Elsa Schiaparelli a XX. század egyik legkiemelkedőbb tervezőjeként nemcsak újradefiniálta a haute couture fogalmát, hanem megreformálta a nők öltözködését és egészen új szintre emelte a művészet és a divat kapcsolatát is.
A Schiaparelli főnixként támadt fel az elmúlt években Daniel Roseberry kreatív igazgatásának köszönhetően. A tervező ugyanis minden egyes kollekciójában igyekszik törekedni arra, hogy méltóképp tisztelegjen a divatház hagyatéka előtt. Annak alapítója, Elsa Schiaparelli ugyanis jóval több volt, mint egy couturier. Mindamellett, hogy Coco Chanel legnagyobb riválisaként emlegették, szoros barátságot ápolt Salvador Dalí és Man Ray szürrealista művészekkel. Azzal pedig, hogy a szövetet egyfajta vászonként használta, egyszerre vált a divat és a művészet kiemelkedő alakjává.
A kezdetek
Elsa Schiaparelli 1890. szeptember 10-én született Olaszország fővárosában, Rómában. Fiatalon filozófiát tanult a római egyetemen, és mivel arisztokrata családból származott, vagyona és társadalmi státusza révén luxusban élte életét. Ennek ellenére huszonkét éves korában mégis Londonba költözött, ahol dadaként vállalt munkát. Az ott eltöltött évek alatt szabadidejének nagy részét múzeumlátogatással és előadásokon töltötte. 1914-ben részt vett egy előadáson, amelyet Wilhelm de Wendt de Kerlor gróf tartott. Schiaparelli szinte azonnal beleszeretett a férfiba, és szülei akarata ellenére hozzáment. Ezután férje családi otthonába, Nizzába költöztek, majd Párizsban, Cannes-ban, Monte-Carlóban, végül pedig 1916-tól New Yorkban éltek. Ekkoriban történt, hogy Schiaparelli maga mögött hagyta azt a luxust, melyben felnőtt és élt, hiszen meg volt győződve arról, hogy az akadályozza kreativitását és művészi kiteljesedését. Egy, az Atlanti-óceánt átszelő hajóút során összebarátkozott Gabrielle Picabiával, a dadaista festő, Francis Picabia feleségével. A dadaizmus és a szürrealizmus iránti érdeklődése és Gabrielle-lel kötött barátsága lehetővé tette számára, hogy belépjen New York művészeti és kreatív körébe, amely olyan neves tagokat tudhatott soraiban, mint Man Ray, Marcel Duchamp, Alfred Stieglitz és Edward Steichen. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Elsa Schiaparelli kreációi máig hatást gyakorolnak a divatra.
A Maison Schiaparelli születése
1922-ben Schiaparelli elhagyta New Yorkot, és visszatért Párizsba, ahol Man Ray dadaista magazinjánál, a Société Anonyme-nál segédkezett. Itt találkozott a modern divat egyik úttörőjével, Paul Poirettel. Az ő bátorítására saját vállalkozást indított, azonban az 1926-os év pénzügyi nehézségeket és kudarcot hozott számára, divatháza bezárt. A következő esztendő viszont mégis fordulópontot jelentett karrierjében. Egy különleges, dupla rétegű kötési technikával készült kollekciót tervezett, amelyben optikai illúzió mintázatú pulóverek is szerepeltek. Ugyanebben az évben még a Vogue magazinban is feltűnt. Első igazán ikonikus darabja egy, az ebből a gyűjteményből származó masnis pulóver volt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úton a világhírnév felé
Ahhoz, hogy Schiaparellit ma is a legnagyobbak közt említsük, az ominózus pulóveren túl persze számtalan olyan kreáció kellett, mellyel megreformálta a női divatot. Ugyan ezekből az időkből gyakran legnagyobb riválisát, Coco Chanelt és Christian Diort emlegetjük igazi divatforradalmárokként, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy mi mindent köszönhetünk neki is. Vegyük példának azt a wrap dresst (átkötős ruha), melyet a ‘70-es években Diana von Fürstenberg tökéletesített, vagy azt az éppen az első jupe-culotte-ot (szoknyanadrág) is, amelyet a híres spanyol teniszező, Lilí Álvarez is előszeretettel viselt.
A sikerei révén az eredetileg sportöltözékekre összpontosító Schiap Shop, az 1930-as években egyre nagyobb elismerésre tett szert az esti viseletek terén is. Az első estélyi ruháját egy kabáttal kombinálta, amely a szesztilalom idején titkos zsebet rejtett egy laposüveg számára. A darab népszerűsége senkit nem lephet meg. 1934-ben Schiaparelli az eredetileg sportruházatra koncertráló Schiap Shop után egy kalapüzletet is megnyitott. Az egyik leghíresebb darabja a mad cap volt, amiért olyan hírességek rajongtak, mint Katharine Hepburn. Azonban miután sok kortárs divattervező lemásolta azt, az óriási siker ellenére elrendelte az összes eredeti darab megsemmisítését.
