Idén első alkalommal érintette a Mecsek vidékét az ikonikus Fjällräven Classic vándortúra honosított változata, ahol közel 80 kilométert és több ezer méter szintet leküzdve gyűjtöttünk rengeteg élményt, meg persze egy-két vízhólyagot.
Hol brutális hőségben, hol szűnni nem akaró esőben, vadregényes erdőkön és idilli falvakon keresztülvágva, gyakran sárban tapicskolva vagy hegyi patakokon átgázolva, akár 15-20 kilós túrazsákokkal felszerelve barangolta be a Mecsek vidékét több mint 120 lelkes természetjáró – köztük jómagam – a Fjällräven Vándortúra részeként az idei nyár utolsó napjain.
A Fjällräven hegyen-völgyön át vezető közösségi túraeseményén a résztvevők négy nap alatt mintegy 75-80 kilométert megtéve, illetve több ezer méter szintet leküzdve fedezhették fel a dél-dunántúli hegység szépségeit. A 2023-ban immár nyolcadik alkalommal megrendezett vándortúrán összesen 11 országból vettek részt: Magyarország mellett Bulgáriából, Észtországból, Szlovéniából, Lengyelországból, Dániából, Malajziából, Csehországból, Németországból, Lettországból és az Egyesült Királyságból érkeztek az érdeklődők. Az idei távot több mint 120 túrázó teljesítette, a legidősebb résztvevő 76 éves, a legfiatalabb teljesítő pedig egy 10 éves kisfiú volt, aki egyenesen Malajziából érkezett a Mecsekbe.
Egyhuzamban járta végig a magyar természetjárók Grand Slamjét, majd egy hétig ünnepelt az Ozora fesztiválon
2023.8.23 16:40
A svéd túrafelszerelés-gyártó magyarországi vándortúráját immár közel tíz éve rendezik meg, méghozzá a svéd Fjällräven Classic mintájára. A márka alapítója, Åke Nordin a kétezres évek közepén indította el az eseményt, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy szélesebb körben is ismertté tegye a szívének kedves vidéket, illetve összehozza egymással a túrázás szerelmeseit. A terve olyan jól sikerült, hogy amíg az indulás évében, 2005-ben, még alig 150 ember teljesítette az útvonalat, tíz évvel később, 2015-ben, már közel 2200 fő ért célba, manapság pedig alig akad olyan természetjáró, akinek ne szerepelne a bakancslistáján az epikus útvonal.
A magyarországi vándortúra ugyan nem része a hivatalos Classics-sorozatnak, 2014 óta mégis a márka neve alatt fut, szervezője az év többi részében is változatos túrákat kínáló Equinox Trekking Club egyesület. Az első Fjällräven Vándortúra 110 kilométeres távja öt napra tagolódott, a résztvevők ennyi idő alatt jutottak el Aggtelektől Felsőtárkányig, vagyis a Bükk nyugati kapujáig. Az ezt követő öt évben az útvonal a Cserehát, a Bakony és a Balaton-felvidék tájain keresztül vezetett, majd a koronavírus-járvány miatt két év kényszerpihenő következett – az eseményt 2020-ban és 2021-ben sem tudták megrendezni –, tavaly viszont visszatért, és a túrázók újra a Balaton vidékének legszebb ösvényeit taposhatták.
Oké, de hogy néz ez ki egy ilyen vándortúra testközelből?
A Fjällräven Classic honosított változata lényegében egy többnapos gyalogtúra, amely során a résztvevők több napnyi felszereléssel a hátukon haladnak az előre kijelölt útvonalon, az éjszakákat pedig a kijelölt táborhelyeken, a sátraikban töltik. Noha a terep olykor kihívásokkal teli, és a napi kilométeradag sem kevés – közben ráadásul jól megpakolt túrazsákok húzzák a vállaink –, a szervezők szeretik hangsúlyozni, hogy ez határozottan nem teljesítmény-, hanem sokkal inkább élménytúra. A résztvevők napközben saját, egyéni tempójukban járhatják be az aznapi útvonalat, de a túranapok végén az estéket mindenki ugyanazon a táborhelyen tölti – ehhez persze nem árt időben megérkezni.
