Bekerül a képbe egy új lehetőség a szerelemre, te pedig elveszíted a fókuszt, ő kezdi uralni az összes gondolatodat, idővel pedig már beszélni sem tudsz másról. Ismerős?
A Szex és New York első részét 1998. június 6-án vetítették le, amióta is a világ elég nagyot fordult. Például sokkal PC-bb lett, amit a 2021-es reboot (And Just Like That...) már igyekezett erőltetett-kellemetlenül magára húzni, a párkeresést átalakította a digitális világ és az appok, mindeközben pedig a sorozatban bemutatott nyitottság és szexuális szabadság sokkal szélesebb kör számára vált valósággá.
De bőven akadnak olyan, a sorozatban bemutatott jelenségek is, amelyek mind a mai napig jellemzőek – és nem, nem arra gondolok, hogy ma is meg lehet élni a világ egyik legdrágább városában abból, hogy heti egy cikket írsz egy közepesen ismert hetilapba, miközben négyszáz dolláros Manolókat vásárolsz magadnak. Sokkal inkább arra értem, ahogyan hozzáállunk a párkapcsolatokhoz, a situationshipekhez, a randipartnerekhez, a (potenciális) romantikus érdekeltségeinkhez.
Lehet például, hogy nem New York egyik legszebb cukrászdájában vagy a Central Parkban, de biztos, hogy mi is legalább olyan alapossággal beszéljük át a szerelmi ügyeinket a barátainkkal, mint Charlotte, Miranda, Samantha és Carrie tette egymással. Mindegy, hogy kellemetlen randiélményről, az új párunkkal eltöltött első közös hétvégéről, vagy az ismét felbukkanó ex legutóbbi üzenetéről van szó, ezeket általában mi is szeretjük darabjaikra szedni. Igen ám, de egyértelmű határ van aközött, hogy a szerelmi életünk fejleményeit beszúrjuk egy munkahelyi pletyka és egy élelmiszerár-inflációról szóló panaszáradat közé – és hogy másról sem tudunk beszélni, csak a romantikus tapasztalatainkról.
A Carrie-komplexus
Ez a fajta megszállottság a szerelemmel kapcsolatban könnyen elválasztja a „Carrie-ket” mondjuk a „Mirandáktól”. Míg ez utóbbi különböző hobbiknak hódol és mindent megtesz a szakmai előmeneteléért – ami a kétezres évek elején még lehetetlenebb vállalás volt egy harmincas ügyvédnőnek, mint ma –, addig az előbbinek szinte minden pillanatát a férfiak teszik ki.
Carrie fejében ráadásul az önértékelés és az identitás szorosan összefügg a romantikus életének hullámzásaival.
Ha csak pár részt is láttunk az ikonikus sorozatból, észrevehettük, hogy a főszereplőnek krónikus késztetése van arra, hogy a randizási élményeit úgy mesélje el, mintha azok lennének az élete legmeghatározóbb történetei. Sőt: karriert épít arra, hogy a szerelmi életéről írjon, rendszeresen cserbenhagyja a barátait egy férfi kedvéért, és bármikor, amikor alkalma nyílik rá – de még akkor is, amikor nem –, előhozakodik a Mr. Biggel. Lehet, hogy neked sem kell bemutatni a „Big Párizsba költözik”-mémeket. Nos, valahogy így néz ki a Carrie-komplexus.
Charlotte: it was a 4.8 on the richter scale!
— Sophie Ross Brooks (@sophrossbrooks) April 5, 2024
Miranda: the richter scale is a totally outdated method for measuring magnitudes and everyone knows it
Samantha: let’s just say it wasn’t the only thing making my walls shake this morning
Carrie: big is moving to paris
Biztosan sokan ismerünk olyasvalakit, aki ebben a bizonyos Carrie-komplexusban szenved, ami több mindenben is megnyilvánulhat. Például egyfajta megszállott, tolakodó beszédmódban, amikor a világ bármilyen eseménye vagy élethelyzete is kerül szóba, a beszélgetés végül mindig visszakanyarodik az adott személy szerelmi történetéhez – még akkor is, ha abban a helyzetben teljesen indokolatlan. Így azok, akik érintettek, hajlamosak belekerülni egy ördögi körbe, ahol újra és újra elmesélik ugyanazokat a szerelmi történeteiket anélkül, hogy valódi megoldást találnának azokra. Az én ismeretségi körömben is akadnak ilyen emberek, és szívesen megkérdeztem volna őket arról, hogy ők miként látják a helyzetüket, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg senki nem vallja be szívesen – talán saját magának sem –, hogy ilyen loopban van. Úgyhogy ehelyett inkább megkértem Rév Szilvia pszichológust, hogy világítson egy kicsit a probléma mögé, hogy jobban megérthessem (megérthessük) azt.