A híres megrendelők, a forradalmi újítások és az innovatív kreációk hamar a Time címlapjára repítették a designert. 1934-ben ő lett az első női divattervező, aki ebben a megtiszteltetésben részesült.
A Schiaparelli-hagyaték
Schiaparelli sok mindenben megelőzte Coco Chanelt, egyvalamiben azonban sosem sikerült riválisa fölé kerekednie. Míg Coco 1921-ben megálmodta és piacra dobta máig legendás No. 5 illatát, addig cikkünk főszereplőjének ez csak 1937-ben sikerült. A Shocking parfümhöz persze saját védjegyes színét is megalkotta, mely nem volt más, mint a „shocking pink”. A neonos hatású, gazdag árnyalatot először Gábor Zsazsa viselte az 1952-es Moulin Rouge moziban, majd egy évvel később Marilyn Monroe tette igazán felejthetetlenné a Szőkék előnyben című filmben. A Diamonds are a girls best friends óta ugyanis nem túlzás azt állítani, hogy a shocking pinknek külön fejezetet szentelünk a divat történelemkönyvében.
A művészi véna viszont nemcsak a saját védjegyes szín megalkotásában sejlett fel, hanem természetesen kollekcióiban is. Ennek egyik ékes példája a 1938-as Circus Collection volt, amelyhez egyedi gombokat, részletes hímzéseket és mintákat fejlesztettek ki. A darabok minden egyes részletükben hirdették a tervező művészetek iránti elkötelezettségét.
Ugyanígy számtalan emlékezetes kesztyűt is megálmodott, amelyek teljesen újragondolták a kiegészítő fogalmát. Készített például olyan fekete és fehér darabokat, amelyek piros kígyóbőr körmökkel utánozták az emberi kezet. Ezek a játékos kesztyűk nagyjából akkoriban jöttek létre, amikor Picasso egy Man Ray-fotóhoz kesztyűként festette meg a kezeket. Minden bizonnyal ez a sorozat inspirálhatta Schiaparellit.
A művészet és a divat örök kölcsönhatása
De Schiaparellit nemcsak Picasso inspirálta, hanem számos szürrealista művész is hatást gyakorolt munkáira, sőt olyanok is szép számmal akadtak, akikkel együtt is dolgozhatott. Legemlékezetesebb darabjainak egy részét például Salvador Dalíval álmodta meg. 1935-ben közösen terveztek egy telefon tárcsáját formázó parfümöt, egy telefonból és műhomárból álló installációt, valamint 1937-ben megalkották azt a híres Shoe Hatet (Cipőkalap), amelyet Dalí felesége, Gala viselt. Szintén ennek a gyümölcsöző kollaborációnak az eredménye volt a Wallis Simpson, Windsor hercegnéje számára megalkotott Lobster Dress (Homár ruha) is. Innen eredeztethető a motívum, mely később mindkettejük alkotásain is gyakorta feltűnt.
A két művész együttműködéséből született a híres Tears Dress (Könnyek ruhája) is, amely Dalí 1936-os festményein alapult. A kreáció és a festő művei is a spanyol polgárháborúra, valamint a fasizmus térnyerésére utaltak. Majd 1938-ban egy különleges technikával megalkották a Skeleton Dresst (Csontvázruha). A csontvázmotívum a második világháború küszöbén álló világ fenyegető jövőjére utalt. A kettejük közös munkája tehát a divat és művészet egyedülálló fúzióját hozta létre, amely máig inspirációt jelent a tervezők és az egész szakma számára.
De nem csak Dalíval dolgozott együtt, hiszen 1937-ben a francia avantgárd költővel, Jean Cocteau-val Schiaparelli olyan ruhakölteményeket tervezett, mint egy estélyi kabát, amelyet két egymással szembenéző arc és a védjegyévé vált rózsák díszítettek. A híres művészekkel folytatott együttműködései divatháza legismertebb darabjait eredményezték.
A Schiaparelli-ház hanyatlása és újbóli felemelkedése
1939-ben, miután Franciaország hadat üzent Németországnak, Schiaparelli kénytelen volt elhagyni Párizst. 1941-től New Yorkban töltötte a háborús éveket. A viharos esztendők után visszatért Franciaországba, és újrakezdte vállalkozását, de üzlete hanyatlani kezdett. Ez visszavezethető volt a Coco Chanellel való legendás rivalizálásra, illetve Christian Dior New Look irányzatának térhódítására is. A Schiaparelli-ház 1954 decemberében bezárta kapuit. 1973-ban bekövetkezett halála után divatháza egészen 2012-ig zárva maradt, akkor ugyanis újranyitották azt a Place Vendôme-on, és ma ismét a haute couture egyik meghatározó márkája.
Elsa Schiaparelli tehát egyszerre volt művész és divattervező. A divatot vizuális művészetként kezelte, és ez áthatotta egész munkásságát. Egyedi ötletei, ellentmondásos tervei és a szürrealistákkal való együttműködése révén a haute couture művészeti alkotássá vált. Ruhái, akárcsak a művészet, túlmutattak az adott kor trendjein, és maradandó műalkotásokká váltak.