A start időpontja ugyan fix, de a többi nap reggelén valamennyi túrázó a neki leginkább megfelelő időpontban vág neki az aznapi távnak. Ezzel a mezőny felszakadozik, nem kell hordában járni az erdőt, sőt, mi magunk választhatjuk meg, hogy egyedül vagy inkább csapatba verődve haladnánk végig az adott útvonalon. A tömegben nincsenek érinthetetlenek, bárki mellé becsatlakozhatunk: mivel a közeg nyitott, senki nem veszi rossz néven a közös kilométereket. Sőt, a tájról, a terepről, a felszerelésekről, a korábban átélt vagy épp tervezett kalandokról szóló párbeszédek mentén számos barátság szövődhet az ösvényeken – ezek lehetnek néhány napra vagy akár örök életre szólók is, ebben a pár napban mindkettőre láttam példát.
Másfél millió lépést megtenni Magyarországon – miért lett ilyen népszerű a kéktúra?
2024.11.1 9:55
A Fjällräven vándortúrája egy családias fesztivál, egy helyszínét naponta változtató tábor és egy napokig tartó kempingezés sajátos keveréke, amelynek headlinere a Mecsek és a túrázás – mindez pedig egy csomó tök jó arcot ránt össze, valószínűleg Åke Nordin is valami ilyesmiről fantáziált, amikor megálmodta a svédországi Fjällräven Classicot. Én zeneileg egyébként viszonylag finnyás vagyok, itt mégsem kellett fanyalognom: még valószínűleg sosem állítottam sátrat Sex Pistolsra alternatív értelemben persze elképzelhető, és nagyon jól esett például a Ramonest hallani, miközben a vacsorámat egy becsületkasszás sörrel öblítettem éppen – Bon Jovitól nekem mondjuk röhögnöm kell, de mélyen legbelül én is vinnyogom a számait, mégsem verhetjük fel Motörhead-számokkal az erdőt.
Ez a laza, kötetlen hangulat egyébként a vándortúra egészét végigkíséri: ha van kedvünk, együtt menetelhetünk Schnitzer Mikivel, a magyar internet kedvenc outdoor- és bushcraftszakértőjével, vagy egy asztalnál vacsorázhatunk a túrás berkekben népszerű Bazsi Túrák YouTube-csatorna videósával, Gudics Balázzsal, és még az is megtörténhet, hogy az utazás-fenntarthatóság-ismeretterjesztés háromszögben mozgó Mondolo arcai is lehuppannak az asztalhoz. Ők egyébként nem csupán a magyar természetjáró közösség influenszerei, hanem a Fjällräven márkanagyköveteiként meghívott vendégei, előadói is voltak az eseménynek, esténként mindegyikük más-más témákkal várta az érdeklődőket: túrázási tippeket adtak, érdekességeket és legendákat meséltek a Mecsekről, illetve megosztották a Fjällräven Classic-élményeiket is.
Az erdő jobb emberré tesz és életre szóló leckékre tanít – 5 film, amitől azonnal nyakadba vennéd a vadont
2023.7.18 16:03
Hogy egy kissé jobban átélhető legyen, röviden beszámolok, hogyan alakult az én négy túranapom az idei Fjällräven Vándortúrán.
1. nap: Váralja – Zobákpuszta
Kissé viharverten, egy baráti esküvő másnapján érkeztem meg Váraljára, a többnapos gyaloglás starthelyére. A Mecsek keleti részén fekvő település ifjúsági tábora az egész napos hőség után kellemesen langyos nyárestét ígért, így a sátram felállítása után a matracom helyett inkább egy padon vertem tanyát, hogy a fejlámpám, a pecsételőfüzetem és a térképem társaságában felkészüljek a másnapi útvonalból. Hamarosan egy tündéri kissrác huppant mellém, aki szemmel láthatóan némi társaságra vágyott. Rövid idő alatt akkora cimborák lettünk, hogy bejelentette, a másnapi túrán velem szeretne jönni.
Az ígéret szép szó de a Landwirtschaftsausstellung még szebb, úgyhogy másnap tényleg az ötéves Konival tettük meg az út javát. A start után utunk a Váraljai-parkerdő tavai mellett vezetett, majd Óbánya, a Tündérlépcsőként is emlegetett Ferde-vízesés, a Réka-kunyhó, a vadregényes Bodzás-völgy, a püspökszentlászlói kastély és a Kis-Tóti völgy érintésével érkeztünk meg a zobákpusztai táborba. Az itiner 17,6 kilométeres távot és 870 méter szintemelkedést ígért (az én méréseim szerint az előbbi több, az utóbbi kevesebb volt), amit én bármikor könnyedén hozok, azonban a fullasztó, egész nap 35 és 40 fok között tomboló hőség rendesen leszívott – de azt gondolom, másokat is.
