Bár már itthon is 45 éve, hogy bemutatták Miloš Forman filmjét, a Hair című musical a mai napig rengeteg aktuális üzenetet hordoz magával, amit a kétezres évek fiatalságának, szóval nekünk is érdemes megtanulni.
„Ez a film most még túl korai a nosztalgiához, és túl késő az aktualitáshoz…” – mondta Miloš Forman néhány hónappal az 1979-es Hair bemutatója után, amikor a kultikus musical még csak négymillió dolláros bevételt, és számtalan éles kritikát hozott a United Artists stúdió konyhájára. Azóta a Hair a filmtörténelem leghíresebb musicaljévé vált, az üzenete ma sem porosodott el, sőt, talán most globálisan is legalább annyira aktuális, mint 46 évvel ezelőtt.
Mostanában az Instát és a TikTokot böngészve rendre belefutottam a Duda Éva Társulat HAIR koncert és táncshow hirdetésébe (erre nemsokára még visszatérek), a háttérben egy-egy pillanatra hallható Let the Sunshine In pedig megtette a hatását, így egy jól átcsinovnyikoskodott nap után fogtam magam, és újra megnéztem a Hairt. Sokáig csak egy gondolaton rugózott a már mindent is átpolitizáló agyam: Magyarországon ez volt a legnézettebb film 1980-ban. Ezt a filmet valószínűleg az összes ma vezető politikusunk látta és szerette, és az is lehet, hogy pont ez a film volt az, ami elindította őket a megújuláshoz vezető úton, sőt, talán ezek az emberek is beleképzelték magukat Berger, Claude vagy akár a konzervatív családból származó Sheila helyébe.
Bár akkoriban nem éltem, korai cikkek és beszámolók szerint a film elhozta a szocialista Magyarországra azt a hullámot, amit a szüleink addig csak a nyugatról becsempészett, sokak számára csak vágyálomnak számító Levi’s farmerek és a disszidált magyar rokonok elbeszélései által ismerhettek, és amit nagyszüleink is legfeljebb hallomásból, a hanyatló nyugat egyik mementójának könyveltek el mély és haragos megvetéssel.
A One Ok Rock Budapesten zárja világ körüli turnéját
2025.3.20 10:50
Aztán nézzük meg, mi a helyzet ma? Persze, egy kétórás mozi nem változtatja meg a világot, egy eszme viszont képes lehet falakat dönteni úgy az 1960-as években (a hippikorszak aranykorában, 1967-ben mutatták be a Hair színpadi változatát), mint akár most, 2025-ben. Mit adhat nekünk ma a Hair? Megpróbálom 5 pontban összeszedni.
This is the dawning of the age of Aquarius
Ez a Vízöntő korának hajnala – halljuk rögtön a Hair nyitányában Renn Woods énekesnőtől. Az asztrológia tudománya ma épp úgy virágzik, mint a hippikorszakban, igaz, ma már inkább önjelölt TikTok-szakértők segítségével dönthetjük el mi magunk, hogy a saját kétbalkezességünkre vagy egy újabb Merkúr-retrográdra fogjuk balszerencsénk áradását. Januári és februári gyerekek, el kell hogy szomorítsunk titeket, a Vízöntő korát ugyanis nem a horoszkópotokra kell értenetek, ennél jóval univerzálisabb élményről van szó.
A Vízöntő kora az asztrológiában a jelenlegi vagy a közelgő asztrológiai korszak. Asztrológusok azt mondják, egy korszak a Föld precessziós forgása szerint 2160 évig tart, mi pedig nem olyan régen léptünk át a Halak korából a Vízöntőébe. Amíg a Halak kora a boldog tudatlanságról, az egyéni szabadság megszűnéséről, a vallások és hitrendszerek kőbe vésett és megkérdőjelezhetetlen bizonyosságairól szólt, addig a Vízöntő kora az a világ lesz az asztrológusok szerint, amikor az emberiség mindent kétkedéssel fogad majd, újradefiniálja a ráerőltetett rendszereket, és egy új, fejlettebb, felvilágosultabb világrendet épít. Ezekbe a korokba nem egyik napról a másikra ugrik át az emberiség, a folyamat akár 500 évet is felölelhet, ezért sem csoda, hogy mi most egy ilyen társadalmilag turbulens időszakban élünk, és hogy a Hair már majdnem 60 éve megénekelte a Vízöntő korának eljövetelét.