Szerelemfüggőség, bizonytalan kötődés és kodependencia
A félreértések elkerülése végett rögtön tisztáztuk, hogy a Carrie-komplexus (nem meglepő módon) nem egy hivatalos pszichológiai szakkifejezés – viszont a jelenség több ismert pszichológiai fogalommal is rokonítható. A szakértő szerint leginkább a szerelemfüggőség (love addiction), a bizonytalan kötődés – mint a szorongó-ambivalens vagy szorongó-elkerülő kötődési stílus –, valamint a társfüggőség (kodependencia) fogalmai állnak legközelebb hozzá. Szilvia úgy írta körül, hogy „a kifejezés általában olyan emberekre utal, akik megszállottan elemzik és túlgondolják a szerelmi életüket, alacsony önértékeléssel rendelkeznek, túlidealizálják a partnerüket, nagy hullámvölgyeket élnek meg, belső érzelmi stabilitás hiányában a partnerük vagy partnerjelöltjük reakciói meghatározzák érzelmi állapotukat”.
Ez a jelenség pedig – hivatkozzunk rá akár a popkulturális kifejezéssel, akár olyan szakkifejezésekkel, mint a szerelemfüggőség – gyakorlatilag bárkit érinthet, nem csak a Carrie-kaliberű nőket. (Igaz viszont, hogy mivel a női agy egészen másként működik, mint a férfi, és számunkra különösen fontos az érzelmek megosztása, alapvetően több nőt érint.) Szilvia hozzátette, hogy fokozottan érzékenyek lehetnek még rá a bizonytalanabb fiatal felnőttek, azok, akik éppen egy meghatározó életszakaszon – például egy szakításon vagy életmódváltáson – mennek keresztül. De nem segíti a helyzetünket a digitális világ és annak hozadékai, a közösségi média és a randiappok sem.
A mai online ismerkedési világban sajnos gyakrabban megjelenik az, hogy a másik fél akarva vagy akaratlanul beindíthatja a bizonytalanul kötődő félben a különböző félelmeket, felerősítve a gyermekkori kötődési sebeket. Amennyiben a másik fél kötődésében, személyiségében megjelennek egészségtelen elemek, az tovább súlyosbíthatja a kiváltott reakciókat a tapasztalataim szerint
– fűzte hozzá a szakember. Ezért is lenne nagyon fontos „a korrekt és nyílt, játszmamentes kommunikáció az ismerkedés során (is) – igen, ez azt is jelenti, hogy a ghosting nem megoldás, mivel komoly sérüléseket okozhatunk vele a másik félnek”.
Önreflexió és kemény munka
A másik, fogadó oldal részéről pedig a tudatosság és a felismerés (lenne) kiemelten fontos. Már említettem, hogy vékony határvonal húzódik aközött, hogy sokat beszélünk a párkapcsolatunkról – ami még teljesen egészséges lehet –, és a Carrie-komplexus között. Éppen ezért érdemes odafigyelni az intő jelekre. „Ott lépheti át mindez a kórosság határát, amikor valakinek minden gondolatát és szavát a randipartner vagy a párkapcsolat tölti ki, amikor az adott személy rendkívüli módon függ a partnere reakcióitól és ez határozza meg az érzelmi stabilitását, valamint ha esetleg nem jön válasz a partnertől, arra megszállott, kóros szorongással reagál. Ezek olyan intő jelek lehetnek, amelyek rendszeres megjelenésekor érdemes szakemberhez fordulni” – magyarázza Szilvia.
Ez így egyértelmű, de felmerülhet, hogy mégis mennyiben tudjuk ezt felismerni magunkon egy olyan helyzetben, amikor már teljesen „delulu” állapotban vagyunk? „Jó kérdés, mivel a megjelenő felfokozott érzelmek rendkívül valósnak és racionálisnak hatnak abban a pillanatban, amikor az adott személy átéli őket” – mondta erre a szakértő. „A probléma többszöri ismétlődése, mások jelzése ráébreszthet minket a problémára, illetve a tudatosság, a tudatos önreflexiós készség mindenképpen jelentősen meghatározza, hogy belátjuk-e, hogy dolgoznunk kell ezzel a témával.”