Bár eredetileg úgy terveztem, hogy a Zengő megmászásával biztosan beadom az aznapi fakultatív kitérőt, még akkor is, ha a Mecsek legmagasabb csúcsára való felkapaszkodás több mint 250 méter szinttel növeli meg az aznapi számokat, végül komoly dilemmába keveredtem. Nagyon vágytam a Zengőre, ugyanakkor sem ezt a szuper kisembert nem szerettem volna cserben hagyni, sem magamat nem akartam fölöslegesen fingatni a kánikulában. Végül elkezdtem érveket gyűjteni mindkét opció mellett, így jókora diadalt aratott a józan ész: beláttam, hogy a jelenleginél csak ideálisabb körülmények között tudnám meghódítani a csúcsot, és akkor jóeséllyel nemcsak az időjárás lesz enyhébb, hanem valószínűleg a hátamon sem kell majd 15-16 kilót cipelnem. Úgyhogy a Zengő végül kimaradt, és ennek valószínűleg Koni örült a legjobban, aki némi biztatás és győzködés árán végül tényleg legyalogolta az aznapi távot, amiért a célban aztán óriási tapsot, tőlem pedig nagy pacsit és ölelést kapott.
2. nap: Zobákpuszta – Sikonda
Az éjjeli, jókora villámokkal kísért vihar végre enyhülést hozott a tomboló kánikulában, ezzel együtt pedig nem kevés sár is érkezett. Az előző napi hőség után a második túranapon többeknél is előkerültek a hosszú túranadrágok, ami egyáltalán nem jött rosszul, mert az aznapi 19,5 kilométer legyőzéséhez igazi bozótharcossá kellett válnunk. Az egész napos sárdagasztás során a zobákpusztai táborból a Köves-hegyi kilátó felé vettük az irányt, majd a közeli kőfejtőt nyugatról kerülve leereszkedtünk a Medve-tóhoz, ahonnan a távot majdnem megfelező ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk.
Utunk innen a különös hangulatú Nagy-forrás-völgybe vezetett, ami engem annyira elvarázsolt, hogy képtelen voltam eltenni a fényképezőgépemet, egy idő után azt vettem észre, hogy ahelyett, hogy folytatnám a túrát, inkább fel-alá járkálok a kedvenc szakaszaimon. Sokáig azonban nem időzhettem, a térkép szerint még jó pár kilométer várt rám, és az ebédem, illetve az azt kísérő kávém elkészítése után már vízből sem álltam túl jól.
A szervezők erre a napra egyébként kifejezetten kérték, hogy bőségesen készüljünk folyadékkal, mert útközben csak nagyon korlátozottan lehet ivóvízhez jutni. Szerencsére a budafai csengetős kisbolt készenlétben állt, a kertjében pedig igazi piknikhangulat alakult ki a fűben heverészve iszogató túrázóknak köszönhetően. Ez a kis sörös frissítés végül olyan jól sikerült, hogy őszintén meglepett, kicsit még csalódott is lettem, amikor váratlanul megpillantottam magam előtt a célt, azaz a sikondai tábort. Az itiner az egyik leghosszabb napot ígérte, én mégis úgy éreztem, hogy még jó pár kilométer lenne bennem – mindenesetre így sem volt rossz este eldőlni a sátramban.
3. nap: Sikonda – Abaliget
Az előző esti vacsoránál már terjedni kezdett az infó, hogy a harmadik túranapra érdemes lesz hosszúnadrágot húzni, mert újabb bozótharcos nap elé nézünk – mellkasig érő dzsindzsáról és burjánzó csalánerdőkről szóltak a pletykák. A pecsételőfüzet ráadásul a vándortúra legkeményebb napját ígérte 19,8 kilométeres távval, közel 850 méter szintemelkedéssel, és majdnem ugyanennyi ereszkedéssel – utóbbit csak a magamfajta térdfájósok miatt mondom, nekik valószínűleg nem kell részletezni, hogy ez mit jelent.
Mindezt ráadásul újabb alternatív útvonallal lehetett még feljebb tornázni: a 611 méteres Tubes a Mecsek második legmagasabb csúcsa, amelynek megmászásához 4 kilométer plusztávot és további 200 méter szintet kellett bevállalni. Erről azonban elég volt az aznapi első ellenőrzőpontunknál, a Keresztkunyhó pihenőjénél dönteni, amit a látványos Nagy-mély-völgy, az Ágnes-vízesés, majd a Melegmányi-völgy érintésével értünk el.
