Tegnap elment a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb alkotója, korunk meghatározó művésze, gondolkodója. Tarr Béla 70 évesen távozott, de egy egész világot hagyott itt nekünk. Az öröksége felbecsülhetetlen – rá és filmjeire emlékezünk.
Tarr Béla halálhíre megrendítő és lesújtó erejű volt még azok számára is, akik nem látták a filmjeit. Volt egy világ Tarr Béla előtt, és lesz egy általa megváltoztatott világ utána. A kultúránk jelentős, pótolhatatlan szelete veszett el, sőt valami annál is több: Tarr a lázadó, bátor, széllel szemben törtető magyar virtus megtestesítője volt. Emlékezhetünk a Sátántangóra, amint Irimiásék a szüntelenül és elégikusan zengő harmonikaszólamok közepette haladnak a csüggeteg, nyálkás sártengerben, akarva-akaratlanul is, egyre közelebb kerülve az elkerülhetetlen végzetükhöz. Tisztában voltak elveszett sorsukkal, mégsem álltak meg: bandukoltak tovább. Akárcsak életének viszontagságai és hosszú betegsége ellenére Tarr is, és ahogy most nekünk is tovább kell mennünk, immár nélküle.
A rendezőt a legtöbben a Sátántangó atmoszférikus, hömpölygő képkockáiról azonosítják be. És persze a lassúságról, hiszen a Tarr-művekkel kapcsolatban sokat emlegetett közhely, hogy lassúak. Fontos leszögezni: óriási a különbség a lassú és az unalmas film közt. Tarr világokat, univerzumokat épített fel, ahhoz pedig időre van szükség. A lassúság nála sosem jelentett ürességet: gondosan vezette fel a történeteit valós idejű, narratív funkcióval rendelkező, karakterépítő szekvenciákkal. Példának okáért többször végignézzük A torinói ló című filmben, ahogy a lánya minuciózusan felöltözteti a parasztembert, de mindeközben szembesülünk a szereplők repetitív életvitelének nyomorával, szorongató kilátástalanságukkal. Amely motívumok Tarr komplett életművét bekeretezték: talán senki nem értette, érezte úgy a magyar vidéki lelkületet, lelkiséget, mint ő.
Jó néhány művében, az említettek mellett a Werckmeister harmóniákban is elszegényedett kisközösségek, kisemberek apokaliptikus sorsdrámáját mutatta be – érzékeltetve a lesújtó körülményeik mellett morális dekadenciájukat is. Mindezek ellenére Tarr Béla optimista ember volt. Ott van Valuska Bálnája a Werckmeisterben, ott van a Sátántangó Estikéje és egyre erősödő harangszója, és ott van A torinói ló Ohlsdorfer lánya.
A Szenvedélyes nők megidéz egy fájóan pusztító érát, amit már nagyon kihevernénk – Kritika
2025.11.27 10:09
Felületesen vizsgálva Tarr filmjei az emberi kondíció értelmetlenségét, kiüresedett súlytalanságát, elkerülhetetlen végpontját boncolgatják, de mélyen belül éppen, hogy emberségről, emberi jóságról, és a megbúvó reménysugárról szólnak. Hiszen a sok-sok szörnyűség ellenére, amit nap mint nap átélünk, Tarr Béla hitt abban, hogy az ember alapvetően jó, csak a korrupt politikai és gazdasági szisztémák emésztik fel, hasítják darabokra a lelkét.
A mozgóképes forradalmár, aki életében is nagybetűs lázadó, kovenciókat kerülő figura volt
Tarr Béla 1955-ben született Pécsett, pályafutását csupán 16 évesen, amatőr filmesként kezdte. Érettségi után pénzre volt szüksége, így hát elment dolgozni, első munkahelye egy hajógyárban volt. Ezután egy művelődési házban tevékenykedett recepciósként, de közben folyamatosan fejlesztette filmes tudását. Állást szerzett a Balázs Béla Stúdióban, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol 1977-ben elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészeket, a szereposztást tekintve javarészt amatőr színészekkel. Miután alkotása elnyerte a Mannheim Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, beiratkozott a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1982-ben diplomázott.