Utazás az alternatív világok között: a „reality shifting” TikTok-trend, és ami mögötte van
tegnap 12:26 -kor
Egyes érintettek hajlamosak lehetnek letolni magukról a felelősséget, és azt mondhatják, hogy számukra csak az jelent majd megoldást, ha találnak valakit, akivel képesek egy egészségesen működő párkapcsolatot fenntartani. Szilvia szerint igaz, hogy amennyiben találkozunk egy biztonságosan kötődő, lelkileg egészséges személlyel, az sokat segíthet, de fontos tisztán látnunk, hogy ez lényegében nem oldja meg a problémát. „Nem büntethetjük párunkat a múltból hozott sebeinkkel, még akkor sem, ha a másik szeretete és az érzelmi biztonság, amit ad, valóban gyógyító lehet hosszú távon. Azonban ha felismertük – vagy a párunk, a barátaink látják –, hogy problémánk van a kötődéssel és az említett tüneteket mutatjuk, akkor véleményem szerint minden esetben érdemes szakemberhez fordulni, mert a probléma gyökerei mélyek, egyedül igen nehéz megküzdeni vele. Így gyorsabb, hatékonyabb és egyszerűbb megoldás, ha egy szakember segít minket ebben. A gyógyulás hatalmas terhet le fog venni a vállunkról és a környezetünkéről is, mindenképpen nagy életminőségbeli javulást okoz.” Itt ha csak egy másodpercre is, de emlékezzünk meg a jelenetről, amikor a barátnői már képtelenek tovább hallgatni Carrie siránkozását, és elküldik őt egy pszichológushoz, amire ő csak annyit mond, hogy „nem pszichológusra van szükségem, hanem új barátokra” – de azért elmegy Dr. G-hez, hogy aztán a Bon Jovi által játszott karakter is megbánthassa.
Mit tegyünk, ha a barátunk láthatóan Carrie-komplexusban szenved?
Nem meglepő módon a szakember is ugyanazt javasolta, mint a sorozatban Samantha, Charlotte és Miranda: elsősorban bátorítsuk arra a barátunkat vagy családtagunkat, hogy menjen el szakemberhez. „Emellett tapasztalataim szerint az empátia sokat segít, a másik szeretetteljes megértése és megnyugtatása, a bizalom és a biztonság építése a kapcsolatban. Fontos ráébreszteni arra, hogy mivel is áll szemben, fejleszteni a tudatosságát, önreflexiós készségét, hogy felismerje, hogy az adott helyzetekben milyen reakciókat mutat. Amennyiben a másik reakciói átlépnek a határainkon, bántanak minket, mindenképpen fontos, hogy határt húzzunk és kommunikáljuk az igényeinket a másik felé. Szélsőséges esetben, amennyiben a másik nem hajlandó szakemberhez fordulni és a viselkedése rendszeresen átlép határainkon, akkor nagyon megfontolandó, hogy szükségünk van-e egyáltalán erre a kapcsolatra. Sajnos egy egészséges kötődésű személy is megsérülhet egy egészségtelen kapcsolati dinamikában, amely aztán kihathat későbbi kapcsolódásaira. A legfontosabb, hogy figyeljünk a határainkra és jelezzük, ha valami sok, ezzel megóvva saját érzelmi világunkat, valamint jelezve a másiknak, hogy dolga van a témával.”
Amikor visz a flow: szakértő segít, hogyan találd meg azt, amit szenvedéllyel tudsz csinálni
3 nappal ezelőtt
Mondhatnánk, hogy a sorozat milyen remek példával szolgál, mert Carrie is megoldja a problémáit, és utána sikerül beteljesítenie a boldogságát Mr. Biggel, de ez közel sem így történik: Big jön, és kiemeli Carrie-t a tragikus kapcsolatából, ezzel megoldva minden problémáját. De ha elvonatkoztatunk a SATC-től, akkor is azt láthatjuk, hogy a sorozatok, sőt gyerekkorunk kedvenc meséi sem éppen a megfelelő narratívát táplálják belénk. Gondoljunk csak bele: már kislányként nézzük azokat a Disney-meséket, amikben a női főszereplők általában másként nem, csak egy boldog párkapcsolattal tudják beteljesíteni a happy endjüket. Mindez azt az elképzelést sulykolja belénk, hogy semmi nem számít, csak a szerelem, és nem csoda, hogy ez sokakban felnőtt korukra is élénken megmarad. Na, és általában ők lesznek a társaságok Carrie-jei, amíg meg nem oldják a problémáikat.