Fejleszt, erősít és boldoggá tesz: tégy magadnak szívességet, ezért menj ki télen, hidegben is a szabadba
2024.1.27 9:26
Míg a Zengőt még nehezen, fájó szívvel engedtem el, a Tubesen már nem nagyon kellett gondolkodnom: biztos voltam abban, hogy a testem képes lenne rá, ugyanakkor azt is tudtam, hogy egy bónuszpecsét igazán már nem ér annyit, hogy megkockáztassak egy térdfájást – ami rosszabb esetben akár az utolsó napomat is veszélybe sodorhatná. A döntésem kicsit sem bántam meg, a Sárkány-szakadéknál ugyanis pár száz métert a kanyargós országúton kellett legyűrni, amit mindkét lábam igen rosszul viselt. Közben egy ponton elkezdett kiverni a hidegverejték, amit magam sem tudtam mire vélni, jobb ötlet híján némi vízzel és szőlőcukorral igyekeztem magam cselekvőképesen tartani, amíg le nem ereszkedtünk célállomásunkhoz, az abaligeti horgásztó kempingjéhez.
4. nap: Abaliget – Orfű
Reggel hatkor még tanácstalanul vakartam a fejem: elképzelni sem tudtam, hogy fog kinézni az utolsó túranapom. Ekkor már órák óta kopogott az eső a sátramon, azon tanakodtam, hogyan tudnám úgy elbontani a szállásom, hogy aztán a lehető legkevesebb vizes holmit kelljen cipelnem a vándortúra finisében. Ráadásul az éjszakám is pocsék volt: a hosszúra nyúlt vacsora miatt sötétben vertem tanyát, és bár a sátram pöpecül felállítottam, a könnyebbik feladat, a fejlámpás matracfújás mégsem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ez azonban csak órákkal a lefekvésem után, hajnal kettő körül, derült ki, amikor arra ébredtem, hogy iszonyatosan elfeküdtem a bal vállam, és baromi keménynek érzem a fekhelyemet.
Valójában nem a matracom lett kemény, hanem alatta a talaj, a derékaljam ugyanis álmomban szépen lassan leeresztett. Kómás állapotom ellenére még egyszer felfújtam, de újabb félóra sem telt el, amikor ismét arra keltem, hogy már megint a földön fekszem. Ekkor már muszáj voltam fejlámpát kapcsolni, és alaposabban szemügyre venni a folyton leeresztő derékaljat: a szelep első blikkre jól állt, némi forgatás után azonban egyértelművé vált, hogy nem voltam elég határozott a sapka lezárásakor – ami a szerencsésebbik eset, egy lyukas, foltozásra szoruló matraccal jóval nagyobb gondban lettem volna.
A norvégok ötöde csinálja, szinte kultusszá nőtt a 'friluftsliv', ami minden városi ember életét megváltoztathatja
2023.10.24 15:19
A nyűgös éjszaka után lomhán indult el a reggel, nem is sikerült a fejben belőtt kilenc órai indulás, közel 25 percet csúsztam a tervhez képest. Viszont legalább a reggeli készülődés és szedelődzködés idejére elállt az eső, nem kellett ázva sátrat bontani, ami szerintem a legundokabb dolgok egyike az egész világon. A kései startom miatt elég pipa voltam magamra, majd az első ötven méteren az eső is újra rákezdett, és az útvonal első fele is csupa meredek kaptatót ígért, úgyhogy minden belső feszültségem a gyaloglásban éltem ki.
Az volt a tervem, hogy addig megyek, amíg az eső el nem áll, esetleg fedett helyet nem találok – ha már ázni kell, akkor ázzak menet közben. Az a rohadt eső azonban egyáltalán nem akart elállni, és bármennyire is vágytam rá, egyetlen esőbeálló sem jött velem szembe. Úgyhogy mentem, méghozzá igen jó tempóban, sorra előzgettem a nálam korábban indulókat, ez a feszes tempó pedig előbb egy mára eltűnt falu, Petőczpuszta haranglábához, majd a Jakab-hegy déli oldalához vezetett. A Nyugat-Mecsek legmagasabb hegye combos emelkedővel és technikás tereppel várt, de a Babás-szerkövek sziklatornyai és a Zsongor-kői panoráma jócskán kárpótolták a fáradozást.