5,8 milliárdért repülnek a Sárkányok Kabul felett, de fapados az élmény – Kritika
2025.11.20 8:15
Legfőbb mentora a kultikus magyar rendező, Jancsó Miklós volt, Tarr épp a halálának napján, 2014. január 31-én vette át a Magyar Filmkritikusok életműdíját. Ekkor hangzott el a köszönőbeszédében a mára legendássá váló mondata: Ez egy elbaszott nap. Most már a január 6-a is ebbe a kategóriába esik.
Azt tudni kell, hogy a bevett normáktól eltérő filmkészítési stílusától, amely egyébként a 2002-ben elhunyt közeli barátja, Fehér György művészetére (Szürkület, 1990) hasonlított, Jancsó kivételével akkoriban a komplett magyar filmszakma viszolygott. Filmes körökben nem emelték piedesztálra a sikereit, sőt, gyakran öncélúnak tartották, és csak a szemüket forgatták, amikor szóba került Tarr művészete. A díjai, az egyre duzzadó közönsége, és az életműve nyomán bőséggel kiérdemelt kultikus státusza rácáfolt a fanyalgóira, de Tarr rá se hederített a szakma szimbolikusan eltartott ujjára, ment a saját feje után. És milyen jól tette.
1981-ben olyan nevekkel alakult meg a Balázs Béla stúdióban összekovácsolódott Társulás Filmstúdió, mint Jeles András (Álombrigád), Bódy Gábor (Kutya éji dala), a Gulyás testvérek (Ne sápadj!), és persze Tarr Béla, aki alapító tag volt. 1985-ben politikai okok miatt a stúdió megszűnt, azóta független filmkészítőként tevékenykedett.
Az egyik legnagyobb magyarról van szó, aki haragudott a hazájára, és volt is oka rá. Szívből gyűlölte a szocializmust, és az Orbán-rendszer iránt sem érzett másként. Nyilvánvalóan ennek köszönhető, hogy a miniszterelnök mind ez idáig elfelejtett megemlékezni róla; talán nem is baj ez, mert valószínűleg úgysem értette a művészetét. A tavalyi Budapest Pride-on Tarr felolvasta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely kiállásban minden visszatükröződött, amit tudni érdemes róla: emberség, szolidaritás, érzékenység, megrendíthetetlen lázadás.
Nemes Jeles László Árvája a szépiára festett, 20. századi magyar balsors – Kritika
2025.10.22 10:53
1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. Producerként is közreműködött több jelentős hazai alkotó, többek közt Jancsó Miklós, Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence, Mészáros Márta, és utoljára Olasz Renátó Minden csillag című filmjében. Díjait tekintve hosszú és elismerendő a lajstrom, a rend kedvéért felsoroljuk a legfontosabbakat.
- Balázs Béla-díj (1982)
- Gundel művészeti díj (2001)
- Kossuth-díj (2003)
- France Culture-díj (a legjobb külföldi rendezőnek járó díj, 2005)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2005)
- Zsűri Nagydíja a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (A torinói ló c. filmért, 2011)
- Ezüst Medve a 61. Berlini Filmfesztiválon (A torinói ló c. filmért, 2011)
- Jeruzsálemi filmfesztivál életműdíjaTokiói Nemzetközi Filmfesztivál (2011)
- Kairói Filmfesztiválon életműdíj (2022)
- Európai Filmdíj: az Akadémia elnökének és elnökségének tiszteletbeli díját vehette át. (2023)
- Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíj: Az elismerést a rendező filmtörténeti jelentőségű munkásságáért kapta, különös tekintettel a Sátántangóra. (2024)
Magyar Filmszemle: A visszatérő filmes rendezvényen életműdíjjal ismerték el. (2025)
A Berlinale-nagydíjat követően 2011-ben bejelentette, hogy lezártnak tekinti életművét, és figyelmét az oktatás felé szeretné fordítani. 2012-ben megalapította Szarajevóban a film.factory nevű nemzetközi filmiskolát. Az intézmény BA-, MA- és DLA-programjának megalkotója és vezetője, professzora és irányítója volt egészen 2016-ig. A film.factoryt máig a világ egyik legizgalmasabb filmes iskolájaként tartják számon, ahová a világ minden tájáról érkeznek hallgatók. A film.factory diákjainak alkotásait számos rangos fesztiválon vetítették és díjazták (Cannes, Berlin, Rotterdam, Velence stb.) az évek során.
