítania, hogy minden, amit csinál, az ő maga. Hibázik, beüt a cancel kultúra, feláll, nyomja tovább, és teszi mindezt a legjobb tudása szerint. (Erdős Viktória)
OHNODY – HULLÁM
Tavasszal megjelent Sötét EP-je után az énekesnő egy ízig-vérig OHNODY-számmal jelentkezett, melyről egy Instagram-sztorijában azt írta, hogy amikor édesapja meghallgatta, elaludt. Valóban igazán meditatív élményt nyújt a HULLÁM, mely a maga hatperces hosszával harmonikus és természetesen kiteljesedő zenei élményt nyújt hallgatójának. A dalban gyakorlatilag szintetizálódik az eddigi teljes OHNODY-hangzás: megtaláljuk benne az Egy Igaz Szerelem lassúságát, de ahogy a víz is megtörik a parti sziklákon, kiugró beatekben véljük felfedezni a Sietünk Meghalni dinamikáját. Külföldi viszonylatban erősen emlékeztet a belga Tsar B munkásságára, és ez a lehető legnagyobb bók, hiszen az énekesnő a mai napig nagy kedvence a nyugat-európai rádióknak. Ha a HULLÁM egy új album előfutára, érdemes lesz minden OHNODY-albumot újrapörgetni, hogy felkészülve merítkezzünk meg Hegyi Dóra világában. (Szécsi Krisztián)