Az ebédemet már szerencsére fedett helyen, a Jakab-hegyi pálos kolostorrom bivakolásra is alkalmas pihenőhelyén készítettem, majd fogyasztottam el – azt meg inkább csak az élet sajátos humorának tudom be, hogy röviddel a letáborozásom után már hét ágra sütött a nap. Bár az út második fele még mindig hátra volt, innen már lényegében csak célba kellett gurulni. A célegyenesben, az orfűi malmoknál kis időre többen kicsekkoltunk a túrából, és sörökkel, fröccsökkel, kávékkal ünnepeltük a nem is olyan távoli befutót – én még egy erdei gyümölcsös sajttortával is fokoztam az élvezeteket, úgy éreztem, az alkalom megkívánja az édességet, és egyébként is permanens szederflessen voltam már napok óta.
A vándortúra útvonala a Pécsi-tó partjánál elterülő Panoráma kempingnél ért célba – amely a Fishing on Orfű és a Toxic Weekend fesztiválok otthona is egyben –, ahol aztán óriási tapssal, ovációval és pacsikkal ünnepeltek minden egyes befutót. Igen, még engem is, aki metálvillával jelezte, hogy mennyire emelkedett hangulatban van.
De megéri? Tényleg jó buli ennyit menni az erdőben?
Kezdjük az anyagiakkal: a Fjällräven Vándortúra 90 ezer forintos nevezési díja első blikkre igen borsosnak tűnhet egy sátorban alvós hétért, de ezért a pénzért tényleg sok mindent kapunk. Mindenekelőtt kempinges szállást valamennyi estére (tisztálkodási és vécézési lehetőségekkel), teljes ellátást napi háromszori étkezéssel, ahol a vacsora minden esetben meleg étel, a reggeli és az ebéd pedig liofilizált fogások formájában érkezik – aki járt már túra- és sportüzletben tudja, hogy ezek 2-3-4 ezer forintos tételek étkezésenként.
A rajtcsomag a Fjällräven ikonikus thrashbagjében érkezik, ami eredetileg szemétgyűjtésre szolgál, de néhány év alatt kisebbfajta státuszszimbólum lett a márka rajongói között. Ebben indulásnál az igazolófüzetünk mellett egy gázpalack fogad minket, ami elengedhetetlen a naponta kiosztott ételek elkészítéséhez. Ha már itt tartunk: az igazolóhelyek frissítőpontok is egyben, ahol többnyire gyümölccsel és nasival, valamint víztöltési lehetőséggel várnak minket. Aki pedig célba ér, a dicsőség mellett egyedi felvarrót és Fjällräven-pólót kap emlékbe – utóbbi a különböző kedvezményektől függően többnyire 10 és 20 ezer forint közötti összegekért szerezhető be az üzletekben, de az értelemszerűen nem lesz egyedi.
Itthon is megeshet, hogy felég körülöttünk a világ – hogyan hatnak a nyári erdőtüzek az állat- és növényvilágra?
2023.8.26 8:46
Aztán ott vannak a mezei látogatók számára láthatatlan költségek: mivel az útvonal természetvédelmi területeken, nemzeti parkon vág keresztül, rendőrségi, katasztrófavédelmi és önkormányzati engedélyek szükségesek hozzá, ezeknek pedig ára van. Ezen túl a vándortúra ideje alatt orvosi személyzet kíséri végig az állomásokat, akik szükség esetén bármilyen apró sérülést, vízhólyagot, horzsolást szakértő kezelésben részesítenek. (Néhány kisebb sérülés szinte minden évben történik, ilyen-olyan okokból idén is többeknek fel kellett adniuk a versenyt.)
Ha minden egyes tétel saccolt értékét összeadjuk, majd ezek árát kivonjuk a regisztrációs díjból, akkor a különbözetet eloszthatjuk mondjuk a vándortúra napjainak számával, és máris sokkal barátságosabbnak tűnik az összeg. Ennek ellenére meg tudom érteni azokat, akik sokallják ezt az árat néhány erdőben töltött napért, viszont látni kell, hogy egy ilyen rendezvénynél nemcsak a nomádságot, hanem a hónapokig tartó szervezést és a közösségi élményt is megfizetjük.