Érkezik a mozikba a Silent Zone, magyar posztapokaliptikus thriller, amely meghódította a világot
2025.10.8 13:30
2016 után vendégprofesszorként tanított különböző filmakadémiákon, többek közt a Filmakademie Baden-Württemberg Ludwigsburgban, a Le Fresnoy – Studio national des arts contemporains Lille-ben és a budapesti FreeSZFE-n is, és világszerte tartott workshopokat és mesterkurzusokat. A Magyar Filmművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, valamint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.
Így vágj neki Tarr Béla életművének
A laikus filmfalók számára első blikkre félelmetesnek tűnő Tarr-projektek valójában emészthetőbbek, mint azt sokan hinnék. Egy kis taktikai finesszel pláne. Velős az életmű, de nem beláthatatlan: Tarr mindössze kilenc egészestés nagyfilmet készített. Beugrónak a Werckmeister harmóniák (2000) címűt javaslom. A leginkább fogyasztható, követhető narratív struktúrával rendelkező Tarr-löket, amely mégis minden ízében tartalmazza a mester kvintesszenciáját. A hosszú, elnyújtott képkockákat, az atmoszférikus piszkosfehér miliőt, Víg Mihály szívfacsaró dallamait, és persze érinti a sarkalatos topikokat, úgy mint: emberség az embertelen időkben, társadalmi hanyatlás, hitvilág. A film első tizenöt perce (is) lélegzetelállító, filmtörténeti jelentőségű.
Másodjára egy korai zsengéjét, a Családi tűzfészeket (1979) javasolnám. Nem szokványos Tarr-film; egy párbeszédalapú paneldráma, húsba vágó, magyar emberek számára könnyen átélhető társadalomkritikai attitűddel megspékelve. Az életműre egyébként is jellemző, hogy az első felében, a rendező fiatalabb korában egzisztenciális témákkal foglalkozott, míg később az erkölcsi, morális motívumok kerültek középpontba.
Megvendégeltük a kiégett, depressziós, nihilista magyar fiatalságot – Kritika az Egykutyáról
2025.10.2 11:49
Nincs megállás: jöhet a magnum opusz, a világ és az egyetemes filmtörténet egyik legjobb és legnagyobb hatású műve, a Sátántangó (1994). Hét és fél órás a játékideje, de még annyi is bántóan kevés belőle. Egy téeszbeli kisközösség széthullásáról szól, mindemellett az egyéni szintű kapzsiságról, az összefogás helyetti önzőségről, mindennemű remény és jövőkép elvesztéséről. Az a mestermű, amit az életben legalább egyszer látni, megtapasztalni kell. A Sátántangó az élet, és Sátántangó nélkül nincs élet. Többet nem is mondanék róla, ha van rá lehetőséged, csípd el moziban, a Cirko-Gejzir például rendszeresen vetíti.
A Sátántangót követően már büszkén viselheted a haladó Tarr-fanatikusoknak járó plecsnit, és következhet A torinói ló (2011), amely a legnehezebb, legnagyobb kihívást jelentő, és egyben utolsó nagyfilmje. Kétszereplős sorsdráma, egy szegény falusi emberről, a lányáról, és haldokló lovukról. Az elmúlás és a létezés ürességének krónikája, de mindeközben letaglózóan jeleníti meg az emberi méltóság, jóság étoszát is. Súlyos darab, de az életmű fontos, kihagyhatatlan eleme.