Hair, hair, hair, hair, hair, hair, hair
Oké, nem túl szellemes alcím, de nehéz lenne nem megemlíteni a hajat a Hair kapcsán. Gondoljunk csak vissza arra a jelenetre amikor Woofot arról kérdezi letartóztatása után egy pszichológus(?), homoszexuális-e, révén, hogy hosszú a haja? „Hát, Mick Jaggert nem rúgnám ki az ágyamból, de nem, nem vagyok homoszexuális” – hangzik hasonlóan a frappáns válasz. De miért is asszociált egy pszichológus(?) a homoszexualitásra egy gyönyörű, hosszú, egyenes, göndör, bolyhos, kócos, bozontos, rongyos, vékonyodó, olajos, zsíros, gyapjas, fényes, csillogó, omló, lenge, waxos, csomós, pöttyös, csavart, gyöngyös, fonott haj miatt?
A Dürer Kertben mutatja be legújabb lemezét a Sextile
2025.3.4 13:03
A hosszú haj a hippikorszakban nemcsak egy esztétikus stílusjegy volt, hanem egy kiállás is. Ne felejtsük el, a történet a vietnámi háború idején játszódik, amelyben több mint 2,7 millió amerikai katona vett részt. Bár sok tévhittel ellentétben a katonák zöme önkéntes alapon csatlakozott a sereghez (az 1964-75 között szolgálók kétharmada), a közvélemény, és főként az akkori fiatalok, egyetemisták teljes egészében elítélték a háborút és az emberéletek felesleges kioltását.
„A haj volt a hippik zászlaja”
– írta Scott Miller színházi író, és valóban: a megnövesztett haj a pacifizmus egyik védjegye volt (hiszen a seregben mindenkinek letolták a fejét egy nullásgéppel), ezenfelül a nemek közötti egyenlőség egyik legszembetűnőbb szimbólumává vált, „nemcsak a lázadás, hanem az új lehetőségek szimbóluma is, a diszkrimináció és a korlátozó nemi szerepek elutasításának jelképe”. A test az önkifejezés eszköze is lehet, és az egészen apró változtatásoktól kezdve a látványos megoldásokig senkinek nincs joga bántani, sérteni, tiltani azt, hogyan fejezzük ki magunkat és azokat az értékeket, amikben kétségek nélkül hiszünk.
Where is the something, where is the someone that tells me why I live and die?
Bár egyértelműen Berger személye vitte el a show-t a musicalben, Claude karaktere néhány nap alatt fordult 180°-os fordulatot, emellett pedig nem illik szó nélkül elmenni. Az oklahomai, vidéken felnőtt, szabályokat betartó, segítőkész, de pedáns fiú katonának áll, előtte viszont még felfedezi a sohasem alvó New Yorkot, az Empire State Building helyett azonban a Central Park zugait, a hasist, az LSD-t és a virággyerekek világát ismeri meg, végül pedig ő is megkérdőjelezi saját magát. Where do I go? – kérdezi pont azt, amit ma is kérdezünk mi, tizen-huszon-, de harmincévesek is. A gyerekkorunkban saját magunk és jó esetben a szüleink által felépített, mondhatni ideális világkép ugyanis hétről hétre omlik össze, a klímaváltozástól a háborún át az inkompetens és veszélyes politikai hatalmakig szinte mindentől szorongunk már.