És van itt még valami, amin érdemes lehet eltűnődni: a vándortúra nevezési költsége idén nagyjából ugyanott tartott, mint a svéd Fjällräven Classic regisztrációs díja – sőt, 2700 svéd korona a jelenlegi árfolyamon nem éri el a 88 ezer forintot. Igen, csakhogy Svédország nem kimondottan olcsó, és az oda-vissza utat is ki kell nyögnünk valahogy. Úgyhogy aki megteheti, hogy mélyebben a nadrágzsebébe nyúl, az bátran választhatja a külföldi Classic-útvonalakat, az olcsóbb Fjällräven-élmény – itthonról – még mindig a hazai vándortúra. A négy nap során bárkivel beszéltem is az árakról, senki nem panaszkodott, mindenki értette, hogy miért kerül ennyibe ez a néhány nap.
Egyhuzamban járta végig a magyar természetjárók Grand Slamjét, majd egy hétig ünnepelt az Ozora fesztiválon
2023.8.23 16:40
Szerencsére az erdőt bárki élvezheti, senkinek nem kötelező egy túrafelszerelés-gyártó lobogói alatt túráznia. A spórolósok vagy az olcsóbb brandek szimpatizánsai maradhatnak a saját szervezésű, egy- vagy kétnapos kiruccanásoknál, és – azt gondolom – ez így van jól.
A finis estéjén mégsem a különbségeket érzem, hanem hogy van valami, amiben átkozottul hasonlítunk egymásra: piszkosul szeretünk a természetben lenni, és ezért hajlandóak vagyunk akár áldozatokat is hozni, ami lehet éppen anyagi, de akár más összetevőkből is építkezhet. (Igen, azt hiszem, mindannyian szeretjük, ha egy kicsit fáj. És azt sem bánjuk, ha koszosak leszünk közben.)
Őszinte leszek: az utolsó napot lezáró bulival kapcsolatban erősen szkeptikus voltam. Mégis ki akarna ennyi táv és szint megtétele után, elhasznált, vízhólyagos lábakkal táncolni? Ahhoz képest, hogy előzetesen fáradtan iszogató, majd nagyon gyorsan és korán kidőlő arcokat vizionáltam, hirtelen ott álltam egy vadul táncoló, szeretettel teli tömegben, és alig hittem el amit látok: túraruhás emberek ropják hol Fatboy Slim Praise You című partislágerére, hol a Basket Case-re a Green Daytől, vagy épp a sokadik Red Hot Chili Peppers-számra, a kényelmesebbek bakancs helyett már rég túraszandálokban, a fázósabbak pedig hálózsákokba csavarva, mindenesetre senki nem úgy tűnik, mint aki az elmúlt pár napban a lábát is lejárta. Sokat látott éjszakázó vagyok, mégis életem egyik legjobb buliélményeként őrzöm ezt az estét.
Az erdő jobb emberré tesz és életre szóló leckékre tanít – 5 film, amitől azonnal nyakadba vennéd a vadont
2023.7.18 16:03
Összességében véve a Fjällräven Vándortúra nem feltétlenül könnyű, sőt, gyakran kihívásokkal teli, ugyanakkor korántsem teljesíthetetlen, átlagos erőnlét mellett tulajdonképpen bárki számára végigjárható, a célba érés mégis katartikus élmény, mindenki őszinte, szívből jövő elismeréssel tapsolja meg a másik teljesítményét.
Nekem például napokig eszembe sem jutottak a munkahelyi határidők és mailek, nem gondoltam a hírekre, a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, más politikai nagyhatalmakra, közéleti konfliktusokra, balesetekre, halálhírekre, a világ történéseinek breakingjeire – ami igen-igen nagy szó, hiszen sajtómunkásként ilyen információkkal keresem a kenyerem, és túlzás nélkül állíthatom, hogy hivatásomnál fogva függője, rabja is vagyok ezeknek. Valahogy mégis fontosabbnak tűnt mondjuk az, hogy az utamba kerülő összes tökéletes szederszemet megtaláljam, majd lelegeljem. A civilizációba való visszatérésem óta is ez a mindennapi stressztől és kisebb-nagyobb gyomorgörcsöktől mentes állapot hiányzik a leginkább. Ha tehetném, receptre írnék fel mindenkinek néhány napot a világ legjobb szanatóriumában, a természetben.
2024-ben a Fjällräven Vándortúra visszatér a Bükkbe, ahol 2014-ben először szervezték meg a márka hazai túraeseményét.