Márciusi popkult-pillanatok, amik meghatározták a hónapot: Hófehérke, Pride és Orbán Viktor zebrája
2025.4.1 15:50
A szétcincált lelkedre most jöjjön gyógyír: a következő a Kárhozat (1988), amelynek története nem a legszövevényesebb, de cserébe csúcsra járatja a Tarr-féle vibe-ot. Hangulatteremtő film, hosszúra nyúló zenei betétekkel, merengő snittekkel, és a legendás „Titanik bárral” – az a típusú mozgóképes alkotás, amit nem szükséges túlgondolni, ahelyett el kell merülni benne, bele kell bújni. A filmnyelvi forma már ismerős lesz, a többit pedig érezni fogod.
A változatosság kedvéért ezután ajánlatos visszautazni az időben: a Panelkapcsolat (1982) idejére, a jó öreg '80-as évek magyar valóságába. Koltai Róbert és Pogány Judit párkapcsolati drámája egy fiatal pár anyagi nehézségeit, kapunyitási szorongásait, szociális problémáit tárja fel. Mindössze nyolcvan percével Tarr legrövidebb filmje, amely az egyetemi diplomafilmjének újragondolása.
Következhet az utolsó előtti mű, A londoni férfi (2007). Tarr az autenticitás kedvéért rengeteg amatőr, félamatőr színésszel dolgozott karrierje során, de 2007-ben nagy kivételt tett, ugyanis A londoni férfi egyik mellékszereplője a világhírű színésznő, Tilda Swinton volt. Nem a legelismertebb Tarr-alkotásról van szó, mégis tartalmaz mindent, amiért szeretjük őt. Górcső alá veszi az emberi moralitást, becsületet, és szembeállítja a szegénységgel az anyagi javak szorongató terhét. A történet főszereplője egy egyszerű vízparti munkás, aki gyilkosság szemtanúja lesz, és megkaparint egy aktatáskányi pénzt. Kérdés, hogy otthagyja, megszabadul tőle, vagy elrakja és hazaviszi, hogy megkönnyítse nehéz körülmények közt élő családja sorsát. Ha utóbbi mellett teszi le a voksát, az látszólag egyszerűbbé teheti, de igazából megkeserítheti az ő és a hozzá közel állók életét.
Amennyiben még velünk vagy, gratulálunk, hivatalosan is kijelenthető, hogy behatóan ismered Tarr Béla művészetét, és a páratlan univerzumának részese vagy. Ennek okán most már illik letudni a kevésbé ismert projektjeit is: jöhet az egyetlen színes filmje, az Őszi almanach (1984) és a kevesek által ismert Szabadgyalog (1981) is. Előbbi klausztrofóbikus karakterdráma, utóbbi egy instabil férfi portréja. Tarr természetesen készített rövidfilmeket is: a fiatalok életnehézségeit feltáró Cinemarxism (1979) különösen ajánlatos, akárcsak a hajléktalanszállón játszódó, lebilincselő tízperces kisfilm, a Hotel Magnezit (1978). Az utazás az Alföldön (1995) Víg Mihály zeneszerző főszereplésével egy költői nosztalgiautazás a Sátántangó forgatási helyszínein. Mi több, még Shakespeare-t is rendezett Tarr, a Macbeth (1983) című tévéfilmjében. Ha százszázalékosan és megfékezhetetlenül kimaxolnád a rendező mozgóképeit, böngészd végig a Letterboxd-kreditjeit.
„A magyar film teljesen elveszett volt húsz éven keresztül a gyerekek számára” – Interjú Lakos Nóra rendezővel
2025.2.17 14:17
Tarr Béla filmművészeti öröksége mindnyájunké, és csak rajtunk múlik, mihez kezdünk vele. Tanulhatunk, okulhatunk, és erőt, reményt is kovácsolhatunk belőle. Tarr Béla örök, Tarr Béla a miénk, Tarr Béla mi vagyunk, és Tarr Bélát szeretni kell. Színek nélkül is beszínezte a fáradathatatlanul, szűnni nem akaróan múló életünket. Hátrahagyott öröksége felbecsülhetetlen, hiánya felmérhetetlen, de ahogy azt ő és karakterei is tették: mennünk, bandukolnunk kell tovább, és törekednünk kell a jóra.
Éljétek az életet, tanulmányozzátok az életet. A mozi... az majd jön. (Tarr Béla)