Hatalmas játéktér és fantázia – a Bilderbuch saját koncerttel tér vissza Budapestre
2025.2.27 15:45
Hol van az, aki megmondja, minek élek és miért halok meg? Megkérdőjelezni a hatalmat és szembeszállni vele nem ördögtől való gondolat, nem úgy, mint hagyni, hogy a fejünk felett döntsék el, hogyan élünk, kit szeretünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A Hair talán nem ad választ arra, hogyan találjuk meg az utunkat, viszont megmutatja, hogy a kritikus gondolkodás (vagy egyáltalán a gondolkodás) és a normák megkérdőjelezése mennyire esszenciális eleme a mindennapjainknak.
Do you only care about the bleeding crowd / How about a needing friend?
„Téged csak a vérző tömeg érdekel, de mi van egy szűkölködő baráttal?” – hát, a teljes fordítói véna hiányában valahogy így tudnám magyarul leírni az Easy to be hard című dal egyik kulcsfontosságú sorát. A dalt Hud egykori, a hippiélettől elhatárolódó kedvese, egyben gyermekének anyja énekli a családjától teljesen elidegenedett fiatal férfinak. Ez a csupán négyperces jelenet az egyik legszebb, mégis legkritikusabb momentuma az egész filmnek, ami saját maga üzenetét kérdőjelezi meg. A hippikultúra a békére, a világ és egymás szeretetére épül, de hol van a szeretet, amikor a régi, személyes kapcsolatainkról és a hozzánk legközelebb álló emberekről van szó? Könnyű lehet nagy általánosságban együtt érezni az emberiséggel, de sokszor nehéz valódi együttérzést tanúsítani egy-egy konkrét ember iránt.
Life is around you and in you/ Answer for Timothy Leary, dearie/ Let the sunshine
Persze nem mehetünk el a film legszebb és egyben legfájdalmasabb dala, a Let The Sunshine In, illetve a Flesh Failures mellett sem. A felebaráti szeretetből a nevadai katonaállomásra (3-5-0-0) utazó Berger néhány órára helyet cserél Claude-dal, hogy az újra láthassa szerelmét, Sheilát és New York-i barátait. Ám Murphy törvénye (és Forman direktori zsenialitása) közbeszól, a bázison éppen ekkor hirdetnek riadókészültséget és vezérlik az újoncokat Vietnámba (Eyes, look your last / Arms, take your last embrace).
Szerintem a Hair egyik legzseniálisabban megragadott pillanata, ahogy a menetelő katonák elvesznek a hadi repülő sötétségében és eggyé válnak a háború okozta veszteségekkel, ekkor láthatjuk utoljára a kétségbeesett, a félreértett helyzetet megmagyarázni képtelen Bergert is. Az elesett katonák síremléke előtt álló barátok után a washingtoni Lincoln Memorialt és a Fehér házat láthatjuk, ahol több mint húszezer fiatal gyűlik össze (fun fact, hogy tényleg sikerült 20.000 statisztát a film kedvéért összehívni). Akármennyire is tűnik banálisnak, a békéért és a háború befejezéséért tüntető fiatal tömeg szimbóluma annak, hogy kellő összefogással és empátiával igenis el lehet érni eredményeket, az összefogást azonban nemcsak mutatni, de láttatni is kell az emberekkel ahhoz, hogy egyszer változás születhessen.
Legyen az ember 70 vagy 20 éves, Miloš Formannak egy dologban talán nem volt igaza, a Hair már rég megérett a nosztalgiához, és sosem veszti el az aktualitását, esetleg csak akkorra, mire már véget ér a Vízöntő kora. A musical legjobb pillanatait most akár te is élőben újraélheted április 17-én, csütörtökön az MVM Dome-ban, ahol olyan magyar énekesek és színészek adják elő eredeti nyelven a musical legjobb dalait, mint Schoblocher Barbara, Vitáris Iván, Fekete Giorgio, Falusi Mariann, Márkus Luca vagy Ekanem Bálint. A jegyekre még nem késő lecsapni.
