2023.5.12 17:22
Olvasási idő 1:17
Szécsi Krisztián

A NASA robotkígyót küld a Szaturnusz gyűrűi közé – A tudósok szerint végre nyomát lelhetjük a földönkívüli életnek

TECH-TUDOMÁNY NASA ŰRKUTATÁS

A robot körülbelül 10 évig utazik majd aszteroidák és üstökösök között, míg el nem ér naprendszerünk talán legszebb bolygójáig.

Úgy tűnik, lassan minden legmerészebb Star Wars-szerű fantáziánk valósággá válhat, hiszen földi tudósaink egy 1,4 milliárd fontos, Juice-ra keresztelt szondát lőttek fel az űrbe, azzal a céllal, hogy az élet nyomait kutassák a Jupiter jeges holdjain. Hacsak nem lép fel bármiféle technikai malőr, a 2030-as évek elején már meg is kezdheti a gépezet munkáját ezeken a távoli égitesteken, hol vagy apró zöld lényeket, vagy a nagy semmit találják meg.

Azonban az emberiség nem csupán a Jupiterrel tervez, hiszen a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) nemrégiben kiadott közleményében kiderül, hogy az űrügynökség kifejlesztett egy új robotot is, amelyet a Szaturnusz 83 holdjának egyikére, pontosabban az Enceladusra terveztek. Míg azonban a legtöbb űrhajós robot kerekek segítségével tapossa a távoli bolygók és holdak felszínét, addig ez a robot másképp épült: kígyóként csúszik, majd az Enceladus jeges pusztaságain.

Forrás NASA/JPL-Caltech

Az EELS (Exobiology Extant Life Surveyor – Űrközi Életforma Kutatóegység) sok apró, egyforma lapokból épül fel, hosszúsága pedig eléri az öt métert, súlyra egy mázsás. Kialakításában a fő szempont az volt, hogy képes legyen megfelelőképen mozogni a Szaturnusz holdjának jeges felszínén, és a felszín alatti vizekben is. A fejként funkcionáló vezérpanel 3D-ben pedig mindeközben rögzíti a környezetét kúszása közben, és ezzel párhuzamosan, valós földi időben, videót sugároz majd vissza a kezelőinek.


Bár vízre is tervezték, ez még egyáltalán nincs alátámasztva, hiszen csak hipotézis, hogy az Enceladus fagyott felszíne alatt hatalmas óceánok húzódnak meg. Az erre utaló első jelet még 2005-ben találta meg a Cassini űrszonda, amikor a hold felszínéről mintegy 800 mérföld/órás sebességgel feltörő jeges vízrészecskéket és gázt észlelt. Mivel a folyékony víz az általunk ismert élet szükséges összetevője, a felfedezés csak felerősítette a reményt, hogy az Enceladuson akár megtalálhatjuk az élet jeleit is. 

nasanasa
Galéria megtekintése
(2)

Ám az EELS sem holnap kezdi meg működését, hiszen a Szaturnusz mégsem annyira van tőlünk, mint az Astoriától Gyál (amúgy az 25 kilométer). A robot majd egy évtizedig hasítja majd a galaktikus teret, míg eléri az égitestet. A kutatók előreláthatólag 2024 őszére fejezik be a robotkígyó építését.